VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 6. ÉVFOLYAM (1960)
1960 / 2. sz. - KAPCSOLATOK - KATONA TAMÁS: Petőfi arabul
kai fogadtatás hangjának megváltozása arra a feltételezésre csábít, hogy az előző évtizedben a magyar értelmiségre jellemző bizonytalanság szűnni kezdett, egyesek megtalálták a helyüket a kialakult világban, másokat pedig a fennálló társadalmi rendszerrel szemben táplált ellenérzésük, az elvont lázadozás területéről konkrétabb, a valóság talajára helyezkedő, aktívabb cselekvési forma felé irányított. Rejtő István: Petőfi arabul Orientalistáink csaknem kivétel nélkül tudósok voltak, keveset és nem szívesen foglalkoztak a szépirodalommal, így Petőfi nevével és munkásságával is csak 1940-ben ismerkedhetett meg az arab olvasóközönség. Ekkor jelent meg Germanus Gyula Petőfiről szóló cikke az Al Muktataj című folyóiratban. Célja — a puszta ismertetésen kívül — elsősorban az volt, hogy segítse az arab irodalom fejlődését helyes irányba terelni. A klasszikus arab irodalmi nyelv ugyanis az évszázadok során egyre dagályosabb és mind nehezebben érthető lett, valósággal csábított az öncélú formai játékokra. Germanus Gyula tehát nemcsak verseinek forradalmi tartalma miatt állíthatta Petőfit példaképül az arab költők elé, hanem nyelvének közérthető volta, formáinak igényes, nemes egyszerűsége miatt is. Természetesen oktalanság vagy elfogultság lenne azt állítani, hogy a XX. század arab költészetének nagy változása, a „nyelv és téma forradalma" Petőfinek köszönhető ", de a cikk nem maradt hatástalan. A második világháború elején jelent meg, amikor talán legkiáltóbban jelentkezett, legérzékelhetőbbé vált a feudális-félgyarmati arab országok válsága. Az irodalom és társadalom kapcsolatainak felismerése, a nép érdekeinek szolgálata ezidőtájt vált az új arab írók programjává. A nép szolgálata nemcsak azt kívánta meg, hogy a népről írjanak, hanem azt is, hogy a népnek írjanak, világosabban, egyszerűbb nyelven. A feudalizmus elleni küzdelem a szociális megújulás sürgetését, a félgyarmati helyzet felszámolása a nemzeti függetlenségért vívott következetes harcot követelte a költőktől is. Mindehhez bőven kaphattak ösztönzést Petőfi verseiből. A Faruk-rezsim bukása, az Egyiptomi Köztársaság kikiáltása után Germanus Gyula bíztatására Mohammed Amin Haszszána irodalomtörténész és műfordító kezdett Petőfi munkásságával foglalkozni. 1955-ben Kairóban jelent meg Sándor, Petőfi — sáh al thaura va raszúl al hurrijja. (Petőfi Sándor — a forradalom költője és a szabadság apostola) című műfordításkötete. (Al Káhira, Al Szabbáh ny., 1955. 128.) A sors különös játéka, hogy a hősi halált halt költő fordítója is háborúban esett el: az izraeli agresszorok elleni egyenlőtlen légiharcban veszítette életét. Nem kell külön kiemelni, milyen fontos számunkra, hogy irodalmunkat és elsősorban irodalmunk legnagyobb értékét, líránkat külföldön is megismerjék. Ezért sajnálatos, hogy Hasszána kötetének alig volt magyarországi visszhangja, pedig a sikerült válogatás és a jószándékú fordítások több figyelmet érdemeltek volna. A versek válogatásában és a nyersfordítások készítésében Germanus Gyula segített Hasszúnának. A kiválasztott harminckét költemény többsége a kötet címének megfelelően a nagy forradalmi versek közül való, de hogy az olvasók teljesebb képet alkothassanak Petőfiről, helyet kapott a fordítások között a Szeptember végén, a Levél Arany Jánoshoz és — sajnos csak töredékben — a Minek nevezzelek is. A válogatás hozzáértését és sikerét igazolja, hogy kevés kivételtől eltekintve a legjobb Petőfi-versek kerültek a kötetbe, többnyire az 1847 —1849. között írottak. Legfeljebb A királyok ellen helyett olvastuk volna szívesebben A királyokhoz izzó sorait. A fordítás legnagyobb nehézsége a magyar és az arab nyelv közötti lényegi különbségekből fakadt. A gyökhangokon, nyelvtani képleteken alapuló arab nyelv annyira különbözik a magyartól, hogy teljesen formahű fordítás sem arabról magyarra, sem magyarról arabra nem képzelhető el. Hasszúna nem is a magyaros formák megtartására, hanem a valósággal szószerinti szöveghűségre törekedett, még akkor is, ha ez szinte prózává oldotta az eredeti versek zárt formáját. Ez a kötetlenebb és — a gyakran körülírással lefordított kifejezések miatt — nehézkesebb forma azonban csak ritkán tudja visszaadni Petőfi forradalmi költészetének sodró lendületét. A kötetet a Szabadság, szerelem nyitja meg. Sajnos, a különben sikerült fordítást értelmezési hiba csúfítja el. (Szerelmemért feláldozom szabadságom És szabadságomért feláldozom életem). Barabás Miklós jól ismert Petőfi-arcképe után több mint tíz oldalas életrajzot olvashatunk. Igen örvendetes, hogy ilyen pontosan ismerik Petőfit és korát. Még az apróbb hivatko-