Hajdú-Bihari Napló, 1957. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1957-06-02 / 127. szám

Marosán György beszéde a Sportcsarnokban a Francia Kommunista Párt küldöttei tiszteletére rendezett nagygyűlésen Bensőséges ünnepségen adták át a pedagógusoknak a kitüntetéseket Ünnepélyes külsőségek kö­zött tartották meg tegnap a megyei tanácsnál a kitüntetett pedagógusok tiszteletére rende­zett összejövetelt. Sár­közi István, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára köszöntése után T­a­­tár Kiss Lajos, a megyei tanács­­végrehajtó bizottságá­nak elnöke mondott igen meg­szívlelendő és közvetlen szava­kat azokhoz a pedagógusok­hoz, akik épen a kritikus idő­szakban kifejtett munkájukkal szolgálták meg legjobban az oktatásügy kiváló dolgozója ki­tüntetést. Mielőt a kitüntetéseket, va­lamint a Pedagógus Szakszer­vezet kétheter külföldi ingye­nes üdülésére szóló beutalót megkapták volna, Tatár elv­társ többek között a követke­zőket mondotta: — Ma, országszerte ünnepük azokat a pedagógusokat, akik a legnehezebb időszakban áll­ták meg helyüket. A pedagó­gusok jelentős része szemben állt az ellenforradalom idején azokkal, akik a pártot, a Szov­jetuniót és a dolgozók nem­zetközi összefogását támadták. Jóleső érzés, hogy most önö­ket ünnepelhetjük, akik a helytállók közé tartoztak, s akiknek munkáját a párt és a kormány nagyra értékeli. Az a feladat, hogy a jövőben még nagyobb szeretettel és igyeke­zettel neveljék a legifjabb nemzedéket a hazaszeretetre, a dolgozók nemzetközi össze­fogásának támogatására. A meleghangulatú és köz­vetlen beszéd után Kígyós Sándor, a megyei tanács mű­velődési osztályának vezetője adta át a jelen lévő pedagó­gusoknak a kitüntetéseket. — Az oktatásügy kiváló dolgo­zója címmel és kéthetes kül­földi üdüléssel tüntették ki a következő pedagógusokat. Debrecenből: Félegyházi Ló­­rándot, Fu­tó Klárát, Nagy Fe­­rencnét, dr­ Török Pétert, Ug­­rin Károlyt, Kádár Sándort, dr. Pősze Lajost, továbbá Bacza Zoltánt Egyekről, Faze­kas Istvánt Téglásról, Mogyo­rósi Bélát Berekböszörmény­ből, Nádor Jánost Püspökla­dányból, Sonkoly Tibort Haj­dúnánásról, Sebő Simont Gör­beházáról, Sükösd Ferencet Hajdúböszörményből, Veres­­egyházi Attilát Nagylétáról, dr. Eszik Mihályt Hajdúbö­szörményből, Zengő Józsefet Berettyóújfaluból, Kovács Ila­Tegnap a főváros dolgozói, a budapesti Sportcsarnokban nagygyűlésen találkoztak a Francia Kommunista Párt ha­zánkban tartózkodó küldöttsé­gének tagjaival. A nagygyűlé­sen Raymond Guyot elvtárs után Marosán György elvtárs mondott beszédet. Marosán elvtárs beszédét az alábbiak­ban közöljük: — Elvtársak! Amikor Guyot elvtárs elmondotta, mi történt a múlt év októberében Párizs­ban, illetve Franciaországban — kezdte beszédét — őszintén megvallva, szégyelltem magam. Azok helyett az írók, újság­írók, értelmiségiek helyett szé­gyelltem magam, akik azt hit­ték, hogy 1956 októbere Ma­gyarország magánügye és nincs kapcsolatban az egész világgal. Tavaly március végén, majd áprilisban és májusban talál­koztam magyar írókkal és új­ságírókkal, akik közül most többen valahol nyugaton „mű­veit prostituáltként“, dollárért vagy frankért árulják a ha­zát, s akik akkor azt magya­rázták nekem, hogy a „Fran­cia Kommunista Párt vezetői,­­Iuiorez és társai — sztálinis­­ak!“ Nagyon sok olyan fran­cia regényt olvastam, amely­nek témája a Francia Kom­munista Párt által vezetett munkások, haladó értelmiségi­ek óriási harcával foglalkozik. Ezeknek a magyar íróknak és újságíróknak azt mondottam tavaly nyáron: „De rossz az emlékező tehetségetek! Hol voltatok 1942—43—44-ben? Mi­lyen jogon és címen akarjátok felelősségre vonni a francia kommunistákat, akik beírták nevüket az európai népek tör­ténetébe?!" — Az igaz kommunisták, az igaz emberek előtt — a fran­cia munkásokhoz hasonlóan — nem volt kétséges, mi történt Magyarországon októberben, amikor Mindszenty és Horthy Miklós nevét hallották. (Fel­kiáltások: Ügy van!) Csak az intelligencia egy részében vol­tak kétségek a szabadság, a demokrácia, a nemzeti függet­lenség tekintetében. Ezután le­hullott a lepel és most nemcsak Guy Mollet fekszik a porondon Párizs­ban egész kormányával, hanem Magyarországon is földön fekszenek a „csal­hatatlan“ költők, írók, új­ságírók és politikusok. (Nagy taps.) _ Francia elvtársainkkal folytatott tanácskozásaink nyíl­tak és őszinték. Minden prob­lémáról bátran megmondjuk véleményünket és nézetünket. Tapasztaljuk a francia elvtár­sak igazmondását, őszinteségét is. A Magyar Szocialista Mun­káspárt, a forradalmi munkás­paraszt kormány is így kezdte tevékenységét: nem táncolta körül sem a munkásokat, sem a parasztokat, sem az értelmi­ségieket, hanem mindenkinek őszintén és nyíltan megmond­ta az igazat és ugyanígy vont felelősségre és fog felelősségre vonni­­ mindenkit, aki bűnös ebben az országban. (Helyes­lés, nagy taps. ) Mi a tanulság a kommu­nisták számára? Sokat kell dolgoznunk, de nemcsak azért, hogy helyrehozzuk a magyar­­országi károkat, hanem azért is, hogy könnyebbé tegyük a kapitalista országokban har­coló kommunisták helyzetét! (Nagy taps.) Az igazság az, hogy ártottunk, ártott a Ráko­­si-féle vezetési módszer, ártot­tak a jobboldali ellenforradal­mi akciókban részt vett, meg­szédült írók és újságírók. Ár­tottak azok, akik nem akarták tekintetbe venni: ha Magyar­­országon valami rosszul megy, az csak nehézséget okozhat a kapitalista országokban har­coló kommunistáknak. Felelősek vagyunk a ne­hézségekért, de esküszünk: soha többé nem idézünk elő ilyen kárt! (Hosszantartó taps.) Ezután Marosán György a hallgatóság tapsviharai köze­pette méltatta az ellenforrada­lom idején Magyarország segít­ségére siető proletárinternacio­nalizmus jelentőségét. — Nincs senki a világon — hangsúlyozta —, aki olyan mélyen, becsületesen átérezné a proletárinternacionalizmus támogatásának, segítségének jelentőségét, mint a magyar kommunisták érzik. Nem szé­gyelljük bevallani, hogy saját erőnkből nem tudtuk volna megakadályozni az ország ka­tasztrófáját. De a proletárin­ternacionalizmus kifejezésre jutott — ha úgy tetszik a szov­jet fegyverekben, és a párizsi kommunisták szolidaritásában! (Hosszantartó lelkes taps.) — Ezután a kijózanodás kor­szaka következett Magyaror­szágon. Először a parasztok józanodtak ki, majd a „kom­fortos“ sztrájkban túlságosan elkényesedett munkások. (De­rültség.) Most már az értel­miség is eljutott a kijózano­dásig — és nem nagyon sze­retnék egyik-másik író, újság­író vagy más intelligier­ciabeli ember lelkivilágában élni. Az utóbbi hetek és hóna­pok eseményeinek, a párt létéért, a proletárhatalom megszilárdításáért, a szo­cializmus építéséért folyta­tott kemény harcnak már érik a gyümölcse. Meg kell azonban mondani, hogy nagy gondjaink vannak és lesznek. Egyik legnagyobb gondunk, hogy bármennyire is nagy nehézséget küzdöttünk le gazdasági téren, a problé­mát nem oldottuk meg, csak most kezdjük megoldani! Meggyőződésünk, hogy megold­juk! — A legnagyobb sebet a lel­künkön ütötte az ellenforra­dalom­. Mi ez a seb? Magyar­­országon tenyerünkön hordtuk az írókat é­s Kossuth-díjakat, százezreket adtunk a magyar intelligenciának. (Felkiál­tások: Ügy van?) De soha a világon nem fordult elő olyan háládat­­lan eset, mint amilyent Magyarországon az intelli­gencia egyes képviselői ta­núsítottak. Akik most nyugatra szöktek és bennünket rágalmaznak, azok voltak a legszektánsab­­b­ak itthon gondolatban, be­szédben és írásban. Ugyanezek most külföldön százezreket ke­resnek azon, hogy leköpik és gyalázzák azt, amit Magyar­­országon csináltak. — Sokszor — főképpen no­vember 4 után — vádoltak bennünket értelmisége­l­lenes­séggel. Ennek az volt a fő oka, hogy a forradalom vagy ellen­forradalom kérdésében kerte­lés nélkül megmondtuk az iga­zat és a felelősséget is elő­szedtük. Nem vagyunk értel­miségellenesnek, mert kommu­nista nem lehet értelm­iségel­­lenes. Nem lehet szocializmust építeni műszaki értelmi­ség, mérnökök és tudósok nélkül. Tenyerünkön fog­juk hordani őket, ahogyan tettük eddig is. Csak egyet kívánunk: önzetlenül és becsületesen szolgálják a magyar népet, segítsék rendbehozni a károkat, hogy minél gyorsabban halad­hassunk előre! Senki sem tud olyan hálás lenni, mint a munkás meg a paraszt, ha neki jót tesznek. (Nagy taps.) A múlt rendszerben a mér­nök kirúgta a gyárból azt a munkást, aki nem volt haj­landó előtte haptákban állni és a normákat a Bedeaux­­rendszer szerint teljesíteni. Nálunk most a mérnökök te­kintélyes része szinte kacsint­va veszi tudomásul, hogy a gyárban az emberek sétálnak és nem végzik el feladataikat. Valamikor a kapitalista az ilyen mérnököt kitette a gyá­rakból. Vigyázzanak, ne inge­reljenek bennünket! (Derü­lt­­ség és taps.) Felemelték a munkások fizetését, majd a műszaki értelmiségiekét is. Ugyanakkor azonban nagyon lassan emelkedik a termelés, lassan csökken az önköltség! Egyezzünk meg abban: nem kell bennünket, kommunistá­kat szeretni, de amit megfize­tünk, azért tessék mindenki­nek — mérnöknek is — be­csületesen dolgozni ebben az országban! (Hosszantartó tapsvihar.) — Nagyon nehéz lesz a se­bek begyógyítása, az ellenfor­radalom szétzilálta a munkás­­osztályt is, az értelmiséget is. Az a munkásosztály, amely el­tűrte a „komfortos“ sztrájkot, most fizeti ennek a drága árát és fizeti még egy ideig. Romlottak a politikai erköl­csök: az az erkölcs, amely minden becsületes ember­ben fel kell, hogy vettesse a kérdést: kivel van - - a néppel vagy a nép ellen­ségeivel? — Nagyon sok értelmiségi kérdezi magától: hogyan to­vább? Ezek felé a becsülete­seknek megmaradt írók, köl­tők, újságírók, mérnökök, tu­dósok, orvosok és pedagógu­sok felé nyújtva ki a párt még­­egyszer a kezét. Most az egy­szer tessék becsületesen meg­fogni azt a kezet amelyet a párt nyújt! Ne úgy, mint ta­valy decemberben és az idén januárban, amikor azt mond­ták az írók: legyünk nagylel­­kűek — mint győztesek — és engedjük a megnyilatkozáso­kat. Erre született meg akkor az a gondolat, amely gyalá­­zott bennünket és gyalázta a szovjet fegyvereket, a mártír­halált halt szovjet katonákat, akik másodszor véreztek azért, hogy ebben az országban ha­ladás, proletárhatalom, szocia­lizmus legyen, s akik meg­akadályozták, hogy 1956 októ­berében és novemberében a Kárpát-medencében, a Duna— Tisza közén, Budapesten ki­provokálják a harmadik világ­háborút. — Magyarországon — mon­dotta többek között — régen vártuk a francia elvtársak lá­togatását. Sok budapesti kommunis­ta kérdezte, miért ilyen későn jöttek. Erre a vála­szom: a Francia Kommu­nista Pártnak Párizsban kellett helytállnia értünk! (Nagy taps.) Ezután hangsúlyozta: nem felejtjük el a rekació és az el­lenforradalom által okozott se­beket. A munkásőrség, amely­nek kezében most puska van, provokáció esetén nem fog csődöt mondani azért, mert el­vágták a telefonzsinórt, hanem Csepelen, Újpesten, Kőbányán, Ózdon tudni fogja mit kell tennie! (Hatalmas taps­­vihar) — A harcok tözében, az ál­dozathozatal jegyében új szov­jet—magyar barátság született, amelyet ápolni akarunk — mondotta befejező szavaiban. — Október 23. előtt lazák vol­tak kapcsolataink a kommu­nista és munkáspártokkal. Most szorosabbra fűzzük eze­ket a kapcsolatokat. Az elnöki zárszó után a nagygyűlés az Internacionálé hangjaival ért véget, hát Hajdúszoboszlóról, Tóth Gyulánét Újszentmargitáról (Nagyszög-tanya). A kiváló népművelési mun­káért kiváló dolgozó jelvényt kaptak: Szilágyi Miklós, Ko­vács Károly, Parádi Katalin, Debrecen, Sándor Ferenc Bal­mazújváros és Csatári Béla Berekböszörmény. A kitüntetések kiosztása után "Veresegyházi Attila mon­dott köszönetet, majd a kitün­tetetteket a Pedagógusok Sza­bad Szakszervezetének Terü­leti Bizottsága látta ebédre vendégül. Az esti órákban az ünnepség pedagógus bállal folytatódott. Tegnap, a parlamentben kiváló tanító kitüntetést ka­pott Rákóczi Imre Zsóka, Ke­resztúri Sándorné Hajdúszo­boszló, kiváló tanár címmel pedig Papp Sándor tanárt, a Fúvósokert utcai iskola okta­tóját tüntették ki. E kitünte­tettek a 3000 forint jutalom mellé szintén két hétre szóló külföldi üdülő beutalót kaptak jutalmul. 2 n­a­p­l­ó Bulgarin és Hruscsov június 6-án érkezik Helsinkibe Moszkva (MTI) Mint már hírt adtunk róla, Bulga­­n­i­­­n, a Szovjetunió Minisz­tertanácsának elnöke és Hruscsov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségé­nek tagja elfogadta Finnország elnökének és kormányának azt a meghívását, hogy látogasson el Finnországba. A TASZSZ legfrissebb közlése szerint Bulganyin és Hruscsov június 5-én indul el Moszkvából Finnországba- Helsinkibe való megérkezésüket június 6-ra várják. Stassen­ le­halat­ást kapot, hogy a nukleáris kíséretek beszintetéséről tárgyaljon a Szovjetun­óval Washigton (MTI) David Shears, a Reuter tudósítója jelenti: Washingtonban hivatalos személyiségek szombaton kö­zölték, hogy Harold Stas­­sen, a londoni leszerelési tár­gyalásokon résztvevő amerikai küldöttség vezetője felhatalma­zást kapott, hogy a nukleáris kísérletek beszüntetéséről tár­gyaljon a Szovjetunióval. A kísérletek beszüntetésének döntő feltétele az legyen, hogy hatékony felügyeleti rendszert hozzanak létre a tilalom be­tartásának biztosításáról. Ugyancsak washingtoni hi­vatalos személyiségek szerint azokon a tárgyalásokon, ame­lyeket Stassen az Egyesült Ál­lamok NATO-beli partnereivel folytatott, mindenekelőtt arról volt szó, hogy hol húzódjék és mekkora legyen az a nemzet­közi felügyeleti övezet, amely a leszerelési egyezmény részét képezné. A francia kormányválság Párizs (MTI) A kormány­alakítással megbízott Pflimlin délelőtt megjelent a köztársa­sági elnöknél és tájékoztatta a tanácskozásainak eddigi eredményeiről. Párizsban úgy tudják, hogy Pflimlin csak hétfőn este, vagy kedden reggel ad választ a köztársaság elnökének arra, hogy megkísérli-e a kormány megalakítását. Amerikai kémcsoportot lepleztek le Csehszlovákiában Prága (TASZSZ) A cseh­szlovák rádió pénteken közöl­te, hogy amerikai kémek újabb csoportját leplezték le Cseh­szlovákiában. Vladislav Krutsky, a csoport vezetője annak idején Csehszlovákiából Nyugat-Németországba szö­kött, ott elvégezett egy kém­iskolát, majd az amerikai kémszolgálat Csehszlovákia te­rületére dobta át. MTI. élat­ibaldi, a (­­aduig fi és (1807—1882) MA, június 2-án ünnepeljük Garibaldi, olasz szabadsághős halálának 75. és néhány hét múlva, július 4-én, születésé­nek 150. évfordulóját. Gari­baldi nevét a múlt század de­rekától széles-e világon ismer­ték és tisztelték az elnyomott népek és rettegve gyűlölték az elnyomók. A magyar nép szí­ve évtizedeken át együtt do­bogott Garibaldi hősi szabad­ságharcai során az övével és „vörösinges szabadságharco­­sai‘?-éval, akik ugyanazon osztrák önkényuralom ellen harcoltak, amely a mi né­pünket is gyarmati sorban tartotta és szabadságharcun­kat vérbefojtotta. Garibaldi 1807. július 4-én az olasz Nizzában született, a dolgozó néppel szoros kapcso­latban élő tengerész családból. 10 éves korában hajósinas­nak állt be egy kereskedő ha­jóra és sok esztendőt töltött tengeren és sok elnyomott rabszolga népet ismert meg. Még kora ifjúságában megis­merkedett kora haladó szo­cialista eszméivel, a francia Saint-Simon, és Fourier utó­pista szocialista tanításaival és az olasz „karbonárik" (szén­égetők) titkos felszabadító mozgalma eszméivel. Határta­lan szeretetet érzett az elnyo­mott dolgozók iránt és mély honfiúi bánat ülte meg lelkét olasz hazája szétdaraboltsága és idegen önkényuralom alatti szenvedései miatt. Fiatal korában ismerkedik meg az „Ifjú Olaszország“ ne­vű titkos forradalmi társaság­gal, amelynek tagjai a felda­rabolt olasz hon egyesítéséért és az idegen osztrák megszál­lók kiűzésére szövetkeztek. Be­lépett a társaságba és mind­járt részt is vett a forradalmi ifjúság vezérének, Mazzininak egyik kudarccal végződő fel­kelésében. A vereség után kül­földre menekül és hősi hírne­vet szerez Délamerikában ab­ban a függetlenségi harcban, amelyet a kis Rio Grande, köztársaság vívott az impe­rialista Brazillia ellen. Ugyan­csak részt vett és ragyogó hős­tetteivel kitüntette magát Uruguay függetlenségi harcá­ban is. 1848-ban, amikor az olasz államok területén Szicíliában, Piemontban, a pápai állam te­rületén kitört a forradalom a nép saját elnyomói és az ide­gen zsoldos hadsereggel szem­ben, s amikor az 1848-as már­ciusi bécsi, majd magyar for­radalom hírére ez a forrada­lom egész Olaszországra ki­terjedt, Garibaldi azonnal visszatért, szabadságharcoso­kat szervezett, és felkínálta szolgálatait a nemzeti felsza­badítóknak. Az áruló piemonti király elutasította, de Mazzini, aki a meghódított pápai állam­nak lett köztársasági elnöke, a legnagyobb mértékben támasz­kodott rá. Amikor XI. Pius pápa fel­hívására a reakciós nagyhatal­mak, Ausztria, Franciaország, Spanyolország intervenciós csapatai elözönlötték Itáliát, Garibaldi elszánt hősiességgel sokáig védte Rómát. S mikor Róma elesett és az Amerikai Egyesült Államok konzula me­nedékjogot és hajót biztosí­tott számára, maroknyi sere­­­gével inkább a szorongatott Velence segítségére sietett. Az áruló piemonti kormány fogta el akkor. Megölni a nép fel­háborodása és tiltakozása miatt ugyan nem merte, ha­nem száműzte. Ezzel nem fejeződött be hő­si életműve. Amikor az olasz­­országi egyesülési harcok az 1850-es évek végefelé újra fel­lángoltak, Garibaldi újra megtalálta a helyét. 1860-ban, amikor Szicilliában paraszt­­felkelés tört ki, Garibaldi „ezer vörösinges“ szabadság­­harcost szervezett, szörnyű el­lenállással szemben diadalt aratott II. Ferenc nápolyi despota király katonái felett. Kis felszabadító seregéhez tö­megesen tódult a nép. Augusz­tusban már 25 ezer harcosá­val veri meg az elnyomó Bourbonok 150 ezres hadsere­gét. Ragyogó forradalmi takti­kával, a lelkes dolgozó töme­gekre támaszkodva diadalt diadal után arat. Lassan sike­rül csaknem az egész olasz félszigetet felszabadítani. Mint Dél-Olaszország katonai diktá­tora megerősíti a forradalmi demokráciát, s már egész Itá­­­liát készül felszabadítani, ami­kor nacionalista érzéseinek engedve megalkuszik Cavour gróf szárd politikai vezér po­litikai törekvéseivel, elismeri az egyesült Olaszország ural­kodójául Viktor Emánuel szárd királyt, lemond diktá­tori hatalmáról és diadalme­netben kíséri Nápolyba az új­donsült olasz uralkodót. AZ OLASZ monarchia ké­sőbb is felhasználja a nagy szabadsághőst. 1862-ben és 1867-ben ismételten megkísérli Rómát felszabadítani a pápai államot védő francia és svájci zsoldosoktól. Mindkét esetben az olasz királyi sereg gátolja meg győzelmét. Csak 1870-ben amikor a pápa védelmezőjét, a francia uralkodót, III. Na­póleont megveri a porosz had­sereg sikerült Rómát is bir­tokba venni és Itália fővá­rosává tenni. Garibaldi ösztönös forra­dalmár, aki érzi, hogy az el­nyomóktól megszabadulni, az idegen uralmat lerázni, az olasz egységet megteremteni, csak a néppel és forradalmi úton lehetséges. Garibaldi élénk figyelemmel kísérte a magyar szabadság­­törekvéseket. A magyarokat természetes szövetségeseinek tekintette és boldogan üdvö­zölte szabadcsapataiban a magyar önkénteseket (mint Türr, Tüköri, Éberhardt és sok más szabadságharcost). Szoros kapcsolatot tartott fenn a magyar szabadságharc leverése után a magyar forra­dalmi emigránsokkal. Voltak tervek, amelyek Garibaldi be­vonására támaszkodtak egy újabb magyar szabadságharc megindítása esetén. Minden­esetre a magyar nép Kossuthtal együtt mélyen szívébe zárta a nagy szabadsághőst. Mind a magyar irodalomban, Tom­pa, Vajda, Arany László, köl­teményeiben, Jókai írásaiban mind a magyar népi köl­tészetben ott él kitörölhetetle­nül Garibaldi legendás alakja. Az új olasz haladó népi erők Garibaldi nevével fordul­tak szembe a fasizmussal, az ellene folytatott harcban. Ga­ribaldi brigádok harcoltak az olasz partizán csapatokban és az olasz kommunisták ma is a legjobb megértői és megbecsü­­lői Garibaldi történelmi szere­­pének. PR. KISS TIHAMÉR

Next