Hajdú-Bihari Napló, 1972. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-20 / 299. szám
Petőfi Sándort ünnepeljük Két miniatűr könyvet tartok a kezemben. Az egyik Petőfi: Az apostol, a másik kiadvány Petőfi Sándor legszebb szerelmes verseiből válogatás Reich Károly lírai ihletésű illusztrációival. Mindkettőt ebben a hónapban jelentették meg a kiadók, és többek között ilyen különleges kiadványokkal emlékeznek meg a Petőfi-évfordulóról. 1823, 1973. E két évszám gyakran kerül ma különböző kiadványok, meghívók fedőlapjaira és ünnepségek dekorációira. Emlékeztetőül, hogy a költő születésének 150. évfordulóját 1973. január 1-én ünnepeljük. Természetesen a megemlékezés nem szorítkozik egy napra. Márciusban a nemzeti szabadságharcra emlékezünk 125. évfordulóján, és ezt is összekapcsoljuk Petőfi méltatásával. Ünnepelni sokféleképpen lehet, s ha már az előbb a könyveket említettem, a kiadók minden érdeklődésnek megfelelően biztosítják, hogy „Legyen Petőfi-kötet mindenki otthonában”. A jubileumi kiadványok között szerepel Petőfi Sándor összes művei — új kritikai kiadásban, tanulmányok Petőfiről, a költő élete saját műveiben és kortársi emlékezésekben, vers és próza. A verses miniatűrben egy Debrecenben írt verse is szerepel a „Szeretlek, kedvesem!”. A költőnek a városhoz nem a legkellemesebb emlékei fűződtek. 1844 telére, amely első hosszabb itttartózkodása, így emlékszik vissza: „Hej, Debrecen ... sokat szenvedtem én tebenned ...”. 1848 novemberében, mikor a fentebb említett versét írta, már családjával időz a városban, feledve a megpróbáltatásokat: „Jöjjön csak a tavasz! A fák zöldellni fognak akkor, az én híremnek fája is kizöldül a tavaszkor!”. Petőfi Sándor körülbelül tizennégyszer járt Debrecenben. Emléktáblák és szobrok örökítik meg itt-tartózkodásait. Az évfordulóra készülve ne feledjük ezeket, s ha nap mint nap elmegyünk előttük, tekintetünk most azt a Petőfit keresse, aki köztünk él, aki a szépnél nem becsülte kevesebbre az igazat, aki életét a szabadságharcnak szentelte. A Petőfi téren, a Nagyállomás épületén találjuk azt az emléktáblát, melyet Jókai Mór avatott fel Petőfi 1844-es telének szálláshelyén. A tér átrendezésekor a Béke utcai Általános Iskola szakköre helyezte át azt 1961-ben. A téren áll Megygyessy Ferenc műve. Tiszteletadás lenne, ha az évforduló időszakában nem hiányozna virág a talapzatról. A Batthyány u. 16. sz. alatti ház falán levő tábla arról tanúskodik, hogy e házban lakott Petőfi Sándor családjával 1849-ben. A Béke útja 21. sz. alatt kérte Zoltán fia keresztelését 1848. december 16-án. Arany János és Petőfi találkozását két emléktábla örökíti meg. A Csokonai Színház homlokzatát többek között Szabó Iván Petőfi szobra díszíti. Debrecenen kívül a hortobágyi csárda falán levő tábla hirdeti, hogy erre járt 1842-ben. Útjai alkalmával ihlette meg a puszta ily szép sorokra: „Hortobágy dicső rónaság, te vagy az isten homloka. Megállok közepeben, s körültekintek oly elragadtatással, milyet nem érez a schweizi Alpeseken, milyet csak a beduin érez Arábia sivatagjaiban, milyen szabadon lélegzem, mint tágul keblem.” A televízió és a rádió műsorában a néző és a hallgató újra felfedezhette Petőfit. Többször elhangzott az a kérdés, hogy jellegzetesen időszerű-e a Petőfi-líra? Fiatalok és idősek, gyári munkás és könyvtáros ismételték Petőfi régen tanult sorait. A műsorok Petőfi Sándor életművének újabb vonásait villantották fel. Mint ilyenkor a nagy országos szintű évfordulóknál lenni szokott, Országos Emlékbizottság alakult meg, mely felhívást tett közzé. Programjuk fő gondolata, hogy a jubileumi ünnepségsorozat keretében mindenkihez eljusson Petőfi szava. Méltón ünnepelni Petőfit, méltón halhatatlan költészetéhez és azokhoz az eszmékhez, melyekért élt. Felkérték a Hazafias Népfront helyi szerveit és a tanácsokat az ünnepségek, megemlékezések szervezésére. Az Országos Petőfi Emlékbizottság külön súlyt helyez arra, hogy a Petőfi-emlékhelyeken méltó ünnepségek legyenek. Természetesen hazánk határain túl is megünneplik a szabadságharc nagy költőjét a költészet hívei. Az évforduló központi rendezvényei december 30-án Budapesten az Állami Operaházban és december 31-én Kiskőrösön lesznek. A Petőfi Irodalmi Múzeumban januárban nyílik meg a Petőfi-emlékkiállítás. A „Szóljatok, szép szavak a Petőfi Sándorról” országos irodalmi színpadi vetélkedő területi döntői ezekben a napokban zajlanak le nem kis számú együttesek részvételével. Az együttesek a nagy költő műveiből, illetve a róla szóló alkotásokból állítottak össze műsort. Az Országos Levéltár olyan Petőfitől származó, rá vonatkozó és vele kapcsolatos iratot válogatott ki, amelyeknek másolatai a rendezendő kiállításokon felhasználhatók. Új magyar film készült forradalmár költőnkről. Megyénkben Petőfi Akcióbizottság alakult, hogy koordinálni tudja a rendezvényeket. A bizottság programfüzete a napokban jelent meg. Barta János akadémikus a bevezetőben a következőket fogalmazza meg: „Petőfit, mint a nagy magyar költőket általában magáénak vallja az egész ország, öröksége minden magyaré a jelenben és a jövőben is ... most, születésének százötvenedik évfordulóján, a nemzet egésze mellett az egyes országrészek, hazánk nagy tájegységei is mind jelentkeznek ... adjuk tehát hozzá az ország ünnepeihez a magunk megemlékezéssorozatát is.” Megyénkben tizenegy termelőszövetkezet, két iskola, tizenhat úttörőcsapat, szocialista brigádok viselik Petőfi Sándor nevét. Iskolák tanulói, intézmények dolgozói, kis közösségek fogalmazhatják meg, hogy saját maguk számára mit jelent Petőfi. A KISZ-szervezetek a 1823 - 1973 forradalmi ifjúsági napok rendezvényei keretében emlékeznek meg Petőfiről és az 1848-as forradalomról. A Megyei Művelődési Központ a szocialista brigádok versenyeiben (Korunk Valósága, Falu szocialista kultúrája, Közszolgálatban) foglalkoznak a szabadságharc költőjével. A megye könyvtáraiban felnőttek és gyermekek részére Petőfi-rendezvényeket szerveznek, a Városi Könyvtár gyermek- és ifjúsági klubjaiban kiscsoportos foglalkozásokat tartanak Petőfi Sándor életútjáról. A debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola 271. sz. úttörőcsapata „Névadónk éve” mozgalmat hirdetett meg és tette teljessé a tanévet. A két emlékhelyen Debrecenben és Hortobágyon ünnepi irodalmi est, illetve községi ünnepség lesz. A Megyei Petőfi Akcióbizottság Debrecenben január 22-én tartja megemlékezését. Bemutatásra kerül Juhász Géza: Szeptember végén c. oratóriuma. A záró rendezvényt márciusban az Írószövetség debreceni csoportja tartja, amikor is a Kossuth gimnázium szavalókórusa közösen bemutatja a Petőfi: Az apostol költeményt. A januártól márciusig tartó rendezvények sorában az emlékhelyeken koszorúzások lesznek, az intézmények ünnepi megemlékezéseket tartanak, a TIT „A mai Petőfi-kép” rendezvényre Pándi Pál egyetemi tanárt hívja meg, a Moziüzemi Vállalat Debrecenben, majd a megye filmszínházaiban bemutatja Petőfi ’73 c. magyar filmet. A megyei kiadványok sorából figyelmet érdemel „Petőfi és Debrecen” a Megyei Könyvtár kiadásában, a Zenei Könyvtár által összeállított zenei bibliográfia és az Alföld januári száma. Az előbb felsorolt megemlékezések töredékei annak, hogy közösségek hogyan elevenítik meg, hogyan tudják közelhozni a mi Petőfinket. Verseinek sora több mint egy évszázadon át eleven erő volt a magyar közvéleményben. Ezért meg kell keresnünk, fel kell fedeznünk újra Petőfit, tanulni tőle minden új nemzedék kötelessége. Tóth Ferenc a Hazafias Népfront megyei munkatársa ----------------------------------------------------Ködben úszik Magyarország. A Keleti-pályaudvar külső vágányai között is csak méterekre látni. Meg sem lepődünk, amikor halljuk, hogy a Wiener-Walzer több mint egy órát késik. Beülünk a kocsiba és beszélgetünk. A téma mi lehetne más, mint a Kodály Kórus előző esti hangversenye a Zeneakadémián. Gulyás Györgyöt, a kórus művészeti vezetőjét faggatják a legtöbben, aki az est dirigense volt. — Szépen énekeltek — húzzák ki nagy nehezen a „tanár úrból” a dicséretet a kórus tagjai. — A páholyban felállva tapsoltak — mondja valaki. A témát ezzel zárjuk, s aztán az előttünk álló sűrű programú hétre terelődik a szó. Négy koncert és több mint ezer kilométer utazás áll előttünk. Ha minden igaz, Trevisóban, Aquillában, Parmában és Cesenában adja elő a kórus Brambs. Német rekviemjét a győri filharmonikusokkal együtt. Pihenőnap Firenzében, s mivel Velencéből indulunk vissza, a lagúnák városában is tölthetünk egy fél napot. A társaság rendkívül fegyelmezett. Aradi Csabáné, a kórus titkára, névsorokat egyeztet, hálókocsi-beosztást készít, kiosztja a statisztikai lapokat, szervez, irányít, ő jegyzi meg: — Azért nem ártott volna egy próba a zenekarral. Mindenki hallgat. Hát bizony nem ártott volna, de vajon mikor? A kórusnak olyan sok koncertet kellett adnia az utóbbi napokban, hogy nem tudtak egy nappal előbb Győrbe utazni. — Majd Trevisóban próbálunk — mondja Gulyás György s mé hozzáteszi — voltunk már nehezebb helyzetben is. Közben megjön a Wiener-Walzer, rákapcsolják a kocsijainkat, s nem sokkal később elindulunk Hegyeshalom felé. Győrben felszáll a zenekar, Sándor János karnagy látogat a fülkénkbe. Néhány udvarias mondat után a két karmester tudomást sem vesz rólunk, hatalmas „pampamozás” kezdődik. — Te János — mondja Gulyás György —, majd ott a második tételnél vigyázzatok. Tudod, ott ahol az átmenet van a sostenutóból az allegro non troppóba. És már énekel, Sándor János meg vezényel s néhány perc alatt kész a közös felfogás a mű egyik legnehezebb részéről. Az egyáltalán nem csendes karmesteri megbeszélés a fülke környékére csalja a kórustagok egy részét. Ozsváth Józsi bácsi, az alapító tagok egyike nyomban meg is kérdezi: már próbálunk tanár úr? A derültséget egy kis hazai pálinkával fokozzuk, hogy stílusosak maradjunk, debreceni kolbászt, meg téliszalámit harapunk rá. Kenyér az nincs, s mint később kiderül, ezt a hagyományt az út hátralevő részében is ápoljuk, mert „ha van bőven kolbász, akkor minek ahhoz kenyér”, meg „a kenyértől csak a haja nő az embernek” és egyébként is kevesebb kenyér — egészségesebb táplálkozás. Mindezzel egymást biztatjuk, miközben körbekínáljuk a hazait, a töltött húst, szalámit, kolbászt. Útlevélvizsgálat, vámellenőrzés s csak akkor vesszük észre, hogy elhagytuk a magyar határt, amikor meghalljuk az osztrák kocsivizsgálók kiabálását. Egy-kettőre Bécsben vagyunk. A Westbahnhof néptelen. Itt érezzük igazán csomagjaink súlyát, míg végül is valaki a leleményesebbek közül szerez egy kiskocsit, s arra pakoljuk a nehezét. Több mint százötvenen vagyunk a zenekarral együtt, s annyi a csomagunk, hogy a fele sem fér el az autóbuszok csomagtartóiban. Teherkocsi kell, s ezzel elszabadul a pokol. Bőrönd le-fel, idepakolás, odarakás. Szegény Joób Árpi fél óra múlva már alig bírja a karját emelni. Végül is minden jóra fordul. Elindulunk a Südbahnhofra az éjszakai Bécsen keresztül. Az Itália-expresszen hatágyas hálófülkéket kapunk. Tompa puffanások, nyögések hallatszanak a szomszédos fülkékből s akárcsak nálunk, odaát is potyognak a csomagok, alig férnek az emberek. Éjjel egy óra van, amikor elcsendesedik a kocsi. Mozgalmas nap után, rövid lesz a pihenő — de miután a legtöbben most járunk majd először Olaszországban — a fontos az, hogy végre úton vagyunk Itália felé. (Folytatjuk) Négy koncert a „Német rekviemmel"* * Olaszországban a Kodály Kórussal . Pallai János Az út első állomása, Mestre Ünnepi kórushangverseny a Bartók Teremben Országszerte Kodály Zoltánra emlékeznek ezekben a napokban. Születésének 90. évfordulója alkalmából Debrecenben a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola Emléknapokat rendezett a Művelődési Minisztérium és a városi Tanács támogatásával névadójának tiszteletére. A színvonalas rendezvények sorában méltó helyet foglalt el a december 11-én elhangzott kórushangverseny, melyen hét debreceni énekkar előadásában csendültek fel a jól ismert dallamok. A legfiatalabb korosztályt két általános iskolai kórus képviselte. Jó volt nézni a Bányai Júlia ének-zene tagozatú általános iskolások fegyelmezett, szép sorait, a lelkes, kipirult arcokat. A tiszta intonálás, a csengő hangszín, mely végig uralkodott a művekben — forte és piano részeknél egyaránt — a lelkes, dinamikus egyéniségű Weiser Katalin érdeme. Bár tempói a szokottnál nyugtalanabbnak tűntek, (jóval lehagyván a normális beszédtempót) az élettel teli előadás és lendület kárpótolta a kényesebb ízlésű hallgatókat is. Kissé halványabban indult a Péterfia utcai ének-zenei általános iskola kórusának műsora. Valójában a „Méz, méz, méz” és a „Harangszó” eléneklése után a „Táncnótá”ban szabadult fel a kórus és karnagya, Straky Tiborné egyaránt. A Kossuth Lajos Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumának énekkara a „Karácsonyi pásztortánc”, „Vízkereszt” és „Cigánysirató” tolmácsolásával aratott sikert. Dicséret illeti a kórus kitűnő karnagyának, Pap Enikőnek jó műsorválasztását. A hangszín javítására azonban érdemes volna több időt szentelnie. A Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola leánykarát Kövics Zoltán jó szakmai tudással vezényelte. A kórus különleges „csemegével” lepte meg a hallgatóit. Az „öt tantum ergo” és az 1957-ben komponált „Meghalok, meghalok” — ritkán hangzanak el pódiumon. A tartózkodó finomsággal éneklő kórus, a női kari hangzást igénylő műveket kissé sápadtabb fénnyel énekelte. Bizonyára a választékosabb hangulatú műsorösszeállítás a kórus rejtve maradt hangszíneit is felszínre hozta volna. A hangverseny legszebb élményét a Református Kollégiumi Kántus nyújtotta. Berkesi Sándor tehetsége felől az őszi „Psalmus Hungaricus” előadásakor meggyőződhettünk. A most elhangzott „50 genfi zsoltár” és a „Mátrai képek” talán még az őszi teljesítményt is felülmúlta. A „Mátrai képek” egyes részeinek tempó- és hangszínbeli összekapcsolása komoly karvezetői feladatot jelent, melyet Berkesi hiánytalanul megvalósított. Nagyfokú zenei érzékenység jellemezte éneklésüket. A férfi kar (még a tenor is) kiegyensúlyozott hangzása, szépen társult a női szólamok hangvételével. A Monteverdi Kamarakórus előadásában elhangzott műveknél nem mindig értettünk egyet a karnagy zenei elképzeléseivel. Potyók Balázs a műsor kiválasztásánál nem vette figyelembe kórusának kamara voltát. A 12 férfiénekes nem pótolhatta azt az intenzitást, amit nagyobb létszámú kórusaink 25—30 férfihanggal énekelnek. A műsort a Czövek Lajos által vezetett Maróthi György kórus zárta le. A „Molnár Anna” ballada drámai megvalósítását a széteső megformálás akadályozta. A „Kállai kettős” jobban megfelelt a kórus képességeinek. A negatívumok ellenére a hangverseny szép élményt adott. Kilépve a koncertteremből, Kodály szavain gondolkoztam, amit 1936-ban írt cikkében olvastam: „Milyen lesz a jövő? Tündérkert vagy pusztaság? Rajtunk áll. Azon múlik, lesz-e elég munkás kéz. Elég kiművelt fejű és lelkű karvezető, aki meglátja mi a teendő, s azt véghez is tudja vinni”. — A jövő elérkezett. Sokat megvalósítottunk az ő elképzeléseiből, de még nem tudtunk mindent maradéktalanul véghez vinni. Debrecen város Kodályhoz fűződő kapcsolatai, egyre fejlődő zenei élete, arra kötelez, hogy még nagyobb művészi igényességgel fejlesszük tovább városunk kóruséneklési hagyományait. Erdelné Szeles Ida Egy üzem-egy iskola A MÁV Igazgatóság is csatlakozott az „Egy üzem — egy iskola” mozgalomhoz, és ennek keretében a jövőben támogatást nyújt az alsójózsai általános iskola részére. 1972. november 29-én megállapodást kötöttek az iskolával Határozatlan időtartamra. A megállapodás értelmében a MÁV Igazgatóság társadalmi munkában hozzájárul az iskola évközi karbantartásához (az épület külső és belső tatarozása, javítása, fűtési, világítási és vízellátási hibák elhárítása). A politechnikai oktatást segítendő, szemléltető anyagokat, berendezéseket, eszközöket bocsát az iskola rendelkezésére. Az iskola tornatermét használhatóbb állapotba hozza, felszerelését kijavítja. Ezenkívül különböző szemléltető anyagokkal és más módon segíti az iskolai munkát. Az iskola viszont a MÁV Igazgatóság kérésére egy-egy történelmi évfordulóhoz, nemzeti ünnephez vagy rendezvényhez úttörők részvételét szavatolja, és vállalja, hogy az Alsó-Józsa körzetéhez tartozó MÁV-dolgozókat és azok gyerekeit a felnőttoktatásban vagy azon kívül egyéni felkészítésben részesíti. A tantestület vállalja, hogy a felső tagozatos tanulókat rendelkezésre bocsátja olyan társadalmi munkához, melyet a MÁV dolgozói az iskola javára végeznek. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1172. DECEMBER 20. 9