Gyula és Vidéke, 1921. július-december (1. évfolyam, 74-152. szám)

1921-08-05 / 89. szám

I. évfolyam, 89. szám Ära 2 K. POLITIKAI LAP Telefon­számok: Szerkesztőség 134 Nyomda ♦ 133. és Megjelenik kedden, pénteken és vasárnap reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Br. Wenckheim Béla­ utca 9 sz. Előfizetési ár: Negyed évre 50 K. Egyes szám ára vasárnap 2 K., hétköznap 1 K. Hirdetések díjszabás szerint. — Nyílttér soronként 5 K. Nehéz gond szánt sötét barázdát az emberek homlokára: a megélhetés, a mindennapi kenyér mindennél súlyosabb gondja. Hét esztendő óta a remény­ség tartja bennünk a lelket, hogy majd csak jobbra fordul a sorsunk. E helyett az élet­teher csak egyre inkább sulyosodik s már-már ott tartunk, hogy leroskadunk a nehéz kereszt alatt. A magyar föld most fizet a szántóvető mun­kájáért. Elég soványan fizet, de ennél nagyobb baj az, hogy a szörnyű magas búzaárakat a fogyasztók nagy része nem képes megfizetni. Ez érthető zúgolódást okoz s igen sokan a termelőt, a földműveseket okolják a magas árakért. Hát az kétségtelen, hogy nem egész­séges állapot, mikor egy métermázsa búzáért 1300—1400 koronát kell fizetni, azonban nincs igazuk azoknak, akik ezért a termelőt, a gaz­dát hibáztatják. A gazda az ebédjét se tudja nyugodtan elfogyasztani a folyton alkalmatlan­kodó ügynökök hadától; fényesre fogdossák a kilincset az egymást kergető gabonaügynökök, kik egymásra licitálva verik felfelé a búza árát. Mutassanak egyetlenegy józan embert, aki eladásra szánt portékáját olcsóbban adja oda, mint amit a vevők önként ígérnek érte. Ha a csizmadiának egy pár csizmáért a vevők ma­guk igérnének 5000 koronát, vajjon nem fo­gad­ná-e el a mester ezt­ az összeget? Nem kell arra rámutatni, hogy a gazdák is nehéz helyzetben vannak, hogy egy pár lovat 400 koronáért patkól meg a kovács, hogy Hegedűs pénzügyminiszter vagyonváltsága sen­kit sem sújt olyan erősen, mint a gazdákat, teljesen elégséges az előbb mondottakra utalni, vagyis arra, hogy a gabona árát egyáltalán nem a termelők verték fel oly szédítő magasra. Bár mi szívvel-lélekkel a kisgazdák, a föld­művesek érdekeiért küzdünk, de mert előttünk a legmagasabb, a legparancsolóbb szempont a nemzet egyetemes érdeke s az annyira szük­séges társadalmi béke, figyelmeztetjük és óva­intjük a termelő gazdákat, hogy legelsősorban a helybeli ellátatlanok szükségletére legyenek tekintettel. Csak azt adják oda a spekuláló ügynököknek, amire a város fogyasztóinak már nincsen szüksége. A rövidlátás, a kenyérre éhes ellátatlanok elhanyagolása súlyos követ­kezményekkel járna, amit úgy egyéni, mint köz­érdekből el kell kerülni, meg kell előzni. Ne keserítse el, ne tántorítsa meg a termelő kis­gazdákat az a sok méltatlan piszkolódás, jog­talan kritika és gáncsoskodó okvetetlenkedés, melyet több oldalról gyakran kell tapasztalnia. Ne tagadja meg a mindennapi kenyeret még attól se, aki legnagyobbat vétett ellene. Ezt parancsolja az igazi keresztyén szellem s a mi hazafias kötelességünk. Baj lesz a kisbérletekkel. Egyes megyei helyeken a termés oly rosszul ütött ki, hogy a kisbérleteket élvező gazdák a magot sem tudják beszerezni. Kétegyházán a bérlők képtelenek a rossz termés miatt a bérösszegeket kifizetni. Péntek, 1921. augusztus 5. Prónay alezredes nem jelenik meg a Házban. Budapest, aug. 4. A mentelmi bizottságnak a Rakovszky—Prónay-ügyben hozott és az illetékes miniszter által foganatosított ama határozatát, hogy Prónay alezredes a nemzetgyűlés színe előtt feleljen leveléért, aligha lehet végrehajtani. Ma délben ugyanis azt az üzenetet hozták, hogy Prónay és társai ilyen elégtételt adni nem hajlandók és semmi közük a mentelmi bizott­ság határozatához. Az eset ilyenképpen sokkal súlyosabb elbírálás alá esik, aminek országos következményei lehetnek. Felfordul a rend Ausztriában is. Katonák a hadügyminiszter ellen. — A közalkalmazottak általános sztrájkja. Mit ír ezekről a Presse ? Wien, aug. 4. A Neue Freie Presse az osztrák viszonyokról a következőket írja: — Ama érzés, mely szerint az osztrák rendfenntartás felmondja a szolgálatot, nem csalt és többé el nem vethető. A napokban megértük, hogy katonák pfujz kiállásokkal illeték hadügyminiszterünket. Tegnap azt hallottuk, hogy kitörni ké­szül a közalkalmazottak általános sztrájkja. Ma aztán a veszély a maga teljessé­gében áll előttünk. A sztrájk kitört, a kormány a békés megegyezésre nem volt képes. Wien, aug. 4. A közalkalmazottak sztrájkja, mely úgy látszott, hogy elsimít­ható lesz, újra kitört. A hivatalnokok minden vonalon fizetésemelést követelnek. Szilvát, szilvaceM „A város.“ A „Gyula“ I. évi július hó 30-án kelt szá­mában ily címen jelent meg egy nyakatekert gondolkodásra valló szerencsétlen közlemény, mellyel alig érdemes foglalkozni. Nem érdekel minket, hogy ki írta a cikket, de azt állítjuk, hogy a cikk írója vagy nem ismeri a tényleges helyzetet, vagy ismeri s akkor tudva valótlan­ságot vetett papirosra. Aki ismeri nem a mi városunknak, hanem az egész csonka, béna Magyarország városai­nak az anyagi helyzetét és személyes tapasz­talatok után indul el, az ilyen valótlan cikket meg nem ír, ilyen csak a rosszakarat diktálhat. Nem állítjuk, hogy nálunk megindult volna a termelő munka, azt sem állítjuk, hogy hala­dás, fejlődés stb. volna; de hát mondja meg a cikk írója, hogy mely városban tapasztalja ezt? Ennek azonban nem a közöny, nem az ideiglenesség, hanem az anyagi lehetetlenség az oka. Hiszen, ha akármit akarunk megvaló­sítani százezrekről van szó, nincs pénz, nincs anyag stb. Szeretnénk látni, ha a cikk írója lenne a város vezetője, hogyan tudna e lehetetlenségek­kel megküzdeni, honnan tudná a szükséges pénzt előteremteni? Ugy­e cikkíró úr Ön sem jár minduntalan uj ruhában? Önnek is rongyos vagy foltos a felső és alsóruhája ? s ha van: a háza és mindene? S mi annak az oka, hogy nem úgy van most semmi, mint volt a háború előtt? A lehetetlen, a jelenlegi nyomorult helyzet, melyen — sajnos — változtatni nem lehet. Ezt tudja, belátja mindenki, csupán a „Gyula“ és a cikk írója nem. De a mostani nehéz helyzet dacára is állít­minden mennyiségben legmagasabb árban vásárolunk juk, hogy mióta a város az idegenből ide­­szakadt vezetőktől megszabadult, akiknek tala­juk itt sohsem volt, akik a város ügyeit egy­oldalúan, megértés nélkül vitték, sok minden történt. Ki ne emlékeznék a színkör elhagya­­tottságára, ki ne tudná, hogy még a m­últ évben esős időben a színkörben ernyőt kellett tartani, ha nem akartuk, hogy az eső a nya­­kunba hulljon, van-e, aki nem emlékeznék, hogy milyen állapotban volt a népkerti pavilion s ki ne emlékezne, hogy a közönség egyedüli szórakozó­helye­ a népkert, egy szemétdomb volt már ? S hogy néz ki most ? Vagy menjen el s nézze meg a város bél­és külterületén levő városi épületeket s hason­lítsa össze az egy év előtti állapottal és akkor mondjon ítéletet. A Köröspart rendezése folyamatban van, a rozoga híd helyet új híd fog épülni, az össze­­düléssel fenyegető vásártéri mázsaház újra épült, stb. Nem mondjuk, hogy ez minden, hogy nem volna még száz és ezer teendő, de lekicsinyelni ezeket nem szabad, mert egy év alatt építke­zésekre egy milliót jóval meghaladó összeget költött el a város. Azt állítani, hogy a jelenlegi vezetőség a város érdekeit nem viseli a szívén, a rosszaka­rat és hazugságnál sokkal több. Hát kik viselik a város érdekeit a szívükön, ha nem azok, kiknek bölcsőjük itt ringott, kiket ide köt az élet és a halál, a múlt, a jelen és a jövő ? Kedves „Gyula“ ! Ne okvetetlenkedjék,­ne fog­lalkozzon mással, csak olyan dolgokkal, ami­hez ért s ha már mindenáron szerepelni, kri­tizálni akar, legyen legalább annyi figyelemmel, hogy cikkeit ne kontárokkal írassa meg. Olvassa el lapunk vasárnapi számát. Weisz Mór és Társa Központi Szeszfőzdéje Gyulán.

Next