Hajdú-Bihari Napló, 1970. október (27. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-18 / 245. szám
Mennyi város és mind különböző! Más ritmus, más vérmérsékletű emberek, más hangulatok. egyben azonban hasonlítanak. A parkolóhelyek és utcák autókkal zsúfoltak. Különösen ősszel. Az autósok megtértek már a túrákról, a nyaralásból, a túrázásból. Ilyenkor fokozzott figyelemmel hallgatják a meteorológiai jelentéseket, kémlelik az eget. Mert az ősz is szeszélyes nemcsak a tavasz* Lehet, hogy még néhány nap, de lehet, hogy néhány hét, s a szürke őszi napok szaporodásával egyre fogynak a gépkocsik az utcákról. És a városok ebben is hasonlítanak egymásra. *A XX. századi művészet gyors forgatagában évszázados tradíciók tűnnek el egyik percről a másikra, hogy átadják helyüket pillanatnyi múló ötleteknek, szeszélyeknek. .Talán ezekből az ötletekből maradandó hagyomány válik, talán elmossa őket a művészet újabb hulláma. A modern képzőművészet lendületes, lázas kutatását, új kifejezési eszközök keresését a művészelmélet oly módon segítheti, hogy regisztrálja a felmerülő problémákat, a közízlés befolyásolásával sietteti vagy hátráltatja a kialakuló folyamatokat. IPARMŰVÉSZET VAGY FESTÉSZET? dalmi igények lehetővé tették egyes kihalóban levő népi iparművészeti ágak megújulását. Sokan régi tárgyakat gyűjtenek, mások maguk barkácsolnak használati és dísztárgyakat, ami szintén az érdeklődés fokozódását bizonyítja. A mai, képzőművészet egyik legizgalmasabb problémája a műfajok gyors változásának, a műfajok átértelmezésének a kérdése. Ez az izgalmas, eleven kérdés szinte mindenütt jelen van, alkotó műhelyekben, elméleti vitákban, és alig akad egy új építészeti együttes, egy érdekes kiállítás, ahol ez a probléma ne merülne fel. Legutóbb a debreceni Medgyessy-terem iparművészeti kiállításán találkoztam szembe ezzel a problémával, amikor a nagyon dekoratív, meseszerű, festett textil faliképekben gyönyörködtem. Ezek az iparművészeti alkotások olyan igénnyel léptek fel itt, ami a XX. századi képzőművészeti forradalom előtt elképzelhetetlen lett volna. Ezek az oldott tónusú, kis zsánerszerű jeleneteket megörökítő textilek ugyanolyan szerepet töltenek be mai környezetünkben, lakásokban, vagy középületek termeinek falára helyezve, mint a németalföldi festészetben kivirágzó és azóta is kedvelt festett, bekeretezett faliképek. Ezek az iparművészet körébe tartozó textilek a zsáner, csendélet, olykor tájfestészet mondanivalóját lefordították az iparművészet nyelvére. A mondanivaló az anyagból eredően megváltozik, magába szívja az iparművészeti alkotásokra jellemző dekoratív gazdagságot. A mai, modern iparművészet egészére jellemző az az akarat, hogy ne pusztán díszítésre, esztétikus dekorációra szorítkozzon, hanem emellett mélyebb mondanivalót is hordozzon. Az iparművészet átlényegülése nemcsak ebben az egyszerű formában jelentkezik, hogy az eleve meglévő anyagba (textilbe, fémbe, kerámiába) a múlt századi polgári otthonokban oly kedvelt és szinte kötelező faliképek, festmények funkcióját, vagy más önálló műfaj kereteit átveszi. Az iparművészeti alkotások akkor is többre, önálló mondanivaló kifejezésére törekednek századunk nagyon izgalmas és állandóan változó képzőművészetében, ha az eddig kialakult hagyományok, műfaji keretek között maradnak. Gondoljunk például Kovács Margit legutóbb kiállított önálló korongok a kerámia szobraira, vázákból kikelő figuráira, amelyek sokkal többet mondanak az egyszerű díszítésnél. Már az ókor emberében felébredt a vágy, hogy minél szebbé varázsolja egyszerű használati tárgyait, a görögök sokféle praktikus célra felhasznált vázáikat a mitologikus képzeletvilág figuráival népesítették be. Sem ekkor, sem az elkövetkező korszakban nem volt rá igény, hogy ezek a díszítmények az önálló műalkotás igényével lépjenek fel. A századok során kialakult alkalmazott, díszítőművészet századunkban gyakran önállóságra tör, súlya, karaktere van például az egyszerű vázát, tálat díszítő figuráknak, kompozícióknak. Miként ezekből a díszítményekből önálló alkotások születnek, úgy gyakran a festmények, szobrok elvesztik azt a képességüket, hogy mélyebb mondanivalót hordozzanak, a téma egyszerű dekorációvá redukálódik. Az amúgy is sokasodó nonfiguratív alkotások, festmények egész sorát mutathatnám fel, amelyeket szőnyegszerű, pompás ornamensek, színes motívumok lepnek el és az érdekes színhatásokon, formakultúrán kívül semmi mélyebb mondanivalót nem hordoznak. Gyakran láthatunk kiállításokon, bemutatókon olyan festményt, amely szemgyönyörködtető látvány és semmi több. Az ilyen festmények elvesztik tradicionális szerepüket, funkciójukat, lemondanak jogukról, hogy a világ mélyebb összefüggéseiből valamit megmutassanak. Ehelyett átveszik az eddigi képzőművészetben csak a dísztárgyakat ellepő mustrák, növényi vagy geometrikusornamensek szerepét. Soha nem látott gyorsasággal kérnek szót eddig háttérbe szorult műfajok, új jelentéstartalommal jelentkezve. Míg az évszázadokig önálló műfajok lemondanak eddigi funkciójukról. A gyors, változó, állandóan alakuló képzőművészeti mozgás számtalan problémája közül az egyiknél álltam meg egy percre egy érdekes, feszülő, nem lezárt átváltozás titkait kutatva. M. Szabó Anna Napjainkban egyre keresettebbek az iparművészeti tárgyak. Elsősorban a kerámia, de emellett a textilek, a fémekből, az üvegből és fából készített tárgyak is. Mindez szoros összefüggésben van a lakáskultúra örvendetes fejlődésével. A társa HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1970. OKTÓBER 18.