Hajdú-Bihari Napló, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-28 / 229. szám
CZpui chi * illlllllllllllllllillltHllliHlllllllllllllllllllllllllllllllllllllli_______ A CARMEN U3 BETANULÁSBAN A Csokonai Színház szeptember 19-i Carmen-előadása több szempontból is jelentősnek mondható. Jelentőssé tette mindenekelőtt az új zeneigazgatónak, Rubányi Vilmosnak szakavatott, a vérbeli drámai muzsikus kiváló erényeit tükröző művészi munkája. Ha feladatát ezúttal meg is nehezítette az, hogy egy előzetesen már beidegzett tolmácsolást kellett a saját felfogása szerint átformálnia — s az ilyen munka sokszor teljesen új beállításnál is nehezebb — mégis tudása, szenvedélyes kifejezési készsége és képzelőereje túllendült ezeken a nehézségeken, s felvonásról felvonásra hitelesebben bontakozott ki előttünk a szenvedély drámája: a szevillai dohánygyár munkásnőjének tragikus története. De az előadás jelentőségét abban is láttuk, hogy a karmester elképzelését az egész együttes teljes odaadással igyekezett valóra váltani. S ha ez még nem is sikerült mindenben, a művészi kifejezésre törő lendületnek, s a lelkiismeretes igyekezetnek, tudásnak és együttműködésnek ez a magas foka biztos ígéretet nyújt operaegy fittesünk nagyvonalú fejlődésére. De térjünk az előadásra. Az I. felvonás zenei színei — a nyitányt is beleértve — még kissé fakóan hatottak. Érthető, ha karmester ezúttal erősebben a színpad felé koncentrált —, mégis a zenekartól, s különösen a vonósoktól színesebb és dúsabb hangzást vártunk. Hadd tegyük hozzá, hogy a továbiakban a zenekar színei is mind melegebben bontakoztak ki. Az egyébként kitűnően elképzelt tempók közt Don José I. felvonásbeli áriája elejét — a lírai kifejezés hátrányára — kissé gyorsnak éreztük. Carmen híres Habaneráját zenei kifejezésben életteljesebbé lehetne tenni. A szép hangú és kultúráltan éneklő Varga Magda a nehéz címszerep drámai részeiben, így különösen a II. felvonás kettősében, a III. felvonás kártyajelenetében, s a zárókép drámai recitatív részeiben önnön végzetét sejtő, majd kihívó igazi Carmen volt. Itt sötétszínű orgánuma mélységesen kifejezőnek bizonyult. A kacér és csábító Carmen zenei kifejezése helyenként kissé halványabb volt. A szerep felfogása, a vele való azonosulás természetesen kihat a zenei formálásra is. Prosper Mérimée Carmennovellájában egy helyen Don José ezeket mondja: „Nem tudom, volt-e ennek a leánynak egyetlen igaz szava egész életében, de ahogy beszélt, hittem neki, mintha megbabonázott volna.” Oszvald Gyula lírai hévvel és lendületes fokozásokkal megformált szép éneke érzésünk szerint még kifejezőbb lenne, ha Don José alakjában a tépelődés mellett több teret engedne a végzetébe szinte vakon rohanó férfias szenvedélynek. Második felvonásbeli bensőségesen énekelt áriájával több kapcsolatot kellene teremtenie Carmen felé, hiszen sorsdöntő szerelmi vallomása neki szól, nem pedig a közönségnek. Escamillóként Virágos Mihály belépésétől kezdve igen , kifejező atmoszférát teremtett maga körül. Szerepét és benne a híres torreádordalt a hagyomány szabta zenei hitelességgel formálta meg. Az érzelmi kifejezés, valamint a hangerő fokozására helyenként alkalmazott túlzott vibrátókból nemcsak nála, hanem énekeseink többjénél is helyes lenne valamit levenni. Micaela szerény, rokonszenves alakjában hajlékony, tiszta intonációjú éneklésével tűnt ki Marsay Magda. Tekintve hogy Micaela — bár szerepe kissé passzívnak tűnik — féltő és szerető nő, a III. felvonásban olykor a szenvedélyesebb hangvétel is indokolt lenne. Frasquitaként a kifejezés biztos, muzikális lendületével igen szépen oldotta meg feladatát Hankiss Ilona, s Bédy B. Éva — bár kissé halványabb színekkel — mint Mercedes, igen jó partnerének bizonyult. Tréfás György kellemes hangú, ízléses és zavartalan alakítást nyújtott Zuniga alakjában, hasonlóképp jól illeszkedett az együttesbe Gazsó János Moralese is. A Carmen realista dalmű lévén, különös súlyt kapnak az együttesek és a kórusrészek. S erről szólva szinte az est fénypontjaként kell említenünk a csempészkvintett dinamikában, ritmusban, s egész zenei beállításban remek megoldását. Siklós György és Bán Elemér mint csempészek nemcsak jó színpadi figurával, de muzikális énekükkel bebizonyították, hogy az operában a kisebb szerepek is jelentékenyek. A kiegyenlített hangú kórus intonációban, ritmusban egyaránt jó hangzással kapcsolódott a tömegjelenetekbe; a III. felvonásban különösen szép teljesítményt nyújtott. Mozgalmasságát, életteljességét, s talán biztonságát is az I. felvonásban kellene fokozni. A IV. felvonás elején lejtett tánc bizonytalan énekkíséretét korrigálni kell. Bár nem tartozik szorosan a zenei méltatáshoz, a IV. felvonásban az aréna kapui mögött tátongó sötétség — ahová a színes bevonulás tart — zavarólag hat. A lejátszódó végjelenet fojtott, majd kirobbanó zenei feszültségével zárta le a szép előadást. A Carmen zenei tolmácsolása nem könnyű feladat. A mostani előadás sok pozitív értékével a könnyen javítható kisebb negatívumok mellett is meggyőzött arról, hogy nemcsak a további Carmen-előadások, de színházunk operaegyüttesének ez évi produkciói elé is a legszebb reménységgel nézhetünk. SZABÓ ERNŐ 0NA Pl© ^ i?s 3^zept^S^ a dolgozók zenei neveléséről.A pártunk művelődési politikájának irányelvei között nem véletlenül jut fontos szerep a munkásosztály és a dolgozó parasztság nevelésének, így zenei nevelésének is. E zenei nevelés bevált, hatásos eszköze az immár harmadik évébe lépő Legyen a zene mindenkié mozgalom. A mozgalom keretében napjainkig mintegy 150 hangverseny került megrendezésre országszerte , Pesten és vidéken, hangversenytermekben és üzemi vagy községi kultúrházakban egyaránt. A hangversenyek átlagos látogatottsága a három esztendő alatt állandó emelkedést mutat. Kezdetben nem egy koncertet el kellett halasztani a csekély érdeklődés következtében, ma pedig immár kisebb városokban is (pl. Orosházán, Tatabányán vagy Sztálinvárosban) munkások, parasztok, diákok százai váltják meg bérleteiket az új évad hangversenysorozatára. Nem véletlen, hogy e jóirányú kezdeményezést éppen most, a MSZMP művelődési politikája irányelveinek megjelenése idején tette magáévá a zeneművész szakszervezet elnöksége. Az elnökség — helyesen ismerve fel a mozgalom közönségnevelő erejét — országszerte megkezdte az igényes, színvonalas zene népszerűsítését. A mozgalom vezérkara a szakszervezet elnöksége mellett megalakult országos intéző bizottság, amely neves művészekből, a Művelődésügyi Minisztérium és a SZOT képviselőiből áll. Az országos intéző bizottság mintájára egyes megyékben már megalakultak a mozgalom megyei intéző bizottságai a zeneművész szakszervezet megyei elnökségei, a zeneiskolák képviselői, előadóművészek, valamint a tanácsok és a szakszervezetek területi bizottságainak segítségével. A Szakszervezetek Hajdú- Bihar megyei Tanácsa is a közeljövőben napirendre tűzi a Legyen a zene mindenkié mozgalom irányelveinek megvitatását. A Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskola körzeti igazgatói értekezletén pedig három megye zeneiskolai igazgatói, népművelési osztályvezetői és a zeneművész szakszervezet megyei elnökei jelenlétében a minap tárgyalták meg a mozgalom fokozott támogatásának, lehetőségeit Hajdú-Bihar, Békés és Szabolcs-Szatmár megye területén. A mozgalom célja a zeneileg még „fehér folt”-ot alkotó területek meghódítása, az igényes, jó zene számára, természetesen igényes, színvonalas előadásokkal, a jó muzsika házhoz szállításával. (A „házhoz szállítás” alatt olyan művelődési házak igénybevételét értem, amelyek alkalmasak hangversenyek rendelésére és melyeket az üzemek dolgozói, vagy a falusi lakosság szívesen látogatnak.) A mozgalom szervezését ország- szerte a zenebarátok körei végzik. A tömegszervezetek, nagyüzemek zenekedvelőinek szövetkezéséből létesült körök állítják össze a hallgatóság igényeinek megfelelő műsortervezetet (operaesteket, szimfonikus zenekari koncerteket, később dalesteket, kamaramuzsikát is), megszervezik a bérletek eladását, a kultúrház vezetősége biztosítja a rendezés technikai feltételeit, végül az országos intéző bizottság a mindenünnen beérkező igények alapján egyezteti a műsorterveket és a közreműködő művészek fellépését. S Hadd fűzzem hozzá mindehhez, hogy több neves művészünk kedvezményes tiszteletdíj mellett vállalt fellépést a mozgalom keretében, az Országos Filharmónia pedig az intéző bizottság felkérésére az állományában levő előadóművészeket időnként a kötelező szolgálatszámon belül (tehát külön tiszteletdíj nélkül !) bocsátja a mozgalom rendelkezésére. A zeneművész szakszervezet elnöksége nemrég kiadványt jelentetett meg A zene barátaihoz címmel. E kiadvány részletesen ismerteti a mozgalom szervezési és művészeti kérdéseit, műsor- és szereplő javaslatokat is tartalmaz, tehát nagy segítséget nyújt a megyei intéző bizottságok és a létesülő zenebaráti körök munkájához. A füzetek megérkeztek Debrecenbe is a megyei tanácshoz és az SZMT-hez. A zeneművész szakszervezet megyei elnöksége pedig készségesen megad minden szakmai segítséget a mozgalom megindításához. Hiszem, hogy Debrecen zenei életének eredményei kisugároznak a megye távolabbi pontjaiig is: emberek százai és ezrei — üzemi munkások, gazdaságok, szövetkezetek dolgozói, diákok és szellemi munkások egyaránt a jó muzsika őszinte barátaivá válnak a mozgalom segítségével ! KOLLÁR ENDRE, a Legyen a zene mindenkié mozgalom országos intéző bizottságának tagja, Budapest Az MSZMP művelődési irányelveiből A kultúrforradalom megyei eredményei artunk nemrégen megjelent művelődési irányelvei többek között foglalkoznak a kulturális forradalom eredményeivel. A szocialista művelődéspolitika kibontakozására csak a proletárdiktatúra megvalósulása után kerülhetett sor. Megvalósulhatott többek között az egységes műveltséget adó általános iskolák rendszere is,, 6 osztályosról 8 osztályosra fejlesztették az általános iskolákat. Országos adatok szerint 1938-ban 37 000-en végezték el a VIII. osztálynak megfelelő iskolát (a polgári iskolát és a gimnáziumok alsó négy osztályát), 1957-ben pedig már 100 000 gyermek kapott bizonyítványt a nyolcadik osztályban. Ha végigtekintünk a Horthykorszak évein, igen szomorú kép tárul elénk az oktatásügyet illetően, főleg a falun. Az akkori kormányzat iskolapolitikája nem törődött azzal, hogy a dolgozó nép gyermekei elsajátítsák a tudományos ismeretek alapjait. Elegendőnek tartották, ha legelemibb dolgokkal — írás, olvasás, számolás — úgy ahogy tisztában vannak. Az alsó osztályok — s ez elsősorban a falvakra vonatkozik — tömve voltak. A III. osztálytól kezdve azonban ritkultak a gyermekek az iskolákban. Nyírmártonfalván például az elmúlt rendszer éveiben az első osztályba 80—87 tanuló iratkozott be, míg a VI. osztályba csak 2—3. A 17 000 lakosú Balmazújvárosnak volt egy polgári iskolája. (Egy magánlakásból összetákolt rozoga épületben helyezték el.) A IV. osztályt egy évben 15—20 fiú és leány végezte el. 1953-ban pedig hat VIII. osztály működött Újvároson, átlagosan 30-as létszámmal. Görbeházán egyáltalán nem lehetett a múlt rendszerben VI. osztályt nyitná és az V.ben is csak lézengtek a gyermekek. Szentpéterszegen a VI. osztályig a tanulók 65—70 százaléka kimaradt. Biharkeresztesen a felsőosztályosok csak 6 hónapig jártak iskolába. Ezeken kívül még számtalan példát lehetne felsorolni a múlt rendszer iskolapolitikájának bemutatására. Ami pedig a pedagógusokat illeti, szintén számos példát hozhatnánk fel a megye községeiből, milyen nehéz körülmények között tanítottak. Például Hajdúsámsonban az 1940—41-es tanévben a községi iskolában 60—90-es tanulócsoportokat tanítottak a nevelők. Mikepércsen 1935— 36-ban 5 tanítóra 467 gyermek jutott, ez átlagban 93 tanulót jelentett. Nyíradonyban 1930-ban kb. 600 gyereket 6 nevelő tanított, így természetesen a gyerekek nagy százaléka analfabéta maradt, vagy csak a nevét tudta leírni. Nyíradonyban például a község belterületének lakói közül mintegy 40 százalék volt analfabéta, a tanyavilágban 60 százalék. Vámospércsen 1940-ben a lakosság 12 százaléka írástudatlan volt. Az egyházi iskolákban a ** tanítókat eléggé rendszertelenül fizették, s voltak olyan idők, amikor hónapokig maradtak el a fizetéssel. A nevelői létszám is igen kicsi volt. Vámospércsen 1928-tól kezdve összesen 12 nevelő volt, s ez a szám nem változott 1944-ig. A felszabadulás után nőtt a nevelők száma is. 1953-ban 24 pedagógus tanított. Tégláson 1939-ben 5 tanító működött, 1953-ban 24. Bagamérban a felszabadulás előtt 7 pedagógus tanított, 1953-ban 17-re nőtt a számuk. Országosan a tanítók száma a kétszeresére emelkedett. A művelődésügyi irányelvek szólnak arról is, hogy a középiskolai tanulók száma szintén hatalmasat nőtt a felszabadulás óta. 1933-ban 52 000, 1955-ben háromszor annyi volt a számuk országosan. A múlt rendszerben a munkásosztály, a dolgozó parasztság gyermekei alig kerültek középiskolába. Sárrétudvariban például 12 gyerek tanult tovább a püspökladányi polgáriban. Szentpéterszegen 1924-től 1944-ig összesen 19 tanuló került polgári iskolába, egyetemre, főiskolára egy sem. Nagykerekűben 1924-től 37-ig egyetlen gyerek sem tanult tovább. A nyíradonyi fiatalok közül a felszabadulás előtt összesen csak hárman érettségiztek. (Mind a három pap lett.) Az 1957—58-as tanévben pedig 6397 középiskolás diák tanult a megyében. Ingyenes lett a középiskolai oktatás, mindenben segítséget kaptak a népi államtól a fiatalok, hogy elvégezhessék az iskolát. A gimnáziumok számának növelése mellett megszervezték a szakközépiskolák széles hálózatát, Debrecenben a vegyipari, dohányipari stb. szakiskolákat. Az esti és levelező oktatás segítségével több ezer felnőtt dolgozó végezte el az általános iskolát és a különböző középiskolákat 1945 óta.Junkos vagy szegény- és ■ * kisparaszt gyermekének szinte lehetetlen volt a múltban az egyetemi tanulmányok elvégzése. 1938-ban a debreceni tudományegyetem 1008 hallgatója közül munkás származású egy volt, paraszt származású 2,2 százalék. És most? Az 1957—58-as tanév adatai szerint 1948 egyetemi hallgató tanult a debreceni egyetemeken és főiskolákon. Közülük több mint 24 százalék munkás, csaknem 30 százalék dolgozó paraszt gyermeke. A régi Tisza István internátus férőhelye a 30-as években csak 114 volt. A hallgatók 8,9 százalékát lehetett elhelyezni ide rendkívül költséges úton. A bentlakás drága volt, a kedvezmény minimális. Az 1956— 57-es tanévben pedig a két egyetem és a Mezőgazdasági Akadémia hallgatói közül 1070 diák lakott diákotthonokban. Az egyetemi és főiskolai hallgatók túlnyomó része ösztöndíjat kap. Az 1956—57-es tanévben csaknem 1700 tanuló kapott ösztöndíjat a debreceni egyetemeken. Egyetemi és főiskolai oklevelet 449 hallgató nyert az 1957-es évben. Ezek a számok és adatok világosan mutatják a felszabadulás óta az oktatásügynek végbement fejlődését. Nem azt jelenti ez, hogy már nincsenek hibák és minden a legnagyobb rendben van az iskolák, az iskolapolitika tekintetében. Vannak még hiányosságok, így például még mindig elég zsúfoltak az iskolák, bár az elmúlt évek alatt számtalan új iskola épült, s most a megvalósítás előtt álló hároméves terv is sokat gondol az iskolák építésére, felújítására, bővítésére. Új iskolák építését tervezik, s ezekből már nem egy el is készült vagy most van készülőben. — 8 tantermes iskolát terveznek Hajdúszoboszlón, 6 tantermest Hajdúnánáson és Egyeken, 4 tantermest Biharkeresztesen, Vámospércsen, Pocsajban — ezt novemberben át is adják — Hosszúpályiban, Görbeházán, Rábán, Földesen, Püspökladányban a Petritelepen. Ezeken kívül 39 kéttantermes és 39 egytantermes iskolát terveznek építeni. Az iskolák mellett pedagóguslakásokat is építenek, hogy a tanítói lakáskérdéseket megoldják. A hároméves tervben 74 pedagógus lakást építenek. Hogy megnőtt a felső osztályok tanulóinak száma, ez most bizonyos zsúfoltságot okoz. 1959—60-ban újabb 80 általános iskolai osztályt akarnak szervezni, tanulócsoportokat bontanak szét az egészségesebb tanulási és tanítási lehetőségek céljából. A kultúrforradalom óriási eredményeinek felmérése nem könnyű feladat. A kulturális felemelkedés, fejlődés a társadalom csaknem minden rétegére kihatott. Az általános műveltséget nemcsak az iskolák, hanem a kultúrotthonok, a színház és a mozi, a könyvek is fejlesztették. A megyét behálózó könyvtári mozgalom igen szép eredményekkel büszkélkedhetik. A múltban a falusi könyvtáraik ügye teljesen elhanyagolt volt, még elhanyagoltabb, mint a városi. A könyvtárügy a falu fejlesztési tervének fontos része, a Horthy-rendszer pedig semmiképpen nem akarta a falut a városhoz hasonlóvá tenni. A Klebelsberg-korszakban központilag készült könyvjegyzék alapján küldtek le uniformizált könyvtárakat egyes helyekre. (200—300 kötetet értünk itt „könyvtár” alatt.) Ezeket a könyveket irredentizmus és sovinizmus jellemezte ; a szomszéd népek, a Szovjetunió iránti gyűlöletre neveltek. A felszabadulás után döntő fordulat következet be a népkönyvtárügyben is. Ezt elősegítette a könyvkiadás ugrásszerű fejlődése. Amíg 1938-ban 17 millió volt a megjelent könyvek száma, addig 1956-ban 43 milliónál is több. A népkönyvtárak száma 1950-hez viszonyítva is óriásit nőtt. Ma a megye minden községében, sőt nagyobb településeken is van népkönyvtár. Hozzátehetjük, hogy az állami hálózattal párhuzamosan mind jobban működik a szakszervezeti tömegkönyvtári hálózat is, amelynek a megyében százezret jóval meghaladó könyvállománya és ehhez mért olvasótábora van. A népkönyvtárügy rohamos fejlődése, az olvasómozgalom kiszélesítése a mi megyénkben is fontos tényezője a kulturális forradalomnak. A felszabadulás előtt a művelődési otthonok száma elenyésző volt. Jelenleg a megyében 56 művelődési otthon és 148 mozi működik. Ezek az adatok nemcsak számbeli emelkedést mutatnak, hanem tartalmi változást is, amely az elmúlt esztendők alatt végbement a kulturális életében. Ezek a számok azt mutatják, hogy a felszabadulás óta eltelt esztendők alatt sikerült a volt uralkodó osztályok műveltségi egyeduralmát megtörni és felszámolni, s erőteljesen növeltük a dolgozó nép kulturális ellátottságát, az általános műveltségét, szakmai ismereteinek, tudásának a színvonalát. Az évek során csökkent és a továbbiakban még egyre csökken a város és a falu közötti kulturális különbség. Kultúránk egyre inkább szocialistává válik. A művelődésügyi irányelvek bőven foglalkoznak a kultúrforradalom egyéb eredményeivel is, s nem hallgatják el a hibákat sem, amelyeket az elmúlt évek alatt (1949—53 között) elkövettünk. Lenin elvtárs egyik mondását idézi : a kulturális feladatot nem lehet olyan gyorsan megoldani, mint a politikai és katonai feladatokat... Háborúban lehet győzni néhány hónap alatt, kulturális győzelmet aratni azonban nem lehet ilyen rövid idő alatt, a dolog lényegénél fogva itt hosszabb időre van szükség, és alkal mazkodnunk kell ehhez a hosszabb időszakhoz, tervez* nünk kell a munkánkat és a lehető legkitartóbban, legáll* hatatosabban, a lehető leg* rendszeresebben kell végez nünk.”. " Baráti népek élete és kultúrája címmel érdekes előadássorozat indul a szabadegyetemen. Az előadássorozat első része kultúrtörténeti jellegű, melyek során illetékes szakemberek ismertetik az egyes országok évezredes kultúrájának emlékeit. Az első öt előadás címe : 1. A mandarinok birodalma. (Kína a múltban.) — 2. A lámakolostorok árnyékában (Tibet.) — 3. Maharadzsák, radzsák fénykora. (India.) — 4. Babilon és Ninive romjain át. (Mezopotámia.) — 5. Miről beszélnek a piramisok ? (Egyiptom). Az előadássorozat többi előadása élménybeszámoló jellegű : a baráti országok életét, mai arcát mutatja be. Az előadók személyes élmények alapján számolnak be az egyes országokról. A sorozat második részének előadásai : 1. Az új Kína arca. — 2. Korea — 3 Vietnam. — 4. Bulgária. — 5. Románia. Az egyes előadásokat gazdag képanyag és filmek bemutatása teszi színessé, érdekessé. A szabadegyetemi előadássorozatokra október 5-ig lehet jelentkezni a TIT Arany János u. 1/b. szám alatti titkárságán, mindennap du. 4 től este 7 óráig. Városunkban az immáron ötödik tanévébe lépő szabadegyetemi előadásoknak mind nagyobb és nagyobb sikere van. Mint lapunk egyes számaiban rendszeresen beszámoltunk róla, az egyes előadássorozatok érdekes tematikával valóban igen sok érdeklődőt vonzanak. Különösen nagy sikerük van a rádió- és autóműszaki ismeretekről szóló előadássorozatoknak, de a művészettörténeti, zenei szakok iránt is nagy az érdeklődés. A szabadegyetem titkársága ezért úgy határozott, hogy okóber 5-ig meghosszabbítja a beiratkozások határidejét.