HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 18. ÉVFOLYAM (1972)
1972 / 1. sz. - KÖNYVEK - A SCI-FI KÖRÉBŐL - FOLLINUS GÁBOR: Boris Lapunov: V mire mečty
Verne és Wells — minden egyéb csak előzmény: az utópiák, regényes hipotézisek, csodás utazások és rendkívüli kalandok csupán előfutárai annak az irodalmi műfajnak, amely a XX. században virágzik fel s amely lényegében a tudomány eredményei alapján jövőbe vetített emberi, társadalmi és filozófiai problémák spekulatív megfogalmazásában nyújt újat és sajátosat. Gattegno az így definiált science-fiction történetében három fontos szakaszt különböztet meg: az elsőt még a kaland, az egzotikum uralma jellemzi, (bár az új tendencia első jelentős írói, Capek, Zamjatyin és Huxley is ekkor jelentkeznek); az amerikai magazinok (Weird Tales, 1923 és Amazing Stories, 1926) ekkor kezdenek érdeklődést kelteni a téma iránt. A második szakasz, 1937-től, a science fiction aranykora: ekkor alakítja át az Astounding Stories című magazint J. W. Campbell Astounding SF néven irodalmi igényűvé s egyben tudományosan komolyan megalapozottá. Campbell lapjának a sikere nyomán elszaporodtak Amerikában az ilyenek (Galaxy, The Magazin of Fantasy and Science Fiction), a tudományosság pedig olykor meghökkentő fokon jelentkezett. 1944-ben amerikai katonai körökben nagy nyugtalanságot keltett egy, az atombomba működését pontosan leíró SF-novella, de kiderült, hogy indiszkrécióról szó sincs, csak a műfaj és a szerző tudományos felkészültsége és logikája működött olyan jól, hogy képes volt előre látni a valót. A SF harmadik korszaka a hatvanas években kezdődik. A második világháború után egyre szélesedő tábort érdeklő műfajban — természetesen a kaland, az izgalom és a borzalom tömegműfaja mellett -ekkor válik nagy jelentőségűvé a spekulatív fikció: az emberiség aktuális problémáinak a jövőbe vetített és a jövő perspektívájában szemlélt regényes megjelenítése. A SF Európában is ekkor kezd komolyabb érdeklődést kelteni; Gattegno a francia és a szovjet tudományos fantasztikumot tartja jelentősnek (az utóbbinak olyan, Wellsszel egykorú ősei vannak, mint Ciolkovszkij). A rövid történeti bevezetés után Gattegno a science fiction témaköreit rendszerezi és elemzi. Ez a könyv nagyobb és, anyagának korlátozottsága ellenére is, érdekesebb része (az anyag a franciául kiadott műveket tartja számon, főleg az amerikai, kisebb részben a francia regényeket). Az első fő témakör: az ember és a társadalom kérdései — a jövőbe vetített technokrácia világa és annak morális viszonyai, a robotok és a számítógépek az ember világában, az emberi faj mutációinak és halhatatlanságának hipotézisei. A különös és földön kívüli világok a másik nagy téma, amely az űrutazások technikai és lélektani vonatkozásain kívül a földön kívüli lények elképzelt alakjának és képességének morfológiáját éppúgy feldolgozza, mint az ember és a földön kívüli világ viszonyának konfliktusait. Végül a leginkább filozófiai mélységű témakör: az idő legyőzésének elméleti (a jövőbe vetítési, extrapolációs) és gyakorlati (a múltba illetve a jövőbe „utazó" ember) hipotéziseit az irodalom eszmei és gondolati szintjén feszegeti. Befejezésül fontos kérdéseket fogalmaz meg Gattegno: a tudomány és az irodalmiság viszonya mellett külön tanulmányozást igénylő az a tétele, hogy a tudományos fantasztikum maga olyan ideológia, amely korunkat mitológiájaként, társadalmait pedig állásfoglalások tendenciáiként jellemzi. M. P. Борис Ляпунов: В мире мечты. Москва, 1970. Издательство «Книга». 212. Borisz Ljapunov az orosz nyelvű tudományos-fantasztikus irodalom történetét áttekintő könyvecskéje három különálló egységre tagolódik. A kötet leghasznosabb része az 1958 —1968 között orosz nyelven megjelent tudományos-fantasztikus és fantasztikus művek bibliográfiája. A bibliográfia áttekinthető és praktikus felosztásban csoportosítja a különböző típusú kiadványokat, és tartalmazza a kritikai művek rövid jegyzékét is. Érdekes az írók, irodalomtörténészek, kritikusok fantasztikumról tett megnyilatkozásainak a szerző által összeállított gyűjteménye is. A kötet gerincét képező tanulmányban azonban előbukkannak azok a fogyatékosságok, amelyek a science fictionról szóló kritikai irodalommal szemben táplált jogos kétségeket igazolják. Mindaddig, amíg a tudományos fantasztikum elméletírói nem képesek meghatározni vizsgált tárgyak saját minőségét, csak pozitivista leírás, tematikus csoportosítás lehetséges (ezt teszi Ljapunov is), amelyik különnemű, különböző minőségű jelenségeket hoz közös nevezőre. A fantasztikum megléte önmagában ugyanis nem képezheti az elméleti megközelítés alapját, mint ez többek között Ljapunovnál is megfigyelhető. Ilyenformán nem történik más, mint egymástól lényegi meghatározottságukban különböző alkotások összevonása, amelynek során teljesen elsikkad a tudományos-fantasztikus művek, a társadalmi utópia és a művészi rendszerébe fantasztikus elemeket beépítő