Hajdú-Bihari Napló, 1971. április (28. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-08 / 83. szám
Fehér-Nemes-Nádas: Bemutató a Csokonai Színházban Legszívesebben azzal kezdeném: ilyen az, amikor az előadás keresi a darabot. De tartsunk sort, lássuk először a kötelező információkat. A Csokonai Színházban pénteken este zenés vígjátékot mutatta be Honolulu címmel, melynek szövegét Fehér Klára és Nemes László írta, zenéjét pedig Nádas Gábor szerzette. A televízió jóvoltából az egész ország tudhatja, hogy a szerzőpár a közelmúltban valóban megjárta Ausztráliát, a zenés vígjáték szövege tehát a valóság inspirálta hipotézis alapján született. Azt hiszem, hogy ez az utóbbi egy kis magyarázatra szorul. Arról van szó ugyanis, hogy Fehér Klára és Nemes László Ausztrália szokatlan és távoli szépségeinek élvezése közben — ez a valóság — egyszercsak arra gondolt, mi lett volna, ha utazásuk nem sikerül? — ez pedig a hipotézis. A kettő dialektikus ellentétéből lépett színre a Honolulu, melyben azt mondják el — nem fogom részletesen elmesélni —, hogy mit lehet tenni akkor, ha az út nem akar sikerülni. És milyen bonyodalom származhat abból, ha egy kis praktika segítségével mégis sikerül. Nem vitás, hogy az ötlet alkalmasnak látszik egy apró-cseprő tárca, s alkalmasint egy zenés vígjáték szövegkönyvének megírásához. Ez természetesen nem jelenti a végtermék minősítését, ami jelen esetben nem apró-cseprő tárca, hanem „vígjáték”. A vígjátéknak ki kell állnia a színpad próbáját. A Csokonai Színház előadása alapján úgy tűnik, hogy többé-kevésbé ki is állja, bár szívem szerint inkább azt mondanám, hogy ez egy újabb hipotézis, amit viszont a színház művészei állítottak fel a kellemes előadás által. A kérdés végső soron azon áll vagy bukik, hogy az ötlet kibontása színpadképes-e; a szövegkönyvben felvázolt cselekmény elegendő-e egy három felvonásos vígjáték kereteinek kitöltéséhez. A Honolulu esetében a válasz nem kétséges: kevesebb több lett volna. Az első felvonás hosszú és erőszakolt expozícióját, a harmadik felvonás konvencionális happy endjét és zavaros befejezését nem ártott volna tömöríteni annak érdekében, hogy a második felvonás nem túlzottan eredeti, de fordulatos cselekménysora ne károsodjon túlzottan, hogy az egy felvonásnyi cselekmény ne laposodjon három felvonásos szóviccsorozattá. A cselekményhiány kényszeríthette Fényes Márta rendezőt arra, hogy a vígjátékot „revüsítse”. Olyan keretjátékot és olyan betéteket alkalmazott, melyek a közönséget a látvány erejével fogják meg, így nyílt alkalom arra, hogy a színház balettkara táncokkal járuljon hozzá a sikeres bemutatóhoz. Az előadás erényei közé tartozik, hogy a revüelemek jó ízléssel való alkalmazása a rendező céljait igazolta. A Csokonai Színház eddigi gyakorlata az volt, hogy a zenés vígjátékokat a kamaraszínházban mutatták be. Hogy a Honolulut mégis a nagyszínpadon láthatta a közönség, azt a revü mellett a vígjáték operettes reminiszcenciái okozhatták. Vagy nem a nagyoperettek mintájára készült-e az az „emeletráépítés”, amit a Knézich utcai festőművész és a magyar származású ausztráliai milliomos világa közötti különbség jelent? Nem ugyanúgy sóvárognak-e a Knézich utcaiak ez után az elérhetetlen világ után, mint az operettek táncos komikusai és szubrettjei a nagyhercegi udvarok világa után? S nem ugyanúgy térnek-e vissza saját világukba, s nem ugyanúgy ereszkedik-e le hozzájuk a kegyosztó milliomos, mint annak idején a nagyherceg? A forma maradt, csak a világ változott körülötte, s ez a világ egy kicsit beleterpeszkedett a régi keretekbe. A kilúgozott keretet egy hasonlóan kilúgozott tartalomnak kellene kitöltenie. De ezen a tartalmon még ez a keret is lötyög. A rendezés legnagyobb dilemmái közé tartozhatott, hogy a számtalan képből álló vígjátékot folyamatossá és egységes hatást keltővé varázsolja. S hogy ez többé-kevésbé sikerüljön, a rendezésben Fényes Márta a forgószínpadhoz, Langmár András díszlettervező pedig a „belógatható” díszletmegoldáshoz fordult segítségért. Az egyszerre történő vízszintes és függőleges mozgások visszafogták, kiegészítették egymást, ugyanakkor az előadás alkotóelemeivé léptek elő, növelték Langmár András igen dekoratív, szellemes díszleteinek hatását. Fényes Márta számtalan, az előadást szolgáló ötlete közé becsúszott néhány öncélúnak, kevésbé szükségesnek tűnő ötlet is. Az előadás azt bizonyítja, hogy a színésznek nemcsak a nagy, hanem a gyengécske szerep is próbája. A Honolulu bemutatóján valamennyi színész többet tudott szerep adta lehetőségeiből megvalósítani, mint amennyit a szövegkönyv alapján egyáltalán el lehet képzelni. Olsavszky Éva és Simor Ottó, Tikos Sári és Sárközy Zoltán, Hegedűs Erzsi, Fekete Edit, Kállay Bori, Pagonyi Nándor valamennyien arra törekedtek, hogy karaktert adjanak figurájuknak, s a zenés vígjáték keretein belül kellemes, mértéktartó színészi eszközökkel járuljanak hozzá az előadás sikeréhez. Ugyanez jellemezte a kiegészítő szerepkörökben Vésely Margit, Poroszlay Éva, Nagy Miklós, Selmeczi Tibor és Ury Tibor játékát is. Dr. Kiss Ernő és zenekara a megszokott színházi rutinnal, biztonsággal vált az előadás egyik főszereplőjévé. Greguss Ildikó jelmezei és Zakar István maszkjai alkalmanként csodát műveltek. M. V. MICHAEL JOY: ÁRNYÉKBAN A rövidebb utat választotta, amely a kerteken át vezetett. A nap kegyetlenül perzselt. - Furcsa - mondta saját magának Joseph Candy sehol egy teremtett lélek. Néhány éve nem volt már idehaza, az ország másik végében dolgozott. Egyszercsak minden átmenet nélkül felmondott, és a honvágytól gyötörve hazafelé indult. Most azonban megijesztene ez a váratlan csend. Máskor ebben az időben a mezők és a kertek tele voltak emberekkel, a földművesek a gyümölcsöt szedték a fákról, hogy másnap piacra vigyék. „Mi történhetett?” - kérdezte magában. A közeli kisvárosban is üresek voltak a kertek. Csak néhány rendőrrel találkozott. - Valami nagy baj lehet - mondta félhangosan. Egyre ijedtebben tekintgetett maga körül, s folytatta útját a kerteken át. Meglátott egy istállót zárt ajtóval és ablakkal. Arra gondolt, hogy jó lenne bemenni és pihenni egyet az árnyékban, de ebben a pillanatban egy rekedt hang riasztotta meg. Ösztönösen elrejtőzött a napraforgók közé. S innen már meg is pillantotta a két férfit. Az árnyékban ültek. - Ostobaság volt, Peter - mérgelődött a kövérebb -, nem lett volna szabad megjelenned az emberek között. Rád ismertek. Peter volt a fiatalabb, karcsúbb. Előhúzta revolverét zsebéből, és gúnyosan ránevetett társára. Joseph rejtekhelyéről felismerte a testesebb férfit: Frank Noris, a körözött bűnöző volt. Ebben a pillanatban a társára akart rátámadni, Peter azonban nevetve ügyesen félreugrott. - Átkozott kutya! - kiabálta Frank nekem drága a bőröm! Te vagy az oka, hogy a rendőrség üldöz bennünket. Mondtam, hogy lövöldözés nélkül támadjuk meg az autóbuszt. Miért ölted meg a sofőrt, amikor a pénz már a kezünkben volt? Frank hirtelen elhallgatott, ő is elővette revolverét, óvatosan körülnézett, mint aki veszélyt érez. Peter is elkomolyodott. — Valaki les bennünket — mondta Frank. Amikor rádöbbent, hogy felfedezték, Joseph Candy megdermedt a félelemtől. Négykézláb nagy óvatosan kúszni kezdett a napraforgók között, egy ajtóhoz ért, kinyitotta, és beosont. A sötét helyiségbe csak néhány napsugár hatolt be, a fényes csíkban porszemek táncoltak. A félelemtől reszketve egy szénarakás mögé bújt. Lassan, lassan megnyugodott. De tudta, hogy az a kettő keresi. Megölik, ez olyan biztos, hogy akár mérget is vehetne rá. Az ajtó kinyílt, Joseph megrázkódott. Egy kicsit felemelkedett, épp annyira, hogy kitekinthessen a széna mögül. Frank Norist pillantotta meg, kezében két revolverrel. Azért jött, hogy megöljön - gondolta rémülten. Még jobban összehúzta magát a rejtekhelyen, s feszülten figyelt. Hallotta, amint Frank megindult, a szalma susogott a lába alatt. A csendben hirtelen gúnyos nevetés hallatszott. - Gyere ki, gyáva kutya! - kiáltott Frank. Joseph lehajtotta a fejét, s még jobban összehúzta magát. Reszketett, mint a kocsonya. Nem akart meghalni. - Na mi az? - kimászol, vagy érted menjek? Noha rejtekhelye jó volt, Joseph mégis belenyugodott sorsába, felemelte kezét és felállt. A nap sugarai megcsillantak a rászegezett két revolveren. Minden pillanatban várta, hogy Frank meghúzza a ravaszt. *** A rendőr megnézte a szénarakás mellett heverő holttestet. A halott homlokán kerek lyuk tátongott. - Ez csak Frank Noris, a körözött bűnöző - mondta a rendőr Josephnek. - Mint látom, neki is volt fegyvere, s nagyon jó lövész volt. Hogy sikerült mégis megölnöd? - Amikor ott kint rájöttek, hogy valaki fölfedezte őket - magyarázta Joseph Candy -, az a másik bűnöző, Peter nagyon megijedt. Valószínűleg attól tartott, hogy rendőrök vették körül, eldobta revolverét és elszökött. Frank fölvette a fegyvert a földről, körülnézett, megállapította, hogy nincs a közelben senki. Én időközben az istállóban elbújtam. Eszembe sem jutott, hogy Peter már ott lehet. - Megtaláltuk az istálló legeslegvégében, a szénában, élve. - Frank Noris meg volt róla győződve, hogy a saját árnyékuktól ijedtek meg - mondta tovább Joseph, s belépett az istállóba, hogy megnyugtassa társát is, s visszaadja neki a revolvert. Mindkét fegyver a kezében volt, amint velem szemben állt. Én egy szénarakás mögött, a sötétben voltam, felemelt kezekkel. Az egyik revolvert felém dobta. Elkaptam, s lőttem. Szerencsémre a sötétben összetévesztett a másik bűnözővel. „Kimegyünk a stúdióból !" Holnap kezdődik a „Riporter kerestetik" Utolsó elődöntő Debrecenben Holnap, pénteken délután a nyilvánosság előtt is megkezdődik a Rádió és a Televízió közös műsorsorozata. Az ilyen nagyszabású események menetrendje az előkészületek során természetszerűleg megváltozhat, ezért először a várható változásokról adunk hírt. (Lesz „mintatanítás”?) A 618 jelentkezőből az eddigi elképzelésekkel ellentétben nem 42, hanem 36 versenyző jutott az elődöntőbe. Nem hét-hét, hanem csupán hathat elődöntőt hallunk és látunk, s az egyes elődöntőkben hallott hat fiatalból négy helyett csak hárman jutnak a rádióadást követő napon a tévé kamerái elé. Még folynak a tárgyalások, de valószínűleg elmarad Szepesi György és Vitray Tamás korábban beharangozott „mintatanítása”, mert a két kiváló riporter az éppen abban az időben zajló külföldi sportesemények miatt nehezen tudja a tanítást és a riporterkedést összegyeztetni. (Újdonságok.) A tévés elődöntőket az jellemzi majd, hogy a „Riporter kerestetik”’ hagyományaitól eltérően a jelöltek nem elsősorban a stúdióban, hanem helyszíni adásokban mérik össze tehetségüket. Április tizedikén, szombaton a rádióból továbbjutott három versenyző a budapesti Iparművészeti Múzeumból, az űrhajózási kiállításról jelentkezik. A második tévés elődöntőre a Közgazdasági Egyetem kollégiumában kerül sor. Ez az egyetemista fellegvár többek között arról nevezetes, hogy a diákok maguk választják a kollégium igazgatóját. A harmadik elődöntőt vidéken vívják a riporterjelöltek. A nemrégiben elkészült miskolci ifjúsági művelődési házat látogatják meg, s egy olyan mozgalmat próbálnak ismertté tenni az egész ország előtt — „Miskolc a fiatalokért, a fiatalok Miskolcért” —, amelynek sorsát az egész versenysorozat során is figyelemmel követik. A negyedik alkalommal újra a fővárosba térnek vissza a versenyzők, s egy gyár belső életével ismertetnek meg bennünket. Az ötödik elődöntőt a rádió Veszprémből, a televízió pedig Győrből sugározza; egy nappal a választások előtt az ifjú riporterek bemutatják a képviselőjelölteket. S végül utoljára, de nem utolsósorban: a hatodik elődöntő résztvevői Debrecenben a fiatalok munkahelyi beilleszkedésének a problémáit igyekeznek majd feltérképezni. A középdöntőbe jutó 24 versenyző már ismét az immár hagyományos stúdiólégkörben vetélkedik a döntőbe kerülésért. (A riporterjelöltekről.) A zsűritagok és a szerkesztők tapasztalatai szerint az idei „Riporter kerestetik” legjobb 36 jelöltjének felkészültsége legalábbis egyenértékű a korábbi két vetélkedő első tíz helyezettjének átlagszintjével. Néhány érdekes adat: a továbbjutottak között 18 vidéki és 18 budapesti, 12 nő és 24 férfi, öt húsz év alatti, 16 húsz,huszonöt és 15 huszonöt—harminc éves versenyzővel találkozhatunk. Három riporterjelölt jelenleg fizikai munkás, 11 egyetemi hallgató, 15 értelmiségi, 7 fiatal pedig alkalmazott foglalkozású. A Rádió és Televízió nagyszabású műsorsorozatáról folyamatosan tájékoztatjuk a Napló olvasóit. Munkatársunk legközelebb helyszíni riportban számol be a „Riporter kerestetik” első elődöntőjének izgalmasnak ígérkező eseményeiről. Z. L. A debreceni bemutató mozik következő heti műsorán három külföldi film szerepel A Víg moziban délutánonként a „Szerelmem, segíts!” című olasz filmet mutatják be április 8-tól 14-ig, csütörtöktől szerdáig. A főszerepekben Monica Vittit és Alberto Sordit láthatja a közönség. Az Apolló moziban a Rekviem című színes, szélesvásznú jugoszláv kalandfilmet vetítik délután április 8-tól 11-ig, majd A börtönőr című csehszlovák filmdráma szerepel a műsoron április 12-től 14-ig. A Meteor moziban április 8-tól 11-ig a „Szerelmem, segíts!” című olasz filmet, április 12-től 14-ig a 3 és fél 6-kor kezdődő előadásokon a Rekviem című jugoszláv filmet, a fél 8-kor kezdődő előadásokon pedig A börtönőr című csehszlovák filmdrámát láthatja a közönség. A Művész moziban április 8-tól 11-ig a „Szerelem a megfelelő idegennel” című szinkronizált amerikai filmet vetítik csak 16 éven felülieknek. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1971. ÁPRILIS 8. )