Néplap, 1955. március (12. évfolyam, 50-75. szám)

1955-03-29 / 74. szám

4 Simmyi áfostec Imdc- a vMettnícU A fák hetében vagyunk. Ennek a hétnek célkitűzése mi­nél több facsemetét kiültetni, emlékfasoro­kat létesíteni, a fák védelmét biztosítani. Debrecen történelme is tanít erre a kötelességre. Százharminc­­öt­ évvel ezelőtt itt létesített egy grandiózusan szép fasort, a Simo­­nyi utat a „legvitézebb magyar huszár“. Éppen most került kéz­be Simonyi óbester egykori le­vele — melyet a kollégiumi le­véltár őriz — a fák védelméről. Simonyi óbester szerette a fá­kat s debreceni állomásozása ide­jén olyan szerelmese volt a deb­receni Nagyerdőnek, mint akár az újabb korban költőink, Ady Endre, Tót­h Árpád, Oláh Gábor és a többiek — még elébb pedig Csokonai Vitéz Mihály, ki tanít­ványaival a Nagyerdőre járt ki és ott a természet élén szavalta el nekik verseit. Simonyi óbes­terről is feljegyezték, hogy hu­szárjaival gyakran ment a Nagy­erdőre és szívesen időzött árnyas­ai alatt. A Nagyerdőre vezető út­jain ragadta meg a gondolat, hogy kényelmessé és kellemessé teszi az erdőre való kijutást a város lakossága számára. Még egy évig sem időzött ezredéves Debrecenben, miikor 1819-ben már felvetette a városból a Nagy­erdőre vezető sétány tervét, sőt e célra mindjárt kétszáz forintot küldött a városi tanácsnak, ami akkor nagy pénz volt. A város udvariasan visszajuttatta az ösz­­szeget, kijelentvén, hogy a maga erejéből igyekszik megvalósítani a szép elgondolást. A péterfiai kaputól a Nagyerdőre vezető he­pehupás, gidres­ gödrös, homok­buckákkal tarkított utat rendbe is hozatta, de bizony a faültetés­sel késett az akkori bürokrácia. Simányi óbester viszont a gyors cselekvés embere volt, és még 1819 őszén hatszáz jegenye cse­metét hozatott és huszárjaival elültettette; most már csak az el­ültetett fiatal fák mellé kért a várostól karókat. Egy-kettőre meglett tehát a Nagyerdőre ve­zető sétány a fasorral. Ám Simo­nyi óbester a továbbiakra is gon­dolt. Itt van aztán még százhar­minc év távlatából is időszerűsé­ge annak a levélnek, melyet az óbester a fák elültetése után in­tézett a Kollégium tanári kará­hoz. Úgy hat ez a levél, mintha a vitéz magyar huszár hozzászól­na a Nagyerdő védelmének kér­déséhez, mintha a mai generá­ciót is figyelmeztetné a fák meg­óvására, védelmére. Hallgassuk meg, olvassuk csak Simonyi óbes­ter egykori levelét és okuljunk belőle: így szól a nevezetes epis­­tola: „Tiszteletes Rector Professor Úr! Tiszteletes és Tekintetes Professorátus! Minden jó hazafi tartozik Ha­zájával jól tenni, minden em­ber felebarátjának hasznára lenni... Én, miótta életemet használ­ni módom vagyon, ebben nyug­­hatatlankodtam és Debrecenben is (ahol talán legnagyobb köte­­lességemnek tartom azon indu­latokat teljesíteni) csak abban kezdhetem el szolgálatomat, hogy a város díszére és a publi­cum gyönyörűségére egy élét a Nagyerdő felé készíttetek. Jól is tudom azt, hogy nem fogom fáradságaimat soha megbánni, mert sok érdemes megismerői lesznek ezen jó czélomnak. De azonban tartok a sokféle gyülevész és neveletlen gyer­mekember­ektől, hogy ezen mun­kám folytatásában szántszán­dékkal károk­at fogna­k tenni. Kérem a Tiszteletes Professorá­­tust, mint ezen Collégiumban a nagy gyülekeze­tű ifjúságnak kormányzóját: az alattok tevő Nemes Ifjúságot arra indítani méltóztassanak, hogy ők a kik itten jövendő életekre palléro­­zódni vannak és leggya­koriabb a Nagy Erdőben való sétáldá­­sokból részesülnek, ezen Áléban lévő fákra, melyeket én nagy bajjal sok messzi helyekről ösz­­ve hordattam, felvigyázni, és minden­­kártevőket meghátrál­tatni ne sajnáljanak, és a Con­­servatióért ezen örökre való gyönyörűségre tett Fundamen­­tomra ők­ is vigyázó szemmel lennének, úgy megnyugodva lehetünk, és az elkezdett do­lognak szép végire jutni fo­gunk. Mellyek után egész tisz­telettel maradtam kész köteles szolgája — Debreczen, decem­ber 11-kén, 1819. B. Simonyi óbester.“ A kollégiumi rektor nagy reverend­ával fogadta a levelet és válaszában közölte, hogy úgy a „nagyobb tanuló ifjúság“, mint a „kisebb ifjúság“ előtt a levél felolvastatott és nagy nyomaték­­kal ajánltatott figyelmü­kbe a vitéz óbester kérelme és intelme. . .. Nos tehát ez az intelem szólhat a mai tanulóifjúságnak is. Védjük, óvjuk a fákat, külö­nösen éberen vigyázzunk a most kiültetett fiatal fál­ra nemcsak az erdőn, hanem az utcasorokon is, és a most parkírozott részeken. Most is akadnak vandál termé­szetű „neveletlen gyem­ekembe­­rek“, kik csavargatják, tördelik a gyenge csemetéket. Ezekre „vi­gyázó szemmel lennének“ a na­­g­yobb diákok és a kártevőket ..hátráltatni ne sajnáljanak“. Hogy is írta Simonyi óbester: „Minden jó hazafi tartozik Ha­zájával jól tenni.“ Ehhez a ma­gasztos gondolathoz hozzátartozik minden, ami a köznek használ. Ezt kell bevésni az elmékbe ... (PI) elöljáróban le kell szögeznünk “ ünnepi érzéssel és büszke­séggel, hogy nagy nemzeti ope­ránk, a Bánk bán debreceni be­mutatója a színiház olyan kiemel­kedő teljesítménye, hogy méltán kelt országos visszhangot. Távol áll tőlünk bármiféle helyi sovi­nizmus, mégis ezen tiszteletet pa­rancsoló teljesítmény előtt alig tudjuk megőrizni a kötelező kri­tikai tárgyilagosságot, annyira szíven kell hogy üssön minden hallgatót a színházban: mennyi tehetség, lelkes munka, igaz ha­zafiúi lelkesedés, szakmai elmé­­lyültség, odaadó gondosság izzik ebben a bemutatóban, amelyet a fővárosi sajtó is részleteiben jobbnak tart a pesti előadásnál. Hosszú és türelmes az az út, amelyen a Csokonai Színház eh­hez a teljesítményéhez elérke­zett. De most valóban ünnepi ér­zés fog el bennünket. Múlt századi nemzeti-romanti­kus operaművészetünk legna­gyobb alkotása 1861. március 9-én hangzott fel először a Nemzeti Színház színpadán. A zenekart Erkel vezényelte, a címszerepet Ellinger József, Melindát Hollósy Kornélia, Certrudot Hofbauer Zsófia, Tiborcot Kőszeghíj Endre, Peturt Füredy Mihály alakította. A nézőtér és a sajtó hangulata egyaránt azt mutatta, hogy ha a mű nagyságát, forradalmi érté­keit, nyelvezetének vívmányait általánosan nem is értették meg teljesen és értékelték minden­ben helyesen a zenében csiszolt ízlésűek sem, azt mindenki érez­te, hogy hatalmas erejű, a ma­gyar lélek mélyéről kiáltó meg­nyilatkozásnak lehet a tanúja. A­z opera az évtizedek múlásá­val a Wagner-kultusz nyo­mása alatt háttérbe szorult, a parvenü modernkedés ósdinak, porosnak hirdette, afféle hivata­los műsorszámmá vált. Igazi nagyságát, drámaiságának lenyű­göző erejét ma ismertük fel iga­zán, most tanultuk meg becsülni Erkel heroikus tettét, amellyel a verbunkos stíluselemekből —me­lyek lényegükben hangszeres jel­legűek — ilyen fenséges, ennyire magyar és egyben szélesen euró­pai ölelésű színpadi remekművet tudott létrehozni, az olasz bel­­vanto és az instrumentális ver­bunkos drámai szintézisét. Egressy Béni szövegkönyve, amely Katona József drámáját sűrítette egybe az operai drama­turgia feltételei szerint és egy­ben kibővítette azt a tiszaparti jelenettel — a maga korában sze­rencsés kezű, ügyes megoldásnak bizonyult. Katona drámájának zordon ereje, eszmeisége lénye­ges mozzanataiban jól érvénye­sült Egressy librettójában, de hogy ez a mű ma még közelebb áll Katona József drámai kon­cepciójához, az Nádasdy Kálmán és Rékai Nándor (és nem Rékai András, mint ahogy a színlap hirdeti) elmélyült, kiválóan sike­rült átdolgozásának köszönhető. Nádasdy a szöveget és az egész felépítést hozta még közelebb Katona drámájához, emelte ki Petur szerepének jelentőségét, élezte ki a helyenként elmosódó eszmeiséget, Rékai Nándor pe­dig ennek nyomán végezte el mesteri biztonsággal a szükséges zenei korrekciót Erkel gondola­tainak, stílusának tiszteletben tartásával. A legújabb pesti fel­újítás alkalmával pedig a tisza­parti jelenetben Kenessey Jenő végzett szakavatott módosítást, amit a debreceni előadás részben szintén átvett. Itt kapcsolódik Nádasdy kiváló­­ munkájához a fiatal Vámos László, Nádasdy nagy tehetségű tanítványának rendezése. Vámos ezt az utat folytatja tovább, amelynek célja, vezérlő eszméje Katona drámájának és Erkel mu­zsikájának minél tökéletesebb egysége. Vámos Lászlót e rende­zői munkája legkiválóbb operai rendezőink sorába emeli. Sehol felesleges, vagy külsőségesen hi­valkodó gesztus, minden mozza­nat a dráma egységét, zordon erejű mondanivalóját szolgálja. Megrázó Tiborc és Bánk kettőse, megindítóan költői Bánk és Me­linda búcsúja, perzselően szen­vedélyes Bénik végső leszámolá­sa Gertrudis-szal, a tiszaparti jelenet romantikus halálittassá­ga, balladai sejtelmessége pedig egészen sajátos hangulatot te­remt. De külön ki kell emelnünk a zárójelenet felemelő megoldá­sát, amidőn a sötétbe boruló trónteremből a megtört Bánk hű jobbágyai között távozik: azok fáklyái, mint a nép lobogó lel­kének fényessége, világítják meg a nagy távozó útját. A zenedráma megszólaltatásá­nak igényes, magas színvonala Blum Tamás karnagyi elhivatott­ságot dicséri. Ez a fiatal muzsi­kus a szemünk előtt fejlődött ki vérbeli színpadi dirigenssé. Mo­dorosságai, vezénylő mozdulatai­nak egzaltált külsőségei sorra tüntedeznek el, technikai bizton­sága megnövekedett. Biztosan érzi a drámai lényeget és meg­van a szuggesztív ereje is, hogy forró lelkesedését, az intenzív átélés feszültségét az együttesre át is vigye. Egészében tudja át­fogni a mű hatalmas koncepció­ját és éreztetni tudja annak mély magyarságát. Melinda szerepe igen nehéz és összetett. Egyaránt lép fel a drámai, a lírai és a koloratúr szoprán igényével. Tökéletes megoldása csak hosszú érlelődés eredménye lehet. Minden elis­merésünk Balogh Éváé, aki ki­vételes muzikalitással, izzó át­éléssel és énektechnikai bizton­sággal viszi színpadra Bánk hit­vesének tragikus alakját. A meg­oldás még nem is lehet tökéle­tes, de ezt hamarosan el tudja majd érni kimagasló tehetségé­vel. Az I. felvonásban kevesebb mozgás és arcjáték többet mon­dana, jobban éreztetnie kellene a méltósággal telített távolságot tiszta lénye és az udvar romlott­sága közt, itt a passzivitás te­remti meg az igazi feszültséget. A Bánktól való búcsújától kezd­ve pedig fokozatosan és törés nélkül kell kifejtenie a téboly el­hatalmasodását, amit Erkel kí­sérteties „halál csárdás“ zenéje csodálatosan alá is támaszt. B­ánk bán nagyerejű megmin­tázásával Lothár Miklós el­ső tenoristáink közé emelkedett. Tömör, érces zengésű, hősi fényű tenorja sejteti a jövő Othellóját és Lohengrinjét. Színészi átélése is magával ragadó. Ez az elisme­rés azonban nem jelenti azt, hogy Lothárt már képzett énekes­nek tartjuk, sőt külön is alá kell húznunk, hogy ösztönös, őserejű tehetsége most áll a legnagyobb erőpróba előtt, most kell majd elsajátítania az énekművészet magas iskoláját. Ebben azonban nem szabad őt magára hagyni, az illetékes szerveknek meg kell adniuk számára a teljes támoga­tást. Tiborc szerepében még azok­nak is meglepetés Virágos Mi­hály fejlődése, akik tudták, mi­lyen szorgalmasan tanul ez a fia­tal énekes. Most már teljesen eltűnt régebbi technikai hibája, a merev gégefő, az úgynevezett „gombóc“, meleg színű, szép zen­gésű baritonja felszabadultan szárnyal. Színészi megoldása egyéni, eredeti, egyszerű és ben­sőséges. Dósa Mária Gertrudis királyiné szerepében reális jel­lemábrázolást nyújt, szenvedé­lyes és gonosz . Hangjának vivő ereje is egyre fejlődik. Hámory Imre Petur bánja gránitba fara­gott alakítás, a hosszú évek ta­pasztalataira épített, nagy kultú­rával megalapozott színészi mű­helymunka remeklése. Oszwald Gyula mint Ottó herceg a gyűlö­letes széptevő nehéz és hálátlan szerepében jól megállja a helyét. Biberach, a „lézengő fitter", az aljas kalandor figuráját Gordon József viszi színpadra — kitű­nően. Valósággal „testre szabott“ kabinetalakítás. II. Endre király alakját nemes méltósággal, kife­­jező játékkal kelti életre Nagy Béla. A kis létszámú kórus erejét ** felülmúlóan állja meg he­lyét tiszta énekkel és életteljes színpadi mozgással. A balettbetét azonban gyenge, műkedvelői szín­vonalú. A zenekar játékán érző­dik, hogy szívügye ez a muzsika, külön is ki kell emelnünk az angolkürt, a viola d‘amour, a cimbalom és a hárfa szólamát. Siki Emil díszlettervezése ko­moly részt kér a sikerből. Nagy­vonalú és monumentális. A II. felvonás első színpadképe­­külö­nösen mesteri megoldás azzal ,a drámai kettősséggel, amit a szoba lezártsága ad a feszültséget fel­oldó árkádsorral és a távoli, nyá­jas tájképpel. A tiszaparti táj romantikus festőisége pedig meg­­ragadóan varázsos hangulatú. Debrecen büszke lehet színhá­zára. TOTH DÉNES ITTVTI BANK BAN ERKEL DALMŰVE A CSOKONAI SZÍNHÁZBAN néplap írók, művészek ! Új, nagyszerű alkotásokkal lelkesítsétek népün­ket a szocializmusért, a békéért vívott harc hőstetteire ! Éljen és viruljon a magyar és a szovjet nép megbonthatatlan örök barátsága ! igenl. MARCO­­­M­K volt CSOKONAI-KLUB DEBRECENBEN Az urak társadalma üldözte az értelmiséget. Nemcsak Csokonai, Petőfi, József Attila volt földön­futó, minden tudóst, nevelőt le­néztek, torzfigurának tartottak a hatalom birtokosai. Csak akkor tűrték meg, ha hűséges kiszolgá­lója lett az uraknak, ha eladta magát. Egészen más az értelmiség sze­repe, helye a szocialista társada­lomban. A mi átmeneti viszo­nyaink közt ez még nem is lát­szik világosan. De a Szovjetunió példája már világosan mutatja, hogy a társadalom legélén álla­nak: a sztahanovisták, feltalálók, tudósok, művészek, pedagógusok. A mi Kossuth-díjasaink is a jö­vőt példázzák, a népet szolgáló értelmiség megbecsülését. Debrecen tanácsa az új szocia­lista világrend szellemében cse­lekszik, amikor Ménes János elv­­társ javaslatára a város egyik legszebb házát (Arany János utca 1/b.) az értelmiségnek adta ta­­nácskozóshely, klub gyanánt. Fel­­szabadulásunk 10. évfordulójára megnyílik ez a Csokonai Klub. Debrecen legnagyobb költő-fia nevét viseli, akit minden érdek, kelt a maga korában, a szülőföld, az egész magyar nép, az európai haladás, az emberiség jövője. Az ő példája ragyogjon szere­tett városunk, megyénk értelmi­sége előtt, amikor baráti asztal­nál kicseréli tudását, amikor megvitatja feladatait, a dolgozó nép megsegítésének gyakorlati módszereit. A Csokonai Klub megnyitása 1955. április 2-án este 8 órakor lesz, avató ünnepség keretében. LÉGY JÓ MINDHALÁLIG — a I'axvkaa gimnázium A debreceni Fazekas Mihály Gyalkorlógimnázium nagy feladat­ra vállalkozott, amikor hazán­k felszabadulásának tizedik évfor­dulója tiszteletére Móricz Zsig­mond­: Légy jó mindhalálig című művét választották ki, hogy ápri­lis 4-én bemutassák. Több mint négy hónapja tanulják a darabot a gimnázium tanulói és több ta­nára, s lelkiismeretes munkájuk­nak bizonyára meg lesz az ered­ménye. Csupán a főszereplőt — Nyilas Misit — közel 20 diákból választották, ki. A darabot Thu­­róczy György, a Csokonai Szín­ház rendezője rendezi, tanulóinak előadásában A főpróbát tegnap, hétfőn dél­előtt tartották a Csokonai Szín­házban. A nyilvános főpróbán is meglátszott, hogy a diákok és a szereplő tanárok lelkiismeretes munkát végeztek. A darabot ket­tős szereposztásban tanulták be, Nyilas Misit Legány Péter és Ra­­sovszky Miklós alakítja. A bemutató előadás április 4-én lesz, majd április 11-én újra elő­adják. Mindkét alkalommal a Csokonai Színházban, A díszletek a Csokonai Színház műtermében készültek. Szélesedik a megyék takarékossági versenye Felszabadulásunk 10. évfordu­lója alkalmából Somogy megye versenyre hívta az ország vala­mennyi megyéjét annak érdeké­ben, hogy az egyéni takarékos­sági mozgalomban további ered­ményeket érjenek el. Somogy megye versenyfelhívásét eddig több megye, köztük Hajdú me­gye is elfogadta. Ezek vállalták, hogy megszervezik a takarékos­sági akitívahálózatukat és növelik a takarékbetét-gyűjtők számát.

Next