Gyógypedagógia, 1984 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1984 / 6. szám - Subosits István - Farkas Miklós: A süketek fejhangszínezetének néhány színképi jellemzője

Ezenkívül felmértük a feltehetőleg gyengébb és erősebb teljesítőképességű debi­­lisek (tehát a későbbiekben I. és II. tagozat) közötti differenciáló képességet. Ehhez még egyszer felhasználtuk a HAWIK (non verbális rész) értékeit (6. ábra). Ezután adódtak a teljes eljárás valamennyi feladatsorának átlagából az erős és igen erős szignifikanciával biztosított csoportkülönbségek. A tanulási képesség megállapítása eredményeinek statisztikus analízise igazolta, hogy a debilis siketeknél is lehetséges a tanulási képesség tanulási tesztekkel tör­ténő mérése. Az itt bemutatott szelekciós eljárás első adaléka a kérdésesen debilis siket isko­lakezdők pszichés tulajdonságainak metrikus megragadásához. Megállapítható, hogy az elmúlt években a siketek kisegítő iskolájában gyakorlatilag bevált. A stan­­dardizálás lezárása után javult a minősége. Ezáltal biztosabbá vált a diagnózis. Jelen vizsgálati eredményeink kiindulópontjai lehetnek a további munkáknak, pél­dául a fiatalabb siket kisegítő iskolás gyermek pszichofenomenológiájának­ kidol­gozásához. SUBOSITS ISTVÄN-FARKAS MIKLÓS A süketek fejhangszínezetének néhány színképi jellemzője A gyakorló szurdopedagógiai szakemberek körében ismert hangképzési jelen­ség, hogy tanítványaik egy része erőltetetten ún. fejhangon képezi a beszédhan­gokat. A sokszor kellemetlenül ható hangszín, amely a hangképzésben részt vevő izmok feszítettebb működésének eredménye, nemcsak az artikuláció alaki oldalát érinti, hanem ronthatja a beszéd érthetőségét is. Nemcsak a beszélőt fárasztja a „természetellenes” artikulációs bázis, fárasztja a hallgatót is. A hazai szurdopedagógia művelői közül többen is foglalkoztak a mesterségesen beszédre tanított süket gyermekek fejhangú képzésével. Murányi Antal a követke­zőket írja a fejhangon beszélő süketek képzési mechanizmusáról: „A magánhang­zókat a kelleténél magasabb és feszesebb nyelvállással igyekszik képezni: a nyelv­háta gégefővel együtt feljebb emelkedik, a garat összébb szorul és a gégefő izmai megfeszülnek” (1). Mindezt kiegészíti azzal, hogy a hangerő növelésére irányuló fokozott képzési izomfeszültség vezet a fejhangú képzéshez. Bors Vilmos az ötvenes évek végén egyik előadásában ismertette módszeres eljárását, amely a fejhang „leszállítására” vonatkozott (2). Kanizsai Dezső hozzászólásában azt emelte ki, hogy a fejhangú képzés nincs összefüggésben a hangszínnel, csak a hang magas­sága változik meg (3). Az 1971-ben tartott szegedi beszédszimpozionon két előadás is foglalkozott a fejhang képzési sajátosságaival és korrekciójával. Gáspár Árpád szonogram-fel­­vételeken mutatta be 1 — 1 halló, süket és fejhangon artikuláló süket tanuló ejtésé­nek akusztikai jellemzőit. A regisztrátumok részletes elemzése azonban hiányzik (4). Kellner Jánosné egyrészt etiológiai szempontból, másrészt az alkalmazható kor­rekciós eljárások oldaláról elemezte a témát (5). Az utóbbinál a taktilis-kineszté­­ziás-proprioceptív eljárások eredményességére hívja fel a figyelmet. A fejhangú képzés előfordulása a süketek beszédében igen gyakori. Mivel or­szágos jellegű felmérés nem történt, a gyakoriságra csak kisebb gyermekcsopor­tok vizsgálati anyagából lehet következtetni. Ennek alapján a süketek általános

Next