Hadtörténelmi Közlemények 1916. évfolyam (17. kötet. Budapest, 1916)

A Magyar Tudományos Akadémia 1910. évben a ma­gyar hadi történelem művelésére felállította kebelében a had­történelmi bizottságot, mely a m. kir. honvédelmi kormány által is támogatva, első feladatának tartotta újból megindítani az 1898 óta szünetelő Hadtörténelmi Közlemények­et. E folyóirat előző évfolyamainak gazdag tartalmával hazai történetírásunkban új irányt jelölt meg, hézagot töltött be, hozzá­járult tisztikarunk tudományos képzéséhez és a szakkörökön kívül a közönségben is felköltötte és megnövelte a magyar hadtörténelem iránti érdeklődést. Újabb erőktől is támogatva, újabb kutatások eredményeitől lelkesítve igyekszik folyóiratunk nemzeti nagy harczaink széles­körű ismeretére vezetni. A magyar hadi történetírás ápo­lását és fejlesztését, különösen pedig a hadtörténelem iránti érdeklődés ébren tartását czélozván, eredeti forrástanulmányo­kon alapuló hadtörténelmi tárgyú értekezéseket s más a had­történelemre vonatkozó kútfőket ismertet, hadtörténelmi esemé­nyeknek, eredeti kútforrások alapján készült történelmi, vagy már ismert és nyomtatott források tanulmányozásán alapuló katonai szakszerű feldolgozásait s ide vonatkozó tanulmányokat közöl. Nagy súlyt helyez tárgyi hadtörténelmi emlékeinkre, is­mertet és közöl tanulmányokat és leírásokat várainkról, régi hadf­elszerelésünkről és csataképekről. Arra törekszik, hogy a kétségtelen hiteles adatok gondos földolgozásban, nem csupán a szakférfiak, hanem a nagyközönség által is élvezhető vonzó előadásban közöltessenek. Hogy folyóiratunk e feladatát sikeresen megoldhassa, hogy az önálló magyar katonai irodalom megalapozásában részt vegyen, a bizottság a legjelesebb történészek és magyar katonai írók közreműködését biztosította, kik lelkesedve veszik fel a tollat, hogy a magyar nemzet hadtörténelmének létesítéséhez munkálataikkal hozzájáruljanak. A közönséget pedig arra kéri, hogy a vállalat pártolása által öt törekvései­ben támogassa, dicső és siiadalmas harczok, de szenvedésekben is egyaránt gazdag hadi múltunk emléke hadd menjen át a nemzet köztudatába, hadd merítsen abból okulást és erőt a jövő küzdelmeire,­­ mert hiszen a múlton épül fel minden jövendő. A folyóirat évenként január, április, július és október havá­ban jelenik meg, összesen 40—50 nyomtatott ívnyi terjede­lemben. A folyóirat egy évfolyamának előfizetési ára 10 korona. A cs. és k. közös hadsereg, valamint a m. k. honvéd­ség zászlósai, tisztjei és tisztviselői 5­0 kedvezményes áron kapják a folyóirat egy-egy évfolyamát. Az előfizetési pénzek, nemkülönben a reclamatiók a Szer­kesztőhöz (VIII., Ludoviceum­ utcza 11.. sz.) küldendők, ille­tőleg intézendők. Báró Forster Gyula Dr. Szendrei János bizottsági elnök, bizottsági előadó. Lakásváltoztatások bejelentését kérjük.

Next