Hajdú-Bihari Napló, 1994. július (51. évfolyam, 153-177. szám)
1994-07-01 / 153. szám
* 1994. JÚLIUS 1., PÉNTEK HARMADIK OLDAL HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 3 Gáli Ákos :Debrecen (HBN) - Az elmúlt hét szombatja mérföldkőnek ígérkezett a KDNP életében. Sor került annak az országos választmányi ülésnek a megtartására, amelyet a párt intézőbizottsága már az országgyűlési választások első fordulója után kezdeményezett. VB Érthető is volt a számvetés igénye. A választás eredményét a tagság kudarcként élte meg, amelyet csak súlyosbított a szocialisták abszolút győzelme. A párt vezetőtestületei mellett a helyi és a megyei szervezetek is elkészítették elemzéseiket az okokról. Minden értékelés egyértelműen megfogalmazta a megújulás szükségességét, amelyet személyi változásoknak is jelezniük kell a közvélemény számára. A kedvezőtlen választási erediményhez sajnos, igen sok ok vezetett. Ezek között voltak olyanok, , amelyeket a térség országai mind ítélnek, tekintet nélkül a politikai vezetés összetételére, tehát a gazdasági mutatók romlása, az életszínvonal vélt vagy tényleges csökkenése, a drasztikusan megjelenő munkanélküliség. Ezek a körülmények Európa nyugati felén is kormányváltáshoz vezetnek. Emellett természetesen nagyszámú lehetőség adódik arra is, hogy a KDNP saját hibáit is felfedjük. Kettőt ezek közül szinte minden elemzés megemlített. Az egyik nyilvánvalóan a kormánykoalícióban való részvétel. Nem is önmagában a tény - bár erről az Antall-kormány létrejöttétől kezdve dúl a párton belüli vita -, stanem a részvétel minősége. Ma nem könnyű eldönteni, hogy megalapozott volt-e a belépés az MDF- vezetésű koalícióba. A mostani választópolgári ítélet után persze könnyű lenne azt mondani, hogy hiába volt. Megállapodás nélkül jómagam - mint a rendszerváltozás akkori eseményeinek szerény részese - most is azt mondom, hogy vannak helyzetek, amikor nem lehet elugrani a politikai megbízatás és felelősség elől. Az 1990-es választás nyomán kialakult helyzet ilyen volt. Meggyőződéssel mondom: a Kereszténydemokrata Néppártnaks ma sincs semmilyen szégyenkeznialója amiatt, hogy szerepet vállalt szabad választások után létrejött rmánykoalícióban. Ezt nem árt adatosítani a tagjainkban, a szimpatizánsainkban, a mellettünk kitartó választópolgárokban. Az viszont kétségtelen (ön)kritika tárgya lehet, amilyen módon ez a belépés történt. Ma már eléggé tisztázott, hogy Antall József személyes befolyása erősebb volt a politikai racionalitásnál. A KDNP úgy „sodródott" bele a koalícióba, hogy gyakorlatilag semmilyen politikai megállapodás nem rögzítette a súlyát, a szerepét. Nem volt egyeztetés abban, hogy a pártprogram mely részeinek megvalósítása feltétele a részvételnek, de a kormányzati munkát vállaló személyek szuverén, vagy egyeztetett megjelöléséről sem volt szó. Ez utóbbira igen jellemző az a párton belül közismert történet, hogy az akkori elnökség még éppen csak tárgyalgatta a koalícióba való belépést, amikor teljesen váratlanul kiderült, hogy a pártnak már megnevezett minisztere van Surján László személyében. Ez a külső befolyás érvényesült aztán Keresztes Sándor akkori pártelnök elegáns eltávolításában, s végül megtörtént a kormányba való belépés, minden írásos politikai megállapodás nélkül. (Azt, hogy egy koalíciós kormány létrehozásához, működtetéséhez egy ilyen megállapodás szükséges kellék, nem csak a mostani MSZP-SZDSZ megállapodás igazolja, hanem az is, hogy 1991-ben néhány hétig folytak is ilyen megbeszélések az akkori koalíciós partnerek között, amíg az Antall-Torgyán viszály véget nem vetett ezeknek.) Politikai önállótlanság Az együttműködés kereteinek hiánya sajnos, valóban légiessé tette a KDNP-t, az Antall által „helyzetbe hozott" pártelnök miniszter pedig nem igyekezett ezen változtatni. A párt megítélése egybemosódott egy olyan kormányéval, amelynek működésére gyakorlatilag nem volt befolyása. Egy ilyen helyzet akkor sem hoz sok jót magával, ha közben teljesen jogosan azzal érvelünk, hogy biztosítottuk egy nehéz helyzetű kormány stabilitását, vagy megint csak jogosan arra hivatkozunk, hogy nem szokás hat százalékkal diktálni egy koalícióban. A politikai önállótlanságot megérezte a közvélemény, a sajtó napirenden tartotta, mi pedig tehetetlenül statisztáltunk. A KDNP-be való belépésem után részese voltam néhány szelíd kísérletnek a változtatásra, de ezek már többnyire sikertelenek maradtak. A szerény választási eredmény másik döntő oka még inkább a párton belül keresendő. Sem az előző négy évben, sem a választási kampány során nem tudtuk meggyőzően tudatosítani a választók előtt, hogy a kereszténységhez képest mit jelent a kereszténydemokrácia. Minden törekvésünk ellenére egyfajta vallási pártnak tekintettek bennünket, holott a kereszténydemokrácia nem vallási, hanem politikai nézetrendszer. Ennek megvilágítása persze nyilvánvalóan nehéz az elmúlt évtizedek után, hiszen a társadalom elvilágiasodása mellett (amit az előző politikai rendszer minden eszközzel erőltetett is) a politikai műveltség általános állapota sem túl magas. A párt jövője szempontjából alapkérdés, hogy ebben előre tudunk-e lépni, bemutatva, hogy a kereszténydemokrácia szélesen elfogadott politikai eszme Nyugat-Európában is, a második világháború után döntő szerepe volt a gazdaság talpra állításában, a jóléti társadalmak kialakításában, a stabil parlamenti demokráciák működtetésében. Mindezt pedig nem hittételekkel, hanem a gyakorlatban érvényesített pártprogrammal. Megfelelő személyek Azt a kis „áthallást", ami a párt neve kapcsán felmerül, nem kell szégyellni. Hiszen az emberek többsége akkor is a keresztény erkölcsi normák alapján éli az életét, ha egyébként nem tekinti magát vallásosnak. Ahogy nem bűn, ha egy vallásos ember nem a KDNP-re szavaz, ugyanúgy nem természetellenes, ha olyan ember fogadja el a kereszténydemokráciát politikai nézetként, aki nem tartja magát vallásosnak. Persze tudom, hogy ez így leírva egyszerű, de erről kell meggyőzni a választókat. Mindezzel természetesen együtt jár egy megfelelő személyi garnitúra kialakításának szükségessége is. Az országos választmány egyik feladatának is a személyi változások bekövetkezését tekintette a tagság. Surján László pártelnököt sok bírálat érte a választási eredmény okán, sokan úgy vélik, hogy vezetési stílusának, módszereinek jelentős szerepe van a kudarcban. Surján és az elnökség be is jelentette a lemondását. A választmány úgy döntött, hogy egy szűkített elnökséget választ a párt élére, amelynek mandátuma elsősorban az önkormányzati választás idejére, de legfeljebb december közepéig tart, akkor ismét országos választmányi ülésre kerül sor. Erre az időre a pártelnök újból Surján László lett. Személy szerint jobbnak ítéltem volna, ha nem ő lesz az elnök, de a választás eredményét tiszteletben tartom. Legyen jelzés számára, hogy a küldötteknek immár 40 százaléka szavazott ellene. Az elnökség többi tagja a pártban ismert, de ilyen tisztséget még be nem töltött személy. Az alaposabb személyi változások az önkormányzati választások utánra maradtak Ha ez az országos választmányi ülés nem is lett végül jelentős mérföldkő a párt életében, az önkormányzati választás mindenképpen az lesz. Én tántoríthatatlanul hiszek abban, hogy Magyarországon van és lesz igény kulturált jobboldali politizálásra, valamint abban is, hogy ennek minden mostani nehézség ellenére jó terepe lehet a kereszténydemokrácia. A szerző 1990-94 között országgyűlési képviselő volt, a Kereszténydemokrata Néppárt tagja. A KDNP - választás után, választás előtt . Nem könnyű eldönteni, hogy megalapozott volt-e a belépés az MDF-vezetésű koalícióba Surján László pártelnök helyi pártvezetők társaságában a kampányfinis idején Fotó: Napló-archívum A Lehallgatás: az egyik legcélravezetőbb módszer Budapest (MTI) Együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön az Országos Rendőr-főkapitányság, és az amerikai Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI), valamint az Egyesült Államok Kábítószer-ellenes Ügynöksége (DEA) Budapesten. Pintér Sándor, Louis J. Freeh és Thomas A. Constantine az ötpontos dokumentumban arról is megegyeztek, hogy a magyar és az amerikai bűnüldöző szervek a közös munkát összehangoló bizottságot állítanak fel. A tizenegy országot érintő európai körúton tartózkodó FBI-igazgató előadást tartott az ORFK állománygyűlése előtt. Louis Freeh elsősorban az országok gazdasági erejét elszívó, a polgárokat kábítószerrel mérgező, a nukláris eszközök csempészésével a stabilitást veszélyeztető nemzetközi szervezett bűnözés elleni harc fontosságára hívta fel a figyelmet. Kiemelte az egyre nagyobb gondot okozó oroszországi és eurázsiai szervezett bűnözés terjeszkedését, amely immár kiépíti kapcsolatait a szicíliai maffiával, a kolumbiai kartellekkel és az ázsiai csoportokkal is. A szervezet bűnbandák elleni küzdelem eszköztárából az igazgató külön szólt az elektronikus lehallgatásról, amely az eredményes fellépés egyik legcélravezetőbb módjának bizonyult. Hozzátette: a lehallgatást az Egyesült Államokban is szigorú szabályok korlátozzák, az elmúlt évben például a szövetségi bíróságok mindössze 976 esetben engedélyezték ezt az eljárást. A kétoldalú kapcsolatokról szólva Louis Freeh hangsúlyozta: az FBI megosztja a magyar rendőrséggel a nemzetközi bűnözéssel kapcsolatos több évtizedes tapasztalatait. Az együttműködés a szakmai képzésre is kiterjed: eddig két magyar rendőrtiszt végezte el Amerikában az FBI akadémiáját, de ez a szám a jövőben emelkedni fog. Szeptemberben például 30-ar utaznak az Egyesült Államokba rövidebb tanulmányútra. Az előadást követő sajtótájékoztatón az FBI igazgatója „példa nélkül álló előrelépésként" minősítette a magyar rendőrség eredményeit. Úgy ítélte meg, hogy a magyar bűnüldözők hatékony munkájuk mellett az általános emberi jogok érvényesülését is garantálták. Louis Freeh úgy fogalmazott: a magyar rendőrség és az FBI közötti partneri és baráti kapcsolat növeli a szervezett bűnözés elleni küzdelem hatékonyságát. Thomas Constantine, a DEA vezetője arról szólt, hogy a kábítószer-csempészet a világ szinte minden országában megjelent, különösen nagy a növekedés - a liberalizáció és az emberek szabad mozgásának következtében - Kelet-Közép-Európában. Az amerikai kábítószer-ellenes ügynökség igazgatója szintén nagy elismeréssel szólt a magyar bűnüldözők munkájáról. Pintér Sándor országos rendőrfőkapitány a magyarországi szervezett bűnözés mértékére vonatkozó kérdésekre elmondta: hazánkban szervezett bűnbandák először a 80-as évek elején jelentek meg. 1989 után mind Nyugatról, mind Keletről erősödött és nemzetközivé vált ez a jelenség. A kábítószer-csempészet területén Magyarország egyelőre főként mint tranzitország szerepel. Nemzetközi együttműködés eredményeként sikerült jelentős eredményeket elérni: tavaly például mintegy 600 kilogramm kábítószert foglaltak le. Fontos előrelépés - mondta a főkapitány -, hogy a közelmúltban olyan jogszabály született, amely lehetővé teszi a rendőrségnek a pénzmosás elleni fellépést. A lehallgatások magyarországi mechanizmusáról szólva Pintér emlékeztetett arra, hogy az október elsején életbe lépő rendőrségi törvény bírósági hatáskörbe utalja ezen eszköz engedélyezését. A hatóságok elsősorban 5 évnél súlyosabban büntetendő eseteknél élhetnek e lehetőséggel. Most készül az ezzel kapcsolatos végrehajtási rendelet, amelynek kidolgozása során felhasználják az FBI tapasztalatait is - mondta Pintér Sándor. KOMMENTÁR Bereczki Károly A magyar külpolitika vágánya Sikerként könyvelte el Jeszenszky Géza külügyminiszter a kormány eddigi négy évének külpolitikai irányát. Mint mondotta: négy szomszédunkkal, Ukrajnával, Szlovéniával, Horvátországgal és Ausztriával majdhogynem zavartalan a kapcsolatunk. Meg kellett - sajnos - állapítani azt is, hogy azokkal a szomszédainkkal, ahol a legnagyobb számú magyarság él kisebbségben, vagyis Romániával, Szlovákiával és Szerbiával nem sikerült tartós bizalomra és még tartósabb kapcsolatokra épített viszonyt kiépíteni. Miért? Kérdené bárki, bárhol, bármikor. Hiszen nem az lenne a legnormálisabb és legdemokratikusabb, hogy éppen azokkal vagyunk a legjobb viszonyban, akikkel a szomszédság jussán a legtöbb portával rendelkezünk? Trianon óta a magyar külpolitikavakvágányon mozog. Ha a magyarság egységéről, lelki-morális tartásáról, a nyelvi-kulturális azonosságról esik szó, akkor az utódállamok korifeusai revizionizmusról, irredentizmusról és magyar nagyhatalmi álmokról képzelődnek. A nyilvánosság minden szintjén mérgezve a közhangulatot. Jeszenszky Géza visszaemlékezésében nem említi, hogy röpke négy év alatt hányszor és milyen útszéli hangnemben rontottak neki és az általa képviselt külpolitikai iránynak a szomszéd államok. Nem a megbékélést, nem a tartós kapcsolatok kiépítését szorgalmazva. Hanem a gyanakvást, a bizalmatlanságot és a gyanúsítgatást olykor állampolitikai szintre emelve. Jeszenszky Géza egyetlen mondatáról néhány szomszéd államban hetekig sajtóértekeztek, ilyen vagy olyan beállításban idézték és minduntalan elítélték. Mint mondották: Magyarország, a horthysta hagyományokhoz híven revizionista és belügyekbe való beavatkozó! Váltás történik most a Külügyminisztériumban is. Néhány szomszédunk kapva kap az alkalmon és határokat elismerő szerződéseket, udvariasnak hangzó hízelkedéseket vél felfedezni a következő külügyévekben. Természetesen tudniuk kellene azt is, hogy a hamarosan tárcához jutó külügyminiszter az eddigi parlamenti ciklusban a külügyi bizottság alelnöke, majd elnöke volt. S mint ilyen, ellenőrzője magának Jeszenszky Gézának is. Következésképpen a magyar külpolitika csak annyit fog változni, hogy az eddigi külügyi bizottsági tag lesz a külügyminiszter, Jeszenszky Géza pedig külügyi bizottsági tag. S ha mindössze csak ennyi történne, akkor nyugodtak is lehetnénk: a magyar külpolitika iránya nem változik, mivel nem is változhat. Ebben a térségben magyar külpolitikának csak egy iránya lehet: a Kárpát-medencében élő magyarság érdekeinek képviselete. NAP MINT NAP Gulyás Imre Lassú levelek A lassú levelek nem a fáról hullnak - egyébként is, hol van még az ősz! -, hanem a posta útjain haladnak, ha haladhatnak, ha megírják és feladják őket a kifogástalan időérzékkel megáldott hivatalnokok. Vagyis igazán nem a derék postásokon múlik, hogy meddig kell várniuk a válaszra hártyás szemekkel epetlőn a felszólamlóknak egy-egy segélykiáltással is felérő kérdés, kérés vagy panasz nyomán. Nem, a postások nem ismernek se lehetetlent, se késedelmet. Ők megtalálják a címzetteket akár a fúrólyukban is - ha vannak címzettek, ha vannak levelek. Vannak, hogyne lennének. A baj nem ez. A baj az, hogy a levelek többnyire egy irányban folynak. A hivatalok irányába. Vissza meg szinte semmi, vagy alig valami. A főhivatalnok - persze - azt mondja, rengeteg a postaköltség. Pontosabban nem csak, sőt nem is elsősorban a postaköltség dagadt meg, növesztett óriási lombot (jaj istenem, meg ne sértsünk már valakit), hiszen az összes költséggel ez a helyzet, de az igazság az, hogy a levélről mégiscsak ez jut legelőször az ember eszébe. Hol is tartottunk tehát? Megvan! A postaköltségnél. A bélyegbe öltözött kis ördögnél, amely csúfot űz a hivatali morálból és fegyelemből és arra késztet virtuóz bürokratákat, hogy feltámasszák a nagy tetszhalottat, a személyes értesítés intézményét. Bármilyen szép is lenne! Postások helyett maguk a hivatali ügyintézők, sőt - mit nem gondol az ember -, osztályvezetők és főosztályvezetők nyomnák lakásunk előtt a csengő gombját, izgatottan (ha nem lámpalázasan) tolongva és találgatva, hogy vajon otthon tartózkodunk-e. A postások pedig nyugdíjba mennének és szemrehányó hangú leveleket küldenének a hivatalokba a nyugdíjak késedelmes kézbesítéséről.