Gyógyászat, 1872 (12. évfolyam, 1-53. szám)
1872-01-13 / 3. szám
—kor 34 o- ban, a tüdőláb 12. napján. Boncolatnál a jobb tüdő vörös májasodása (a felső lebeny legnagyobb részének kivételével) s jobboldali mellhártyalob volt jelen, rostonyás izzadmánynyal. Az esetek kevés kivétellel súlyosak voltak. Nevezetes, hogy a halálozási arány a korábbi észlelők által jelzett százalékokat nagyon megközelíti. Vogt 51 esetében 7-8%, Kocher 60 esetben 10% , Riemann 40 esetben 12,5% halálozási arányt észlelt. Az összes esetekben szabatosan történt hőméréseknél lehetséges volt a válság kezdetét és tartamát meglehetős biztossággal constatálni. A válság 4-szer az 5-dik, 7-szer a 6-dik, 3-szor a 7- dik, 4-szer a 8-dik, 1-szer a 11-dik napon állott be. Tartama a rendes hőmérsék fölléptéig 2-szer 12 óra, 7-szer 18 óra, 5-ször 24 óra, 4-szer 36 óra volt. A válság leghosszabb tartama 48 órát ten ki. 19 esetben a kezdeti rázó hidegtől a végleges hőcsökkenésig közép számítással 5 nap 234 óra folyt le, mely a folyamat tartamának az olvadás szakáig felelt meg. A válság közép számítással 216 óráig tartott, s így az egész kórfolyamat a rendes hőmérsék kezdetéig 6 napot és 21 órát igényelt. Azon idő felől, mely alatt az olvadás bevégződött, szerzőnk csak kevésszámú esetben rendelkezik szabatos adatokkal, úgy hogy a zászlal befolyását a fölszívódásra nem döntheti el. Kocher a tüdőláb tartamát a lázcsökkenésig 5 napra és 21 órára teszi, míg a válság középtartama eseteiben 21 , 1 óra volt, így az összes lefogás 60 napot ten ki. Roth a veratrinnal kezelt esetekben az olvadás felléptéig 5-6 napot talált, míg a várakozó gyógymód mellett 7,9-et. A zászlallal való kezelésnél az összes észlelők fősúlyt fektetnek a hőmérsék él érlökésre gyakorolt állandó behatásra. Ritter megjegyzi, miszerint a láz tünetösszege a többi tünetektől teljesen elválik s a hőmérsék csaknem a rendes fokra száll le, sőt néha e fokot el is éri, vagy még a rendesnél is csekélyebb fokra csökken. A helybeli folyamatok ekkor láz nélkül állhatnak fenn. Kocher azon határozathoz jutott, hogy a zászlal lázellenes hatását a láz belterjessége, a betegségi nap, napszak, testalkat és szövődmények nem akadályozzák, s erre csak a helybeli folyamat tárgyilag is kimutatható rohamos fejlődése képes. Riemann kiemeli, miszerint eddigelé még nincs szer, mely az érlökések szaporaságát s a hőmérséket oly biztosan és állandóan leszárítná, mint a zászlat, úgyhogy az alábbhagyás, mint e szer közvetlen hatása, még a legsúlyosabb hallásal végződő esetekben sem marad ki. Dräsche a folytonosan figyelemmel tartott keresetek mindenikében fölismerte a zászlal határozott a befolyását a lázra. Ami a hőmérséket illeti, szerzőnk a többi észlelőktől élték