Gyula és Vidéke, 1921. július-december (1. évfolyam, 74-152. szám)
1921-07-22 / 83. szám
2. Ai okos gyám vagy hogyan kezelték el a Kiska-árvák kétszázezer koronáját. A mai idők fordulatokban gazdag eseményvilága néha bizony rossz vicceket is követ el és számos áldozatot szed. Ha ehhez még hozzájárul az emberi megátalkodottság és szertelen pénzharácsolási vágy, — mint amire az alábbi esetben megtaláljuk a példát, — akkor nincs mit csodálkozni azon, ha némelyek keservesen csalódnak és érzékenyen károsodnak. Kiska Lajos a városházán mint számtiszt működött, vagy 2 évvel ezelőtt meghalt a felesége, testvére másutt halt el és nemsokára Kiska feleségül vette öccse özvegyen maradt feleségét. A számtiszt azonban múlt év novemberében, alig egy hétre házassága után, meghalt. A szerencsétlen özvegy öt gyerekkel maradt hátra és igy a gyerekek gyámja Kiska első feleségének bátyja, Wiszt Mátyás lett. Az uj gyám eladóvá tette a gyerekek házát, persze horribilis áron, 250 ezer koronáért. (Megtudtuk, hogy a kérdéses házat annakidején 3000 koronáért vették.) Ez év januárjában egy vevő ígért érte 180,000 koronát. A gyám nem adta ennyiért, hanem nyilvános árveréssel próbálkozott, 150,000 korona volt a kikiáltási ár, de nem jelentkezett senki. Közben az idő múlt és a vevő újból ajánlatot tett 90,000 koronával, nem adták. Az idő múltával a házak ára katasztrofálisan zuhant, vevő nem jelentkezett, közben egy nyugalmazott tanító évi 6000 koronáért kibérelte a házat. Végre előcibálták baleknak Orgován Kálmán főpincért, akinek el is adták a házat ötvenezer koronáért. Később a város foglalkozott az esettel, nem nyugodott bele az árvák kétszázezer koronás veszteségébe és a közjegyzőnél már megkötött adásvételi szerződést érvénytelenítette, mert a gyámhatóság az eladásba hivatalból nem egyezhetett bele. Orgován erre azzal felelt, hogy a gyámot beperelte, visszaköveteli óvadékát és kijelentette, hogy most már a házért ötvenezer koronát sem ad. Most már az a humoros helyzet állott elő, hogy a Zrinyi utca 8 sz. alatti ház bérlője fizetne házbért, de nem tudja kinek, mert a háznak nincs gazdája. A szomorú oldala pedig az ügynek az a csekélység, hogy a szegény hiska-árvák gyámjuk jóvoltából kétszázezer koronát elveszítettek. Utolsó válás« a Kállóné-ügyben. A „Gyula"* f. hó 20-án megjelent, a Kállónéféle házvételi üggyel foglalkozó „Nem igaz“ című közleményre még egyszer és utoljára csupán ennyit: A Kállóné-féle házvétel ügyében kelt adásvételi szerződést Békés vármegye törvényhatósági bizottsága 388 918 bgy. sz. határozatával hagyta jóvá s ez a határozat a városhoz 1918. szeptember hó 16-án érkezett. A szerződés értelmében a megvett ingatlant 1918. évi október hó 1-én kellett volna a városnak birtokba venni. Mivel dr. Lovich Ödön 1918. évi november hó első felében hagyta el a hivatalát és a várost, mindenki megállapíthatja, hogy kinek van igaza, hogy ki követte el a mulasztást. Arra nézve pedig, hogy láncos, vagy nem láncos helyezte-e el a „Gyulá“-ban a kérdéses cikket, reánk közömbös, az azonban tény, hogy akár E............, akár S........ur járt közbe, egyre megy, mert egyik a másikkal igen jó viszonyban van s mindketten — érthető okokból — .........urnák benső hívei. NYILATKOZAT. Oroszlány Gábor úr, a „Gyula” felelős szerkesztője jut. 20-iki számában bejelentette, hogy inkriminált cikkemért elégtételt kér. Ez meg is történt.Mivel az ügy nyilvánosságra hozatott, ezúton jelentem ki, hogy cikkemből egy szót sem vonhatok vissza, hanem a sértett rendelkezésére állok. FARKAS ISTVÁN. Ki lesz az eleki főjegyző ? Harcok két község főjegyzői állása körül. Állásfoglalás Péczely jegyző mellett. A csendes Elek községben elkeseredett küzdelem támadt a megüresedett főjegyzői állás betöltése körül. Arad megye meg nem szállott részének főispánja , ugyanis saját hatáskörében oly főjegyzőt akar az eleki székbe ültetni, akit az elekiek el nem fogadnak. Szatmári volt eleki főjegyző a forradalom első napjaiban otthagyta Eleket. Azóta évek teltek el, a jegyző távolmaradt, nem dolgozott, de a fizetését és természetbeni illetményeit rendületlenül élvezte. A községben csak Péczely Lajos adóügyi jegyző maradt, aki a legnehezebb időben is oly rendületlen odaadással, tudással vezette a község ügyeit, hogy arra három más egyén sem képes és egymaga példás rendben tartotta azt a hivatalt, mely eddig 2—3 munkaerőt igényelt. Salacz Gyula főispán most elhatározta, hogy rendezi az eleki főjegző ügyét. Érthetetlen körülményekből kifolyóan a főispán mérlegelésen kívül hagyta a község egyhangú kívánságát és a kérdést úgy vélte megoldani, hogy a medgyesegyházai jegyzőt Elekre helyezi főjegyzőnek és Szatmárit Medgyesegyházára ülteti be, így Péczely Lajost teljesen mellőzné és azt a rengeteg szolgálatot, amit ez az ember a hazának és a községének tett, személye félreállitásával köszönné meg. Mikor ez a hir nyilvánosságra került, Elek valóságos extázisba jutott. Medgyesegyházán is kitört a palotaforradalom. Elek község apraja-nagyja tiltakozik minden oly akció ellen, mely Péczelyt számításon kívül hagyná. •••••«•••• »•« ONM» •• Elek, julius 21. Mint értesülünk, úgy Elek, mint S Medgyesegyháza község népe irtózik Szatmári személyétől, aki nemcsak faképnél hagyta községét, de ingyenpénzen él és emellett már más hivatalt is vállalt. E hó 14-én nagy nap volt Eleken. Erre a napra tűzte ki ugyanis a főispán az eleki főjegyzői szék elfoglalását. De ekkor váratlan esemény történt, amennyiben az egész község lakossága összegyűlt a községházán. Rengeteg ember előtt Áment Ferenc nemzetgyűlési képviselő, Stutzer Wittmann György, Wittmann János volt orszgg. képviselő és Vásárhelyi Dezső nagybirtokos beszéltek és megállapították, hogy más jegye, mint Péczely nem kell. Értesítették a főispánt, hogy más jegyző kinevezése esetén nem állnak jóta az elkerülhetetlen zavargásokért. A főispán erre — nagyon helyesen — felfüggesztette az ülést és az eljárást hétfőig és ezen a napon, 18 án a főispán végre kijelentette, hogy amikor Szatmári elhelyezését foganosította, akkor Péczely kinevezésének semmi akadálya, nincs. Részünkről csak azon csodálkozunk, hogyan lehet, hogy Szatmárit még nem függesztették fel állásától, ha hivatalát oly régóta egyszerűen elhagyta. Nem tartjuk azonkívül szerencsés gondolatnak a község egyetemleges akaratával való egyenes szembehelyezkedést.. Kérjük a főispánt, hogy a főjegyzői ügyet haladéktalanul intézze el, mert hiszen a község szakszerű vezetésére tényleg égető és sürgős szükség van. A város és a kötőgyár. Annak idején közöltük, hogy a f. évi május 24-én tartott városi közgyűlésen Pfaff Ferenc indítványára a város anyagi érdekeinek megóvása stb. tárgyában a képviselőtestület egy bizottságot küldött ki a kötőgyár közgyűlésére és dr. Lovich Ödöntől megvonta az igazgatósági megbízatást. E határozat ellen dr. Lovich Ödön felebbezést adott be, melyben a határozat megsemmisítését kéri többféle okokból. Egyik ok az is, hogy ő a megbízást nem a képviselőtestülettől kapta. Mivel dr. Lovich Ödön nem mindig, volt ezen a véleményen, erre vonatkozólag ide iktatjuk az 1908. évi julius 18-án kelt alábbi sajátkezüleg irt beadványát, mely így szól: „Tekintetes képviselőtestület! A nagyméltóságu m. kir. belügyminiszter urnak a városi tisztviselők inkompatibilitása tárgyában 37.323- 908. sz. alatt s illetőleg a megyei alispán urnák ........szám alatt kelt rendelete folytán tisztelettel bejelentem, hogy igazgatói állást 1., a Gyulavidéki Helyiérdekű Vasút Részvénytársaságban, 2., a Gyulai Első Kötött és Szövött Iparárugyár részvénytársaságban viselek. Mind a két állást azon a címen, hogy a város mindkét vállalatban magas összeg erejéig van érdekelve s ennélfogva a város képviselőtestülete az alapításkor kikötötte magának azt, hogy mindenkori polgármestere tagja legyen a két vállalat igazgatóságának. Tisztelettel dr. Lovich Ödön polgármester.“ Doktor úr! Mikor kifogásolunk, mikor felebbezünk , emlékezzünk. Nem az alakiság, amely most az ön vesszőparipája, hanem a lényeg a főszempont s habár ideje bőségesen megengedi a felebbezések gyártását, ha testi-lelki jóbarátjaitól minden jót remélhet is, — ha a tulajdonképeni érdekelt fél: a kötőgyár által nem tudja megfelebbeztetni a sérelmes határozatot, mi csak arra kérjük, vigyázzon arra, hogy szánalmas erőlködései közben inkonzekvenciába ne essék. Máskülönben mi megértjük az ön bölcs cselekedeteit s majd ön is meg fog érteni minket, ha az 1920. évi május hó 28-án kelt szerelmetes levelét, melynek alapján kisded játékainak további folytathatása céljából egy, a cirkulásait akadályozó, köztiszteletben álló egész társaságot internáltatni akart, nyilvánosságra hozzuk. Péntek, 1921. július 22. Utóhang a gyulavárii cséplőgépek történetéhez. Olvastam a „Gyula és Vidéke“ című lap 79-ik számában megjelent „Utazás a gyulavárii cséplőgépek körül" című közleményt. Legyen szabad a 3 géptulajdonos állítását a valóságnak megfelelően helyreigazítani. Nagyon helyes és okos dolog volt, hogy nemcsak a három géptulajdonos panaszát hallgatta meg, amit. Szerkesztő úr igazságérzésére vall, hanem információt igyekezett arról is szerezni, hogy hogyan is került a rozoga, özönvíz előttinek mondott uradalmi gép a kisgazdaság szolgálatába? Tökéletes igaz, hogy a gróf Almássy-féle uradalom nem erőszakolta rá a gazdaságra a rozoga gépet, hanem egyedül a gazdaság iránti jóindulatból megadta a gazdaság ama kérését, hogy bocsásson egy cséplőgépet a gyulaváriak rendelkezésére, mert a helybeli géptulajdonosok makacsul ragaszkodnak a lakosság kizsákmányolásához; nem is olyan rossz az a „rozoga" cséplőgép, mint amilyennek a panaszosok mondták. Hiszen az egyik szakképzett (?) géptulajdonos tavaly az uradalomtól kölcsönzött gépet s talán éppen az általuk most leszólottat. Tavaly jó volt, mi is azon csépeltünk. És most annyira előzékeny volt az uradalom, hogy még ezt a rozoga gépet is kicserélte, amiért hálás köszönetet, nem pedig gáncsolást érdemel. Nem is szól azért más, csak ők. Ők is csak azért jajveszékelnek, mert most nem 10, hanem 8 százalékért kénytelenek a munkát végezni, nincsen tehát annyi hasznuk, mint amúgy lett volna. De igen helyesen tette a gazdaság, hogy nem engedte magát az uzsorások kezébe jutatni. Lesz azért nekik a 8 százalék mellett is tisztességes polgári hasznuk és nem fognak sem kiköltözni a faluból, sem éhen halni, mert minden mázsa gabona után 50 fillér kosztpénzt szednek, tüzelőanyagot nem adnak, vizet nem hordatnak, mig az uradalom 10 százalék mellett semmit sem kér, csak a vízhordást. Ne kifogásoljuk hát, hanem köszönjük meg a gróf Almássy-féle uradalom jóindulatát, mert hiszen mindenki, még a kisgazdák is az uradalomhoz fordulnak, ha valamire szükségük van. Csete György.