Hajdú-Bihari Napló, 1985. április (42. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-16 / 88. szám
Olyan, mint otthon Olvasói szokások Újszentmargitán Azt mondják, válságban vannak a könyvtárak. Az olvasási igények mérséklődésével funkciójuk elbizonytalanodott, szerepük elszemélytelenedett, jószerivel csak a szolgáltatásokra szorítkozik, s nem képes olyan bensőséges viszony inspirálására, ami a betérő kölcsönzőket a nemesebb irodalom, az igényesebb kultúra keresésére ösztönzné. Újszentmargitán, ebben a Polgár és Tiszacsege között fekvő 1900 lelkes kisközségben 1972-ben adták át használatra a Váci Mihály klubkönyvtárat. Felső szintjén egy klubhelyiséggel egyetemben a községi könyvtár osztozik. Meglepetés ez a 67 négyzetméter az erre járónak. A könyvek, bútorok ugyanolyanok, mint másutt — és mégis, az egész rendkívül meleg, barátságos összhatással marasztalja a látogatót. A tárgyak elrendezése, az üdén zöldellő virágos cserepek, a színes díszítések arról vallanak, hogy olyan gazdája van a könyvtárnak, aki második otthonának tekinti a termet, s olyanná formálta, hogy kellemesen érezze magát benne. S mert jó ízlése van, a környezet mások számára is vonzó lett: elemi feltételeként annak, hogy kedvük támadjon elidőzni, böngészni, keresgélni a polcokon sorakozó könyvek, folyóiratok között. — „A virágokat otthonról hoztam, mert szeretem őket — mondja Nyircsák Ferencné, aki 23 éve a községi könyvtár főállású vezetője. — Régen, a hatvanas években még díszítőművészkört is vezettem az asszonyoknak. Ma már nem lehet őket kimozdítani, hogy összejárjanak, s közösségben elbeszélgessenek. Sokuknak van munkahelyük, ott közösségben vannak. Utána már elég a szűk családi kör, a házimunka, a tévézés. Még szomszédolni sem járnak.” Hát akkor a könyvtár? „Akkor volt a csúcs, amikor átadták az új épületet: 572-en iratkoztak be. Azóta sokat apadt az érdeklődés. Tavaly 437 olvasónk volt. Minden évben újra kell építeni a létszámot. A többség természetesen iskolás. Kétségtelen, hogy a televíziózás általánossá válása sokat rontott az olvasottságon, de gyakran segíti az érdeklődés felkeltését is. Például a Monte Christo sorozat után sokan keresték magát a könyvet is.” Nézegetjük az állományt. Az alapterületet és a lakosság létszámát figyelembe véve a központi mutatók 6500 kötetet írnak elő ekkora könyvtárba, de itt becslésre is jóval több könyv takarja a polcokat. „Kétezren felül van az ifjúságiak száma, mintegy négyezer a szépirodalmi, a többi a szakirodalom. Annak külön örülök, hogy igen gazdag kézikönyvállományt sikerült kialakítani az évek során. Az iskolások, a gimnazisták, de még a felnőttek is jó hasznát veszik egyes szakkérdésekhez. A beszerzési keretünk évente 23 ezer forint, ez szűkösen, de elég.” Vajon a könyvtáros ízlése a rendelhető könyvek kiválasztásában is érvényesül? „A kötelező törzsanyagon túl segítségemre vannak a megyei könyvtár ajánlásai, amelyek felhívják a figyelmet az új és fontos kiadványokra. Ezenkívül természetesen figyelembe veszem a helyi sajátságokat, az olvasók kor- és foglalkozás szerinti összetételét. Saját ízlésemet inkább a könyvek kölcsönzésekor engedem hatni. Nem szeretem például a krimiket, s akit lehet, igyekszem róla lebeszélni. Vagy legalább adok melléjük komolyabb olvasnivalókat is: vigyék haza, lapozgassák, hátha kedvük támad belemélyedni. A gyerekeknek a mesék mellé rakom a Búvár, a Bölcs Bagoly, az így élt vagy a Képes történelem egy-egy darabját, hadd gyarapodjék tudásuk. Sokszor kérés nélkül is küldök velük haza jó könyveket a szüleiknek. Egyébként azt tapasztalom, a pedagógusok szava nyom a legtöbbet a latba. Amit ők mondanak vagy javasolnak, az a gyerekek számára szentírás, azt fogják, viszik, olvassák. Ez természetesen felelősségüket is megnöveli.” Egy könyvtár lehetőségeit az is meghatározza, mennyire tud kedvet kelteni olvasóiban arra, hogy a kölcsönzésen túl több időt falai között töltsenek. Az újszentmargitai könyvtár abból a szempontból is kedvező helyzetben van, hogy egybeépült a művelődési házzal, így akinek ott akad dolga, netán a mozielőadás előtt van néhány perc szabad ideje, fölkaptathat az emeletre és leemelhet a polcokról egy-egy könyvet vagy folyóiratot. „És ezzel sokan élnek is. A gimnazisták kezükbe veszik a Kritikát, a férfiak a Magyarországot, a nők az Új Tükört vagy a Lakáskultúrát, a gyerekek a Kincskeresőt — bizony, a mai árak mellett mindenki megnézi, hogy milyen lapot rendeljenmeg magának. Amúgy rendezvényekre, oktató előadásokra nagyon nehéz bárkit is idevonni, író-olvasó találkozókra viszont volna igény, de csak neves írókkal. Az idősek inkább a történelmi regényeket és a klasszikusokat szeretik, de a fiatalabbak már inkább a maiakat olvassák: Galgóczyt, Palotai Borist, Végh Antalt, Moldovát. Egy ilyen találkozó jó propaganda lehetne az olvasásnak — de hát számunkra elérhetetlen. Honnan tudnánk mi több ezer forintot fizetni beszélgetésért?” Több ezer forintot? Menynyi lehet itt a beiratkozási díj? Öt vagy tíz forint? Túri Gábor Előadóművészek és tévésztárok más szerepkörben A Vidám Színpad 1985. április 22-én, hétfőn este 8 órai kezdettel ismét Debrecenben, a Városi Sportcsarnokban szerepel. Ezúttal az Ezt is tudjuk! című műsorát mutatja be, amelynek az az érdekessége, hogy népszerű televíziós személyiségek, előadóművészek és rendezők más szerepkörben mutatkoznak be és szórakoztatják a közönséget. Kővári Katalintól, a műsor szerkesztőjétől kértünk április 12-én telefoninterjút. — Mit kell tudnunk a műsorról azon kívül, amit a plakáton olvashatunk? — Mindenekelőtt azt, hogy a Vidám Színpadnak a legújabb műsorát visszük Debrecenbe, ma délelőtt volt a főpróba, s mondhatom, hogy a szereplők jó hangulatban váltak el, elégedettek voltak egymással. Antal Imre és Kudlik Júlia az Artistaképző Iskola szakembereitől tanulta a bohócmesterséget, a Poór Klári—Farkas Bálint házaspár musicalduetteket fog énekelni, miközben kedvesen parodizálják egymást. Szalóczy Pál, a mindig komoly arcú televízióbemondó bebizonyítja, hogy rendkívül színes egyéniség, három dalt énekel: egy operarészletet, egy Zorán-számot és egy musicalsongot. Petress István és Domonkos Zsuzsa operettrészletekkel szórakoztatja a nézőket, Kertész Zsuzsa és Juszt László bűvészmutatványokkal arat megérdemelt sikert. Molnár Margit és Murányi László a magánszámokon kívül előad egy Lujza Jenő jelenetet is. A műsort Csenterics Ágnes rendezte, kísér a Gyarmatiegyüttes, a zongoránál Kopeczky Lajost, a népszerű sportriportert találja a közönség. A vidám, zenés műsort divatbemutató egészíti ki, amelyről a Hajdú-Bihar megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat gondoskodik. Ezenkívül közönségjátékra is sor kerül, sok meglepetéssel. — Nem említette Rózsa György és a Lehoczky Zsuzsa nevét, pedig ők is szerepelnek a plakáton ... — A mai főpróbán Molnár Margit vezette a műsort, mert Lehoczky Zsuzsa beteg lett, s majd április 18- án dönti el az orvos, hogy vállalhatja-e április 22-én a fellépést. Minden reményünk megvan arra, hogy ott lesz Debrecenben. Az viszont bizonyos, hogy Rózsa György nem utazhat, mert abban az időpontban külföldön fog tartózkodni, a plakát viszont nem hirdeti Murányi Lászlót, holott ő a műsor egyik fő erőssége ... — Köszönjük a tájékoztatást. B. E. GONDA ZOLTÁN: UTCASZÍNHÁZ (MO) FILMNAPLÓ AFFI Filmforgalmazásunk egyik régi hibája, hogy a rövidfilmeket szükséges rossznak tekinti, csak úgy mellékesen csapja hozzá a nagyfilmekhez, s ezáltal valahogy a nézőket is rászoktatja egy passzív ellenállásra. Miközben a rövidfilmek címlistáját nézzük, akaratlanul elkönyveljük magunkban, hogy a nagyfilm ezek szerint rövidebbre sikerült az átlagosnál, s a műsoridő kitöltése érdekében szükségessé vált egy rövidfilm levetítése is. Ilyenkor az ember „félárbocra engedi” érdeklődését, kényelmesen (már ahol tud!) elhelyezkedik az ülésen, s rezignáltan várja a rövidfilm „Vége” feliratát. Én is ennek a magatartásnak lettem majdnem az „áldozata”, amikor elmentem megnézni a Szaffi című magyar rajzfilmet. Egykedvűen néztem az alkotók listáját, amikor a szemem két néven akadt meg: Hofi Géza és Koós János. Az első kép után közömbösségemet mintha baltával vágták volna el, s ez kétségtelenül a szokatlanul jó kezdésnek volt köszönhető. Ahogy felcsendül a „Macskaduett” átdolgozott változatának jól ismert dallama, két „bájos” macska jelenik meg szemünk előtt, arcukon Hofi Géza és Koós János jellegzetes vonásaival. A rendező, Nepp József tehetségét dicséri, hogy a két macskát úgy tudta megrajzolni, hogy azok minden mozdulatukban megőrizték fajtájuk jellegzetességét, de ugyanakkor összetéveszthetetlenül a neves komikussá, illetve táncdalénekessé „alakultak át”. Mindehhez mintegy „koronaként” járul a zenei aláfestés, illetve a hangok és a kifejező mozdulatok tökéletes összhangja. A macskák kudarcából és hiábavaló fáradozásaiból szerkeszti a rendező a gegfüzért, felhasználva a szöveg és a dallam kínálta lehetőségeket. A „Megalkuvó macskák” a gégékkel hangsúlyozottan dolgozó, a groteszk animáció köznyelvén fogalmazó rajzfilmek kategóriájába tartozik. Nem remekmű, nem felejthetetlen művészi alkotás, „mindössze” egy kitűnően Szórakoztató, gegekkel, szituációkkal és jellemekkel jól operáló néhány perces rövidfilm. A Hofi Géza és Koós János hangján megszólaló macskák kitűnő alaphangulatot biztosítanak Dargay Attila Szaffijához, amely a Pannónia Filmstúdió legújabb rajzjátékfilme. Dargay Attila, Nepp József és Romhányi József, a film írói ismert alapanyaghoz nyúltak: Jókai Mór Cigánybáró és Szaffi című műveiből állították össze a történetet, melynek epizódjai mulatságos figurákra és még mulatságosabb szituációkra épülnek. Dargay Attila filmje kezdetben mintha egy kicsitnehézkesen indulna: Temesvár ostromának bemutatásakor még nincs olyan egyénített figurája a történetnek, melynek középpontja állításával humoros szituációt lehetne kialakítani. Bár a rajzolt vonalak segítségével létrehozott groteszk ötletek a filmnek már ebben a részében is megtalálhatóak — gondolok itt például a tamburmajor botjának díszrojtjára, amely vezénylés közben alakjának változásával utal az Osztrák—Magyar Monarchia jelképére, a kétfejű sasra. Ebben a részben főleg a tárgyak és a szituációk szolgálnak a humor forrásául, de mivel semmilyen tárgy nem tud olyan mulatságos lenni, mint az emberi gyarlóság, érezhetően nem találnak rá az alkotók az igazi hangra. Ugyanez jellemző még a filmnek arra a részére, amikor Jónás apjával török fogságban van, sőt még arra a részre is, amikor a felcseperedett fiúcskát a cigányok társaságában látjuk. Feuerstein és Puzzola figurájának a megjelenésével azonban valósággal egymást érik a mulatságosabbnál mulatságosabb jelenetek. A bolognai börtönből kiszabadított Puzzola az intrika és a rosszindulat élő szobra. Mindezt hihetetlenül találó módon érzékelteti Dargay Attila a vonalak segítségével: alakja piciny és vékony, szinte csonttá aszalódott a gonoszságtól, de keze, ha szükség van rá, hosszan megnyúlik, s rontó szándékkal mindenhez hozzáér. Feuerstein jellemét is az alapvető vonalak határozzák meg: hájas, kövér alakjából csak úgy árad a butaság, a rosszindulat és a pénzéhség. A mese szempontjából egyáltalán nem nevezhető központi alaknak a „szépséges” Arzéna, mégis emlékezetes marad felcicomázott, agyonmázolt alakja. Rikító rózsaszín ruhája, „előkelő” mozdulatai, mind, mind sikeres karikatúrája a mérhetetlen butaságnak és beképzeltségnek. Dargay Attila filmje is valahogy azt bizonyítja, hogy a rajzfilm nem kedvez a jóságos és becsületes emberek megjelenítésének. Hiszen itt nincs lehetőség a nevetséges tulajdonságok kifigurázására, a rosszindulatú vonások túlzó hangsúlyozására. Ezért marad teljesen szürke és jellegtelen Szaffi, s ezért tud csak néhány jelenetben emlékezetes maradni a főhős, Jónás. Amikor az ősi birtokára visszatérő „fiatalúr” naivságát, hiszékenységét, időnként jelentkező ellenszenves úri gőgjét kell kigúnyolni, akkor Dargay Attila és munkatársai remekelnek, de amikor a fiú pozitív tulajdonságai kerülnek előtérbe, tanácstalanná válik kezükben a ceruza Mindez azonban nem von le semmit Dargay Attila filmjének értékéből, mint ahogy az sem negatívum, hogy — hasonlóan a Vakhöz — a Szaffi is erősen emlékeztet Walt Disney stílusára. Sümegi Anikó KESELŐ Egy nem eléggé méltányolt hangszer KLARINÉT KAMARAEST DEBRECENBEN A közelmúltban hallhattuk meg Paraczky Miklós klarinétművész kamaraestjét a Zeneművészeti Főiskola hangversenytermében. A viszonylag gyér számú közönség — amelynek zömét főiskolások tették — zenei életünk egyik sajátosan konzervatív jellegére vetített fényt. Debrecen hangversenyeinek hallgatóságát túlságosan is jellemzi a régi megállapítás; szereti, amit ismer. Más közönségünk még ott tart, hogy a zongora és a hegedű — s talán a gordonka — kivételével alig hajlandó elfogadni szólóhangszerként más instrumentumot (kivéve azt az esetet, ha az illető hangszer játékosa véletlenül nemzetközileg minősített név a művészet világában). A hangverseny központi hangszere ezúttal a klarinét volt. Ez a hangszer immár két évszázada — Mozart és Weber óta — népszerű szólóhangszernek számít nagy zenei tradíciójú országokban. E hangszer virtuozitása alig ismer határokat, dinamikai skálája széles, lehetősége felveszi a versenyt a vonós hangszerekével, és kifejezési képessége vetekszik az emberi hang közvetlenségével. E csodálatos hangszer fiatal játékosa, Paraczky Miklós pedig ura hangszerének, művészete jelentős tényezője Debrecen zenei életének. Hangszerén problémák nélkül — tökéletes légzéstechnika! —, a zenei mondanivaló kifejezésével és tévedhetetlen stílusérzékkel vezeti közönségét a klarinét irodalmának gazdag világában. S még azon túl is! E furcsa ellentmondás azt jelenti, hogy Paraczky Miklós műsorának első felében Bach-műveket hallottunk, s köztudomású, hogy Bach korában a klarinét még nem létezett, s így szerzeményeit e hangszeren megszólaltatni tulajdonképpen stílustalanság lenne. Mégis, találhatunk három indokot e törvényszegésre: a vágyat, hogy a klarinétosok se maradjanak ki Bach zenéjének csodálatos világából; a barokk gyakorlatot, amely megengedte és használta a hangszerek cseréjét a művek előadásánál, és végül azt, hogy egy pillanatig sem érezhettük szentségtörésnek a klarinéton játszott Bachműveket, mert mindössze klarinét hangszíneket hallottunk fuvola hangszínek helyett, de Bachot hallottunk, stílusosan. Rögtön meg kell jegyeznünk, hogy Karasszon Dezső orgona continuója és Molnár Zsoltnak a basszust támogató gordonkajátéka finoman segítette megvalósítani, felidézni a barokk zene hangulatát. Végre hallhattunk egy stílusos gordonka szólamot, amely úgy tudott fontos lenni, hogy sehol sem hivalkodott, vagyis megértettük, miért szükséges jelenléte az e stílusú művekben. A műsor első felében Karasszon Dezső még önálló orgonaműveket is játszott. Vitán felül áll, hogy ő hangszerének városunk határain kívül is jelentős egyénisége, akit ez alkalommal talán csak a főiskola orgonájának korlátai gátoltak a több színű játékban. De művészetének hitelét igazolhatja a Bach-művek előadására vonatkozó egyéni meggyőződése is, amellyel kár lenne vitába bocsátkozni. A műsor második feléből — sajnálatunkra — kimaradt a Beethoven klarinét-trió, s helyette egy Brahms-szonátát hallhattunk. Sokkal üdébb színfoltot jelentett Schubert A pásztor a szirttetőn című szerzeménye. Örömünket az indokolta, hogy a mű ritkán kerül előadásra, pedig Schubert hétköznapjaihoz az ehhez hasonlók jobban hozzátartoznak, mint sok más, ma gyakran játszott műve, amelyeket pedig életében talán sohasem adtak elő. A finoman megformált énekszólam mellett (Matolcsi Éva) feltűnő volt a zongora szólam egysíkú, akkordikus kísérete, amelyből sejteni lehet, hogy az e fajtájú művekben a szólamot legtöbbször maga Schubert — talán rögtönözve — játszotta. Külön méltatást érdemel a hangversenyt záró Milhaud hegedű-klarinét-zongora trió. A művet könnyed, néhol túlságosan is felszínes elegancia és olyan latinfrancia szellemesség hatja át, amely téveszthetetlen hatást gyakorol a közönségre. A szerző egy-egy rövid tételben annyi ritmikai, dinamikai, modulációs és hangszínhatást, ötletet képes felvonultatni, amennyit másoknál sokszor egy egész este sem hallhatunk. A három előadóművész láthatóan bő humorral, bámulatosan precíz össz-l, játékkal el tudta felejtetni a közönséggel a mű rafináltan nehéz intonációját és bonyolult poliritmikáját. Paraczky Miklósnak e műben kiváló és egyenrangú társa volt a fiatal, de máris rutinos hegedűművész: Sánta Zoltán, s a műsor egész második felében a zongora szólamot kiválóan játszó Végvári Csaba. Szatmári Endre HAJDC-BIHAM NAPkO — 1985. APFILIS 16.