Gazdasági Lapok, 1867 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1867-05-15 / 20. szám
238 Jan. 1-től decz. 1-ig 1865-ben. Port és Sherryböl 6,984.628 gallon Franczia borokból 2,353,957 „ Jan. 1-től decz. 1-ig 1866-ban. Port és Sherryböl 7,325.362 gallon Franczia borokból 3,105,028 „ Vagyis mig a szeszkevert két félszigeti együttvéve, haladásával 11 hónap alatt 1866 ban, nem érte el az 5 percentet, a megelőzött év megfelelő hónapjaihoz képest, addig a természetes franczia borok 32 percenttel rúgtak fel! Ismerek többeket, akik oly kedvezőnek tartják ezen resultatumot — pedig számító üzletemberek, nem valami rajongó enthusiasták azok a kikre hivatkozom , hogy már most a vámmérséklés üdvös hatásai kiegészítéséül csak a differentiális skála utolsó maradványait óhajtják még a tariffából kiküszöbölve látni, s azután oly terjedést ígérnek a borral élésnek e gazdag országban, minőről most még kevés ember álmodik. Nézzük, mennyiben tanácsos bízni nekünk magyaroknak e kissé vérmes hangzású jóslat teljesülésébe? T. Gr. Shaw, londoni borkereskedő, számtalan borászati czikk, újabban pedig egy nagyobb borászati munka szerzője, és 30 év előtt az olcsó borvám ügyének legtüzesebb előharczosa, kivel a napokban ismerkedtem meg, egyike azoknak, akik a bor nagy jövője iránt itt Angolhonban ily erős hittel birnak. Csak kevés héttel ezelőtt tért vissza Francziaországból, hol a borvidékeket sorban járta. Páris a terhes odrog daczára nagy mennyiségű bort fogyaszt el, nem kevesebbet, mint 180 palackot évenkint és fejenkint, az összes népesség számát alapul véve. De a vidék, úgy mondja Shaw, még sokkal többet. A borvidékeken úgy tapasztalta — pedig ritka vidék Francziaországban, mely nem az — hogy naponkint két palack bort számítanak egy-egy emberre, nagyját apraját egyre másra véve. Ily consummóhoz képest a már is magasztalt angol 2% palack évenkint, persze hogy csak annyi mint egy csepp. Ámde a franczia nem csak az első bortermelő , hanem az ő népe egyszersmind a par excellence borivó nép is. Ugyan ezt elmondhatod nyájas olvasó az angolról is, ha t. i. e három betűtábor, más három betűvel cser, sziveskedel felváltani, és mint plusz még a pálinkát is hozzáadni. Gladstone mondá azt, ápril 27-kén 1865-ben tartott beszédében, melylyel mint pénzügyér a budgetet a ház elébe terjesztő, hogy Angliának 20 millió népe évenként 20 millió hordó sert emészt meg. A szorosan vett Angliát értette csak, és Scotiát és Irhont világosan kivette, miután e két tartomány igen kevés serrel, de annál több Whiskyvel él. „És ha meggondolják önök“ — folytató a hírneves minister — ,hogy a nők, a gyermekek, a betegek, a foglyok és dolgozóházban élő szegények egy részén, a gazdagok a másikon kevés sört isznak, egy nagy és tiszteletre méltó osztály pedig, a „teatotalesek“ végkép tartózkodik tőle, úgy nem fogják meglepőnek találni, ha azt mondom, hogy egy teljes korú angol férfi esztendőnként sercompetentiáját egyre másra nem becsülhetem kevesebbre mint 600 quartra (mintegy 700 bécsi izere); és hogy az érték, melyet az ország lakói évről évre e becses és nagyban kedvelt czikkbe ruháznak, negyven millió font sterlinget felül halad!“ (Tapsvihar és hahota). Az e népnél szinte bő mértékben rendes italul szolgáló minden néven nevezendő tiszta szeszkeverékekre nézve ugyanazon alkalommal bevalló ugyan Gladstone, hogy a belfogyasztás ezekben csökkent, mióta a törvényhozás a szeszadót felemelő (0.763 gallon ellenében 1841- ben, 0.645 gallon 1863-ban fejenként), de ezen eredményhez a közegészség, polgárosodás és közerkölcs érdekében csak szerencsét kíván nemzetének. A szeszgyáripar azonban még sem szenvedett a belfogyasztás e csökkenésével, miután az innen származott hiányt, a nagy mérvben növekedő szeszkivitel teljesen helyrepótolja. A tetemes emelkedés pedig, melynek a szergyártás egy idő óta örvend, nagyobb részben a szeszadó felemelkedésének következménye. Ilyen az uralkodó izlés szeszes italok dolgában a csatornán innen és túl; az ízlést pedig ily dollgokban — ez köztudomású dolog — éghajlat, földminőség, termelés, a kereskedést szabályozó törvények, szóval a helyi viszonyok combinált sajátságai képezik ki azzá a mi, és edzik évek hosszú során át mintegy szokássá. Ha tehát éppen ezért nem változhatik át soha rögtön és általánosan, ez nem zárja ki azt, hogy átható változásokon raenvén át valamely nemzetnél egy bizonyos fogyasztási czikkre nézve ama izlésképező tényezők, idővel maga az ízlés is e czikk iránt, oly mértékben ne módosulhatna, melyben ily változás már lényeges súllyal nyom a nemzetgazdász számításai mérlegén. A borra nézve most Angolországban egy ily változott és átható változást előidézett tényező a többször említett 1861-iki vámtörvény. De a hatást kideríteni akarván, melyet az a bor kelendőségére eddigelé gyakorolt, miért nem szóltunk még azon osztályokról, melyek úgy tekinthetők, mint ez országban a tulajdonképeni borfogyasztók, és miért foglalkoztunk mind annyi ideig a nagy tömeg, a dolgozó osztály ízlésével s igényeivel, mely ama epochális törvény létrejötte előtt éppen nem, vagy igen csekély mértékben élt borral? Tettük ezt — s a dolog ezen oldalát még bővebben is kénytelenek leszünk megvilágítani egy jövő czikkben — oly anticipatiókkal szemközt, melyek a jelen szabadelvű tarifta expansiv erejét túlbecsülni látszanak. Mert elvégre csak úgy képzelhető egy oly hatalmas és átalános lendület, minőt azok kilátásba helyezni szeretnek, egy oly czikk fogyasztásában, mely a nagyobb számnál eddig csak fényűzési czikkép szerepelt, ha élvezéséhez nemcsak a vagyonosok mindennapi szükségei, de a dolgozó milliókéi is, ha nem is oly mértékben és kiterjedésben, mint amazokéi, de egy bizonyos tekintélyes arányban mégis hozzájárulnak. Tanárky Gyula: Szőlészetünk és borászatunk érdekében! (Javaslat.) Hazánk önmagának visszaadatván s országjáraink kineveztetvén, kétszeres kötelesége minden hazafinak — ismeretei s tapasztalatai alapján — az épúgy elhanyagolt, mint rontsolt szellemi és anyagi országos helyzetünk javításához járulni, érdekeinket előmozdítni; különösen régóta várjuk szőlészetünk és borászatunk ügyében határozott iráybani kezdeményezéssel úgy intézkedni, hogy