Hajdú-Bihari Napló, 1972. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-14 / 112. szám
Ökrös Ferenccel, a berettyóújfalui járás első titkárával beszélgetünk. A színhely a járási pártbizottság. Az épület a község főutcáján van, belesimul a környezet valóságába, s szinte annyira egyvéolvad vele, hogy az már jelképes is. Persze nemcsak az épület helyéről van itt szó. Sokkal inkább a tartalmáról, amely a munka mindennapi kisugárzásában bizonyítódik. Mert mi is az, hogy pártbizottság? Helyet is jelöl és funkciót is kifejez. A politika mindennapjai benne peregnek, de a szálak ezernyi lüktetését végülis a szívek ritmusa mozgatja. S aki itt van, aki itt dolgozik, erre figyel — mert erre kell hogy figyeljen — a legjobban. Az emberi érzések megannyi hullámzása csapódik idáig, s az életnek nemcsak egyszerű és kellemes tételei vannak. Szenvedélyek és indulatok is mozdulnak mindannyiunkban, s a politikai munka természete már olyan, hogy ezzel mind-mind számolni kell. S így egy-egy pártbizottság lényegét nem a kiváltság, hanem a szükség diktálja mindennap. Ha nem is így mondom, de valahogy így gondolom, és ebből indítom a beszélgetést. Kintről behallatszik a tavasz megannyi mozdulása. Zajok, ritmusok üzenete jelzi, hogy a központban vagyunk. Az első titkár középkorú ember, szemüveget visel. Kávéval kínál, hogy a tegnapi meg a tegnapelőtti munka fáradtságát ezzel is legyűrjük magunkban. Igaz, riportnak talán az volna most a tetszetősebb, ha azt kérdezném Ökrös Ferenctől, hogy mennyit dolgozik, mivel telik el egy napja, jut-e ideje egyáltalán magánéletre. Dehát a poszton levő ember sorsa már az, hogy élete abba épül bele, amit csinál. Álma és vágya abban teljesül ki, amire az életét rátette. Dehát nem lehet másképp, s az ember végülis életének minden szikráját abba lobbantja bele, amit a legjobbnak, a legszívszerintibbnek szeretne: a közösségbe. Berettyóújfalu nagyközség. A járás még nagyobb. A keresztesi — idecsatolódván — nemcsak a területét növelte, a gondját is, a tennivalóit is. Igaz, a község ebben egymaga is járásnyit képvisel, s ha most ez utóbbinál maradunk, annak van némi magyarázata. Az egyik a község státusa, tehát az, hogy járási székhely. Így nemcsak lélekszámban és fejlődésében meghatározó, hanem abban is, ami a tájra való vonzásában is benne van. A másik magyarázat praktikusabb: újságírói szándékunk, hogy e városnyi községről adjunk keresztmetszetet. A kép persze még háromoldalnyi terjedelemben sem lehet teljes értékű. A részletek, az ezernyi motívumok további oldalakat igényelnének, tapinthatóan azonban a legjellemzőbbekből talán ezekre is következtethetünk. A Révai nagylexikon 1911-ben ezt írja Berettyóújfaluról: „Nagyközség 1400 házzal és 8520 lakossal. A Sárrét legnépesebb és legiparosabb községe, csinos városias épületekkel.” A 30-as évek elején Nadányi Zoltán költő, a táj szülötte viszont így fogalmaz Újfalu című versében: „Piacod rossz kövén robogva ma rád ismertem, Újfalu. / Már átrohantam itt tucatszor / és gyűlölködve szántalak, / mert kívül sár vagy és salak, / s belül, azt hittem, mint a vackor, / oly keserű..majd odébb így folytatja: „Tűzfészek ez, hol nyögve főnek a bentlakók, mint rémmesékben .. Bármennyire meghökkentő is, a lexikon objektív mondataira természetszerűleg rímelnek a költő cseppet sem túlzó megállapításai. Akik ismerik a táj történelmét, tudják a magyarázatot. Mert valójában a Horthy ellenforradalom időszakában nemcsak a gazdasági, de a társadalmi fejlődése is megrekedt a tájnak is meg az iparosodó községnek is. Nem egyedi helyzetet, hanem az általános magyar valóságot példázva. A felszabadulás óta eltelt változás külön fejezete a járásnak is, a községnek is. Ami bonyolultságában is egyszerűbb — mert törvényszerű volt —, az a társadalmi struktúra átalakulása. Az osztálytagozódás roppant konfliktusait elrendezte a történelem. A parasztság — a község s a járás legnépesebb osztálya — kikerült a nagybirtok szorításából. A föld a tulajdonába került, de ahogy megtörtént a szövetkezetesítés, illetve ahogy megszilárdultak a szövetkezetek, egy új gonddal is szembe kellett nézni. A gépesítéssel — s ez jelenleg is ható tényező — új munkaerő-tartalékok kerültek „szabadlistára”, s e járásban is tanúi lehettünk annak a folyamatnak, amely nálunk a mezőgazdasági megyékre jellemző. Egy statisztikai felmérés szerint ez az alábbiakban igazolható: „A járás össznépessége az 1960. évi népszámláláskor 66 394 fő volt. Az 1970. évi népszámlálás adatai szerint tíz év alatt 6767 fővel csökkent (59 627 főre), amely 10 százalékos csökkenésnek felel meg.” Csakhogy — s ez megint idézet egy felmérésből — „a fent említett időszakban a járás lakosságának csökkenése ellenére növekedés van a berettyóújfalui nagyközség lélekszámában. 1960-ban a nagyközség lélekszáma 13 202 fő volt, 1970-ben 13 767 fő. A növekedés 565 fő, 4,3 százalék.” A község szövetkezeteibe áramlottak volna? Aligha. A nagyközség mint városiasodó központ az érkezőket a maga szövetébe olvasztotta. Közismert ez a folyamat is, s aligha mondhatjuk, hogy befejezett. Sőt, Berettyóújfaluban éppen most kezdődött el, s a terveket ismerve a nagyközség iparosításával a IV. ötéves terv végére mintegy 3000 fő foglalkoztatása válik lehetővé. Az iparosítás, az ipartelepítés a városiasodási folyamatban meghatározó. Nemcsak arról van szó, hogy ezáltal új és új polgárok kötődnek a helységhez, hanem arról — s arról leginkább —, hogy ez a valóság egy új minőség elindítója és sokszorozója is. A társadalom, a község egész valóságára kivetítve. Az ipar mint közvetlen lehetőség máris előrevetíti varázsát Berettyóújfaluban. A község lakói, a község vezetői ennek az igézetében élnek, bár ennek belső tartalékai — társadalmi és gazdasági értelemben is — még csak évek múlva fordulnak termőre. Felkészülni azonban már idejekorán fel kellett, s Berettyóújfalu ezt meg is tette. Igaz, ha még nincs is teljes és kész modellje a holnapra vonatkozóan, a tervek változó vázlatai az emberek tudatában és gondolkodásában ott feszülnek. S ezekből a vázlatokból már mindennap megvalósít valamit a jövőnek is elébe dolgozva, meg a ma mindennapok gondjain is enyhítve valamit. Mert vessünk csak egy pillantást a község társadalmi szerkezetére. Újfalunak már nemcsak parasztsága, hanem munkássága, értelmisége és jelentős alkalmazotti rétege is van. Mint társadalmi erőforrás kétségtelenül együttmozdulnak, de a belső tagozódás egy szubjektív tényezőt is felgyorsít. Az urbanizáció szükségességét, vagy ehhez tapadóan, ebből eredően a személy szerinti igény jelenlevőségét is. Egy település végül is nemcsak attól válik várossá, hogy ennyi meg ennyi a lakossága, üzemei vannak és közműhálózata, iskolákkal és közintézményekkel rendelkezik. A belső igénynek is hozzá kell ehhez társulnia, polgárainak energiáit úgy sokasítván, hogy abból a szellemi és anyagi ragyogás egyaránt kitessék. Persze óvakodnunk kell attól, hogy akárcsak szavakban is fényesebbre rajzoljuk a dolgokat a valóságnál. Nemcsak képletesen, de valóságosan is van még itt elég kátyú, amin vállal is meg szívvel is át kell segíteni a fejlődés kerekeit. De — szép s épp a berettyóújfalui valóságban is — az a tiszteletre méltó, hogy van váll is és szív is. Lakosainak meggyőződéséből, lakosainak patriotizmusából. És amikor az első titkár arról beszél, hogy az alakuló agrárértelmiség mennyire összeforrott a községgel, hogy a kórház orvosai nemcsak a gyógyításban, hanem a közélet dolgaiban is jeleskednek, vagy amikor azt említi, hogy egy pedagógusklubot épp az érdekeltek érdektelensége miatt nem lehetett létrehozni, akkor az újságíró mi másra gondolhat mint arra, hogy az öröm s a gond egyazon tőről fakad. S hogy az előbbi sokasodjék, az utóbbi meg csökkenjen, hát dolgozni kell, érvelni kell és perelni kell, csak a közömbösséget nem szabad megengedni, mert az minden szépnek és minden gyönyörűnek a roncstelepe. Még megállok néhány pillanatra a főutcán, hogy végigröptessem szemem azon az élénkségen, ami a község színeiből és hangulatából előárad. A Berettyó felől már jó melegítő szelek fújnak, az utca végig fel van dúlva, a holnapi város békés ütközeteit vívják. Csatornáz- nak. A szükség, a várakozás nyilván jobban sürgeti, az ütemet azonban másutt diktálják. A lezárt útszakaszt kikerülve némi kanyarral jutok egyenesbe. De onnan aztán már könnyebb az előre... Boda István NAGYKÖZSÉG aSenesyó-PARTON Az új épületek tervei már a városiasodás jegyében születtek A holnap üzeme, az ELZETT, melyben 1973 első félévében megindul a termelés Tavaszi modell — a helyi ruhagyár terméke HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1972. MÁJUS 14.