Hajdú-Bihari Napló, 1972. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-14 / 112. szám
A Közalkalmazottak zenekarának évadzáró hangversenye Május 8-én a Pódiumteremben került megrendezésre a Közalkalmazottak zenekarának évadzáró koncertje Tóth László vezényletével. Közreműködött Andrássy Pál (hegedű) és Bartha Zsolt (gordonka). Az együttes műsorpolitikájáról, produkcióinak hézagpótló szerepéről már korábban is olvastunk és hallottunk. Ez a koncepció, mely egyidejűleg állít reflektorfénybe klaszszikus értékeket és ritkán hallható remekműveket, a hétfői koncerten is maradéktalanul megvalósult. Az esten először Händel Vízizenéje hangzott el. Ez a gyönyörű muzsika bár a szerzőtől eredendően többféle hangszerelésben is fennmaradt, sajnálatosan ritkán hallható. A Közalkalmazottak zenekara — az együttes jellegének megfelelően — a kamarazenekari változatot, ill. hangszerelést szólaltatta meg. A produkció legszebb részleteit a fúvósok — oboák és kürtök — és a vonósok párbeszédszerű ismétlései tették érdekessé és változatossá. Az együtthangzás szépségei még az előforduló kisebb ritmikai pontatlanságokat is feledtették. Haydn A-dúr szimfóniája nem mutatott ilyen egységes képet. Az első tétel a szokásosnál rövidebb terjedelme ellenére komoly technikai problémákat jelentett a vonóskar számára. A lassú tétel és a istentiett viszont hangulatteremtő, szép előadásban szólalt meg. Szünet után Brahms a-moll kettősversenyével adózott a zenekar a 75 éve halott mester emlékének. Egyike azon műveknek, melyek kevéssé hálásak, s a megszólaltatásához befektetett energia nem mindig térül meg a sokkal „látványosabb” versenyművekhez képest. A hétfői előadás legszebb pillanatait a két kiváló, fiatal szólistának, Andrássy Pálnak és Bartha Zsoltnak köszönhetjük. Mindketten a debreceni szakiskolában kezdték tanulmányaikat, s ma az ország két legrangosabb zenekarának, a Rádiózenekarnak, ill. az Állami Hangversenyzenekarnak művészei. A Közalkalmazottak zenekara és Tóth László karnagy biztosította számukra a fellépést. Muzsikálásuk egyformán csiszolt, árnyalt és lendületes, hangjuk áttetsző és szárnyaló, összjátékuk annyira természetes, mintha egyetlen vonóshangszer magasabb és mélyebb regiszterváltását hallanánk. A zenekar és Tóth László karnagy a kíséretet alapjában véve jól látta el, csupán a tutti szakaszok hangzása tűnt kevésnek, helyenként technikailag is fogyatékosnak. A zsúfolt Pódiumterem közönsége hosszú tapsokkal köszöntötte a rokonszenves szólistákat, a zenekart és karnagyát. Az elhangzott művekről Lieli Pál tartott érdekes ismertetést. K. Z. Pedagógusjelöltek országos találkozója Május 10-én és 11-én, amint arról már sokan értesülhettek a rádió és tv riportjaiból, Pécs mintegy kétezer fiatalt fogadott. Első alkalommal rendezték meg a pedagógusjelöltek országos találkozóját. A gondolat és a kivitel amellett, hogy a Pécsi Tanárképző Főiskola munkáját dicséri, jelzi az is, hogy az intézetek tevékenysége tartalomban, módszerekben gazdagodik, elmélyül, folyamatos lesz az együttműködés, így az oktatók, hallgatók helyzete könnyebb, az új nemzedék általános és szakmai képzése színvonalasabb lesz. Tizenkilenc oktatási intézmény képviselői jelentek meg a találkozón, mindazok, akik az óvodában, általános iskolákban arra fognak törekedni, hogy az egyén minél sokoldalúbb fejlődése a maga és a közösség érdekében megvalósuljon. Megyénket a hajdúböszörményi óvónőképző Intézet és a Debreceni Tanítóképző Intézet képviselte . A hallgatók szakmai konferenciákon, illetve dolgozataikkal szakmai versenyeken vettek részt, sportversenyeken mérték össze erejüket, műveikkel képzőművészeti és fotókiállításon szerepeltek. A tudományos igényű dolgozatok témája és magas színvonala mutatta az érdeklődést, mellyel sok hallgató már most figyelemmel kíséri a gyermek, az iskola, a nevelés problémáit. Szép sikert ért el munkájával Tibori Tímea (Debrecen), aki kiemelt első díjat kapott. A mindkét napon át tartó sportrendezvényeket igen nagy lelkesedés kísérte. A labdajátékokban, az atlétika, torna, úszás számaiban ..ágen sok induló..és népes szurkolótábor volt. ._ Ugyanígy elengedhetetlen a készség szintjén való rajz, ha valaki a lényeglátást, a természet törvényeinek, szépségének meglátását, a világ és saját magunk helyes értékelését a rajz, a festés tanításával akarja fejleszteni, hogy később a gyermek önállóan ismerje fel a lényeget. Ezt a tudást, tehetséget mutatták a kiállított rajzok, festmények, melyek között iskolai rajzok, apró mozaikképek, falevél-, karton-, textilragasztások, batikok, gobelinek és művészi színvonalú grafikák is láthatók voltak. A zsűri díjai és a társadalmi szervek különdíjai méltán honorálták azokat az alkotásokat, melyek magas színvonalukkal kiemelkedtek. A debreceniek közül Pálfi Mária linómetszetei emelkedtek ki színvonalukkal. Befejezésül a gálaestről csak anynyit, hogy színvonalasan reprezentálta a színházban a találkozót, bemutatta a zenészek, énekkarok, népi táncosok eredményes munkáját. Szabó Ernő HARMADIK DÍJ KÖLTÉSZETBŐL DIÁKKÖLTŐK VERSENYÉN ORSZÁGOS HARMADIK: MÁTYÁS ILONA Nagyon sokan úgy tartják, hogy „költőnek születni kell”. Mátyás Ilona, a Kossuth Gyakorló Gimnázium III. c. osztályos tanulója viszont azon a véleményen van, hogy bizony nagyon sokat kell ahhoz tanulni, hogy egyszer valakiből költő legyen. Nem elég a tehetség. Ilona véleményét mindenképpen el kell fogadnunk, hiszen az iskolaköpenyén árulkodó jelvény arról tanúskodik, hogy viselője részt vett a diákköltők és írók III. országos találkozóján, tehát országos viszonylatban már mint ,„költőpalántát” kezelik. — Még nem vagyok költő, csak remélem, hogy leszek — mondja, — ötödik éve írok verseket, és már elég sokat közöltek is. — Van-e valami különleges műhelytitkod? — Lehet, bár nem tudom. Egyegy sort kitalálok, aztán eköré a sor köré építem fel a versemet. Majd minden esetben kötött, zárt formában írok. — Milyen rangja volt a találkozónak? — Nekem mindenképpen nagy megtiszteltetés volt, hogy részt vehettem ezen az országos találkozón. Jellemző egyébként, hogy 381 pályázó közül, összesen 47-et hívtak meg, és ezek között voltam. — És az eredmény? ? — Harmadik díjat nyertem úgy, hogy első helyezést nem adtak ki. Az ifjú költő azonban nemcsak a „verseinek él”. Amellett, hogy jó tanuló, rendszeresen mond verseket a gimnázium szavalókörében, és aktív vezetője megyénk úttörőmozgalmának. Úgy tűnik, hogy a költő közéletiségét már most, az indulásnál is komolyan veszi. Az első lépései mindenképpen biztatók. — L — A Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadási egyezménye keretében jelent meg tavaly a Corvina kiadásában Szíj Rezső könyve a Pozsonyban élő festő-grafikus Lőrincz Gyuláról, a szlovákiai magyar művészeti élet kiemelkedő alakjáról, néhány napja pedig grafikai műveiből Budapesten a Csehszlovák Kultúra Rózsa Ferenc utcai termében két grafikai sorozatát is láthattuk (a tv is közvetítette). Az egyik a parasztvezér születésének évfordulója jegyében az 1514-es felkelés mozzanatait idézi (Dózsa katonái), a másik: a Kosúti sortűz a Pozsony megyei földmunkások életét kioltó csendőrsortűz részleteiről ad számot. Szíj Rezső ily irányú kutatómunkája, s ez a kiállítás is azért rendkívül figyelemre méltó, mert a magyar műtörténet egy jelenleg eléggé elhanyagolt területéről, a határainkon túl élő alkotókról ad hírt, akiknek életútja, sors- és feladatvállalása, küzdelmesebb, problematikusabb, többségükben érzelmektől fűtöttebb, felfokozva nem egyszer az indulatosságig. Lőrincz Gyula (Magyardiószeg, 1910.) legújabb hazai jelentkezését, s Szíj Rezső nemrégiben megjelent könyvét már ezért is örömmel kell fogadnunk. A mindenkor baloldali magatartású Lőrincz életcélja mindmáig a szomszédnépek velünk közös szenvedéseinek, küzdelmeinek ábrázolása volt. Fiatalabb éveiben Kassákkal, Vajda Lajossal, Dési Huberrel és Illyés Gyulával is kapcsolatban állott. A főiskolán a minden újszerűre fogékony Vaszary János mellett tanul, majd Prága és Pozsony festészeti és politikai életének sodrában találjuk. Ösztöndíjjal került Párizsba, a Montparnasse művészeti arénájába. Mikor hazatért, Pozsonyban bizonyítja művészeti talentumát. Művei már kiforrott szemléletet sugároznak, a tematika erőltetése nélkül is. Baloldali magatartása miatt emigrációba kényszerül. Párizsban ekkor Bölöni Györggyel és Pór Bertalannal köt barátságot. Távollétében pozsonyi műtermét lepecsételik — később a háború képeinek zömét is megsemmisíti. 1939-ben újra Budapesten találjuk, nyomtatványokat, plakátokat tervez. A felszabadulás után a magyar művészeti élet újraszervezésében tevékenykedik. Emlékezés c. albumának 34 rajzáról Kassák ír méltatást. 1946 óta ismét Pozsonyban él a művészetnek és a politikának. Dózsa útján... EGY KÖNYV ÉS EGY KIÁLLÍTÁS ÜRÜGYÉN Részt vesz minden nagyobb csehszlovákiai képzőművészeti megmozdulásban. Több rajzciklusa is megjelenik pl. a Commedia Humana, Puszták népe, Cigányok, Szerelem. Esztétikai elveit a személyi kultusz éveiben sem adja fel. Mindvégig következetesen harcol a szlovákiai magyar művészek jogaiért és az emberséges kultúrpolitikáért. Szij Rezső elemzésében rámutat, hogy a politikus művészet küzdőterén harcoló Lőrincz Gyula alkotásaiban az anyagszerűség és a monumentalitás az emberi humánum céljait szolgálja. Mivel festészete és grafikája erősen érzelmi forrásokból táplálkozik, minduntalan az expresszív jelleg kerül előtérbe. Lőrincz ugyan nem mentes a sematizmustól sem, különösen a 40-es években készült túlméretezett fejek, végtagok, vastagon körülabroncsolt formák torzító szögletességei utalnak erre, de többnyire földmunkásokat ábrázoló képeinek nyugtalanító és figyelmeztető dinamikája mindenért kárpótol. Az elvont formavilág, a vízióig fokozott látomások alkotják Lőrincz művészetének igazi területét. Legtöbbször csak a téma vázát hantolja ki, harsogó vörös és kék színek lángolnak fel ecsetje nyomán, s lázongó nincstelenjeinek ábrázolásával szinte a szenvedés prófétájává magasodik. Lőrincz művei végső fokon megbékélést hirdetnek, s tiltakoznak mindenfajta embertelenség ellen. A rémület és bátorság, az elszántsággal ötvözött s önvédelmet szolgáló félelem sugárzik Dózsa-rajzaiból, e megragadó felkiáltó jelekből álló sorozatból is. Robbanásig aktív, érzékeny, új világot formáló művész Lőrincz Gyula. Humánumért aggódó, a Dózsa-évfordulót mélyen átérző alkotóra találtunk benne. De szókimondó, szokatlanul bátor írás Szij Rezső könyve is. Kendőzetlenül mutat rá a negyvenes évek magyar kisebbségi művészetének sorsára. Dr. Tóth Ervin Kerékpapkapavánok indulnak a színház felé n A Hajdúsági Iparművek szocialista brigádjai és a kultúra Már adottságaiban is szegény mezőgazdasági vidék közepén települt ipari nagyüzem: ez a Hajdúsági Iparművek. Hajdúsági és szabolcsi mezei munkások és fogatosok, pásztorok és szegényparasztok indultak el 20 éve a gyár felé, hogy itt aztán munkatársakként találkozzanak. A jobb életet akaró nekibuzduláson kívül örökséget, terhet is hoztak: ki a vallásosságát, ki a babonáit, s voltak lányok, asszonyok, akik a női munkáról alkotott véleményekből egybegubancolt előítéletek szálait bogozva bizonytalankodtak be a gyárkapun. Velük — és értük kellett nagyüzemet csinálni, kultúrát adni a téglási homokon. Hogy sikerült-e? PISSZENÉS NÉLKÜL A húszéves gyárban ma majdnem 170 szocialista vagy e címért küzdő brigád dolgozik, s amikor színházi autóbuszt indítanak a községből Debrecenbe, kerékpárkaravánok kelnek útra a buszokhoz a környező falvakból a HIM felé. Nem véletlen e két tény együttes említése: a színházba járók többsége a brigádok tagjai közül kerül ki. Alig két és fél esztendeje fogalmazódott meg a gyárban, hogy kevesebb nagy rendezvényt kell szervezni, s több figyelmet fordítani a mindennapok apróbb, de részvételt és öntevékenységet serkentő programjaira. Jól emlékeznek még az itteni kultúrosok arra az 1969-es József Attila-délutánra, amely az új alapelvek szerint rendezett programok sorában az első volt, s amelynek kezdetén szívdobogva lesték a függöny mögül, vajon nem fullad-e érdektelenségbe a műsor. Nos, majdnem száz ember szemrebbenés és pisszenés nélkül hallgatta a versmondókat két órán át, maguk a kultúraktivisták is innen számítják erőfeszítéseik láthatóbb kamatozódásának kezdetét. Azóta nem egy sikeres író- olvasó találkozót rendeztek, leg-utóbb például Boda István költőt látták vendégül. MINDENNAPOS EGYÜTTMŰKÖDÉS A szocialista brigádok számának gyarapodása, mind szorosabbá kovácsolódásuk erőteljesen segítette és segíti ezt a munkát. A kilenctagú szakszervezeti kultúrbizottság jó együttműködést alakított ki a brigádokkal. Ez a mindennapos együttműködés többet ér akárhány szép plakátnál — ez Oborzil Dezsőnek, a kultúrbizottság vezetőjének a véleménye. A vállalati pártbizottságnak a kultúrmunkára fordított szüntelen figyelme és a gazdasági vezetőségtől kapott, anyagiakban és szervezésben egyaránt megnyilvánuló támogatás is fontos segítség a kultúrmunkában. S mik a kultúrbizottság által koordinált mindennapos munkának a mérhető eredményei? Csak mutatóban említhetünk néhányat. A „Korunk valósága” brigádvetélkedőkön tavaly hatvanan vettek részt, az idén kétszázan. Az olvasónapló-pályázat 30 regény alapján összeállított 90 kérdéséből legalább 80-ra válaszolni tudott a benevezettek legtöbbje. (Jutalmuk brigádkönyvtár.) A legszorgalmasabb olvasók legutóbbi féléves jutalmazásán Tóth Mihályné segédmunkás, Sarga Ferenc raktári munkás, Fenyvesi Lajos lakatos és rajtuk kívül még sok fizikai dolgozó neve szerepelt a listán. A RADNÓTI-BRIGÁD ÉS A VERSEK Aztán itt vannak a statisztikai rubrikákba nem önthető, csak érzelmileg elkönyvelhető, mégis sokat jelentő és új erőfeszítésekre serkentő sikerek. Bejön egy reggel a kultúrbizottságra Porcellán Mihály, a festők Kölcsey-brigádjának vezetője, és megköszöni, hogy jegyet kapott a debreceni Csokonai Színház előző esti előadására. Mert számára nagyon sokat jelentett a Galilei-dráma, az igazáért küzdő tudós életéből emberi példát meríthetett. Vagy más. A raktárban megalakul egy brigád és elhatározza, hogy Radnóti Miklós nevét veszi fel. Ezután mindjárt Radnótiéletrajzot és -kötetet kér a brigádvezető, hogy a reggeli munkakezdés előtt rövid tájékoztatót tartson névadójukról. Aztán néhány nap múlva többen jönnek, hogy küldjenek hozzájuk szavalókat, mert Radnóti-verseket akarnak hallani. És egyáltalán: nem eredmény-e, hogy a korábban munka után tüstént hazafelé, kertet ásni, jószágot gondozni kerekedő emberek közül mind többet, s mind többször sikerül ott tartani egy rendezvényen, elvinni a városba színház- vagy múzeumlátogatóba? A Hajdúsági Iparművekben is tapasztalat, hogy az önművelésre a munkában is legjobb brigádok tagjai fordítják a legtöbb gondot, s hogy a programokat szívesen, rendszeresen látogató kollektívák tagjai napi munkájukat egyre jobban, a szélesedő látókörtől növekvő hozzáértéssel végzik. A minden tekintetben nagy hatású brigádmozgalmat a közművelődésnek is bázisává tudták tenni a HIM-ben: ez a gyár kultúraktivistáinak legszebb eredménye. Rác T. János HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ - 1972. MÁJUS 14. )