Néplap, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-29 / 25. szám

W 56., JAN. 20., VASÁRNAP ­ így debreceni művész naty­ friattu­­nthalfteti szerelése BESZÁMOLÓ HOLLÓ LÁSZLÓ BUDAPESTI KIÁLLÍTÁSÁRÓL Debreceni művész ne­véhez fűződik a főváros mű­vészeti életében az első nagy­sikerű gyűjteményes kiállítás az 1956. esztendőben. A Ma­gyar Képzőművészek és Ipar­művészek­­Szövetsége ,és a Műcsarnok együttes rendezé­sében a budapesti Rákóczi úti Fényes Adolf termében ja­nuár 6-án nyílt meg Holló­slászlónak, az évtizedek óta Debrecenben élő kiváló festő­művésznek gyűjteményes ki­állítása. A kiállítás sikerére jellemző, hogy nyitvatartását egy héttel meghosszabbítot­ták, ami egészen kivételes eset a Fényes Adolf teremben. Természetesen azokat, akik nem láthatták a kiállítást, el­sősorban­­ úgy gondoljuk, a kiállítás visszhangja érdekli, a közönség véleménye, ame­lyet főként a kiállítás látoga­tási könyvébe bejegyzett nagy­számú, érdekes és tanulságos megjegyzés árul el. Azonban, mielőtt néhány véleményt el­mondanánk, talán mégis mon­danunk kell egy-két szót ma­gáról a kiállításról, illetőleg Holló László sajátos művésze­téről. A kiskunfélegyházi születésű mester (aki a jövő évben tölti be hetvenedik évét) a budapesti Képzőmű­vészeti Főiskola elvégzése után Hellósy Simonnál tanult Münchenben. Hellósy, aki ké­sőbb a nagybányai művészte­lepet alapította — a modern magyar festészet úttörője, aki a merev akadémikus szemlé­letből a friss, valóságos ter­mészetszemlélethez vezette a köréje csoportosult tehetséges fiatal magyar festőket.. A ter­mészetszeretet a magyar nép forró­­ szeretetével párosult Hollósy művészetében s ezt a mély érzést örökölte tőle Holló László is. Holló bejárta a fél Európát, de mindvégig meg­maradt magyar művésznek. A nagy magyar népi jellegű al­földi festők: Tornyai János és Koszta József nagyvonalú, elmélyült férfias művészeté­­­vel rokon széles ecsetkezelése, festőisége. De mélytüzű szí­nei, a sötét háttérből ki-felvil­­lanó tüzespirosok, ragyogó ké­k, sárga, zöld tónusok még idősebb kortársaiénál is meg­­kapóbbá varázsolják képeit. Meglepően vastagon keni fel Holló a­ vászonra a színeket, etre ezt­ nem foranaluanusból te­szi — ahogy egyesek gondol­ják, — hanem éppen ezáltal válnak képei tűrhetetlenül fia­talos temperamentumának ki­fejezőivé. Nemcsak a paraszti életet ábrázoló művei sugá­rozzák az élet melegét, de mennyi erő sugárzik még csendéleteiből is ! De rajzai­ról se feledkezzünk meg. Egyik fínomértékű tisztelője egyenesen Rembrandt rajzai­hoz hasonlította ezeket. S va­lóban : grafikájának könnyed, pezsdülően friss valóságszem­lélete a legszebb rembrandti hagyományokat idézi. Mindez — ahogyan a ki­állítás látogatói is megjegyez­ték — mélységesen magyar művészet — nem sallangos né­pieskedésből, hanem azért, mert a magyar táj, a magyar nép igazi arcát fejezi ki, ugyanakkor — erre is történt utalás — a modern európai festői törekvésekhez is szerve­sen kapcsolódik. „A kiállítás a legnagyobb mértékben le­ ■* ★ Szólni kell még néhány szót a fentiekhez, bár ez sem tart igényt arra, hogy teljes­ségében értékelje a művész élete művét, pályafutását és célkitűzéseit.. A debreceni köz­vélemény bármennyire is megelégedéssel fogadta Holló László huszonöt év utáni be­mutatkozását, mégis bizonyos mértékben elégedetlen, mint ahogy ez egy-két esetben meg is nyilvánul még a vendég­könyvbe írt em­léksorozaból is. Véleményünk szerint nagyobb teret kellett volna adni Holló Lászlónak, hiszen élete művé­nek alig 3 és fél százalékát találhatjuk, a tárlaton. Hu­szonkét olajfestmény és tizen­hat grafika kétségkívül Holló László legjobb művei közül került ki. A koros művész mintegy 900 különböző mű­vet alkotott élete pályáján, amelynek bizony nagy része maradandó­­ alkotás. De még ez is eredmény, nagy lépés ahhoz, hogy még életében át­fogó értékelést­­ kapjon mun­kásságáról. Úgy hisszük Holló László művészete szerves ré­sze a magyar haladó képző­­művészeti kultúrának, s en­nek megfelelően kell foglal­kozni vele. A hetven éves Holló László művei friss, ele­ven, nagyhatású művészetről adnak számot. Grafitójában tuss, szénrajz és diófapác mű­veiben egy-egy biztos vonás­nyűgözött. Ilyen nagy egyéni­séggel hosszú idő óta nem ta­lálkoztunk a magyar művé­szeti életben .­­.­­. csak El Gre­­co-val és Cézanne-val tudom fajsúlyban összehasonlítani“ — olvassuk a kiállítási ven­dégkönyv egyik lapján. Egy másik látogató egyenesen azt követeli, hogy nagyobb fővá­rosi kiállítóhelyiségben — az Ernst múzeumban vagy a Csók galériában — mutassák be Holló műveit. De a hivata­los bírálat is a legnagyobb el­ismerés hangján ír a kiállítás­ról. D. Fehér Zsuzsa, a Képző­művészeti Kiadóvállalat fele­lős szerkesztője a kiállítási katalógus mélyenszántó elő­szavát így fejezi be: „Kíván­juk, hogy ez a régóta esedé­kes bemutató újabb kapukat nyisson Holló László mester­­ségbelileg igen magas színvo­nalú, értékes művészetében, a mai élet egyre gazdagodó áb­rázolása felé.“ Kádár Zoltán ★ sál ad tanúbizonyságot kifor­rott művészetéről. Lehet, hogy vannak a ven­dégkönyvben írt megtisztelő sorok, között túlzások is, de mindenképpen­­ követelik a művész megfelelő rangsorba állítását. Az egyik beírás így szól: „Élet, mozdulat van minden képen.“ Vagy a má­sik : „Izzó színkultúrájából a ma fejlődő képzőművészete sokat meríthet, ha lehetősé­get adunk hozzá.“ Egy má­sik mondat így hangzik: „Évek óta sok nagy és kis ki­állítás között — végre egy igazi művész kiállítása." Ugyancsak olvashatatlan alá­írással ezek a sorok olvasha­tók : „Tekdvüled csak Szönyi említhető meg egyedül, aki a magyar tájakat és jellemeket saját koloratúránk eszközei­vel tudja megszólaltatni.“ Szép erőteljes piktúra „Bencze“ diófapác műve. Talán a kö­vetkező sorok fejezik. í­i a leg­jobban az általános közvéle­ményt : „Olyan magas mű­vészi színvonal látható a ki­állításon, mi a magyar piktú­­ra élére állítja Holló Jánost. Sajátos, egyéni magyar szín­látása, magas szenvedélyű al­kotóereje sokkal nagyobb megbecsülést érdemelne. Mű­vészeti irodalmunk sokkal adós a művésznek. Mi, debreceniek nem vagyunk elfogultak az ősz mű­vésszel szemben, szinte teljes mértékben osztozunk a Holló László tisztelőinek vé­­n­lé­vel. Kérésünk van az­­, de fiatalos, lendületű művész­hez. Éppen azért, mert biztos­­kező, erőteljes, szenvedélyes festővel állunk szemben, kér­jük tőle, hogy- ne­m,csak az el­múlt évtizedek, sajátosan.. .!-, földi borús magyarságát áb­rázolja, hanem elevenítse meg ecsete alatt a sajátosan mai magyar életet is. Holló László az Alföld szerelmese. Itt gaz­dagodott művészete is. Lássa meg hát az új átalakult Al­földnek képét is, azt a csodá­latos változást, amely a sár­­viskóktól a Keleti Főcsator­náig, a sivár puszta paraszti élettől a virágzó Hortobágyig vezetett el. Hiszen a művész kedvenc városa sem a mara­­dandóságé már, egyre több és nagyobb alkotás emelkedik ki a földből, új, friss levegő át meg áthatja Debrecent, a párt és a munkásosztály hősi erő­feszítése nyomán. Ezt a leve­gőt ad­ja vissza nekünk robosz­tus művészete. Hisszük, hogy ezáltal ő is fiatalabbá válik, felvidul és gazdag színkultú­rájával csodálatos műveket fog alkotni az ezerszínű szo­cialista építés tengernyi szép­ségéből. Ha a „Kukoricacsősz" festménye igazán és sajátosan magyar típus, amelyben véle­ményem szerint élete Tibor­­cát alkotta meg Holló László, akkor ma jelenjenek meg vásznán az egykori kukorica­­csőszök fiai, unokái, akik a fényre léptek és hőseivé vál­tak az emberi életért vívott harcnak. Mi is segítsük ezek meglátására a koros, de fiatal szívű művészt és bízzunk ben­ne, hogy nemsokára mai éle­tünk elevenedik meg művészi keze nyomán. Ménes­­János elvtárs, a városi tanács v. b. elnöke szinte egész Debrecen dolgozó népének szívből jövő kívánságát fejezte ki, amikor az emlékkönyvbe a következő mondatot jegyezte be : „A mű­vésznek hosszú életet és sok ilyen erőtől feszülő alkotást kívánok — mint az itt látott képek." Javasoljuk, hogy a debreceni közönség számára is még a tavasz folyamán méltó tárlatot nyissunk Debrecen­ben, hogy a dolgozók i­smerjék meg városunk neves művészé­nek életművét. Fábián Sándor w­s P­t­A­p NÉPEK BARÁTSÁGI HETE Debrecenben a Fazekas Mi­hály Gyakorló Gimnázium kezdeményezésére február 5— 12-ig népek barátsága hetet rendeznek. Nagyszerű­­kulturá­lis ünnepségekkel,­ melyek mindig a népek barátsága kife­jezésének jegyében fogannak. A népek barátsága. Minden Magyarországon már régi ke­letű a népek barátsága gondo­lata. Történelmi hagyománya van. A legjobbak, a hazáju­kat igazán szeretők mindig ezt vallották. Bizonyításul elég, ha Ady és József Attila nevét említjük. Hogy is mondják ők? Dunának, Oltnak egy a hangja, — s aztán — Hiszen magyar, oláh, szláv bánat mindigre egy bánat marad. József Attila pe­dig: Török, tatár, tót, román kavarog e szívben. Szebben és igazabban meg sem lehet fo­galmazni. A debreceni ünnepség ezt a szép és gyönyörű hagyományt fejleszti tovább. Ezt, mert ha egy volt a bánatunk, történel­münk tragédiája, legyen most egy az örömünk. A magyar, szláv, román, tót és minden népnek öröme, akik felismer­ték, hogy az emberiség jövője ezt követeli, a népek barátsá­gát, egymás megismerését. Nemrég jártak Debrecenben Lublin város küldöttei. El­hozták a lengyel nép új örő­hangzatosság nélkül mennyi erő magasztosul is a népek ba­rátságában. S napjainkban meg különösen, hiszen a világ minden becsületes emberét a béke megtartása, megőrzése kovácsolja baráttá, fegyver­­társsá, mét, új lendületét, A lengyel nép életét. S magukkal ha­sonlót vittek. Örömöt, építést, bizakodást. A debreceniekét, a magyarokét. A népeik barátsága hetének ugyanez az elvi tartalma. A barátság, ami minden nyelv­ben és minden nép tudatában szépet és felemelőt jelent. Emberek összetartozását, fér­fiak akaratának megsokszoro­zódását. A debreceni ünnep­ség is ennek a tudatában szé­lesedett és nőtt az egész vá­rost átfogóvá. A Fazekas Gim­názium kezdemény­ezé­se és gondolata mihamar otthont lelt a pártbizottságoknál, a népművelési szerveknél, az iskoláikban, a DISZ szerveze­tekben, az egyetemen. Így nő­, és szélesedett valóban barát­sággá, ünnepséggé. Az ünnepségen részt vesznek külföldi fiatalok és több or­szág diplomáciai képviselőié is. Fiatal külföldi, hazánkban tanuló egyetemi hallgatók jönnek el Debrecenbe, hozva magukkal országuk üdvözle­tét, barátságát. A barátsági hét február 5-én kezdődik, a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziu­m nevelő­testülete és DISZ szervezete ünnepi műsoros estjével a Központi Kultúrotthonban. Délelőtt 10 órakor az általá­nos iskolások részére ugyan­csak ünnepség lesz, amelyen Sütő Sándor általános iskolai igazgató mond beszédet és könyvjutalomban részesíti azokat az úttörőket, akik kül­földi úttörőkkel, iskolásokkal leveleznek. A HÉT PROG­RAMJA Az esti ünnep műsor prog­ramja gazdag és széleskörű. Liszt ünnepi köszöntőjét a Fazekas Mihály Gimnázium énekkara énekli, megnyitót Ménes János, a városi tanács vb. elnöke, ünnepi beszédet pedig Forgács József, a Faze­kas Mihály Gimnázium igaz­gatója mond. Részt vesznek a műsor­ban a Csokonai Színház művészei is szavalatokkal, fel­olvasással, énekszámokkal. Fellép a Gyulai Román Népi Együttes román népi táncok­kal. A Debreceni Népi Együt­tes tánccsoportja lengyel és német népi táncokat mutat be. Csajkovszkij és Bartók zenekari művét a Fazekas Gimnázium zenekara szólal­tatt­ja meg. P. Nagy Ilonka De­bussy Tűzijáték című zon­gorásmű­vét játssza. Kiss Ta­más: Dunához Orsovánál című saját versét szavalja, amely a népek barátsága gondolatát összegzi. A barátsági hét programja a következő: február 7-én dél­után 4 órakor a Kossuth Gya­korló Gimnáziumban Földé­­nyi Záiszló gimnáziumi tanár, Demokratikus törekvések a nyugati irodalomban címmel tart előadást. Február 8-án az Ifjúsági Moziban a Béke és barátság című filmet vetítik az ifjúság számára. I1-én dél­után 5 órakor Grandpierre lajos Kína és India című elő­adása hangzik el, 10-én dél­után 5 órakor a Csokonai Gimnáziumban Eördögh Béla előadása Balkán népeiről. 11- én este 7 órakor a Köz­ponti Kultúrotthonban a Nép­hadsereg Ének- és Táncegyüt­tese a honvédségi alakulatok részére műsoros estet rendez, 12- én délután 3 órakor pedig a Kossuth Lajos Tudomány­egyetemen jutalomm­űsort ad az ifjúság részére. 12-én dél­előtt 11 órakor a Fazekas Gimnázium fogadja a külföldi egyetemi hallgatókat és este 7 órakor a Központi Kultúr­otthonban műsoros esttel s az ifjúság barátság báljával zá­rul a népek barátsága hete. ISMERJÜK MEG EGYMÁST SOÓS ZOLTÁN N­agyanyám Parányi­hoz, befödve náddal — Amit megültek már az évek­,a Mellette hasal púpos háttal A verem, körül veteményese Alacsony, ajtó, „verőcével". • Öreg ez is már — de nem fáradt. Minden reggel friss nyekergéssel köszönti buzgón nagyanyámat, itt a tél a csendtől körülvéve ! Nyáron a vén eperfa árnya, Télen a „búbos“ melegsége Őrzi, vigyáz, a nyugalmára; Nyolc gyermekének adta életét Míg emberré nevelte őket.­­ Szereti — mint a­ szemefényét — Unokáit, a most növőket. •Etti még Hoznánk úgy-gafétan ap * , Meghallgat­ja, „mit írt a­­Zoltán“ .. . ! Örültem-e­­a” sz­ipmának,,­­ , S megkaptam-e — mit küldött postán. Otthon elmondja­­ „múzeomnak“ Adta oda a f&h „tékát“, Többen látják — (nála csak lomnak) Az öreganyja hagyatékát; — Mikor a nap meleg fényében A bimbók virággá pirulnak; Ül az árnyékban, a kis széken, S érzi a napok gyorsan múlnak ?­­, —* Szellő cicáz a vén eperfa Lombján, megölel minden ágat — S az vigaszul, fölé hajolva Elmondja: a kis unokákat Hogy etette dús gyümölcsével. Megtelt a csöpp kert-kacagással.­­Kezünkben egy karaj kenyérrel Birkóztunk meg minden nagy ággal. ... Ha az emlék, vagy az öregség könnyű álmot lebbent szemére . A fa,bólint­s — hogy jobban essék —­ , Lassan elhallgat zizegése. Emlékezés Kabay Jánosra A Hazafias­­ Népfront-bizott­ság és a Hajdú-Bihar megyei Gyógyszertár Vállalat dolgozói kiváló tudósnak és kutatónak állítottak emléket. Kabay Já­nos halálának 20. évfordulója alkalmából emléktáblát, lep­leztek le annak a­­ gyógyszer­­tárnak a falán, amelyben dol­gozott éveken át. Kabay János volt a magyar morfingyártás megalapítója. Felfedezése előtt — a fontos gyógyszert az ópiu­mot, — a nyers mákgubó meg­­karcolásánál kifolyt úgyneve­zett ,,máktej“-ből állították elő az egész világon. Kabay János kutatása nyomán rájött arra, hogy morfint a száraz mákgubó is tartalmaz és meg­találta az előállítás módját is. A gyógyszeriparnak új fejeze­tét nyitotta meg ezzel. A Haj­dúnánással szomszédos Tisza­­vasváriban született. Gimná­ziumba Hajdúnánáson járt, majd a budapesti egyetem el­végzése után a régi iskolájá­val, a gimnáziummal szemben lévő gyógyszertárba került gyógyszerésznek. Napi munká­ja után, a késő éjszakáig kuta­tott, kísérletezett­. Olyan­ új gyógyszer előállításával kísér­letezett, amely a gyógyászat­ban nélkülözhetetlen, amely segít a betegeken. Kutatásá­nak meglett az eredménye és az ő útmutatása alapján épí­tették fel Büdszentcmihályon az Alkaloida gyárat, ahol már nagyüzemileg­ végezték a szá­raz mákgubóból a morfin­gyártást. Az üzem bővült, nö­vekedett, gazdagodott azóta, de még most is az ő eljárása nyo­mán nyerik a morfint A­z igaz, hogy az akkori 6—7 mor­­finszármazékkal szemben je­lenleg már több mint 30-at ál­lítanak elő. 1936-ban a kiváló kutató és gyógyszerész 40 éves korában hirtelen meghalt. Em­lékére helyezték el szombaton délben a gyógyszertár falán az emléktáblát. Gönczi Lajos, a Hajdú-Bihar megyei Gyógy­szertár Vállalat igazgatója mondott emlékbeszédet, majd Szabó Sándor, az Alkaloida gyár dolgozója, Kabay János munkatársa méltatta munkás­ságát. Dr. Halmai János, a budapesti Orvostudományi Egyetem tanszékvezető do­­cense, Tóth Sándor, a hajdú­­nánási gimnázium igazgatóia és Paulai Gyula, a városi ta­­nács egészségügyi osztályánál vezetője méltatták, munkássá­gát és eredményeit. Ezután koszorúkat helyeztek el­ Kabay, János emléktábláján. 7 TÓTH ENDRE Csokonai Váratlant Szitált szüntelenül az álmos permeteg­e■ s fújtak Erdély felől a dermesztő szelek, mikor kikísérte a fényes, úri nép utolsó útjára madám Rhédeynét.­­ A koporsó mellett állott Csokonai, ércesen csendültek villámló szavai s a cinterem fala zúgva visszazengi a hamleti kérdést: Lenni, vagy nem lenni ? Hallgatták is, nem is a búcsúbeszédet ragyogó bársonyban a szép fehérnépek s az urak meg prémes bundákba burkolva türelmetlen vártak a dús esti torra. Mintha látnám azt a csontos, űzött-hajszolt arcot, melyre a láz vörös rózsát rajzolt s s látom azt a tükrös, szépre szomjas szemét,­­ melyre kárpitot vont nemsoká a setét, Nem is Rhédeynét, —s önmagát siratta, a kalmár világtól zordan elhagyatva. Búcsúzott a daltól, hamar ifjúságtól, a hazug reménytől, s ,a hűtlen Lillától.­­—Elmúlt a­ parádé. Ki­.erre, ki arra. A Vitéz tüdejét halálos kor marta. A szekér elő­­állt... A pénzt zsebretette s indult a halálba, haza Debrecenbe.

Next