Hadtörténelmi Közlemények, 111. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 1998)
3. szám - Visszaemlékezések - Radnóczy Antal: A magyar katonai emigráció története, 1945-1990. – 1998. 728. p.
A Magyar Szabadságharcos Világszövetség A Világszövetség Oltványi László, Olaszországban élő egykori hivatásos főhadnagy kezdeményezésére alakult meg, elnökéül 1958-ban dalnoki Veress Lajos vezérezredest választották, aki a IX. hadtest, majd az 1944 őszén újjáalakult 2. hadsereg parancsnoka volt. 1944. október 16-án a németek letartóztatták, a nyilasok elítélték, ám megszökött Sopronkőhidáról. 1946-ban összeesküvéssel vádolták meg, 15 évre ítélték, a forradalom bukása után Angliában telepedett le. A szabadságharcos szervezet irányításával összefüggő feladatok miatt az idős tábornok áttelepült az Egyesült Államokba, ahol tehetős embereket tanított lovagolni, abból tartotta el magát. A katonai emigráció benne látta vezetőjét, Horthy kormányzó is nagyra becsülte. Az egykori bécsi katonai attasé karizmatikus egyéniség, széles látókörű ember volt, aki egyéb elfoglaltsága mellett háromkötetes katonai munkát írt a második világháború magyar hadműveleteiről. A Vitézi Rend a hontalanságban Horthy Miklós kormányzó az első világháborúban és az azt követő bomlás időszakában felmutatott rendkívüli hazafias teljesítményeket kívánta jutalmazni, amikor a trianoni országcsonkítás után létrehozta a Vitézi Rendet. Az alapszabály rendelkezései nem csak a jogszerző vitézekre, hanem 16. életévük betöltése után utódaikra, a várományosokra is kiterjedtek. Ennek elsősorban azért volt jelentősége, mert a Vitézi Rendbe való felvétel vitézi telek adományozásával is járt, így jutott földhöz a hadsereg számos legénységi állományú tagja és tisztje, például az elcsatolt területeken elveszett javainak részbeni pótlására. A kormányzó felhívására sok nagybirtokos önként juttatott telket a vitézek számára. Az országcsonkítás után ez volt az újrakezdés egyik legnemesebb vonása. A vitézi rendi tagság nemcsak a várományosokra terjedt ki, hanem a második világháború és az 1956-os népfelkelés hősei és azok várományosai előtt is nyitva állt. A várományosok körét - a vitézek utódainak felvételét - nem korlátozta és ma sem korlátozza semmi, ha az erkölcsi és hazafias követelményeknek megfelelnek. Minden más értelmezés hamis. A rendi jogfolytonosságot a megszállt ország nemzetellenes kommunista rendszerének rendeletei nem szüntethették meg. Vitéz Lányi Hugó, a M. Kir. Honvédség volt főparancsnoka, 1953-ban írt leveleinek tanúsága szerint megkísérelte az emigrációban élő vitézek „mozgósítását", amiről tájékoztatta a kormányzót is. Horthy 1956 májusában, vitéz Hennyey javaslatára, vitéz Sónyi Hugót a Vitézi Rend helyettes főkapitányává nevezte ki. A forradalom leverése, Horthy, majd vitéz Sónyi Rattingenben 1958. június 3-án bekövetkezett halála újabb lépéseket tett szükségessé a Vitézi Rend tartós megszervezésére a hontalanságban. Az első főkapitány halála után az 1921-ben elsőként avatott vitéz, József főherceg, tábornagy felállította a Vitézi Széket, amely őt választotta meg a vitézek főkapitányának. A Vitézi Rendet a nemzetközi genealógiai és heraldikai kongreszszus és az annak hatáskörébe tartozó Lovagrendek Állandó Bizottsága elismerte, az elismerés tényét 1964-ben közölte a Register of Chivalry című hivatalos kiadványában, és erről az UNESCO minden tagállamát értesítette. Azóta a Vitézi Rend, amelynek legfőbb