Gyógyászat, 1872 (12. évfolyam, 1-53. szám)
1872-05-04 / 19. szám
~€ 298 fe lelős, a hörgeben légrekedést illetőleg meglehetősen összhangzó nézeteket nyilvánítottak. Ha e kórforma Bergson és Romberg által adott rajzát a közlött esetekkel összehasonlítjuk, a megegyezés tökéletes. A betegség rohamokban való jelenkezésén kívül a légzés nehezebb volta, ennek sípoló jellege, köhögés és nyakelválasztás a rohamok végén vagy kíséretében érdemel Bergson eseteinél is fölemlítést. Ugyanő kiemeli a rohamok veszélytelen voltát és hosszabb ideig való szünetelését. Ami a rohamok értelmezését illeti, aki mozzanatul mind a három szerző a hörgében görcsöt tekinti. A kicsiny és legkisebb hörgeágak dermés görcse nehezíti a lég bejutását a légürcsékbe. Ezáltal aggály és nehézlégzés jön létre, mely a roham csökkenésével azonnal eltűnik, a sípoló zörejek is ezúton keletkeznek, mivel a levegő az apró hörgeágak megszűkült árterén, főleg a kilégzésnél, nehezen hatolhat át, miért is a kilégzés rendesnél hosszabb tartamú. Az apróbb hörgeágak dermés görcsét a rohamok oki tényezői gyanánt én is elfogadom, mivel általa a tünemények értelmezhetők. A rohamoknak (és pedig nemcsak a nehézlégzésnek, hanem a sípolásnak is) rögtöni jelenkezése ideges okra utal, mely éppoly gyorsan föllép mint eltűnik. Egyátalában nem tartjuk valószínűnek, hogy a hurutok, bármily gyorsan folyjanak is le azok, hasonló módon nyilvánulnának. Kérdés, mi okozza a hörgőben görcs föllépését ? Romberg és Bergson tisztán ideges légrekedést vesznek föl, míg Biermer és Niemeyer ezenkívül az átszállítási légrekedést is megengedik, mely hurutos folyamatok által tételeztetik föl, bár mindenesetre feltűnő, hogy a szokványos heveny és idült hurutok alig vezetnek valaha légrekedési rohamokhoz. Ha a leírt kérdéseket és nézeteket a jegecdugaszok leletével összehasonlítjuk, a rohamok értelmezésére nézve határozottabb támpontokat nyerünk , mint eddigelé. Ez értelmezés természetesen szintén csak elméleti, mivel döntő bizonyítékokat még nem hozhatunk föl. Nem valószínűtlen, hogy az apró, hegyes jegecek, melyek a dugaszokban képződnek, képesek a légüresék és apró hörgeágak nyakhártyáját, illetőleg a bolygideg végágait, ingerelni s így rohamonként föllépő jelenségeket közvetítni. Ez utóbbiak mellszorongáshoz, nyomás érzetéhez, heves, tartós köhögéshez, s átszállítási után a hörgeizomzat görcséhez vezetnek, így roham támad éppúgy, mint mikor a mellkas hideg vízzel rögtön megfecskendezik. A görcs alábbhagyásával nem csupán a légzés lesz szabaddá, hanem az apró dugaszok kiköhögése is könnyebbé válik, míg azoknak újraképződése új rohamhoz vezet. Én ez összefüggés kimutatására kísérleteket tettem, amennyiben házi nyulak és ebek nyílt légcsövébe üvegport fúrtam. A légrekedési rohamhoz hasonló tüneteket ekkor nem észleltem. Egyéb analógiák azonban nem hiányzanak. Némely anyagok (hánygyökérpor, halvány, benzoesav, sőt egyszerű por) belégzése után légrekedési rohamok lépnek föl, s az élettani kísérletek a hörgőben görcs lehetőségét a nyakhártyából kiinduló átterjedési inger által inkább megengedik, mint a bolygideg izgatása következtében. Ha ez elméletet elfogadjuk, a hörgében légrekedéslegalább amennyiben az itt leírt kóreseteknek megfelel, nem tisztán ideges természetű, hanem a hörgék nyákhártyájának, illetőleg a légüreséknek megbetegedésétől függ, azonban az itt helyesült kórfolyamat korántsem számítható a hurutokhoz s egészen különleges betegséget képez, melyre nézve egyéb nyákhártyáknál analógiát nem találunk, eltekintve Förster véletlen leletétől, mely szerint ő az epeutak nyákjában jegeceket talált. Ha a fehérvéri vérben és a csontvelőben halál után beállott jegecképződést figyelembe vesszük, föl kellően-