Gyógyszerészi Hetilap, 1937 (76. évfolyam, 1/1-17/50. szám)
1937-01-03 / 1. (egyesített 1.) szám
5 Jubileumi üdvözlet írta: dr. Andriska Viktor, c. rendk. egyetemi tanár, okleveles gyógyszerész. A hetvenötödik esztendejébe lépő „Gyógyszerészi Hetilap" születése egybeesik szabadságharcában eltiport és elnyomott Hazánk újraéledésének korszakával. A Gyógyszerészi Hetilap bölcsőjénél ott állottak a magyar gyógyszerészi kar legjelesebbjei és amikor bátor elhatározással útjára merték indítani az első magyar gyógyszerészi lapot, a gyógyszerészi kar kulturális érdekei mellett fontos nemzeti célt is szolgáltak. Cselekedetükkel hozzájárultak a nemzet lelki és szellemi felemeléséhez, megerősítéséhez. Hetvenöt év az ember életében a bibliai pátriárkák korának felel meg. A jó munkában eltöltött életben a csendes visszaemlékezés kora ez, de sajnos egyben a közeledő vég mementója is. Az élet ezen korhatáránál csak az a tudat vigasztaló, hogy a múlandó létet túlélik a maradandó értékű emberi alkotások. A szellemi lények életében ilyennek tekinthetjük a Gyógyszerészi Hetilapot is — a hetvenöt év bár szintén hosszú idő, távolról sem jelenti a hanyatlás korszakát. A Gyógyszerészi Hetilap nem öregedett meg; háromnegyed százados korában époly fiatal, mint serdülő korában volt. Ma is harcol a jobb, tökéletesebb magyar gyógyszerészeiért. Célkitűzései, eszközei ugyanazok, mint kezdetben, feladatai talán még nehezebbek, mert a korszak, melyben élünk — újabb és újabb problémákat vet fel a gyógyszerészet terén és ezek ugyancsak próbára teszik a jeles szaklap szerkesztőségét. A Gyógyszerészi Hetilap hetvenötéves jubileumán szívből kívánom a lap szerkesztőinek, hogy soha nem lankadó energiával és kitartással, éber lelkiismerettel munkálják a magyar gyógyszerészet vitális érdekeit, és akkor a Gyógyszerészi Hetilap méltó lesz a régen porladó testű, de halhatatlan lelkű alapítójához A GYÓGYSZERÉSZI HETILAP vissza még akkor is, mikor már csak az egyesület tagjai kapták azokat. Sokan még a címlapot sem olvasták el, amelyen rajta volt, hogy részükre a lap ingyen jár és a lap végül is az érdeklődés hiánya miatt megszűnt. Amióta csak gyógyszerészi kérdésekkel foglalkozom, állandóan napirenden volt a kiképzés módosításának kérdése. Rengeteget tanácskoztunk a kérdés fölött és számtalan terv merült fel. Hogy előterjesztéseinknek nagyobb súlyt adjunk, az egyesület közgyűlése elé vittük azokat és az eredmény rendszerint egy halasztó indítvány elfogadása volt és ha magánúton kíséreltük meg, hogy egyesek hajlandóságát az ügy érdekében megnyerjük, rendesen az volt a válasz, hogy a gyógyszerésznek praxisra van szüksége, az elméleti tudásnak semmi hasznát sem látja. A történelem tanítja, hogy vannak népek, vannak nemzetek, amelyek feltűnnek, nagyra nőnek, elérik fénypontjukat és aztán hanyatlásnak indulnak. Hasonló sorsuk van egyes foglalkozási ágaknak is. Vannak ezek és amazok között olyanok is, amelyek végleg megsemmisülnek, csak a hírük marad meg, vagy az is elhomályosul; de vannak olyanok is, amelyek mélypontot érnek el és aztán ismét felfelé ível pályájuk. E század első éveiben még úgy látszott, hogy a gyógyszerészi pálya is a megsemmisülés felé halad. E lap hasábjain fel is hívtam a figyelmet egy ilyen haldokló foglalkozási ágra, a mézesbábosokra, a múlt század cukrászaira, mézes és viaszos báb készítőire, akik ma már a városszélekre és búcsújáró helyekre szorultak, amikor egy sereg új foglalkozási ág keletkezett és virult fel, amelyek ezek működési körét tökéletesítve kisajátították. Németországban a gyógyszerészekről már mint „Sterbender Standt" haldokló rendről beszéltek és ime a háború után nálunk újjá születik a Magyarországi Gyógyszerész Egysület. A legnehezebb időkben a maga erejéből székházat szerez a gyógyszerészi kar. Megalakul a Gyógyszerésztudományi Társaság és a maga erejéből, tartalmas, szép folyóiratot ad ki. Külföldön több helyütt már megreformálták a gyógyszerészi kiképzést és nálunk maga a gyógyszerészi kar sürgeti legjobban a kiképzés korszerű megreformálását. Az én fejem felett sok év elhaladt és most már leginkább csak ifjaink erőfeszítését nézem, de megnyugtat az a tudat, hogy magam — részben e lap útján — hozzájárultam valamivel ahhoz hogy a sülyedés korát túlélhetjük.