Hajdú-Bihari Napló, 1973. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-22 / 44. szám

Világszínház A világ színházaiban minden évadban igen sok érdekes és jelen­tős­ bemutatót tartanak. A magyar színházi élet eseményeit, eredmé­nyeit, törekvéseit akkor tudjuk iga­zán értékelni és megítélni, ha — legalábbis információk által — né­miképpen ezekhez is tudjuk viszo­nyítani. Következő beszámolóinkkal ehhez a viszonyításhoz szeretnénk némi és csak igen töredékes segítsé­get nyújtani a megye színházszerető és a színház iránt érdeklődő közön­ségének. Talán nem lesz érdektelen. Nemrég érkezett hír arról, hogy Sámuel Beckett új színpadi művét mutatták be a New York-i Lincoln Centerben. A Guardian kritikusa a művet Beckett teátrálisan legere­detibb műveként jellemzi. Az üres és sötét színpadon csak homályosan vehető ki egy palástba öltözött fi­gura, majd a színpad távoli csücs­kében fénysugár világít meg­­ egy szájat. A megvilágított piros ajkak húsz percen át hadarnak, gyorsan és megszakítás nélkül mondják a szöveget, egy 70 éves nő önvallomá­sát. Talán halálos ágyán adja elő gyónását, s ezek szerint a palástos figura talán egy pap, akinek feltéte­lezett kérdéseire a nő állandóan bi­zonygatja: nem ő volt az, hanem egy másik nő. Innen a mű címe: Nem én. De hogy milyen bűnök el­len tiltakozik, nem derül ki. Az vi­szont kiderül a nőről, amikor a kö­zönség tapsát megköszöni, hogy apáca. A produkció hipnotikus ha­tása alatt a néző végül úgy érzi, hogy minden homály ellenére egy teljes élet tanúja lett. A kritikus végül idézi Beckettnek egy 1961-es nyilatkozatát: „Amit mondok, nem azt jelenti, hogy ezen­túl a művészetben nem lesz forma, csak azt, hogy új formák lesznek és ez a forma olyan típusú lesz, hogy elfogadja a káoszt is ahelyett, hogy azt próbálná állítgatni: a káosz va­lami egészen más, a formának és a káosznak semmi közük egymáshoz. A művésznek ma az a feladata, hogy megtalálja azt a formát, amely a zűrzavarnak megfelel.” Formáját tekintve legalább ilyen kaotikus, de jóval hosszabb színhá­zi előadás Robert Wilson új drámai kompozíciója, az I, Overture (Nyi­tány) a párizsi Opera-Comiqu-ban. A produkció szombaton éjféltől va­sárnap éjfélig tart szünet nélkül és ezzel alighanem a világ leghosz­­szabb zárt téri előadása. (Wilson­­nak egy korábbi produkciója az irá­ni fesztiválon hét napig tartott, de szabadtéren.) Az Opera-Comiqu tel­jes 24 óráig tartó előadásában 37 színész, köztük Wilson is, hat órás műszakban dolgozik, de fizikai fá­radtság soha nem látszik rajtuk. (Vajon a közönségen sem?) Wilsonnak ritka érzéke van a ké­pi hatások iránt. Az áttetsző füg­göny, rajta egy dinoszaurusz csont­vázával, a finom világításváltozá­sok, a koreográfikus rendezés, amely a színészeket egy kísértő álomvilág figuráivá változtatja, mind-mind erre vall. A mozgás is álomszerűen lassú. A néma­filmek­re emlékeztető zenekíséret lágy, az emlékezet mélyében őrzött dalla­mokat mutat be. És ügyesek a hangeffektusok is: madárcsicsergés, tengerzúgás, esőkopogás, a rádióbe­mondó monoton szövege stb. Egy jelenetben egy nőt anyagyilkosság­gal vádolnak, de nem hallhatók sem a tanúvallomások, sem az íté­let, így követik egymást a különös, megmagyarázhatatlan közjátékok: egy fáklyásmenet, egy tengerparti jelenet, egy kocsmajelenet stb. Az egész sajátos elidegenítő hatást vált ki. A néző úgy érzi, mintha tőle mindez nagyon távol, vagy víz alatt történnék. Titokzatos, hipnotikus látomássorozat, szelíden melanko­likus hatása igen hatásos színház­­technikai kísérlet. Jerzi Andrzejewskinek, a Hamu és gyémánt világhírű szerzőjének a lódzi Teatr Nowy igazgatója új drá­ma megírására adott megbízást. Jerzi Andrzejewski azonban nem írt új drámát, hanem a Promé­theuszt dolgozta át. Ha egyáltalán átdolgozásnak lehet minősíteni, hogy a darab befejezését leszámítva Andrzejewski Prométheusza nem sokban különbözik Aiszkhülosz mű­vétől. Egész tirádákat vesz át A le­láncolt Prométheuszból, s már-már az a gyanúnk támad, hogy csupán egy hatásos és tetszetős záróakkord miatt volt szüksége az írónak a gö­rög titán alakjára. Miről is van szó? Az Olimposz is­teneinek kínos a fogoly titán jelen­léte. Félnek tőle, s likvidálni sze­retnék. Aztán jön egy abszurd be­fejezés: Prométheusz megszabadul, legyőzve az isteneket, kiharcolva igazát, elindul a­ közönség felé, s ekkor valahonnan sortűz dördül Prométheusz holtan rogy össze. Abszurd halál? Véletlen? Minden­esetre ostoba, mint Macieké a Hamu és gyémántban. Az emberek hálát­lanok, így fizetnek, amiért Promé­theusz elhozta nekik a tüzet. Több, más magyarázat nincs, úgy kell tá­voznunk a színházból, hogy nem tudunk megmagyarázni semmit. Nem tudunk megmagyarázni sem­mit. Ez a megjegyzés mind a há­rom említett előadásra érvényes. M. V. Tájékoztató a gépészeti szakirányú technikus minősítő vizsgákról A középfokú ipari technikumok megszűnése, illetve szakközépisko­lává való átalakulása következté­ben megszűnt az iskolákban folyó középfokú technikusképzés is. Az ipar technikusigényének biztosítá­sára a szakminisztériumok techni­kus minősítő vizsgákat szerveznek. Ezek eredményes letétele jogosít a technikus cím viselésére. Techni­kus minősítő vizsgára jelentkezhet­nek az alábbi képesítéssel rendel­kezők: 1. A technikus minősítés szak­irányának megfelelő új típusú szak­középiskolai érettségi bizonyítvány. (1965. évi 24. számú tvr. alapján szerzett). 2. Középiskolai érettségi bizonyít­vány és a választott szaknak meg­felelő szakmunkásképesítés, avagy a választott szaknak megfe­lelő régi típusú (1961. évi III. tör­vény alapján szerzett­­szakközépis­kolai érettségi bizonyítvány). A 2-es pont alatt felsoroltak azon­ban csak akkor jelentkezhetnek a technikus minősítő vizsgára, ha előzetesen vizsgát tesznek az új tí­­pu­sú szakközépiskolák szakmai el­méleti tananyagából. Ezt a vizsgát kétféle formában tehetik le: a) különbözeti vizsga formájában b) az érettségizett szakmunkások számára szervezett 2 éves esti vagy levelező tagozatos továbbtanulással és az azt lezáró érettségi vizsgával. Az a) pontban említett különbö­zeti vizsga tananyaga azonos a szakközépiskola szakmai érettségi vizsgájának anyagával. A külön­bözeti vizsgát letenni szándékozók­nak tehát a szakmai tárgyak érett­ségi tételei alapján kell felkészül­niük. A Kohó- és Gépipari Minisztéri­um rendelkezése szerint­ a gépészeti szakirányú technikus minősítő vizsgákra első alkalommal ez év augusztus 31-ig lehet jelentkezni. A minősítő vizsgára jelenleg csak a 2. pont alatt felsorolt képesítéssel, rendelkezők jelentkezhetnek, mert az 1. pont alatt felsorolt új típusú szakközépiskolákban e tanév során végeznek először a szakközépiskolá­sok, s nekik két év előzetes üzemi gyakorlatot is teljesíteniük kell a technikus minősítő vizsgára való jelentkezés előtt. Kellő számú jelentkező esetén a debreceni Mechwart András Gépé­szeti és Gépgyártás-technológiai Szakközépiskola augusztus hónap II. felében különbözeti vizsgát szer­vez. Az azon eredményesen szerep­lők augusztus 31-ig beadhatják je­lentkezésüket a technikus minősítő vizsgára. A b.) pontban jelzett kétéves to­vábbképzésre a dolgozók iskoláiba történő jelentkezéssel egyidejűleg (május 15.—június 15.) lehet jelent­kezni.­Az a) pontban jelzett különbözeti vizsgára való felkészülés történhet magánúton vagy tanfolyamon. A felkészülés elősegítésére — ugyan­csak megfelelő számú jelentkezés esetén — önköltséges előkészítő tanfolyamot szervez az intézet. Je­lentkezési határidő: február 28. Részletes felvilágosítást az intézet titkársága ad. (Debrecen, Széchenyi u. 58. Telefon: 11-169). ÚJ KÖNYVEK Hont Ferenc: A cselekvés művészete A könyv hézagpótló vállalkozás a magyar színházi szakirodalom­ban: megkísérel közérthetően be­szélni a színjátszás, a színházi stí­lusok jellemzőiről. A kötet két részre oszlik. Az elsőt azok a pár­beszédek alkotják, amelyekben a képzelt professzor és tanítványai megvitatják a színjáték kialakulá­sának és fejlődésének állomásait, majd a jelenkori színházi munka gyakorlati kérdéseit. E dialógusok az elvont elméleteket is a minden­napi életből vett hasonlatokhoz kap­csolják. A második rész a szerző különálló, már publikált tanulmá­nyainak időrendi gyűjteménye. Az írások alkotáslélektani folyamato­kat rögzítenek, a színész és a rende­ző elképzeléseinek a megvalósulá­sáig vezető útját rajzolják meg. Ezek a fejezetek inkább Hont sze­mélyes tapasztalatait tükrözik, ám személyes felfogása ebben az eset­ben azt bizonyítja, hogy a szak­könyvek általánosításai helyett egy színházi ember öntörvényű vilá­gával ismerkedhetünk meg. Figye­lemre méltó a kötet utószava, mely­ben a szerző a jövő modern, szocia­lista színházáról alkotott elképzelé­seit vázolja fel. Fiataloknak is ajánlandó. (Hont Ferenc rendező, színház­­esztéta. 1924-től részt vett a mun­kásmozgalomban. Párizsban és ha­zai színházakban rendezett, ő kez­deményezte a Szegedi Szabadtéri Játékokat. A színháztudományi in­tézet igazgatója, kandidátus, Kos­­suth-díjas. Főbb művei: A rendező munkája [1952], A színjátszó mun­kája [1954], Valóság a színpadon [1960].)­gát, könyveket, folyóiratokat, újsá­gokat, kéziratos memoárokat dolgo­zott fel, s ugyanakkor írásba fog­lalta a ma még összegyűjthető száj­­hagyományt. Az anekdoták főleg korábbi századok tudósainak alak­ját idézik, az anyag zöme a két világháború közötti időpontig ter­jed, a legutóbbi negyedszázadról csak néhány epizód vall. Az anek­doták hősei nagyrészt középiskolai és egyetemi tanárok, kívülük még szép számmal kaptak helyet könyv­tárosok, muzeológusok is. Az anek­doták csak elhunyt tudósokról szól­nak. A kötet szerkezetileg két fő részre tagolódik. Az első rész a tár­sadalomtudósok (nyelvészek, iroda­lomtörténészek, történetírók, jogá­szok, filozófusok, pedagógusok), a második a természettudósok (poli­hisztorok, orvosok, matematiku­sok, geológusok, mineralógusok, földrajztudósok, csillagászok, zoo­lógusok, botanikusok, feltalálók, mérnökök) alakját mutatja be az anekdota görbe tükrében. A könyv nemcsak szórakoztató ol­vasmány, hanem számos fontos művelődéstörténeti adalékot is tar­talmaz, sőt mivel a szerző a bemu­tatott arcképekhez a legfontosabb lexikális adatokat is mellékeli, ké­zikönyvként is használható. (Bisztray Gyula irodalomtörté­nész. Budapesti nagykönyvtárak munkatársa, majd kultuszminiszté­riumi tisztviselő. 1945—1949 között a magyar irodalomtörténet egyete­mi tanára, 1950-től számos költői, írói életmű kritikai kiadását ren­dezte sajtó alá. Legutóbb megje­lent műve: Jókedvű magyar iro­dalom.) Köpeczi Béla: Az egzisztencializmus A sorozat összképétől — filozó­fiai vonatkozásai miatt — némi­képp elütő kötet első két kiadása gyors egymásutánban jelent meg. Bevezető tanulmánya viszonylag rövid; az abban foglaltakat a feje­zetek élén található — és az egyes szerzők munkásságát elemző — előszavak egészítik ki. A szemel­vények a dán S. Kierkegaard-t, két német bölcselőt (K. Jaspers és M. Heidegger), valamint két francia író-filozófust (S. P. Sartre és A. Camus) mutatnak be. A szerkesztő — több-kevesebb hangsúllyal — a filozófusok irodalmi, esztétikai vo­natkozású nézeteit állítja a közép­pontba. A kötetzáró bibliográfiát az új kiadás számára felfrissítették. Az egzisztencializmus és a mo­dern polgári irodalom kapcsolata összetett jelenség: a válogatás csak bevezető jellegű tájékozódásra al­kalmas A legutóbbi kiadás megje­lenése óta a téma magyar irodalma új fordításokkal (Kierkegaard, Sartre) és marxista filozófiai elem­zésekkel bővült. Bisztray Gyula: Jókedvű magyar tudósok A jókedvű magyar irodalom nagy sikere után a kitűnő irodalomtör­ténész a magyar tudósokról szóló anekdotákat gyűjtötte össze. A szer­ző megfogalm­azása szerint a könyv­ kettős céllal készült: „hogy hagyo­mányokat őrizzen és hagyományo­kat mentsen.” Ennek megfelelően átvette a magva - anekdotakincs ré­gebbi forrásainak vonatkozó anya­ Vörös Béla Az 1925 óta Franciaországban élő, méltán világhírű szobrász, festő és iparművész Vörös Béla (1899) éle­tét és (elsősorban szobrászati) mun­kásságát mutatja be a kétnyelvű (francia és magyar) album.. Heléne Parmelin előszava (Vörös kertje) az ismerős közelségéből, de a mű­vészettörténész kritikus szemével mutatja be a művészt. Életét Dévé­nyi Iván foglalja össze, grafikáiról Galambos Ferenc, szobrászművé­szetéről Németh Lajos ír. A mű­vész munkásságát közel száz feke­te-fehér és hat színes kép mutatja be. Vörös művészete a francia áramlatok közt alakult ki, pályája a kubizmus talajáról indult (Jazz­­zenekar), magába olvasztotta a leg­fontosabb korszerű irányzatok ér­tékes és maradandó eredményeit (expresszionizmus, A poézis halála, a néger plasztika újrafelfedezése, Két fej), anélkül, hogy valaha el­távolodott volna alapjában realista szemléletétől, mely legsajátabb, assemblage-oknak nevezett alkotá­saiban is megnyilvánul (őrszem, Női torzó). Fémekkel, fával, kő­vel, elefántcsonttal éppúgy alkot, mint a különféle grafikai techni­kákkal vagy olajjal (Zöld alma). A szép kiállítású album minden nagyobb könyvtár számára beszer­zésre érdemes. Hogyan tartja a kapcsolatot a külföldön élő magyarság az óhazával? Milyen eredményei, milyen tervei vannak a Magyarok Világszövetségének ? Erről kért tájékoztatást Kárpáti József főtitkártól Tóth Ferenc, az MTI munkatársa. — Tapasztalati tény — mondta a főtitkár —, hogy a szülőhazájától távol élő magyarság érzésében, ér­deklődésében mindinkább Magyar­­ország felé fordul. Erősödik a ma­gyarsághoz való tartozás érzése, a magyar származás tudata. Tovább növekszik a hazalátogatók száma, az elmúlt három évben, 1970—1972- ben összesen csaknem 400 000 ma­gyar, távolban élő rokon járt itthon. Ezen belül — örvendetesen — új tényező: a második és még inkább a harmadik nemzedék nagyszámú je­lentkezése az óhazában, érdeklődése a szülők, nagyszülők nyelve és a magyar kultúra iránt, igénye a tá­jékozódásra a Magyar Népköztár­­­saság fejlődéséről, helyzetéről.­­ 1972-ben a nálunk járt rokon­látogatók száma meghaladta a 138 ezret, s ebből több mint 50 ezerre tehető az első és a második nemze­dékbeliek száma. A tengerentúli országokból mintegy 30 ezren láto­gattak Magyarországra; egyedül az Egyesült Államokból több mint 15 ezren jöttek. Az európai országok közül legtöbben, csaknem 48 ezren az NSZK-ból érkeztek hosszabb-rö­­videbb látogatásra a szülőföldre. Az itt jártak megnyilatkozásaiból leszűrhető egyértelmű következte­tés: mind szélesebben kibontakozó, gyűrűző igény, hogy valóságél­ményt, közvetlen ismereteket sze­rezzenek az óhazából. Ez a folya­­m­at, illetve igény — tette hozzá Kár­páti József —, a jelek szerint erős­­bödni fog, s elősegíti nyelvünk és kultúránk mind nagyobb hatósuga­rú kibontakozását, terjedését hatá­rainkon túl. — A nyári hónapokban a világ minden tájáról érkező gyerekek a Balaton melletti úttörő- és SZOT- táborokban, a középiskolás­ korúak Sárospatakon, az egyetemisták Deb­recen, Szeged, Esztergom nyári egyetemein, illetve az EXPRESS if­júsági táboraiban tanulhatnak. — A második anyanyelvi konfe­rencia felméri az első konferencia óta megtett utat, összegezi az elért eredményeket és kialakítja a to­vábbi teendőket. Várhatóan fontos napirendi pontja lesz az idei kon­ferenciának a magyar nyelvoktatás, kulturális tevékenység gyakorlati formáinak meghatározása. Központi téma az anyanyelvi nevelés a hét­végi iskolákban, egyesületekben és a családokban.­­ Bizonyos, hogy a konferenciák nyomán a külföldön élő magyarság ügyében további előrehaladás és újabb sok jó eredmény várható. Még talán az is lehetséges, hogy azokban az országokban, ahol je­lentős számú magyarság él, jelent­kezni fog olyan igény, az illető or­szágban államilag is­ tegyék lehető­vé, biztosítsák és támogassák a nemzetiségi csoportok anyanyelvi oktatását, nemzeti kultúrájuk ápo­lását, mint ahogy ezt például Auszt­ráliában már elkezdték.­­ Kapcsolódik az elmondottak­hoz, hogy az anyanyelvi konferen­ciával egyidejűleg az idén is ven­dégül látunk 10—12 külföldi ma­gyar tánccsoportot (az Egyesült Ál­lamokból, európai országokból egy­aránt) és megrendezzük fesztiválju­kat. Mindez a Petőfi-évforduló esz­tendejében, annak jegyében is tör­ténik. A Petőfi-emlékév különben a külföldi magyarság számára is ki­emelkedő esemény. A költőre együt­tesen emlékezik az egész világ ma­gyarsága. Sokrétű, gazdag a jubi­leumi események, rendezvények so­rozata. Sok kiváló művészünket küldjük el a magyar kultúra köve­teiként ezekre a Petőfi-ünnepségek­­re, mint ahogy több élvonalbeli művészünk ott volt a nemrégiben Ausztriában tartott Petőfi-esteken. (MTI) törteti. (MTI Fotó: Gottwald Károly) Az idei tanévben nyílt meg Szek­­szárdon Dunántúl legnagyobb és leg­korszerűbb egész­ségügyi szakisko­lája, ahonnan évente mintegy 100 ápolónő, csecsemő- és gyermekgondo­zónő kerül ki. Az iskolához 144 sze­mélyes kollégium tartozik. Varga Ilona a babát­ól­ HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ , 1973. FEBRUÁR 22.□

Next