Viruló Föld, 1956 (4. évfolyam, 1-19. szám)
1956-01-13 / 1. szám
1956. január 13. Egy naplóból Szeptember 10: Csoda klassz itt az egyetemen, szabad az ember. Katalógus ritkán van. A tanárok kedvesek, csak az a baj, hogy néha sokat adnak le. Nem tudom ki tanulja még? Szeptember 23: Előadás volt, jegyzetelni kellett volna, az, mondjuk a saját jegyzetének hasznát veszi az ember. Csak ne volnának ezek a keresztrejtvények olyan érdekesek. Nem tudnék aludni, ha egyet is megfejtetlenül hagynék. Október 1: Egész előadáson levelet írtam az „Életemnek’1. Szeretem azt a nőt szívem minden melegével, osztatlanul, önzetlenül tiszta szerelemmel. Október 9: Körömpörkölt volt az ebéd. Október 23: Tegnap bálban voltam. Egy csodás nőt láttam Nagyon szép volt, a lábai is jobbak, mint a Joláné. Úgy érzem, azt is tudnám úgy szeretni. Úgy kevertem vele, hogy benszülött jampik is csak leszek. Október 24: Gazdasági válsággal küzdök, írni kell haza. Tanulni kellene. Október 25: Az ösztöndíj fizetések napja. Október 29: Ma DISZ-gyűlés volt, a folyamatos tanulásról elmélkedtek. Egy jó könyvet olvastam. December 13: Zárthelyit írtam, nem sikerült, de kinek jut eszébe 13-án zárthelyit íratni. Nem értem a logikájukat.December 26: 11 : elment az idő. 30-án vizsga és nem tudok semmit. Nem a könyvnek, hajrá Gyula, van még három nap. December 27: Egész nap tanultam. hgáz, hogy csak úgy olvastam az anyagot, mint egy szépirodalmi könyvet. Ahol képletek voltak, ahol izgalmas volt. Gyorsan olvastam. Nem értek belőle semmit, pedig nem. Solt benne az idegen szó. December 28. Már nem tudom átvenni az anyagot, legfeljebb egyik kezemből a másikba. Kevés az idő, ha minden második sort olvasom még akkor sem olyan érthetetlen az anyag. Nehéz stílusban írnak ezek a tanárok. December 29. Holnap vizsga és kérdezni fognak. Mit tudok? Semmit! Megjátszom a néma leventét. A fiúk ma átbeszélték az anyagot, hallgattam őket, de mintha kínaiul beszéltek volna, ők tudnak, átmennek. Engem elhúznak. De nem. Nem szabad megbuknom. Át kell mennem, ha mindjárt egy egssel is. Ide mázli kell. Csak a szerencse segít. Gh, Fortuna! — a bajba jutott egyetemisták egyedüli mentsvára, fordítsd felém jóságos arcodat, fogadj fiadnak. Bízom benned, már csak azért is, mert adósom vagy, még nem nyertem meg a főnyereményt soha, a Totóban sem segítettél. Talán drága ajándékodat holnapra tartogatod. Bízom benned, várlak, jöjj. December 30. Kirúgtak. — Hát csak vigyázzonmindenre! Ha később jövünk, nehogy ellopják... — mondta Zsuska, a falu legszebb menyecskéje huncutul lakójának, egy fiatalembernek. — Jó, majd vigyázok! — válaszolta amaz, s azommódon elmosolyodott, belenézve az asszony szemébe. — Aztán te meg kisöreg, bele ne szeress valami fehérnépbe ott a városba — folytatta a lakó, egy ötéves gyerkőhöz, a fiatalasszony kisfiához intézve a szót. A gyerek örömteli kacajban tört ki és előreszaladt a salakos járdán. A szomszédasszony is ott ácsorgott a kapufélfánál. Lapos szemeiből a kíváncsiság, a látnokiság nyilait lőtte a búcsúzkodókra. Úgy féldobásnyira lehetett, látta izgatottságukat, zavarukat, s ebből azt gondolta, hogy a férj homlokára még a farsang idején fölkerülnek az agancsok. Hogy jóindulatáról meggyőzze őket, odakiáltott a gyermeknek: — Hová megy, Gyúró? — A városba, apuhoz! — válaszolta a gyerek és megfogta anyja kezét, aki már utolérte. Siettek az állomás felé. A szomszédasszony is, a lakó is, ki-ki a maga érdekétől hajtva utánuk néztek. Zsuskán, a falu legszemrevalóbb menyecskéjén volt mit nézni. A koromfekete haj, az égő gyémántként ragyogó szemek, amelyek a csontig hatolnak, s afölött a szemöldökök mesteri ívelése, az enyhe sasorr, a villogó fogsor, s orcáin a két kis gödröcske — amilyen a gyerekeknek van — még a született nőgyűlölet is lebilincselte volna. Mozgásában vol valami veleszületett báj. Testének határozott vonalain, pihegő keblein, lábainak sínen hajlásain szívesen pihent meg a férfiszem. — Helyre kis menyecske - állapította meg a lakó, amiko rajtakapta magát a bámészkodáson. — Tudom, fáj rá a foga a kutyafülű! — köhécselt szomszédasszony és elindul hogy megfigyeléseit továbbadja a legbiztonságosabb hírközlőnek, a pletykának! Másna az egész falu azt beszélte, hát Nagy Zsuska emberére akad nem olyan már,mint volt, nem tudott ellentállni, az ő fejéről is letörték a büszkeség szarvait, alig egy hete van itt is ez a férfi, s máris ... Vasár hónap már a tisztelendő úr poci hara is kicsordult. Nem baj az, ti ha gyerek van — mondta — a, az se, ha nincs, de a paráznás-kodás nagy bűn. S fölhívta a rózsafüzér gyöngyszemeit, jó gyertyatartó vénlányokat, há ,a zsártos öregasszonyokat, par,pucsférjeket — ezt a tudatlant, jézussereget —, hogy akadállyozzák meg mindenáron, az családi tűzhely kihamvadását, a bűn továbbterjedését... Az események valódisága azonban sokkal kegyetlenebb volt, mint a tisztítóhely, vagy akár a pokol. 1 * 2 Tsusky ábrándos lényével már hetek óta készülődött erre az útra. Éjjel alig bírt aludni, szüntelenül a férjével való találkozásra gonddolt. Szerelme tiszta volt eredetiségében, egyszerű természetességében. Volt benne valami naiv, ösztönös akarás. Tépázatlan volt a megtörtségtől, kétkedéstől. Olyan volt, mint az első hó, amely még nem ért le a földre — tiszta. A férje iránti vonzalma, vágyódásé, öt évvel az esküvő után is egyre nőtt. Egész lénye egy nyíló rózsához hasonlított. Magatartásából eltűnt a csiszolatlan lányság s az ember, a nő minden szeretetével, szerelmével áldozott férjének. A vonatablaknál ültek, ahol a késő őszi nap lágymosolyú csokorba kötötte őket. Az uta■ sok az átkozott esős időt szidták, s dicsérték a mai nap fényességét, s ők ketten: Zsuska - szívvel, a kis Gyurka pedig csacsogó szájjal csak a papáról beszéltek, akihez útjuk vezetett.* 19élfelé járt, amikor egy városias, virgonc kis nőszemély, amolyan „kis szőke” leült velük szemben. Pajkosa volt, néha vonzó tekintetében - volt valami oda nem illő szomorúság. Sötétkék szoknyája és szürke kardigánja kövérkész testet takart, amire a hódolók azt szokták mondani: „jól áll neki”. Amint leült, nyomban tükröt vett elő, megfésülködött, s pótolta a lenyalt és elcigarettázott szájfestéket, aztán rágyújtott. Közben kinézett az ablakon. Tekintetén látni lehetett, egy kelletlen gondolata átsuhanását. Rántott egyet fenyén és vállán, mintha csak azt mondaná: „azért se gondolok rá.” Fészkelődni kezdett, mint a tyúk a tojáson és Zsuskáékat is szemlélte. Láthatólag unatkozott önmagával és csakhamar érdeklődni kezdett: kié ez a szép kis gyerek?, mert neki is ő van egy. Hová mennek és mi-kor indultak el? Megállapította, hogy milyen jó meleg a vonat — bezzeg amikor ő utazott egyszer három évvel ez előtt, milyen hideg volt, s hogy megfázott, egy álló hétig s nyomta az ágyat. No, tehát , minek is mennek ilyen messze a városba. Zsuska mondta, hogy a férjéhez utaznak, aki az akadémián tanul, meg hócipőt is vesznek egyúttal a gyereknek. Hát akkor nagyszerű, ő tud egy jó helyet, ahol örökké tartó nyugati cipőket lehet kapni, félre is tetetett egy párat még a múltkor az eladóval, majd ő segíteni fog, bár neki a város szélén kell leszállni a külső megállónál, de úgy is bemegy, így két órakor találkoznak a nagy áruház előtt. Azután a férjre terelte a szót. — Biztosan sűrűn jár haza a kis családjához — mondta. — Oh, dehogyis — sóhajtott Zsuska — éppen az a baj, hogy az ősszel volt otthon. Most már másfél hónapja nem írt. Nem tudom elképzelni, mi van vele. Inkább azért is jövünk — tette hozzá egy kis szomorúsággal. — Ilyen az asszonyok sorsa!!! — folytata a jövevény, mint aki kedvenc témájához jutott — amíg legény a férfi, addig teszi a szépet, de aztán... ajaj... míg otthon csak megvan az ember, de ha elkerül máshová, elcsábítják azok et rossz nők ... — azért nem ilyen — mondta Zsuska a férjére célozva. — Higgye el, minden férfi ! egyforma, egyik kutya, má-r sikek... — Vonta le a követ- íkeztetést a férfiakról, s látta, hogy társnője idegenkedve néz rá, ezért házasságtörténeté- nek elbeszélésébe kezdett. Zsuska örült is a jövevénynek, meg szomorú is lett a hallgatásától. Kíváncsi volt a történetre, de lelke mélyén baljós sejtelem ütött tanyát. Hátha az ő férje is? — Isten ments! — gondolta, és ölébe szorította a bámészkodó kis Gyúrót. Igati, ahogy nevezte magát a kis szőke, egy építőpari vállalatnál volt gépírónő, mikor megismerkedett egyiatal mérnökkel. Addig is okan udvaroltak neki, — amint mondta —, különösebb eredmény nélkül. De ez aérfi más volt: csinos, komoly, növelt, pénzes és zavarba hozta őt a tekintetével. Ha távol volt, olyan leveleket kapott tőle, hogy csak ... hányszor akarta már elégetni őket — sohasem sikerült. Feleségül ment hozzá, majd belebolondult a nagy örömbe. Ez az öröm el is tartott egy hónapig. Majd a férje utazgatni kezdett, sőt állandóan az építkezés problémáival nyaggatta. Már éjjel álmából is felkeltette, hogy valamilyen „bogarát“ elmondja, s kikérje a felesége véleményét. De arra, hogy most ilyen meg olyan ruha a legújabb divat, csak legyintett. Vagy észrevette volna, hogy őrájte jól áll a ruha, szép . .. egyszóval az ilyen ügyek nem érdekelték. — Valósággal a munka megszállottja volt — folytatja — én meg azt gondoltam: fiata vagyok, akad még nekem férj, aki szeret engem ... Meg mondtam neki, változzon meg mert így nem szeretem. Ő az mondta, hogy nem tudom megérteni, s megőriitem a hülyeségeimmel. Közben áthelyezték más vállalathoz. Már bánom sem kell, beleszerete valami nőbe... — Mondta bzonytalanul a fiatalasszon. Gondolkodott egy kicsit, azt hozzátette: — Most kaptam tőle egy levelet, azt írta, keny vessem fel. És most tőle jön a nők ... Ha várt volna, de sett hol... sehol se találtam. — Hebegte kis szomorúsággal a szavaiban. Elővette zsebben adőjét, s úgy tett mintha pati dert egyengetett volna az ar- cán — letörült egy könnyet. a — És hogy lehet az, hogy ё nem várta? — kérdezte Zsusrka részvéttel. I/ ati, a jövevény már nem is volt többé „kis szőke“. Érző, bánatos nő volt, arcát teljesen elöntötte az a megtörtség, amely érkezésekor nem ráillő foltként látszott rajta. Szipogott egykicsit, mint akinek most jut eszébe, hogy náthás. Ismét rágyújtott . Nagy gyakorlattal szívta cigarettáját, el akarván űzni gon- dolatait, amely csak kevéssé sikerült. Némi fájdalommal a szavaiban folytatta: — Nem olyan egyszerű a mi ügyünk — mondta válaszképpen Zsuskának. Amikor rossz viszonyba lettünk, ráhagytam a gondjait, jártam a magam útját. Volt egy nagyon komoly és kedves ismerősöm. A férjem mutatta be mint jóbarátját, most valahol vidéken az egyik tsz-ben agronómus. Vele sokat jártam moziba, bálba, mindenhová, és nagyon jól megértettük egymást. Annyira, hogy sokan azt hitték, ő a férjem. » Meg aztán voltak régi udvarlóim is, akik közben felkerestek. Az összes közül az agroэ nómus ért a legtöbbet, azt hiszem, igazán szeretett, nekem a is tetszett. És amikor már arra gondoltam, hogy nagyon szeret és elvesz, azt mondta: „Egyáltalán nem ismered fel , a helyzetedet, komolytalan,, nagyravágyó vagy, minden is alap nélkül. A férfiak csak aó testedet akarják, nekem a lelked is kell. Sosem voltunk, egymáshoz elég őszinték. Szórtrakozni lehet veled, de élni őt nem. Semmi olyan nincs ketttőnk viszonyában, amit tartósnak vélünk. S ha jól tudom nem egyszer megcsaltad a férfied — ezt nyilván tagadod ►i Lehet, hogy még újra szeretni fog, de valószínűbb, hogy elín zavar, ö szereti a munkáját , neked csak a kispolgári könynyelműség kell. ö se veti meg a szórakozást, de nem úgy mint te. őt tisztelik az emberek. Téged csak akkor fognak, ha tudod követni a férjed. Azon a lejtőn, amelyen megindultál tíz év alatt a mélypontra jutsz. Akkor érted majd meg, ki volt a férjed, de ő mér elfelejt téged.“ Ekkor meggyűlöltem. De lehet, hogy részben igaza volt. Tudom — mondta sírós hangon — nagyon könnyelmű vágyait, minden elfolyik a kezem között, amit keresek, sosem elég. De ilyen gyilkos szavakat mondani, istenem ... Elejtett néhány daccal és szomorúsággal teli könyet, majd a térdére ütött: — De ne komolykodjon nekem senki, járom én a magam útját. Fiatal vagyok, találok én még férfit. Most is van. — Idegesen kotorászott kistáskájában, kiemelt egy fényképet és Zsuska kezébe nyomta. — Nézze!!! — mondta egész testében megremegve. De közben már fel is ugrott, mert észrevette, hogy a forgalmista a vonatindításhoz készülődött. Már az ajtóból kiabálta vissza: — Kettőkor az áruház előtt!! Zsuska kezébe fogta a képet, és hirtelen felrántotta a szemöldökét és tágra nyílt szemmel nézte, úgy, mint a mesék hősei, ha a föld hasad lábaik előtt. Aztán mint aki nem akar hinni a szemének, összehúzta szemhéját, hogy jobban szemügyre vegye. Egyre közelebb hajolt hozzá. Megremegtek nyitva maradt ajkai, s nem jutott lélegzethez. — Hát... — nyögte, folytatni akarta, de elakadt a nyelve. A kis Gyúró is odasandított a képre, amit a néni adott, kis ujjacskájával rámutatott, és mintha madárfészket talált volna, nagy örömmel felkiáltott: — Papa!!!... Anyu, nem ismered meg? Ez a papa fényképe! Add ide, — folytatta lelkendezve és nyúlt is a képért. Anyu azonban nem adta oda, hanem a szívére szorította, és fájdalommal telített zokogásban tört ki. (Folytatása következik.) Kristóf Jenő ZSUSKA VIRULÓ FÖLD A diákok szólnak Köztudomású, hogy mindenki szeret levelet kapni. Naponta szép számmal érkeznek a levelek az egyetemre. Bár már délelőtt 10—11 óra körül kikézbesítik a postát, mégis hozzánk a második emeletre 1—2 óra körül kerül a levél. Miért ilyen hosszú az út a főportától a Il-ik emeletig? Ez azonban még nem olyan nagy baj. A kellemetlenség ott kezdődik, hogy az express-levelet, táviratot, napokig hevertetik, míg az illető kézhez kapja. Így történt meg az is, hogy az egyik hallgató hozzátartozója 14 óra hosszáig ült a Nyugatipályaudvar várótermében, amíg a hallgató bement Pestre. Az express-levél időben való átadása esetén nem fordult volna elő ez a fenti eset. Nagyon kérjük az illetékeseket, hogy értsék meg, táviratot és express-levelet általában azért szoktak küldeni, mert fontos dolgot közölnek és nem azért, hogy még későbben érkezzen meg a híradás, mint az egyszerű levél. Egyetemünk menzája — méltón mondhatjuk jobb a pestinél. Azonban еду-két hiányosság még itt is akad, amelyen egy kis jóakarattal és figyelemmel segíteni lehetne: pl. az ebédhez járó kenyeret a jövőben nem a tejberizshez, pogácsához, vagy mákosmetélthez szeretnénk elfogyasztani, hanem a leveshez, főzelékhez Bár a pörköltet sokan szeretik, mégis, ha visszalapozunk a múlt hét étrendjébe, a következőket figyelhetjük meg jan. pörkölt, jan. 4. pörkölt, jan. 8. pörkölt. És még egyet: tiszta asztalnál, tiszta tányérból, tiszta evőeszközökkel jobban esik az étel. Ez azonban még sokszor hagy kívánni valót maga után. Azt hiszem nem olyan nagy kérés tehát az hogy az étrendünket kissé változatosabban állítsák öszsze, a kenyeret levessel együtt szolgálják fel, és mindig tiszta asztalnál, tiszta tányérokból ebédelhessünk, nem úgy mint 7-én, szombaton, délben az asztalnál ülő 10 hallgató „tiszta“ tányérjában, az előző csoport bablevesmaradéka volt. Vihar Itália felett Csapongó, romantikus történetet — Voinich „Bögöly“ című közismert regényét — dolgoz fel ez az új szovjet film, a „Vihar Itália felett.“ A cselekmény a múlt században játszódik, az osztrák erőszak által elnyomott, darabokra szabdalt Olaszországban, amelynek legjobb fiai szálltak harcba hazájuk felszabadításáért. A film nagy művészi erénye éppen az, hogy e szabadságmozgalmat erejének teljében, s emellett, meghitt, emberi közelségben tudja ábrázolni. Gabrilovics forgatókönyve megragadóan filmszerű: tartalom kifejezéséből sokat bíz a képekre, amelyek ilyen módon nemcsak az olasz táj és városkép hangulatát hozzák, hanem a történet társadalmi mondanivalójának kifejtésében is nagy részük van. E mondanivaló veleje, a haza szabadságáért folytatott harc hősöket kíván. Olyan hősöket, akik, ha az ügy úgy kívánja, még szívük legféltettebb illúzióikkal is leszámolnák. Arthúr, a főhős, aki eleinte az Ifjú Itália mozgalomban lelkesedik hazája szabadságáért s e lelkesedést összhangba kívánja hozni vallásos rajongásával, keményen szakít az egyházzal, akkor, amidőn megbizonyosodik arról, hogy a gyóntatóatya megszegi a gyónás titkát. S a titokszegéssel a hazát is elárulja, mert értesüléseit az osztrákok kezébe juttatja. A film meggyőzően mutatja az egyházi szervezet kapcsolatát az elnyomó hatalommal, de határozottan szól arról is, hogy a papok egy részében igazi hazafiság lángol. Ezt látni Arthúr nevelőjének alakjából is. A szovjet filmművészet nagy tehetségű és tapasztalt művészeinek teljesítménye teszi, hogy ebben a romantikus, nagy érzelmi viharokat mutató filmben nincsenek tartalmatlan mozzanatok, hamis hangok. Fiatal szakemberek tapasztalatcseréje egyetemünkön Az Agrártudományi Egyetem DISZ Végrehajtó Bizottsága 1956. január 27-én és 28-án ankétot rendez az 1952 óta végzett fiatal szakemberek, valamint járási DISZ-vezetők, legjobb termelőszövetkezeti elnökök és agronómusok részére. Az ankét célja, hogy az egyetemet végzett fiatal szakemberek elmondják most végző hallgatóinknak eddig szerzett tapasztalataikat, véleményüket gyakorlati munkájukról. Az ankét további célja, hogy Kolbai Károly professzor elvtárs által kidolgozott gödöllői ikersoros kukoricatermesztési módszert az ankéton jelenlévő szakemberek, DISZ-vezetők előtt ismertessük azzal a céllal, hogy saját termelőszövetkezeteikben, állami gazdaságaikban az 1955—66-os gazdasági évben nagyüzemi kipróbálásra minél nagyobb területen állítsák be. Az ankét napirendje: Január 27-én, 9 órakor az ankét megnyitója. (Tartja a DISZ-bizottság.) 9.15-től előadás. (Tartja Kolbai Károly egy. tanár). 11.30-tól 13 óráig gépi bemutató. (Gépesítési tanszék.) 13 órától ebéd. 14.30- tól vita, hozzászólások. (A vitát vezeti Kolbai Károly egy tanár.) 18.30-tól vacsora. 19.30- tól szakmai filmvetítés. (I. teremben.) Január 28-án: 9 órakor tapasztalatcsere-megnyitóelőadás. (Tartja Gosztonyi János, a DISZ KV titkára.) 10.30-tól vita, hozzászólások. 13 órakor ebéd. 14.30-tól az egyetem és a tanszék megtekintése. 18 órakor vacsora, 19 órától kultúrműsor, utána tánc, barátkozás a végzett szakemberek és hallgatók között. A diákotthonban akkor éreznék a hallgatók igazán otthon magukat, ha megfelelő hőmérsékletű szoba állna rendelkezésükre. Sajnos, azonban több szobában, főleg a nagyobbakban, alrg van 14—15 fokos hőmérséklet, ami főleg most, vizsgaidőszakban baj, amikor egész nap otthon vannak a hallgatók és tanulnak. Nagyon szeretnénk, ha a jövőben nem szakaszosan fűtenének, hanem délelőtt és este 8 után is kellemes volna otthonunk. Lehet, hogy kényelmi vagy luxuskérdés a tükör, de nagyon szeretnénk, ha minden szobában, ahol még nincs, hosszú, több hónapos ígérgetés után végre megkapnánk a fali tükröt. Másodéves lány A SZÓFIAI ÁLLAMI EGYETEM Bulgáriában szélesre nyitot- t ták a tudomány kapuját. A bolgár dolgozók egyik büszke-sége a szófiai állami egyetem új épülete, amely az ország egyik legnagyobb építészeti objektuma. Különösen szembetűnő a haladás, ha a felszabadulás előtti idők főiskolai oktatásával hasonlítjuk össze. Az 1938/39-es tanévben például Bulgária öt főiskolával rendelkezett, amelyeken összesen 9856 diák tanult. Ma pedig egyedül a szófiai állami egyetem hallgatóinak száma meghaladja az ötezret. A szófiai új egyetemen 355 tanterem, közte 147 előadói terem, 13 könyvtár, ezenkívül büfé, két tornaterem áll a diákok rendelkezésére. Az ország egyik leggazdagabb könyvtára a főiskolásoké. Itt mindig nagy élénkség uralkodik. A könyvtár több mint sok 450 000 könyvvel rendelkezik, amelyeket 16 szakrészre osztottak. Külön olvasószobák állnak a diákok és az előadók rendelkezésére. A szófiai állami egyetemen minden lehetőség megvan ahhoz, hogy egyre képzettebbzakemberek kerüljenek a népgazdaságba. A bolgár főiskoai hallgatókon kívül sok kínai, koreai, magyar, albán és zudáni fiatal is tanul itt. VIRULÓ FÖLD az Agrártudományi Egyetem, a Gépészmérnöki Főiskola és a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Gödöllő Telefon: Gödöllő: 38 Előfizetési díj fél évre: 3.60 Ft • Kiadja: a Pestmegyei Népújság Kiadó Vállalata. Budapest Bajcsy- Zsilinszky út 36 1 Szikra Lapnyomda Pekli Szilárd utca 6 Fel vez.: Kulcsár Mihály