Győr-Sopronmegyei Hírlap, 1954. szeptember (10. évfolyam, 207-232. szám)

1954-09-04 / 210. szám

CSAK Kü­V­­­ü­t IS Térdig lejárhatja a lábát Mi a cosarió* aki Cya­­k­é** fehérneműt akar ! vásárolni­ mire talál. ..jobban mondva csak azok a nők, akik nem 180—200 centi maga­sak és nem 80—100 • kilogrammosak. ki alacsonyabb, véko­nyabb termetű nők járkálhatnak egyik üz­letből ki, a másikba be, mégsem találnak megfelelő méretű fe­hérneműt. Általában minden üzletben azt a választ kapják: -A na­pokban fogyott ki ez a méretünk . . . Jöjjön pár nappal később . . . A jövő héten már bi­zonyára lesz kisebb számú fehérneműnk is . . Mindegyik vá­lasznak azonban egy a lényege: volt kisebb méretű fehérnemű de csak kevés és így hamarosan elfogyott. Az összes 180 cen­tin és 80 kilón aluli nők kérik az illetéke­seket, hogy rájuk is gondoljanak és az ő részükre is gyártsanak kisebb méretű fehér­neműt. (V. É.J Ma: 1954. szeptember 4. 1842-ben, ezen a napon halt meg Móricz Zsigmond író, aki­nek írásai a századforduló hamis és idillisztikus irányzatával s szemben az új realisztikus szemléletet tükrözik. Móricz az utol­só félszázad haladó irodalmának egyik nagy alakja. 1814-ben, ezen a napon született Masomi Mihály, a jelentős magyar romantikus zeneszerző és zeneí­ró. * — Népművelési kiskönyvtár-so­rozat indul. A megyei tanács nép­­művelési osztálya Népmiv­elési ki­skönyvtár címmel füzetsorozat­­kiadását indítja meg. A füzetek közül az első — amely jeleneteket, verseket, srigmusokat tartalmaz. — már e nyomdáiban van. Ezt követik történelmi, irodalomtörténeti és egyéb kiadványok, amelyek a me­­gye múltját, vagy sajátos kulturá­lis értékeit ismert­etik. — Római temetőt tárnak fel Gyűlölt. A Kálvária-utcában meg­kezdték egy II. századból szárma­zó római temető feltárásának elő­készületeit. Az ásatást dr Barkóczy László római régész vezetésével szeptember 15-én kezdik meg a Köztisztasági Vállalat udvarában. — Új színbe öltözik a Győri Keksz és Ostyagyár. Az üzemnek ez utca felőli oldalát már lemeszel­teik, jelenleg az udvari felöli részt festik. Az üzem festési munkáival párhuzamosan halad az udvarnak keramitkővel való bevonása is. Az üzem új színbe való öltözte­tése többszázezer forintos költség­gel készül. — Büntetés a személyi igazol­vány megrongálásáért. Borsodi Ka­talin mosonmagyaróvári lakos megrongálta nemrég kapott sze­mélyazonossági igazolványát. A rongálás olyan mérvű volt, hogy új igazolvány kiállítását tette szük­ségessé. A járásbíróság Borsodi Katalint egyhónapi javító-nevelő munkára ítélte. A Film készül Szigetköz helyre­­állításáról. Ásványráró címmel a Híradó és Dokumentum Filmgyár filmet készít a szigetközi árvízka­tasztrófáról, a visszaköltözésről és a falvak újjáépítéséről. A film né­hány hét alatt elkészül,­­ Kalmár István jövedelme. Kalmár István, a mosonszentmik­­lósi Új Élet termelőszövetkezet tagja, családjával évi munkaegy­ségük alapján a kalászosok után 67 mázsa gabonát kapott.­­ Olcsó homokjátékot gyárt a Soproni Fémtömegcikk KTSz. A Soproni Fémtömegcikk KTSz-ben nemrég megkezdték az újfajta, ol­csó homokjáré­tok gyártását. A homok­játékok mellett nagy meny­­nyiségben készítenek al­uminium ötvözetből mozsarakat a háztartá­­sok számára.­­ Megnyílt a damaszkuszi vásár. Mint a Reuter hírügynökség jelen­ti, Alasszi köztársasági elnök csü­törtökön megnyitotta Szíria első nemzetközi vásárát. Az ünnepélyes megnyitáson kétezer vendég volt, köztük a vásáron kiállító 26 ország képviselői. Megjelentek a Szíriá­ban akkreditált diplomáciai misz­­sziók képviselői is. A vásáron kiál­lít valamennyi arab ország, vala­mint a Szovjetunió és a népi de­mokratikus államok is, köztük a Kínai Népköztársaság. — Befejeződik a kapuvári mozi tatarozása. Már hetek óta folyik a kapuvári mozi tatarozása. A mo­zi a tatarozás és átalakítás során új mozigéppel gazdagodott, ami le­hetővé teszi, hogy a jövőben nem kell előadás közben szünetet tar­tani. A moziban az elmúlt napok­ban cserélték ki a székeket is. A mozi rendbehozása szeptember 20- ig teljesen befejeződik. — 50 százalékos vasúti kedvez­ménnyel lehet utazni a csornai ün­nepi vásárra. A vasúti jegyeket visszautazáskor Csornán, a járási könyvtárban le kell bélyegeztetni. — Vetésforgó­ ankét Mosonma­gyaróváron. A Micsurin Agrártu­dományi Egyesület győri csoportja és a megyei tanács mezőgazdasági osztálya szeptember 5-én, vasár­nap délelőtt fél 10 órai kezdettel Mosonmagya­róvárott a mezőgaz­dasági kísérleti intézetben (Lu­­csony-u. 15—17.) vetésforgó-anké­­tot tart. Az ankéton Balázs Ferenc, a kísérleti intézet igazgatója tart előadást Vetésforgók szerepe a magasabb terméseredményekért folytatott harciban címmel. Az elő­adást vita követi. — Nagy az érdeklődés a csornai népművészeti kiállítás iránt. A ki­állítást naponta többszázan kere­sik fel. Igen sok látogató elismeré­sét, észrevételét beírja a kiállítás emlékkönyvébe. — Irezést újítás. A Pamutszövő-és Műbörgyá­r, valamint a Győri Textil vezetői hosszas kísérletezés után rájöttek, hogy az írezésnél használt külföldi chloronint helyet­tesíteni lehet a hazánkban is nagy mennyiségben készülő peroxiddal. Ha hazánk valamennyi üzemében bevezetik ezt az újítást, az évente több mint ötmillió forintos megta­karítást jelent.­­ Növekszik a KST tagjainak száma. A kölcsönös segítő takarék­­pénztár tagjainak szá­ma a meg­alakulás óta állandóan növekszik. A Győri Gyapjúfonó- és Szövő­gyárban 73 taggal alakult meg a KST és ma már 145 tagot számlál. A Győri Lenszövőben a tagok szá­ma 71-ről 97-re emelkedett. — A Győr-Sopron megyei Rádió következő műsorából: Készülődés a budapesti nemzetközi gazdasági kiállításra. — Jelentkezünk a Hé­ten olvastuk című sorozatunkkal. — Noé bárkája a Duna-parton címmel munkatársunk írását olvas­suk fel. — Értékeljük a győri já­rás begyűjtési munkáját. — Ismer­etjük a vasárnap sportját. . — A Győr-Sopron megyei Rádió mindennap este 19—20 óra között sugározza műsorát a 203 és 223,8 méteres hullámhosszon. — Időjárásjelentés. Várható idő­járás szombat estig: Kisebb felhőát­vonulások, legfeljebb néhány helyen záporeső, esetleg zivatar. Mérsékelt szél. A meleg idő tovább tart. Várha­tó hőmérsékleti értékek szombaton reggel 13__16, délben 28__31 fok kö­zött. Felhívás a párt- és DISz-szervezetekhez Felhívjuk a megye párt- és DISz, her 6-ig­ rendeljék meg. A meg­­szervezeteit, hogy­ az 1954—55-ös rendelőlapokat a járási, városi párt- és DISz ok­tatáshoz szükséges párt-, illetve DISz bizottságokhoz­­ tananyagot a kiadott megrendelő­­kelt eljuttatni szeptember 6-ig. A lapokon halad­é­ktalanuu­­lszteptem. MOZIM­ŰSDÍS Győr, Vörös Csillag Törvényenkívüli lovag, Győr, Jókai Szünnap Sopron, Szabadság Puccini. Sopron, Vörös Csillag Puccini. Mosonmagyaróvár, Kossuth Rágalom füzében. Mosonmagyaróvár, Dózsa Bűnösök. Kapuvár, Petőfi A bűvös szék. Csorna, József A. Róma nyílt város. Győrszabadhegy Róma 11 óra. Apróhirdetések A Győri Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat azonnali belépésre felvesz asztalos, kőműves, festő és lakatos szakmunkásokat. Jelentkezni lehet a vállalat tervosztályán, Győr, Szabad­ság­ tér 3. sz. alatt. 20 Vaskereskedő segédeket és rádió, villamos szakmában járatos eladót felveszünk. Győri Kiskereskedelmi Vállalat, Győr, Köztársaság-tér 13. 21 Férfi segédmunkásokat felveszünk. Győrvidéki Cementáruipari Vállalat győri telepe, Bástya­ utca 73. 9 Energetikust felvesz győri iparvál­lalat. Válaszokat kérjük ,,Energetikus“ jeligére, Állami Hirdetőbe. 5 Férfi segédmunkásokat azonnali belépésre felvesz a Győri Szeszgyár, Jelentkezés Mártírok­ útja 7. sz. alatt, Soproni Posztó- és Szőnyeggyár férfi és női dolgozókat azonnal fel­vesz. Jelentkezés az üzem személyzeti osztályán. 1 A Soproni Selyemgyár az előkészí­tő osztályra felvesz 18 éven felüli gombolyítókat és felvetőket, vala-­­mint tanulókat. Jelentkezés az üzem személyzeti osztályán. 4 Figyelem! Értesítem a t. közönsé­get, hogy varrógépműhelyemet Jedlik Ányos-u. 19 alól Arany János-u. 10. alá helyeztem át, Horváth Tihamér, varrógépműszerész-mester. 18 Férfi és­ női munka­vállalók­at felve­szünk, Győri Baromfifeldolgozó Válla­lat, Győr, Kandó­ u. 9. sz. 28 Kárpitost és villanyszerelőt alkal­mazásra, egy férfi varrógépet bérbe keres a Kisfaludy Színház. 29 Rádiót, villanyfőzőt, vasalót, Maxim-lámpát javít Tóth villanysze­relő, Sztálin­ út 39. 30 Gyorsmosást szeptember 1-től, kilós mosást pedig szeptember 2-től ismét vállal a Patyolat, Széchenyi­ téri sa­roküzlete. 34 Vizsgázott és kompresszorhoz értő kazánfűtőt azonnal felveszünk. Győri Tejüzem, Bercsényi-liget 26, Győr. 35 Eladnám 350-es DKW motoromat. Molnár, Andrássy-út 34, 36 150 köbcentis Zetka motorkerék­pár príma állapotban eladó. Lébény, Damjanich­ u. 128, 38 Eladó Nádorvárosban Sánci dűlő­ben, Takács fuvaros mellett 700 n-es szántó. Érdeklődni Pappnénál, Dimit­­rov-s. 2. 39 Eladók daxli kölyökkutyák. Bajcsy- Zsilinszky­ u. 18, Árpási. 40 Gyermekkopei készítését és javítá­sát vállalom. Drozd József, Köztár­saság-tér 13. sz. 41 Női- és férfiszabóságomat megnyi­tottam. A legmodernebb megrendelé­seket gyorsan és pontosa­n készítek. Lachmann János szabó, Kabók La­­jos-u. 15 (volt Teleki­ u.). 42 Terményforgalmi Vállalat győri te­lepe felvesz szeptember hónapban há­rom-négy hónapra, a kukorica idény megindulásakor, szárító és morzsoló­­hoz munkásokat és munkaerőket, fű­tőket. Jelentkezni lehet mindennap 8_19-ig. Győr, Bartók Béla­ u. 33. sz. Eladó nagyobb gabonás hombár, négy beosztással lezárható, erős desz­kából. Kossuth­ u. 70. 400.000 fölé emelkedett a beküldött Totó-szelvények száma, s így több mint 600.000 Ft kerül szétosztásra a nyertesek között. Még ma este 8 óráig Szegedi Haladás—Győri Vasas mérkőzésre is tippelhet a győri Totózó­ban! Totózzon! Nyerhet! SPORT Szőke Kató és Csordás György is Európa-bajnokságot nyert filmjét kedvező időben folytatód­ mán egy mérkőzést jétszot­tak. lak pénteken délután az úszó- és HoCCambia — Nyugatívametoro­iiail­abda Európa-bajnokság kor­­szág 7:6 (5:1,) d­l*női. Szőke, Temes és Kilimum­i* Először a 100 méteres női gyors­ döntőbe jutott, úszás döntőjére került sor,, amely Pénteken délelőtt befejezte, a férfi újabb magyar sikert hozott, műugrást. Európa-bajnok: Brenner 1. Európa-bajnok: Szőke Kató (szovjet) 153,25 pont, (magyar) 1:05.8 p. Pénteken délelőtt bonyolították le 2. Temes Judit (magyar) 1:06.7. a 100 méteres női gyorsúszás és a 3. Wiel­ama (holland) 1:07.3 p. 200 méteres női mellúszás időfuta- A 100 méteres női gyorsúszás matt. A magyarok közül Szőke és után került sor a 400 méteres férj Temes, illetve Kafermann továbbju­­tó gyorsúszás döntőjére. Magyarí­zott, míg Székely E. kiesett, részbről ebben a számban Csordás A 200 méteres női mellúszás döntő-és Nyéki indult. jében a magyarok közül indul Killer-Európa-bajnok: Csordás György mann. (magyar) 4:38.8 p. új országos­­ csúcs (régi Nyéki: 4:39.1.) A torinói úszó- és vízilabda Euró-2. Romám (olasz) 4:40.4 p. pa-bajnokságon csütörtökön késő este 3. Ostand (svéd) 4:40.9 p. játszották le az olasz__holland vízi­er­lyéki (magyar) 4:49.2 p. labda mérkőzést. Vízilabda mérkőzésen az I. elő- I. elődöntő csoport: Olaszország— döntő csoportban a délelőtt folyó­ Hollandia 5:4 (4:1). LABDARÚGÁS A megyei bajnokság győri csoport- egyaránt nagy gólaránnyal győzték fában a vasárnap lejátszott bajnoki l­ vasárnapi ellenfeleiket. A vesztett mérkőzések után tovább folyik az éles pontok alapján a Mosoni Vasas áll­ó harc az első helyért. A három vb- legjobban­­rományos, a JIOPIIM Vasas, Mosoni A bajnokság állása a vasárnap le- Vasas és a Győri Vörös Meteor játszott mérkőzések után. Megalakult a Wilhelm Pieck Vasas Baráti Köre Folyó hó 2-án, csütörtökön este 7 órakor tartotta meg a Wilhelm Pieck Vasas Baráti Köre a váro­si tanács nagytermében alakuló gyűlését. A gyűlésen mintegy százötven szurkoló vett részt. Gőcze László ismertette a Baráti Kör célkitűzéseit és feladatait, majd utána Szabó elvtárs, a W. P. Vasas sportköri elnöke felolvas­ta a tisztségekre jelöltek névso­rát, amelyet a szurkolók egyhan­gú lelkesedéssel fogadtak el. En­nek alapján elnök Lakatos Al­bert, ügyvezető Gőcze László, ház­nagy Szakasits Antal elvtárs. A hozzászóló elvtársak: Nagy Zsele, Kovács József, Veszelovszki, Lang János és Lakatos Albert felszóla­lásai nyomán remény van arra, hogy végre sikerül a győri szur­kolókat egy táborba tömöríteni és a Baráti Kör megalakulása megfelelő erkölcsi alapul szolgál a jövő sportmérkőzéseire. X. MOFÉM Vasas 16 mérkőzésből 29 pont 2. Gy. Vörös Meteor 16 „ 27 „ 3. Mosoni Vasas 15 „ 27 „ 4. Gy. Szerszámgépgyár 16 „ 22 „ 8. Gy. Textil 16 „ 21 „ 6. Gy. V. Lobogó 16 „ 11 ., 7. Gy. Postás 15 „ 16 8. Móvári Timföld 16 M 14 „ 9. Hegyeshalom 16 „ 12 „ 16. Győrszentiván 16 „ 1g „ 11. Kisalföldi Vasas 16 M 10 „ 12. Móvári Építők 16 „ 7 „ 13. Tét 16 „ 6 „ 14. Gy. Lokomotív II. 16 ,, 3 „ HIRDETMÉNYI Győr Város Tanácsa v. b. város és községgazdálkodási osztálya férfi fi­zikai dolgozókat vosz fel útkarban­tartási és rakodó munkára.. Jelentke­zés városi tanácshá­z II. em. 59. sz. szoba. A S­ZERK­ESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL — Nehezen lehetett belenyugod­ni a víz nagy pusztításába — írja Teisch Lajos Győrújfaluból. — Min­denki sóhajtozva gondolt arra, hol is­­kezdje el a munkát. Azonban ál­lamunk nem hagyott magunkra bennteket. Felbecsülték a húro­kat, segélyeket osztottak, megin­dult a romok eltakarítása. Nép­­hadser­e­gün­k katonái az elsodort gabonakereszteket szedték össze. Most nsár­ nagyban folyik az anyagszállítás, nap-nap után hordják a tehergépkocsik az anya­got aminek az átvételeivel és ki­— Miért nincs még mindig villany Rábakecölben­? — kérdi Szabó Bélla. — A falunaik állan­dóan ígérgetik, sok helyen a falakat is kivájták a vezetékek rész­ére. Erinek már öt éve. Sok helyen már a vezeték is be van helyezve, csa­k éppen a­z áram a bányáik. Már pénzt is szedtek össze a villanyra, de ennek is már öt éve és a náthakecöliek még mindig csak sóhajtoznak a v­ita a­la­nyfényé­r­t. A lak­osságot mia­ osztásával engem bíztak meg. Nem akartam vállalni, mert bizony már hatvanéves vagyok, de gon­doltam, ha megbíznak bennem, a lehetőség szerint mindent megte­szek, hogy az anyag­i osztás gyors ütemben menjen mert anyag van elég. Alig pár napja hordják é­s máris szét van osztva 10 vagon c­o.­mentt, 6 vagon­rész és 200.000 tég­la. Vass Lajos újjáépítési biztos, Ifflés István m­­ érszaki megbizott, Tóth József v. b. elnök és Papp László V. b. titkár kiváló munkát végeznek. gyan bántja, hogy tíz szomszéd falu közül egy sincs villany nél­kül, csak Rábakecöl, így bizony a kétezer lakosú falu nagyon elmaradt. Se mozit, se színdara­bot nem játszhatnak fény nélkül s bizony az olvasásnál is hiány­zik a villanyfény. Csak egy el­­hagyott, füstös kocsma az egész szónakozzán a faluban. Nagyon kellene Rábakecölnek a rég meg­ígért villamny 1­4­66. számú Közlekedési Váll­alat igen szép eredményt ért, el az üzemanyagmegtakarításban az alkotmány ünnepén. Németh Pál szep­­kocsivezető, Iváncsics kosztás és még három beosztottja haladtak az élen az anyagtakarékosságban. A műhelyben minden szerelő fárad­­ságot nem ismerve dolgozik azon, hogy az autóbuszok a forgalomból ki ne essenek. Illés József osztályvezető és Mersics garázsmester is­­jó munkát végeznek a dolgozók gyors és pontos közlekedésének elő­mozdítása érdekében. Paszkoncza Károly. Győr-Serrom­egyei Hírlap, Magyar dolgozók Pártja Győr-Sopron megyei Pártbizottságának napilapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadói Hortobágyi János. Szerkesztósági Gyor, Refora­misz-ut au Til.i 31-31. Kiadóhivatali Győr, Szabadság-tér 3. Tol.i al-04. Soproni szerk. és kiadohlv.­ Köztársaság­ u. 4. Tel.­ 4-44. Győr-Sopronmegyei Nyomda V. Fel. Vez.­ Minu­sz Ed.

Next