Hadtörténelmi Közlemények, 105. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 1992)
1. szám - Tanulmányok - Hermann Róbert: Hatvani Imre és szabadcsapatának szervezése. – 1992. 3. p.
TANULMÁNYOK HERMANN RÓBERT HATVANI IMRE SZABADCSAPATÁNAK SZERVEZÉSE Az 1848—1849. évi forradalom és szabadságharc fegyveres erőinek történetén végighúzódik a regularitás és irregularitás kettőssége. Ezt a kettősséget több tényező is magyarázza. Az első az, hogy 1848 előtt Magyarországnak nem volt saját hadserege, csupán a cs. kir. hadseregnek voltak magyar sorozású gyalog- és huszárezredei. Az 1848 áprilisi pozsonyi törvénycikkek között nem volt kimondottan az ország fegyveres erejére vonatkozó törvénycikk; a nemzetőrség felállítására vonatkozó 22. törvénycikk a belső rendfenntartó erő megteremtését szolgálta, a többi törvénycikkek pedig csak járulékos, bár igen fontos kérdésekben (kinevezési jog, az országhatárokon kívüli alkalmazás joga) érintették a hadsereg kérdését. A békésnek induló polgári átalakulási folyamatot azonban már 1848 májusától beárnyékolták a délvidéki szerb fegyveres mozgalmakról érkező hírek. Emiatt a kormánynak önálló fegyveres erőt kellett teremtenie, ám már ennek (a honvédségnek) létrejötte előtt bevethető erő után kellett néznie. A szerb felkelés lokalizálására és felszámolására az országban állomásozó, és május 7-én a kormány alá rendelt cs. kir. haderő nem látszott sem elégségesnek, sem megbízhatónak, ezért a Batthyány-kormány már júniustól kezdve intézkedett az eredetileg más célra szánt nemzetőrség egy részének mozgósításáról. Ezek a nem túl jól felfegyverzett és éppen csak kiképzett nemzetőri zászlóaljak — a nyári munkák kellős közepén — nem váltottak, nem is nagyon válthatták be a hozzájuk fűzött reményeket, s így pótlásukról gondoskodni kellett. Erre csak részben voltak alkalmasak a május közepe óta szervezett honvédzászlóaljak, ugyanakkor a védelmi vonal egyre hosszabb lett, hiszen számolni kellett a Dráva vonalán fegyverkező Jellacic horvát bán határőrcsapatainak betörésével is. Batthyány Lajos miniszterelnök ebben a helyzetben határozta el az önkéntes mozgó nemzetőrzászlóaljak megszervezését, majd négy kerületi táborba történő összpontosításukat. Ezeknek az alakulatoknak a harci szelleme ugyan meghaladta a mozgósított nemzetőrzászlóaljakét, felszerelésük és vezetésük is jobb volt, harcértékük azonban — az első összecsapásokig — nemigen érte el a honvédzászlóaljakét. A szervezés eredményei ezek esetében csak szeptember végén mutatkoztak — igaz, éppen ekkor lett rájuk szükség az időközben Magyarországra támadó Jellacic hadai ellen szervezett dunántúli magyar táborban. A népképviseleti országgyűlés augusztus végén elfogadta ugyan az újoncállításról szóló törvényt, ám ezt az uralkodónak is szentesíteni kellett volna. Batthyány és Deák azonban hiába utazott ennek érdekében Bécsbe, az uralkodó nem szentesítette a törvénycikket. Így az újoncozás megkezdését Batthyány — már mint ügyvezető miniszterelnök — 1848. szeptember 14-én az uralkodó szentesítése nélkül, de Jellachc betörése miatt a körülmények nyomása alatt, a képviselőház határozata alapján rendelte el. Az újoncozás eredményei azonban csak kb. egy hónap múlva mutatkozhattak meg, s ebben az időszakban is szükség volt minden, gyorsan mozgósítható és bevethető fegyveres erőre. Az ügyvezető miniszterelnök, majd a helyébe lépő — 3 —