Hajdú-Bihari Napló, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-29 / 125. szám

Dí­­sdú h­ú­s­o­k avatása Vasárnap délelőtt hófehér blúzok és ingek, kék és piros nyakkendős serege gyüleke­zett vígan és izgalommal a hajdúszoboszlói Micsurin-állo­­más zászlókkal, léggömbökkel díszített parkjában, hogy ben­sőséges ünnepség keretében meghallgassák a társadalom szerető köszöntését a gyér­­.....­ —é­meknap alkalmából s hogy egyben felavassák a kisdobo­sokat. A délelőtti nagysikerű ün­nepséget, melyen több mint 600 úttörő volt jelen, délután­­a gyógyfürdőt övező erdőben vidám majális követte, mint­egy nyitányaként az elkövet­kezendő nyári örömöknek. ■*»­....—.........­ Felavatva... A Déri Múzeum fényképpályázat­a A debreceni múzeumi na­pok alkalmából a Déri Mú­zeum igazgatósága fénykép­pályázatot hirdet. Pályázni lehet a múzeum épületéről, annak bármely részletéről, a kiállítási termekről vagy azoknak bármely részletéről, továbbá a múzeumban kiál­lított bármelyik tárgyról vagy annak részletéről készített egy vagy több kiállításon vagy nyomtatásban eddig nem szerepelt felvétellel. A leg­jobb pályamunkák pénzjuta­lomban részesülnek : I. díj 300 forint, II. díj 200 forint, III. díj 100 forint. A legjobban sikerült pálya­munkákból — megfelelő szá­mú részvevő esetén — a Déri Múzeum a jutalmazástól függetlenül kiállítást rendez. A pályamunkákat egy-egy legalább 18x24 cm méretű másolatban Béres András, a Déri Múzeum igazgatója cí­mére kell beküldeni vagy el­juttatni. A pályamunkák be­nyújtásának határideje június 12. A beérkezett munkákat a városi tanács művelődési osz­tálya, a képzőművészeti szö­vetség helyi szervezete és a Déri Múzeum képviselőiből alakult bizottság bírálja el. S­ZÍNHÁZ Ma fél 8-kor Tévedések, vígjá­téka, Ujházy bérlet 11. Pénteken fél 8-kor Carmen, Vörösmarty bér­let 11. Szombaton 3-kor Tévedé­sek víg­játéka, ifjúsági előadás, fél 8-kor Majd a papa • Vasárnap 3-kor Sybill utolsó előadása fél 8-kor Tévedések vígjátéka. Kedden fél 8-kor Tévedések vígjátéka, La­­borfalvy bérlet 10. Szerdán fél 8-kor Carmen, vasutas előadás. Kamaraelőadások az Ady Endre művelődési otthon­ban: vasárnap este 8-kor az évad­ utolsó előadása : A tisztességtudó utcalány és Hajnali komédia, csak 16 éven felülieknek! Nyitott szemmel A VÁROSBA­N... OSZTÁLYBA­ SOROLÁS. Ez a bűvös két szó, amellyel vendéglátóiparunkban találkoztam először, megvallom ■ sú­lyos lelki válságot idézett elő nálam. Nem tudtam hová ten­ni. Később megtanultam, hogy e két szót azért alkották egy fogalommá, mert az ,,osztályozás” kifejezés túlságosan sok fogalmat takar, s nem lehetetlen, hogy a „vendéglők osztá­lyozása'’ kifejezés a gyengébbeknél esetleg valamilyen isko­lai képet alakítana ki, amint a szigorú vendéglő tanár ép­pen felelteti a kisvendéglőt. Így belenyugodtam a megvál­­toztathatatlanba. De van valami, amin azóta is hiába töröm a fejem, és ez az, hogy mikor léphet a kisvendéglő, vagy kocsma, fel­sőbb osztályba ? Van-e valamilyen kritériuma annak, hogy az IV. osztályosból III. osztályost csinálnak és így tovább. Mert egyik-másik példa egyáltalán nem arra enged követ­keztetni, hogy van. Itt van például a Vendéglátó Vállalat 19-es (Csapó ut­cai) italboltja. Ez a bolt az államosítás óta IV. osztályú söntés árakkal dolgozott. A múlt év őszén renoválták, takaroson rendbe­hozták, a kisszobába abroszokat és pincért rendszeresítettek a régebben is ott állt asztalokhoz, és amikor megnyitották, egy osztállyal előléptették, annak ellenére, hogy azért a döntésnél is változatlanul folyt a kiszolgálás, mint azelőtt. Persze az áraknál is megmutatkozott ez az előléptetés, de az emberek tudomásul vették, hogy a csinosabb környeze­tért többet kell fizetni. Igen ám, de néhány héttel ezelőtt visszaminősítették a boltocskát IV. osztályúvá, s így ismét visszaálltak a tata­rozás előtti árak, annak ellenére, hogy az abroszok is meg­maradtak. Ezt a rejtélyt azóta is képtelen vagyok megfejteni. Talán pár hónap alatt befolytak a renoválás költségei s így a továbbiakban nincs már szükség a dolgozók külön tá­mogatására ? Mindenesetre ezt inkább szeretném hinni, mint azt, hogy hónapokig árdrágítás történt. Mert az „osz­tályba soroláshoz”­ még most sem értek... • BAJ VAN A HÁZTULAJDONOSOKKAL! Nagy száza­lékban érkeznek hozzánk olyan panaszos levelek, amelyek a háztulajdonosoknak a főbérlőkkel szembeni túlkapásairól szá­molnak be. Kormányunknak azt a rendelkezését, amely lehe­tővé teszi, hogy a háztulajdonos, vagy közvetlen családtag­jai megfelelő cserelakás biztosítása esetén hozzájuthatnak a házukban levő lakáshoz, sokan egészen másként értelmezik. A lakás megszerzése céljából a „szekatúráktól’’ a komo­lyabb testi sértésig terjedő eszközökkel igyekeznek egyesek a főbérlőket „jobb belátásra”, azaz a lakás kiürítésére rá­bírni. Persze senki sem hagyja a maga igazát és a főbérlők a törvény védelme alatt ellenállnak e törekvéseknek. Ez azután törvénysértéseket eredményez a házigazdák részé­ről, aminek gyakran hatósági következményei is lesznek. Ilyen eset zajlott le néhány hete az egyik utcában, ahol a házigazda felnőtt fiával úgy helybenhagyta vitatkozó tár­sát, hogy az illetőt a klinikára kellett szállítani. A törvény világosan leszögezi azokat a követelményeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy valaki a főbérleti viszonyt megszüntethesse. A tanács, a rendőrség pedig minden eset­ben védelmet szolgáltat minden szabálytalan kísérlettel szemben és ezért helyes, ha fenyegető magatartás vagy szán­dékosan okozott kisebb károsítás esetében is már azonnal hozzájuk fordul a főbérlő segítségért. A házigazdák pedig legyenek arra figyelemmel, hogyha a brutalitás eszközéhez nyúlnak, könnyen lehetséges, hogy lakásproblémájuk egészen másképpen oldódik meg, esetleg állami ellátással.­­ (farkas) A HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ ifiállja 200 induló a középiskolás lányok megyei atlétikai bajnokságán Első a Csokonai Gimnázium A napokban bonyolították le Debrecenben a megyei kö­zépiskolás lányok atlétikai egyéni és csapatbajnokságát, melyen közel 200 versenyző indult. Az iskolák közti pont­versenyt a Csokonai Gimná­zium nyerte, de dicséretes a hajdúnánási gimnázium ötödik helyezése is. Kimagas­ló egyéni teljesítmények nem születtek a versenyen, azon­ban a csapatátlagok jóknak mondhatók. A Diák Sportta­nács által rendezett verseny legjobbjai meghívás útján indulnak majd Budapesten, június végén megrendezésre kerülő országos bajnokságon. Eredmények. Serdülők. 100 m : 1. Nagy (Tanítónőképző) 14,2 mp, 2. Török (Kossuth) 14,4 mp, 3. Ke­mény (Kossuth) 14,4 mp.­­ Ifjú­ságiak : 1. Koczka (Csokonai) 13,4 mp, 2 Katona (Közg. ip. tag.) 13,6 mp, 3. Szottfried I. (Csokonai) 13,9 mp. — 200 m : 3. Koczka (Csoko­nai) 27,6 mp, 2. Katona (Közg. ip tag.) 28,2 mp, 3 Soós (Tanítónő­­képző) 29,9 mp. — 400 m : 1. Ka­tona (Közg­ip. tag.) 65,7 mp, 2. Kiss (Tanítónőképző) 72,2 mp, 3. Fehér (Csokonai) 73 mp. — Serdü­lők : 400 m : 1. Molnár (Tanítónő­­képző) 71,5 mp, 2 Magyar­ (Csoko­nai) 74,2 mp, 3. Lakatos (Csokonai) 76,5 mp. — soo­r : 1. Faragó (Vegyipari) 2:48,7 p, 2 Gergely (Csokonai) 2:50,3 p, 3. Szilágyi (Közg. Ip. tag) 2:55,3 p. — 80 gát. ifjúsági : 1. Koczka (Csokonai) 14,7 mp, 2. Deák (Kossuth) 15,3 mp, 3. Csejke (Kossuth) 16,8 mp — Ser­­dülők : 1. Bugya (Tanítónőképző) 15,1 mp, 2. Hajnal (Közg. ip tag.) 15,5 mp, 3. Gundrum (Csokonai) 15,5 mp. — 3x800 váltó : 1. Közgaz­dasági Technikum Ip. tag. 8:42,4 p, 2. Csokonai Gimnázium 8:44,2­ p. 3. Lorántffy Tanítónőképző 9:09,8 p. 4. Kossuth Gimnázium 10:03,6 p. — Magas, ifjúsági : 1. Vadon (Berettyóújfalu) 135 cm, 2. Sárdi (Kossuth) 135 cm. — Serdü­lők : 1. Huszti (Hajdúnánás) 135 cm, 2. Papp (Tanítónőképző) lás cm. — Csapatban : 1. Kossuth Gimnázium 130 cm, 2. Csokonai Gimnázium 129 cm, 3. Berettyó­újfalu 126 cm. — Távol, ifjúsági : 1. Katona (Közg. ip tag.) 471 cm, 2. Koczka (Csokonai) 456 cm, 3. Balla (Hajdúszoboszló) 444 cm. — Serdülők : 1 Orosz (Közg. ip. tag.) 455 cm, 2. Török (Kossuth) 453 cm, 3. Perecsényi (Csokonai) 440 cm. — Csapatban : 1. Közgazdasági T. ip tag. 433 cm, 2. Csokonai Gim­názium 421 cm, 3. Kossuth Gimná­zium 402 cm, 4. Hajdúszoboszló 389 cm. — Súlylökés. ifjúsági : 1. Bálla (Hajdúszoboszló) 9,47 m, 2. Kaposi (Kossuth) 9,39 m, 3. Tőkés (Hajdúszoboszló) 8,48 m. — Serdü­lők : 1. Perecsényi (Csokonai) 9,93 m, 2. Orosz (Közg. ip. tag.) 8,55 m, 3. Bangó (Berettyóújfalu) 7,95 m. — Csapatban 1. Hajdú­szoboszló 7,81 m, 2. Csokonai Gimnázium 7,72 m, 3. Közgazda­sági T. ip. tag 7,60 m. — Diszkosz, ifjúsági : 1. Daróczi (Hajdúnánás) 27,90 m, 2. Kaposi (Kossuth) 27,85 m, 3 Nagy (Közg. ip. tag.) 23,11 m. — Serdülők : 1. Perecsényi (Csokonai) 26,93 m, 2. Tóth (Taní­­tónőképző) 22,08 m, 3. Illyés (Haj­dúnánás) 20,98 m — Csapatban : 1. Hajdúnánás 20,44 m, 2. Kossuth­ Gimnázium 20,32 m, 3. Lorántffy Tanítónőképző 19,94 m. — Gerely, ifjúsági : 1 Kaposi (Kossuth) 24,07 m, 2. Erdei (Közg. ker. tag.) 23,54 m. 3 Budai (Csokonai) 22,34 m. — Serdülők : 1. Kónya (Lorántffy) 24,28 m, 2. Perecsényi (Csokonai) 20,24 m, 3. Huszka (Lorántffy) 19,98 m. — Csapatban : 1 Csoko­nai Gimnázium 19,62 m, 2. Közg. T. két tag. 17,32 m, 3. Lorántffy Ta­nítónőképző 17,17 m. — 4x100 vál­tó : 1. Csokonai 55 mp, 2. Közg.1 T­­p. tag. 56,2 mp. 3. Kossuth Gimnázium 57,7 mp. Pontverseny a csapatbajnoksá­gok alapján : 1. Csokonai Gimná­zium 3339 pont (testnevelő Sarka­­di Nagy Csilla), 2. Közg. T. ip. tag. 2252 pont (Farkas József), 3. Kossuth Gimnázium 1984 pont (Horváth Sándorné), 4 Lorántffy Tanítónőképző 1977 pont, (Kollár Sándorné), 5. Hajdúnánás 1418 pont (Kovács Nagy Lajos), 6. Haj­dúszoboszló 967 pont (Szabó Lász­ló), 7. Közg. T ker. tag. 913 pont (Máté Géz­ánné), 8. Berettyóújfalu 885 pont (D. Kovács Imre), 9 Haj­dúböszörmény 461 pont (Furkó Emma), 10. Építőipari Technikum 43 pont (Molnár János). ■ ■■ ...... TOTÓ-TANÁCSADÓ­ I Népsp. Népszab. Népszav. Napló 1. Radnicski—Ferencváros 1,X 1,2 1,X,2 1,2 1 2. Levszki Szófia—Tatabánya törölve 3. Tátrán Presov—Partizán 1,X 1 1,X 1 1 4. Temesvári Tudomány— Prágai Dinamo 1 1 1,2 1,X 5. Lengyelország—Skócia X,2 X,2 X,2 2,1 1 6. Sztálinváros—Győr X,2,1 1,X,2 1,2 X 1 7. Sz.­fehérvár— Pécsi VSK 1,X X,2 X 1,2 8. Kaposv. Kinizsi—Kaposv. MTE 1 111 1 9. Cegléd—KISTEXT 2,X 2 2,1 X,2 110. Bp. Vörös Meteor—Gyula X,1,2 111­ ­ 11. Bp. Előre—Bp. Spartacus 1,X X,2 l.X 2,1 . 12. Szállítók—Miskolci VSC 2 1,2 2,X,1 1,X , 13. Nyíregyháza—Egri SC 1111 A pótmérkőzésekre tippjeink: 14:1,X, 15:1, 16:1, 4* Kaszab (DVSC) nyerte a háromnapos kerékpáros versenyt ) Már beszámoltunk a Deb­­­­recen—Miskolc és Miskolc—­­ Debrecen országúti kerékpá­­­­ros verseny eredményeiről,­­ míg a 'hamadik napi ház­­' tömbkörüli versenyről aláb­­­­biakban számolunk be.­­ I.—III. osztály : 1. László, 2 Ka­­­szab, 3. Kovács I. (mindhárom­­ DVSC) — Ifjúságiak : 1 Löki­­ (DVSC), 2. Jánosi (DVSC), 3. Buj­­­dosó (D. Postás). — összetett­­ versenyeredmény alapján: I.—III. osztály : 1. Kaszab, 2. László, 3. Kovács I. (­mindhárom DVSC). — Ifjúságiak : 1. Löki (DVSC), 2. Jánosi (DVSC), 3. Bujdosó (D. Postás). — Csapatban : 1. DVSC (Kaszab, László, Löki), 2. Debre­ceni vegyes (Kovács, Jánosi, Buj­dosó), 3. NYVSC, 4. Ózdi VTK. Mellékverseny. Serdülő vaskere­kesek : 2. Tiba (DVSC). — Ifjúsá­gi, vaskerekesek : 1. Béres (D. ITSH), 3. Sebestyén (DVSC), 4. Kovács (D. Postás). — Felnőtt vas­­kerekesek: 1. Pecze (DVSC), 2. Novák (D. Postás), 3. Kozma (D. ITSH). SPORTHÍREK ) A megyei röplabda bajnokság­­ eredményei Nők: Sáránd*—Ohat 13:0, Ohat- DEAC 3:0, DEAC—­­ Nagykerek 1­6:0, Sáránd—Berettyó­sd­újfalu 3:1, Ohat—D. Pedagógus­­ 3:1 — Férfiak: Berettyóújfalu—­­Ohat 3:0, Ohat—Téglás 3:0, Beret­­­­­tyóújfal—D­EAC II. 3:0, DEAC II.—­­D. Építők 3:0, DEAC II.—Serne­­­­vál. 3:0, Berettyóújfalu—Biharke­­­­resztes 3:0, D. Pedagógus—Bihar­­­­keresztes 3:0, DEAC II.—D. Pe- I dagógus 3:2, D. Pedagógus—Ser­­­­nevál. 3:0, DASE II D. Építők­­ 3:0, D. Bocskai II.—D. Pedagógus­­ 3:2 DASE II—D. Bocskai II. 3:0.­­ A debreceni JTST rendezésé­­­­ben nyári labdarúgó-bajnoksá­­­k­got rendeznek. Az első forduló ( 1) eredményei: Hajdúhadház— Ebes 10:0, Hajdúszoboszlói Lá­dagyár—Macs 3:2, Hajdúböször­mény—Józsa 4:1, Fülöp—Nyir­acsád 2:1, Nyírábrány—Almosd 2:2. A németországi portyára készü­lő magyar nagypályás kézilabda válogatott edzésein részt vesz a meghívott G. Nagy (D. Dózsa) is. A hírek szerint a kitűnő formá­ba lendült Pávai II-t (D. Sparta­cus) is meghívják a válogatott ed­zéseire. ( HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ ' a Magyar Szocialista Munkáspárt ) Hajdú-Bihar megyei ( Bizottságának lapja | Szerkeszti és kiadja : a szerkesztő bizottság ) Szerkesztőség : Debrecen,­­. Tóthfalusi tér 10. szám / Telefon : 21-40 és 34-07­­) Kiadóhivatal :­­ Vörös Hadsereg útja 16.­­ Telefon : 30-01 V Szabadság Lapnyomda, Debrecen , S. v.: Bazsó László VB: ELŐKÉSZÜLETEK FINNORSZÁGBAN A világbajnoki előkészüle­tet Helsinkiben folytató ma­gyar labdarúgók szerdán is­mét edzettek: Baróti Lajos szövetségi kapitány az első finnországi előkészületi mér­kőzésen a VB-re tervezett csapatot szerepelteti. Ez az együttes kezd: Grosics — Mátrai, Sipos, Sárosi — Szoj­­ka, Berendi — Budai, Hi­degkúti, Tichy, Bundzsák, Sándor. MTI. HÍREK illllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllli — Várható időjárás csü­törtök estig: Felhős idő, hol­nap elsősorban nyugaton, több helyen eső, zivatar. Időnkint élénk déli, délnyu­gati, majd nyugatira forduló szél. A meleg nyugaton mér­séklődik. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 30—33 fok között. Távolabbi kilátások: Esők, zivatarok. (MTI.) Szerdán Debrecenben a hőmér­séklet maximális értéke 34, az éj­szakai minimum 15.7 fok volt. Talajmentén 13.4 fokot mértek. Csapadék nem volt. A Nap 12 óra 50 percen át sütött. — Fogadóórák : özv. Babos Jánosné III. kerületi és Nagy Istvánné városi tanácstag 29-én délután 6 órától 8 óráig a Sólyom utca 105. szám alatt, Puskás László III. kerületi és Suba János városi tanács­tag 29-én délután 5 órától 6 óráig a III. kerületi Tanács v. b. épületében, Titkó István I. kerületi és Nábrádi Mihály városi tanácstag 29-én dél­után 4 órától 6 óráig a Kos­suth gyakorló gimnáziumban tart fogadóórát. -- Május 29-én du. 5 óra­kor a SZMT székházában (Vörös Hadsereg útja 49.) a román irodalomról tart Beke Albert egyetemi könyvtáros előadást a szakszervezeti könyvtárosok továbbképzési tanfolyamán.­­ Június 1-én az IBUSZ és a TTIT rendezésében kü­lönvonat indul Visegrád-Nagy­­marosra. A kirándulás rész­vevői számára a TTIT gondos­kodik szakképzett történész és földrajzos vezetőkről. A különvonat reggel 4 órakor indul Debrecenből. — A népek barátsága hó­napjának keretében május hó 29-én a román irodalom kez­detéről, a klasszikus román irodalomról és a mai román irodalomról tart előadást Sza­­kadáti Hermina a nagylétai kultúrotthonban. — Az Építőipari Techni­kum esti levelező tagozatára jelentkezni lehet az iskola igazgatóságánál Debrecen, Varga u. 5. 1 Központi fűtése­s bútorozott szoba ki­adó. Vörös Hadsereg u. 28/16. III. em., te­­ra­szfolyosó 2. ajtó. Ér­deklődni este 6 után. Szép szoba ko­ny­­hás pincel­akásomat elcserélem fentivel. ■költségtérítéssel. Nyomtató u. 3 /c. Kérem azt az ille­tőt, aki Darabos u. 42. szám alól tévedés­ből elvitte az aktatás­kát tankönyvekkel, ha mást nem, a könyve­ket adja vissza. Eladó kétszobás beköltözhető családi ház gyümölcsössel, hordárkocsi, kétszár­­nyas ajtó, üzleti pult, kerti lóca. Diófa u. 24. Huszár Gál so­rompótól számított harmadik telek és be­költözhető ház olcsó? eladó rajta lévő 7 mé­teres gleifeni magas­ságig felrakott épület­tel. Balázs Tibor: Antik szalongarni­­tura, Singer bőrvasrró­­gép és targonca eladó. Mester u. 39. Kétéves kisfiamat örökbeadnám rendes családhoz. Cím a ki­adóban. Jó állapotban levő mély gyermekkocsi el­­adó. Arany János u. 2.­­ 1/9. Bérlakással és fize­téssel idősebb asszonyt gyermek mellé kere­sek. Kinizsi u 40. Elcserélem központ­ban levő szobámat szoba konyhásra költ­ségtérítéssel. Bethlen u. 23., jobbrr I.­­ajtó. Jókarban levő jég­szekrény és gáztűz­hely eladó. Vígkedvű Mihály u. 29 Jégszekrény, kétaj­tós fűszerüzletbe is alkalmas eladó. Mes­ter u. 36. Jó állapotban levő kétszemélyes rekamié eladó. Déli sor 25 sz. Elcserélem nagy szo­ba konyhás lakásom belvárosi kisebb szo­ba konyhással. Dimit­rov 41., délután 4-től 6-ig. ,,B’* tenor szakszo­fon eladó. Aranybika raktár. Béres. Négyszáz db bontott téglát és kb. 130x90-es dupla hasznalt kony­­haablakot vennék sür­gősen. Cím: Kékes. Veszprémi út 8. Német gyártmányú Amotl zenekari hege­dű sürgősen eladó. Böszörményi 15. ÁH. Nagyerdő közelében egy szobás komfortos­ lakásom elcserélném belvárosban levő két szobás komfortosra költség megtérítéssel. Hámán Kató 22. ÁH: Egy 125 köbcentis Csepel motorkerékpár első hátsó teleszkópos olcsón sürgőse­n eladó. Keresszegi u. 87. sz. Csapókerti állomásnál. Eladó szép kismére­tű konyhabútor, 6 db kárpitozott szék, ágyak, ruhaszekrény. Csapó 98. Termelők , figyelem! Napos­csibét 2,60 forintos áron lehet a helyi földmű­ves­szö­vetkezetnél két­ pénzfizetés ellené­ben vásárolni. Eladó egy ruhásszek­rény, e­gy ágy és éjjeli­ szekrény. Diófa u. 20 Kishegyesi útból. Jó minőségű bőrka­bát és motoros lem­­berdzsek zöld és bar­na színeikben készen és mérték után kapha­tók. Bethlen u. 59. Simson motor 250-es eladó. Kinizsi 51. Csa­pókerti állomásnál. Ondód állomás háta mögött két és fél hold répa kiadó sürgősen felébe, faanyag eladó. Szepes 31. Porcelán étkészlet, antik óra eladó. Orosz. S­ágvári 4. Négytől ötig. Eladó világos zakó, nadrág, ballonkabát piros cipő, egyebek Kis OTI farkas. ÁH. Pannónia oldalkocsi­­va! (zöld) eladó. Kos­suth u. 43. ÁH. Modern festett háló és konyhabútor kap­ható. Csapó 41. Rendes nőt gyermeké­hez keresek. Szé­chenyi 31. 7. ajtó. Beköltözhető három­­szobás összkomfortos családi ház eladó. At-» tila tér 7. Elcserélem nagy szo­ba nagy konyhás, kü­lön pince hozzá, szo­bában cserépkályha, j­ószágtartásosért, le-» hét külsőségen is. Széchenyi utca 19. Egriek. Tollat bőrt veszek; hívásra házhoz megyeik Gottlieb. Bajcsy 53. Apafi u. 23. számú beköltözhető családi ház eladó. Beköltözhető lakás-c­sál Arany János u. 49. számú ház eladó. Háztartási jégszek­rények, takaréktűz­­hely, kisebbek elfogad­ható áron eladóik. Arany János 49. Eladó 170 kg-os ser­­tés. Szabadság út 17. Rövid bécsi zongora (Hajék), szép budai kerített telek eladó: Lovas Kató. Budapest, I. Mikó utca 1. II emelet 7. Ikerablakra gyönyör erű függöny, kifogás­* talán zománcozott tűz­hely nagyon szép férfi öltöny eladó: Maróthi 4. Eladó két fényezett ágy, kombinált szek­­rény, rekamié, egy nagy középszőnyeg. Simonffy 19. Uj disznóól eladó. Bethlen u. 51. Egy hízott sertés el­­adó. Busch u. 8. Méhkaptárak nagy Boconádi keretek, mé­­zeskarmák, viasz el­adó. Zrínyi u. 51. Csapókert. Eladó Király Ferenc utca 10. számú ház szoba konyha és nagy kamra 260 négyszögöl telek gyümölcsössel. Érdeklődni lehet levél-­ ben Budapest, IV. Kál­vin János utca 85. Szántó­ József. Varrógépet karika-* harítósat, bobinosat; felelősséggel javítok.­ töröttet, hiányosat ven­szek. Karsai műsze­rész. Bem tér 11. Külön bejáratú bú­torozott szoba két dol­gozó nőnek kiadó. Pet­reces u. 13 Jégszekrény eladó. Április 4 útja 17.a földszint 3. ajtó. Kétszemélyes rekar­mié, fehér mély gyer­mekkocsi. Luna tűz­­hely, ola­j festményed eladók. Szabadság út­ja 91. 6. épület fölé szánt 1. Intelligens dolgozó nőt albérletbe felves­szék. Kossuth u 71. MOZIK m­űsora VÍG: fél 4, 6 és negyed 9 óra­­kor: Apák és fiúk. — APOLLÓ: de: fél 10, fél 12 és fél 2 órakor: Mégis szép az élet, de fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: Párbaj. — ME­* TEOR: 5, 7 és 9 órakor: Tánc és szerelem. — IFJÚSÁGI: háromne-?­gyed 10, háromnegyed 12 és há­­romnegyed 2, 4, 6 és negyed 9 óra­kor: Az élet háza. — KLINIKA: 5 és 7 órakor: Párbaj. — KLUB: este 7 órakor: Apák és fiúk — METOR KERT: este 8 órakor: Gerolstein­ kailand. — STADION KERT: este 8 órakor: Apák és fiúk. — PETŐFI KERT: este 8 órakor: Pármai kolostor I.—II. rész 4 órás előadás, felemelt helyárak. — OLYMPIA: (Vá­mos­­pércsi út) fél 6 és fél 8 órakor: Hét lányom volt. — MÓRICZ ZSIGMOND (Nagy Sándor-telep) fél 8 órakor: Mexikói szerenád. — — BOCSKAI: (Csapókert, Sámso­ni út) 7 órakor: A mi igazgatónk. Városi moziszolgálat Nyulas-telep: Emberek vagy őr­mesterek. — Járműjavító Váll.: Uljanov család. — József Attila­­telep: Gyermekbíróság. —­ Vörös Csillag mozi (Arany János u. 2.) Csigalépcső. Munkásokat keresnek Női és férfi munkaerőt szezon­munkára gyümölcs és zöldség gyártáshoz alkalmaz a Hűtőipari Vállalat. Diószegi út 3. Jelentke­zés 29­, 30-án fél 8 órától délután 4-ig. Téglagyári Egyesülés felvesz vizsgával rendelkező bagger-keze­lőt. Jelentkezés Bem tér 30. Tizenötezer mázsa trágya a legelő javítására A hajdúnánási legeltető bi­zottság jó rendben tartja le­gelőjét és gondoskodik arról, hogy megfelelő trágyázással segítsék elő a nagyobb fűter­mést. A bizottság megbeszélte a legeltető gazdákkal, hogy tehenek arányában hordja­nak ki a legelőre trágyát és rakják ott szarvasba a legelő javításához. Ennek a megbeszélésnek eredménye, hogy 15 ezer má­zsa trágya érik már szarvasba rakva a legelőn. Ezt a trágya­mennyiséget majd a megfele­lő időben szétszórják. Táp­erőben gazdagabb lesz ezzel­­ a legelő.

Next