Néplap, 1950. január (7. évfolyam, 2-25. szám)
4 Sztálini himnusz írta: G. Georgiev Js kedves Joszif Visszarionovics Sztálin elvtárs, szeretett tanítónk és vezérünk — hangzik a bolgár „szida“-gyár ifjúmunkásainak levele. — Az Ön 70. születésnapjának tiszteletére ígéretet teszünk, hogy minden nap 125 százalék felett termelünk, a selejtet 20 százalékra csökkentjük, munkatermelékenységünket személyenként legalább 5 százalékkal felemeljük, születésnapjáig egy millió leva megtakarítást érünk el, fokozzuk a munkafegyelmet, kölcsönös ellenőrzést biztosítunk“. Ez a levél még szeptember elején ment el. A gyár műhelyeiben fellángolt az új sztálini munkaverseny, a harc ez elsőbbségért. Szeptember közepén azután a burgaszi munkások adták meg a jelt a tömeges munkaversenyre Sztálin elvtárs tiszteletére. Az egész ország területről ezer és ezer dolgozó klpcsolódott be megállás nélkül. Szeptember végén a dolgozó parasztság is felvette a versenyt és Bulgária minden részén, erdőben és szántóföldeken, vasutakon és országutakon, gyárakban és üzemekben, az új építkezések magas állványain, épülő duzzasztógátakon és öntöző csatornákon — mindenütt lelkes himnuszként visszhangzott a név: Sztálin. „Sztálin, Sztálin“ — dalolják a súlyosan megrakott tehervonatok kerekei. „Sztálin, Sztálin" — énekelnek a szövőgépek a textilgyárakban. — j *Sztálin, Sztálin“ — dübörgik e nehéz kalapácsok és kovácspörölyök a vasgyárakban. — , ,Sztálin, Sztálin“ — visszhangzik Dimitrio, Csumerna és Pirin bányáiban. A név száll szerte az országban, Sztálin nevével ajkukon új munkagyőzelmekért harcolnak a dolgozók és megírják a legszebb dalt az egész haladó emberiség nagy vezéréről. Miért becsülik e nevet és e nagyszerű emberi egész Bulgáriában? Amikor a kenyértermő dobrudzsai mezőkre forró száraz napok nehezedtek, az aszály lecsapott a termésre és úgy volt, kevés lesz a kenyér, egyszerre a nagy Sztálin mérhetetlen országából örömhír érkezett: a Szovjetunió búzát küld a dolgozóknak,t Bulgáriába. Amikor a szövők elgondolkodva álltak a műhelyekben és úgy volt, hogy másnap már elhallgat a gépek dala, mert nincsnapot, ismét eljött Sztálin elvtárs szívélyes üdvözlete. Ezer és ezer tonna szép puha gyapotot küldött a szovjet ország. Ezért indították meg a dolgozók Bulgáriában is szeretettel és lelkesedéssel a munkaversenyt Sztálin elvtárs 70. születésnapja tiszteletére. __Mi lesz az ebéd, Ilonka ? __Gombaleves, sertéspörkölt tarhonyával, meg egy kis savanyúság. Szereti? ^ — Szeretem — mondtam, ami úgy hangzott, mint egy vallomás. Egy éhes ember vallomása. A gombaleves megérdemelte az előlegezett bizalmat. A sertéspörkölt meg éppenséggel kiváló dolog. — Az utolsó sertéspörkölt az 1949-es évben — jegyezte meg asztalszomszédom, aki a mellett, hogy a szomszéd áruház kiszolgálónője, a sertéspörköltnek is őszinte igaz híve. Férje, aki szintén egy másik üzletből ugrott át ide ebédelni, szintén beleesett ebbe az évvégi hangulatba. — Na, kiváncsi vagyok, mit hoz az újesztendő? — kérdezte csak úgy általánosságban. Már ahogy az ilyesmit szokás kérdezni ebéd közben, az év végén. Amint lenyelte a soronkövetkező falatot, újra egy máik kérdéssel fűszerezte a laconolt. — Hol tölti a Szilvesztert? — A Szilvesztert? — kérdeztem én újra, úgyszólván ölöslegesen. — Hát csak megünnepli azt napot, amikor túl leszünk zen az esztendőn? — Mi az, magának olyan borzasztó dolog volt ez az év, úgy meg kell ünnepelni az Imulását? -!— most már én is berzenkedtem, mert én igen megszerettem ezt az évet. — Na, nézze ... Nem mondta tovább, de lát- Tsítt, hogy egyszerre nagyobb texnnot vett be a savanyúságból. Egy kicsit összehúzta a szemét és szokatlan ráncok jelentek meg a homlokán. Türelmesen vártam, mit kell néznem. — Nézze... Az biztos, hogy sok minden történt ebben az évben ... Tudom, ezt maguk csinálták, kommunisták ... Én nem értek a politikához, de azért olvasom az újságokat, beszélgetek az emberekkel. Egyszóval látom, amit látok. Nem tudtam kiokoskodni, mit lát a szomszéd. Mert vagy tetszik neki, amit csináltunk, vagy nem tetszik. Ez itt a döntő kérdés. Sajnos, nem tudtam megállapítani, mert az aszszonyka közbeszólt. — Ugyan ne politizáljatok mindig ■ . ■ Otthon is mindig ezt hallom. Bejön a háziúr és mindig csak a politika ... Jön Zsíros néni a tejjel, az is mindig a politikát emlegeti. Inkább arról beszéljünk, mi volt máma az üzletben. Mondja — fordult hozzám élénken —, honnan van az embereknek annyi pénzük? Azt hittük, hogy elmúlik a karácsony, aztán egyszerre csak kihal az üzlet, nem jönnek a vevők. És tudja, mi a helyzet? Rengetegen vásárolnak. Úgy látszik, mindenkinek van pénze ... — Persze, maga ahhoz volt szokva, hogy karácsony után beáll a csend? — Ahhoz hát. Ez még mindig úgy volt. — Na, de viszont még sohasem volt 1949. A hároméves terv utolsó éve. (Ezt egy kicsit halkan mondtam, mert féltem, hogy a szomszédnőm lecsaptam, mondván, hogy ez megint politika.) — Még jó, hogy nem vettem ki a szabadságomat. Majd januárban kiveszem. — Ugye fiam, akkor te is kiveszed? Aztán együtt megyünk valahová? — Olyan marhaságot nem csinálok. Majd a nyáron. A Balatonra. Vagy a hegyek közé, de inkább a Balatonra, mert ott még sohasem voltam, pedig hej, de nagyon szerettem volna. Emlékszel, a régi főnökünk mindig ott nyaralt... (Ha most azt mondanám, hogy ezt is azért tehetik meg, mert a hároméves tervet befejeztük, az asszonyka várjon erre is azt mondaná, hogy ez már megint politika?) — Persze, csak ketten mennek — vetettem közbe. Hogy miért, azt én nagyon jól tudtam. — Ketten? Hát persze, hogy ketten. — És mikor mennek már hárman? Milyen jó lenne, ha most egy négy-ötéves gyereket ... — Ohó — hangzott az egyhangú tiltakozás —, megálljunk már egy szóra. Négyötéves? Tudja milyen lenne az? Angolkóros ... Hiszen akkor nekünk még úgy ment, hogy nem is tudtunk volna csokoládét venni neki. Nem tudott volna megerősödni. Görbék maradtak volna a csontjai. — De most már vehetnek neki csokoládét... Mennyit keresnek ketten? ■— Ezerhárom, ezernégy. — Hogyne vehetnénk neki. Jövőre már veszünk is ... Az asszonyka elpirult, de erre már nera mondta, hogy ez politika ... —■ Meg aztán volt más akadálya is — folytatja a fiatal férj — Hiszen ismert bennünket, tudja, hogy semmink nem volt, amikor összekerültüik. A növésem adott egy sezlont, egy másik rokon meg egy sparheltet. Most látná csak! Olyan konyhaberendezésünk van, mint egy... egy. — Hiába, nem tudott megfelelő hasonlatot találni, így abbahagyta a konyhaberendezés méltatását. — Most alkuszunk egy hálóra. Sötétbarna dupla tékámé, minden komplett, fényezett teleháló. Meg is vesszük. — Hát még mit akarnak venni? —■ Ruhánk az van — ezt természetesen a feleség mondta. — Sok mindent beszereztünk ebben az évben. — Október utolsó napjaiban? — kérdeztem, nem minden ravaszság nélkül. Rövid csend támadt. Mindhármónk előtt megjelent az áruház képe, amikor a megszédült emberek minden tücsköt-bogarat összevásároltak a százforintos lebélyegzésévl kapcsolatos rémhírek hatása alatt. Az asszonykának is eszébe jutott, hogyan válogatta ki magának a legcélszerűbb holmikat, holan rakta a pult alá, hogy majd este hazaviszi, mert hiába na, jobb, ha óvatos az ember. — Na,igen, tudja... mi is megszédültünk ez- kicsit. Alaposan bevásároltunk. Azt gondoltuk, kereenek ezek a holmik, meg volt is miből. De most már nem csinálnánk ilyet. — Miért? Újra csend keletkezett. Az étkezdében már senki sem volt, mi is készülődtünk, csak azt vártuk, hogy fizethessünk.. Így röviden lezártuk a beszélgetést. Természetesen most is az asszonyka mondta meg utoljára a véleményét. — Tudja, azért hiába beszél a háziúr, amilyen biztos dolog volt a hároméves, éppolyan biztos lesz az ötéves is. Most már bízunk benne, ugye fiam? M.G Nyugati erkölcsök és szokások (Az „amerikai demokrácia“ jegyében) Straubing bajor városban egy szép napon megszűnt a „Niederbayerische Nachrichten” lap. Ez volt az amerikaiak engedélyezte első német lap, amely a megszállás után megjelent. Megszűnését az okozta, hogy immár képtelen volt konkurálni a „Straubinger Tageblatt” c. náci újsággal, amely röviddel ezelőtt jelent meg a bajor sajtófronton. Jellemző, hogy a fasiszta lap Címlapján ott folytatódott a példányszámozás, ahol a háború végén abbahagyták. A szerkesztő is ugyanaz a Georg Uber nevű náci, aki Hitler idején irányította a lapot és akit Németország levezetése után feketelistára tettek a megszálló hatóságok. S mi történt most ? Bajorország amerikai katonai parancsnokának képviselője legnagyobb megelégedését fejezte ki és kijelentette, hogy reméli, az Újság hamarosan ismét elfoglalja „azt a tiszteletreméltó helyet, amelyet a náci rendszer idején betöltött”. „MUNKAERŐHIVATAL.” — RABOK KIZSAKMÁNYOLÁSÁRA A Délafrikai Szövetség Igazságügyminisztériuma ünnepélyes keretek közt nyitott meg egy új, 300 rab elhelyezésére alkalmas börtönt. E szomorú esemény nem nélkülözi az érdekességet. A börtön felépítésére 12 000 fontot költöttek a fehér ültetvényesek. A , Délafrikai Ültetvényesek Munkaerőgazdálkodási Hivatala” a kormánnyal kötött szerződés alapján építette az európai „civilizáció” ez újabb ragyogó példáját A szerződés feltételei szerint az ültetvényesek jogot kapnak a rabok dolgoztatására. Minden mezőgazdasági munkára felhasznált rab után napi egy shilling 0 pennyt fizetnek be az államkasszába. A kormány ezzel szemben kötelezte magát, hogy a börtön szántára fennakadás nélkül biztosítja megfelelő számban a „bűnösöket”. Az ünnepélyes keretek között megnyitott börtön így vált a modern rabszolgatartók jövedelmező vállalkozásává. 1940 JANUAR 1, VASARNAR -1 —mi ii ■■imi 1111 m pi mmtw E. TRTJTNYEVA: Boldog új évet kívánok! Mindem jókat, Télapó! Mint az erdőben kivágott, Az a fenyő — csupa hó. Ag bogára szikra repkedi ^ Sugározva fénylik a ^ Leghűségesebb szíveknek Szép ötágú csillaga. *N íte■V Illatos a friss fenyőfa. Gyanta-gyöngy az ágakon M.ég ismer és ismerős a Csillag, büszke csillagom. Drága Moszkvánk tornya tárjad -te fijjel szerte fényeid, * Felhőt szántó gépek szárnya, -ff Mint a zászlót, harcba vitt. A Bátrak mellén hős, csapás fényt te Csillogó tüzed vetett, Lankán égfírőt parázsként. Lv Töltsd velünk az ünnepet! te, A vén földön Í1 Év lépdel, Mi hozzánk is bekopog te/' Szórjátok a fényt ti széjjel: Szép ötágú csillagok! Fordította: Békés István. Át w.k/.-' z tetem Az első burját-mongol regény 7. burját-mongol állami könyvkiadó-vállalat kiadásában megjelent Zsamsza Tumonov a „Sztyeppe felébred“ c. regénye. Ebben a hatalmas műben a szerző a Bajkál-tó mellett elterülő sztyeppeken lefolyt polgárháborús eseményeket örökíti meg. A mű az első burját-mongol regény, — éppen ezért megjelenése nagy érdeklődést keltett és a legnagyobb elismerést vívta ki.