Gyula és Vidéke, 1923. január-június (3. évfolyam, 1-73. szám)

1923-03-23 / 34. szám

III. évfolyam. 34. szám Ára 15 K POLITIKAI LAP Megjelenik szerdán, pénteken és vasárnap reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Br. Wenckheim Béla­ utca 9 sz. Telefon­számok: Szerkesztőség 134 Nyomda . 133 Péntek, 1923. március 23. Előfizetési ár: Negyed évre 500 K. Egyes szám ára két oldalas 10,négy oldalas 15,hat oldalas 20 K Hirdetések díjszabás szerint. Nyílttér sora 50 K Létesítsünk sporttelepet. A közelmúltban e lap hasábjain szóvá tettem, hogy Gyulán a sport­telepet város­rendezési, szépészeti és közegészségügyi szempontból leg­helyesebb lenne, a víz lecsapolása után, a Bika meder területén lé­tesíteni. Mikor ezt szóvá tettem, még nem ösmertem a legilletéke­sebb szakértő véleményét erről a területről. Sajnos, a kérdéses terü­leten a sporttelepet egyrészt azért nem lehet létesíteni, mert a víz lecsapolása után is állandóan süp­­pedékes lenne a talaj, másrészt azért, mert ott a feltöltéshez nincs elegendő föld, a földet pedig más­honnan oda fuvaroztatni, oly ki­számíthatatlan összegbe kerülne, amit a mai nyomorúságos hely­zetben előteremteni egyszerűen le­hetetlenségnek mondható. Az illetékes tényezőknek tehát más megoldási módozatról kellett gondoskodni, melyet­­ szerintem meg is találtak. A Gyulai Atlétikai Club veze­tősége azzal a kérelemmel fordult a város képviselőtestületéhez, hogy a szerszám vásárteret a közleke­déshez szükséges megfelelő szé­lességű utca kihagyásával engedje át a Gyulán létesült és ezután lé­tesülő testneveléssel foglalkozó egyesületek céljára, hogy azon a sport minden ágára szükséges te­lepet létesíthessen. Ez a terület dróthálózattal be lenne kerítve, parkíroztatnék és fásiztatnék. Ez a terület elég nagy ahhoz, hogy azon a szükséges gyakorlótér és külön­böző játékterület felállítható le­gyen, mire egy modern sportte­lepnek feltétlenül szüksége van. Ha közérdek szempontjából vizs­gájuk a kérelmet, annak teljesí­tése különösebb nehézségekbe nem ütközik, mert a szerszámvásártér minden hátrány nélkül áthelyez­hető a régi lóvásártérre, legfeljebb arról kell gondoskodni, hogy a ló­vásártéren összegyűlendő csapadék­víznek a Bikába leendő bevezeté­sére a megyei út alatt egy átve­zető csatorna építtessék, ami ré­gebben is meg volt s ami lényeg­telen költségbe kerülne, sőt való­színű, hogy a város kérelmére a vármegye saját költségén —­ te­kintve, hogy a műut a vármegye tulajdona — létesítené. De feltét­lenül még erre sincs szükség, mert a gyulai vásárok oly időkben tar­tatnak, mikor ezen a területen csapadékvíz alig szokott állani. A múlt alkalommal nagy kör­vonalakban jeleztem, hogy a sport­telep mielőbbi létesítésére miért van szükség. Ismétlésekbe bocsát­kozni nem akarok, mégis annyit ezúttal is megemlítek, hogy mióta Trianonban megásták a mi szegény balsorsba jutott hazánk sírját, ne­künk mindent el kell követnünk, hogy a megásott sírba ne minket, hanem a sírásókat mi tehessük bele. Mi élni akarunk és fogunk, mert nekünk az élethez van annyi, sőt több jogunk, mint Európa leg­régibb nemzeteinek. Élni, feltá­madni azonban csak úgy tudunk, ha az ifjúságot testben erősítjük, lelkét nemesítjük. Ezt pedig csak a test és lélekneveléssel érhetjük el. A léleknevelést az iskolának kell főképen elvégezni, a testneve­lés a testnevelő egyesületek fel­adata. Ne feledje senki, hogy Ma­gyarországnak csak 35000 katonát szabad tartani, az ország többi ifjú­ságával mi lesz, ha az tanyán felnő? Európa kultúrnemzetei, dacára, hogy tetszésük szerinti számban tarthatnak katonaságot, mégis a sportfejlesztésre nagy gondot for­dítanak s mi e téren talán sohsem érjük őket utól, mennyivel fonto­sabb érdek a sportfejlesztés ná­lunk ? A sportszeretetre kell nevelni a magyar ifjúságot, de elsősorban lehetőséget kell nyújtani arra, hogy ezt megtehessék azok, kik erre hivatottak. Én a sportfejlesztést fontosabbnak tartom mindennél s hiszem, hogy Gyula város közön­sége is minden lehető áldozatot meg fog hozni, hogy a kitűzött hazafias cél mielőbb megvalósul­hasson. Heringer Károly. A NEMZETGYŰLÉSBŐL. Interpellációk a diáktüntetések ügyében. A Ház keddi ülésén a napiren­den levő törvényjavaslatokat har­madszori olvasásban is elfogadták, majd a gazdasági munkáslakások építéséről és állami támogatásáról szóló javaslat Marschall, Szeder és Kiss Menyhért képviselők felszó­lalása után hasonló sorsra jutott. Ezután Kállay Tamás beterjeszti az 1922. évi XVII. t.-c.-ben meg­állapított 10 milliós állami építke­zési költség felhasználásáról, az országos pénzügyi tanács 1922. évi működéséről, a háború előtti adós­ságokkal összefüggő egyes kérdé­sek rendezéséről szóló jelentését. Az elnök napirendi javaslatot tesz, majd áttérnek az interpellációkra. Csillér András sürgősen szüksé­gesnek látja, hogy foglalkozzék azzal a dologgal, mely március idusán történt a rendőrség és az ifjúság között. A nyomorúsággal küzdő diákság a gyűjtések alkal­­­mával még nem gondolt arra, hogy vére hullásával fog a gyűjtéshez járulni. Az ifjúságot nagy lelkese­dés töltötte el, mikor a magyarok nagyasszonya, Horthy Miklósné megjelent adományával. (Szűnni nem akaró taps a jobboldalon.) Az ifjúság a nemzet eszménye és nem méltó arra, hogy ilyen sérelmek érjék. Bámulatos, hogy a rendőr­kardok akkor röppentek ki éppen, amikor a hazafias ifjúság nemzeti felbuzdulásában tüntetett. Csak egyféle jogrend lehet Magyarorszá­gon: a magyar nemzeti jogrend. Ezután a két tüntetés történetét ismerteti, majd beszédét a követ­kezőképen folytatja: Itt talán nem is a rendőrség a hibás, hanem a rendszer, amely a rendőrséget és az ifjúságot szembe akarja állítani egymással. Elismeri, hogy a rendőrség is nehéz hely­zetben van. Tudja, hogy vannak egyesek köztük, akik anyagi okok miatt nem tudnak elég szilárd er­kölcsi alapon állni. Követeli, hogy azt a sajtót, ame­lyik még most is nemzetellenes s amely a múltban is az volt, szün­tessék be, vagy legalább is tiltsák ki ennek a sajtónak közegeit a rendőrségtől. Benedek János­ kifogásolja, hogy mikor a szociáldemokraták felvo­nulását betiltották s mikor az ifjú­ságot sem engedélyezték, az egye­temi hallgatók mégis tüntető fel­vonulást tartottak. Petőfi és március idusának egyenlőség kimondásának napján anakronizmus az Erger Berger éneklése! Elvárja a belügy­minisztertől, hogy érvényt szerez a törvény uralmának. H­a­covszky belügyminiszter: Két kérdést akar tisztázni. A rendőr­ségnek nem kellett külön rendelet ahoz, hogy a tüntetőket szétosz­lassa. A rendőrségnek ez az utasí­tása minden meg nem engedett csoportosulásra. Az is tény viszont, hogy a menetben nem fordult elő rendzavarás és tombolás. Azt az animazitást is el kell hogy ítélje, amivel egyesek az ifjúság lelkesü­lését, illetve jelen tüntetését kísérik. A rendőrség kötelességszerű­en megtette az intézkedéseket és ki­rendelte a karhatalmat. A készült­ség azért foglalt állást az „Az Est“ szerkesztősége előtt, hogy minden rombolást megakadályozzon. A rendőri jelentések azt mondják, hogy azért volt szükség a rendőr­ség fegyverének alkalmazására mindkét esetben, mert a rendőrsé­get bántalmazták mielőtt fegyveré­hez nyúlt volna. Ezt a jelentést esküt tett tisztviselők küldték a minisztériumba, felelősségük teljes tudatában. Arra a követelésre nézve, hogy egyes rendőrtisztviselőket bo­csássák el, csak azt válaszolhatom, hogy ezek a tisztviselők állami tisztviselők, akik kinevezésükkel megszerezték a tisztviselői jogokat és őket minden további nélkül egy­szerűen elbocsátani nem lehet. A szerdai ülés már sokkal csen­desebb volt. A kereskedelmi mi­niszter a statisztikai hivatal munka­tervéről, az árvizsgáló bizottság szabályozásáról és több statisztiká­ról szóló jelentését terjesztette be. Szabó Sándor a földmivelés, munka, közigazgatási és pénzügyi bizott­ságok jelentését terjesztette be, majd áttértek a munkásviszonyok­ban felmerülő ügyeknek a közigaz­gatási hatóságok hatáskörébe tar­tozó eljárását szabályozó javaslat tárgyalására, melyhez Temesváry Imre, Csik József, Perlaki György, Drózdy, Csontos és Szakács Andor szólalnak hozzá. Szünet után a bejegyzett 17 interpelláció került sorra. Kétszáz építőmunkás vándorol ki Gyuláról. Nagyrészben Romániába mentek. Szerencsétlen hazánk szomorú gazdasági helyzetét mi sem vilá­gítja meg jobban, mint az a tény, hogy ipari munkásságunk a meg­élhetési gondok folytonos súlyos­bodása és a munkaalkalmak csök­kenése miatt kivándorol, mert itt­hon munkát nem kaphat és így családját fentartani képtelen. Szomorú, szivet elszorító tények ezek. Városunkból a legutóbbi hat hét alatt csaknem 200 épitőmun­­kás vándorolt ki Romániába, ahol részben Bukarestben az ott meg­indult magán, részben pedig a braillai állami építkezéseknél kí­ván elhelyezkedni. Romániában, a kimenni szándékozók állítása sze­rint 20-22 lej órabért adnak, ami jelenleg 3000—3400 koronás nap­számnak felel meg. Gyulán körülbelül 380—400 épí­­tőmunkás van és ezek közül csak 30-40 helyezkedett el itt. A rend­őrségen eddig 190 munkásnak ad­tak ki útlevelet.. A kivándorló mun­kások teljesen bizonytalanra men­nek, egyikük sem tudja, hogy kapnak-e ott munkát. Ezeken az állapotokon a kormánynak kellene segíteni és azt hisszük, hogy akar is a helyzeten javítani. Zürichben a magyar koronát zárlatkor 10 centimessel jegyez­ték. Emiatt a fővárosban óriási hausse fejlődött ki. A kosztpénz 10 —12 °/°-ról 16 százalékra ugrott. A búza ára meghaladta a 20 ezer koronát. (Lásd a tőzsde rovatot.)

Next