Gyógyszerészi Közlöny, 1935 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1935-01-05 / 1. szám
OVOCi SZKIlÉSZl KOZLÜ.VT nyéknek az eléréséért, amiket magunk elé tűztünk ki. (Úgy van! Úgy van!). Fél esztendő alatt nem lehet csodákat mívelni, de azt be lehet bizonyítani ez idő alatt is, hogy az, aki munkára vállalkozott, vájjon alkalmas-e annak a munkának az elvégzésére. Nem abból kell kiindulni, ami még nem történt meg, hanem azt kell megnézni, ami már eddig is megtörtént. (Úgy van! Úgy van!). A gyógyszerészi pályának valami olyan különleges helyzete van minden más pályák között, hogy ott annak, aki magát gyógyszerésznek nevezi, nagyobb fokú önbírálatot kell gyakorolnia és ugyanígy magának az egész pályának is nagyon szigorú önbírálatot kell gyakorolnia. (Úgy van! Úgy van!). Amikor kezembe vettem az ügyek intézését, akkor én ezt az önbírálatot már magam is gyakoroltam és megállapítottam, hogy ebben a szűk kis hazában, ha tényleg a kultúra tényezője akar lenni a magyar nemzet az európai népek összességében, akkor minden téren és így a mi magunk kis és szűk, de fontos működési terén is magasabb és emelkedett nívót kell elérnünk. (Úgy van! Úgy van!) Jól mondotta Nagy Béla kedves barátom, hogy nagyon nagy űr az, amit itt be kell tölteni. Tényleg, itt évtizedek múltak el anélkül, hogy a magyar gyógyszerészet ügyében valami komoly, valami megszervező lépés történt volna. Az 1876. évi XIV. t.-c. és annak keretében időnként kibocsátott, improvizált rendeletek nem adták meg a teljes struktúráját ennek a pályának. Ezt megadni a mi feladatunk. Vagy legalább is közre kell működnünk abban, hogy a hatóságok, a miniszter, a törvényhozás munkáját ösztönözésünkkel, kezdeményezésünkkel egyrészt mi is elősegítsük, másrészt kritikánkkal helyes irányba tereljük, harmadsorban pedig, hogy visszatartsuk talán őket olyan lépésektől is, amelyek már túllőnek a célon, vagy pedig nem szolgálnák a célt éppen a túl nagy lendületük által. (Úgy van! Úgy van!). A mai napon azok a rendeletek vannak a figyelem előterében, amelyek a napokban bocsáttattak ki. Ezek a rendeletek mérföldkövek kívánnak lenni. A múlt mulasztásai folytán sűrűn lerakott mérföldkövei ezek a mi pályánknak. Mi magasabbrendű gyógyszerészetet akarunk! Mi azt akarjuk, hogy a magyar gyógyszerész mintakép legyen, a magyar gyógyszertár példája legyen az összes kultúrnemzetek gyógyszertárainak. (Helyeslés.) Tisztelt Barátaim! A gyógyszerészi pályán mint mondottam, magasabb emelkedettségre van szükség. (Úgy van! Úgy van!) Erkölcsi és tudományi szempontból kell kritikát gyakorolnunk önmagunkkal, a gyógyszerésszel szemben, vájjon teljesíti-e azt a közegészségügyi hivatást, amelyre köteles. Vájjon anyagi igényeink arányban állanak-e munkánkkal? Nekünk egyrészről e tekintetben egyensúlyt kell tartanunk, másrészről a hatóságoknál mindent meg kell tennünk annak beláttatására, hogy a gyógyszertárnak, mint közegészségi intézménynek gazdaságilag meg kell erősödnie, hogy a gyógyszerészeknek lehetővé tegye azt a magasabb erkölcsiséget, azt a magasabbrendűséget, amire közszempontból szükség van. (Úgy van! Úgy van!). Mert itt fontos együtthatásról van szó: az erkölcs függvénye a gazdasági helyzetnek, s ezt minden filozófia megállapítja. Arra kell törekednünk, hogy midőn önmagunkkal szemben önbírálatot gyakorolunk és az erkölcsiség és tudományosság legmagasabb fokára törekszünk, ugyanakkor annak anyagi feltételeit, a hatóságok belátásának meggyőzése révén kieszközöljük és megszerezzük. (Úgy van! Úgy van!). Tudományos vonatkozásban a kiképzési reform, amelyre törekszünk és amelyet a múlt évben előkészítettünk, a gyógyszerészi pályának olyan magasabb nívót biztosít, hogy az mindenféle vonatkozásban, a többi tudományos pályák felé, de Európa többi gyógyszerészete felé is, elismerésre méltó magas színvonalat fog jelenteni. Ebben az irányban is megtettük azt, amit megtehettünk. Azt remélem, hogy az 1935. esztendő lesz az az év, melyre utódaink büszkén fognak visszaemlékezni, hogy ez volt az az alkotásokban értékes esztendő, mely a magyar gyógyszerészet magasabb kulturális, tudományos színvonalát, egy modern kiképzési reform útján megteremtette. Mikor azonban a gazdasági és kulturális dolgokról beszélünk, nem szabad megfeledkeznünk a szociális kérdésekről sem. Az elmúlt esztendő ebben a kérdésben alapvető eredményt ért el. Azt hiszem, hogy a gyógyszerészi szociális törvény, melyet a múlt esztendőben a törvényhozás megszavazott, a gyógyszerészi szociális kérdések minden vonatkozású általános megoldásának a bázisát fektette le. (Úgy van! Úgy van!). Tisztelt Barátaim! Erre a törvényre tényleg szüksége volt az egész gyógyszerészi karnak. Mindig úgynevezett irigyelt pálya voltunk, ugyanakkor pedig állandóan arra szerettek hivatkozni, hogy az alkalmazott gyógyszerészek igen súlyos helyzetben vannak. Tényleg úgy is volt, de ma sajnos, igen súlyos helyzetben van a tulajdonos és az alkalmazott gyógyszerész egyaránt. De hogy az alkalmazott gyógyszerésznek a sorsa enyhüljön, hogy annak a jövője ne legyen kilátástalan, azt biztosítja most már ez a törvény, melynek létesítésében a belügyminisztérium lelkes munkája mellett, az elnökség is kivette a maga munkáját és erre mint eredményre, bátran hivatkozhatunk. (Helyeslés.) Mélyen tisztelt Beátáim! Ha a kulturális színvonalon és a szociális téren előre is intünk, a gazdasági kérdések végleges megoldására is minden erőnkkel törekednünk kell. Nyíltan .