Gyógyszerészi Közlöny, 1935 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1935-01-05 / 1. szám

OVOCi SZKIlÉSZl KOZLÜ.VT nyéknek az eléréséért, amiket magunk elé tűz­tünk ki. (Úgy van! Úgy van!). Fél esztendő alatt nem lehet csodákat mívelni, de azt be le­het bizonyítani ez idő alatt is, hogy az, aki mun­kára vállalkozott, vájjon alkalmas-e annak a munkának az elvégzésére. Nem abból kell kiin­dulni, ami még nem történt meg, hanem azt kell megnézni, ami már eddig is megtörtént. (Úgy van! Úgy van!). A gyógyszerészi pályának valami olyan kü­lönleges helyzete van minden más pályák kö­zött, hogy ott annak, aki magát gyógyszerész­nek nevezi, nagyobb fokú önbírálatot kell gya­korolnia és ugyanígy magának az egész pályá­nak is nagyon szigorú önbírálatot kell gyakorol­nia. (Úgy van! Úgy van!). Amikor kezembe vettem az ügyek intézé­sét, akkor én ezt az önbírálatot már magam is gyakoroltam és megállapítottam, hogy ebben a szűk kis hazában, ha tényleg a kultúra ténye­zője akar lenni a magyar nemzet az európai né­pek összességében, akkor minden téren és így a mi magunk kis és szűk, de fontos működési terén is magasabb és emelkedett nívót kell el­érnünk. (Úgy van! Úgy van!) Jól mondotta Nagy Béla kedves barátom, hogy nagyon nagy űr az, amit itt be kell tölteni. Tényleg, itt évtizedek múltak el anélkül, hogy a magyar gyógyszerészet ügyében valami komoly, valami megszervező lépés történt volna. Az 1876. évi XIV. t.-c. és annak keretében időnként kibocsátott, improvizált rendeletek nem adták meg a teljes struktúráját ennek a pályának. Ezt megadni a mi feladatunk. Vagy legalább is köz­re kell működnünk abban, hogy a hatóságok, a miniszter, a törvényhozás munkáját ösztönözé­sünkkel, kezdeményezésünkkel egyrészt mi is elősegítsük, másrészt kritikánkkal helyes irány­ba tereljük, harmadsorban pedig, hogy vissza­tartsuk talán őket olyan lépésektől is, amelyek már túllőnek a célon, vagy pedig nem szolgál­nák a célt éppen a túl nagy lendületük által. (Úgy van! Úgy van!). A mai napon azok a rendeletek vannak a figyelem előterében, amelyek a napokban bo­csáttattak ki. Ezek a rendeletek mérföldkövek kívánnak lenni. A múlt mulasztásai folytán sű­rűn lerakott mérföldkövei ezek a mi pályánk­nak. Mi magasabbrendű gyógyszerészetet aka­runk! Mi azt akarjuk, hogy a magyar gyógysze­rész mintakép legyen, a magyar gyógyszertár példája legyen az összes kultúrnemzetek gyógy­szertárainak. (Helyeslés.) Tisztelt Barátaim! A gyógyszerészi pályán mint mondottam, magasabb emelkedettségre van szükség. (Úgy van! Úgy van!) Erkölcsi és tudományi szempontból kell kritikát gyakorol­nunk önmagunkkal, a gyógyszerésszel szemben, vájjon teljesíti-e azt a közegészségügyi hiva­tást, amelyre köteles. Vájjon anyagi igényeink arányban állanak-e munkánkkal? Nekünk egy­részről e tekintetben egyensúlyt kell tartanunk, másrészről a hatóságoknál mindent meg kell tennünk annak beláttatására, hogy a gyógy­szertárnak, mint közegészségi intézménynek gazdaságilag meg kell erősödnie, hogy a gyógy­szerészeknek lehetővé tegye azt a magasabb er­­kölcsiséget, azt a magasabbrendűséget, amire közszempontból szükség van. (Úgy van! Úgy van!). Mert itt fontos együtthatásról van szó: az erkölcs függvénye a gazdasági helyzetnek, s ezt minden filozófia megállapítja. Arra kell törekednünk, hogy midőn önma­gunkkal szemben önbírálatot gyakorolunk és az erkölcsiség és tudományosság legmagasabb fo­kára törekszünk, ugyanakkor annak anyagi fel­tételeit, a hatóságok belátásának meggyőzése révén kieszközöljük és megszerezzük. (Úgy van! Úgy van!). Tudományos vonatkozásban a kiképzési re­form, amelyre törekszünk és amelyet a múlt év­ben előkészítettünk, a gyógyszerészi pályának olyan magasabb nívót biztosít, hogy az minden­féle vonatkozásban, a többi tudományos pályák felé, de Európa többi gyógyszerészete felé is, elismerésre méltó magas színvonalat fog jelen­teni. Ebben az irányban is megtettük azt, amit megtehettünk. Azt remélem, hogy az 1935. esz­tendő lesz az az év, melyre utódaink büszkén fognak visszaemlékezni, hogy ez volt az az al­kotásokban értékes esztendő, mely a magyar gyógyszerészet magasabb kulturális, tudomá­nyos színvonalát, egy modern kiképzési reform útján megteremtette. Mikor azonban a gazdasági és kulturális dolgokról beszélünk, nem szabad megfeledkez­nünk a szociális kérdésekről sem. Az elmúlt esz­tendő ebben a kérdésben alapvető eredményt ért el. Azt hiszem, hogy a gyógyszerészi szociá­lis törvény, melyet a múlt esztendőben a tör­vényhozás megszavazott, a gyógyszerészi szo­ciális kérdések minden vonatkozású általános megoldásának a bázisát fektette le. (Úgy van! Úgy van!). Tisztelt Barátaim! Erre a törvényre tény­leg szüksége volt az egész gyógyszerészi kar­nak. Mindig úgynevezett irigyelt pálya voltunk, ugyanakkor pedig állandóan arra szerettek hi­vatkozni, hogy az alkalmazott gyógyszerészek igen súlyos helyzetben vannak. Tényleg úgy is volt, de ma sajnos, igen súlyos helyzetben van a tulajdonos és az alkalmazott gyógyszerész egyaránt. De hogy az alkalmazott gyógyszerész­­nek a sorsa enyhüljön, hogy annak a jövője ne legyen kilátástalan, azt biztosítja most már ez a törvény, m­elynek létesítésében a belügymi­­nisztérium lelkes munkája mellett, az elnökség is kivette a maga munkáját és erre mint ered­­ményre, bátran hivatkozhatunk. (Helyeslés.) Mélyen tisztelt Beátáim! Ha a kulturális színvonalon és a szociális téren előre is intünk, a­ gazdasági kérdések végleges megoldására is minden erőnkkel törekednünk kell. Nyíltan .

Next