Hajdú-Bihari Napló, 1994. október (51. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-12 / 241. szám
1994. OKTÓBER 12., SZERDA KULTÚRA • Október végén jelenik meg a PROGNÓZIS együttes 1981-1987 között készült felvételeiből készült válogatáslemez Tele van a város szerelemmel címmel a Hungaroton Gong kiadásában. A tizenhat szerzemény között olyan Prognózis-örökzöldeket találhatunk, mint a Hajsza közben, Nyári éjszakák, Kőhegyek... • Szintén válogatásalbummal jelentkezett a debreceni TANKCSAPDA trió. A zenekar Punk and Roll, illetve Legjobb méreg című lemezei CD és műsoros kazetta formájában kaphatók. • Országos klubturnéra indult szeptemberben a SZFINX együttes. A koncertek során vendégként a PRESIDENT zenekar lép fel. • A debreceni R & B Records gondozásában jelent meg a MOBY DICK nagy sikerű Memento című albuma. A kiadó most azt tervezi, hogy néhány debreceni rockformációt is szerződtet, így a NECROPSIA és a GRETA GARBO debütáló lemezei nagy valószínűséggel már a K & B kiadásában fog megjelenni. • A debreceni PME Music Box stúdióban készíti első nagylemezének felvételeit a ZAJTALAN KALAPÁCS. Az album kiadását az Aréna Saxon Records vállalta magára. • Egy éve feloszlott, most ismét összeállt a kecskeméti KORTÁRSAK zenekar. Hanghordozójuk jövő év elejére várható. MINDENFÉLE • EGY ÉLETMŰ MOZAIKJAI. Niklai Ádám költő születésének 70. évfordulója alkalmából beszélgetést rendeznek október 17-én 17 órától a Debreceni Irodalmi Múzeumban, a résztvevők: Kabdebó Lóránt, G. Komoróczy Emőke, Kiss Tamás, Bényei József; műsort adnak Csíkos Sándor és N. Molnár Éva színművészek. • HÚS ÉS GÉP. Ezzel a címmel jelent meg a debreceni gitáros-énekes, Horváth Kálmán kazettája, a tizenkét dal az előadó szerzeménye, közülük egynek Váradi Ferenc a társszerzője. A felvétel a Kölcsey művelődési központ stúdiójában készült. • ROKON NÉPEK NAPJA. A finnugor népek napját rendezik meg október 18-án 18 órától az MTA debreceni bizottságának székházában (Thomas Mann u. 49). Nyirkos István nyelvész előadást tart arról, hogyan élnek nyelvrokonaink a mai változások sodrában, utána Kiss Antal videofilmet mutat be a vogulokról és az osztrákokról. TARR FERENC A prímás Visszanéz - Mondjál valamit Gyula, a magánéletedről, a családról is! Nagy lélegzetet vesz. Előbb tölt még egy pohárkával, azután fog bele. - Meggyőződésem, hogy a családi háttér döntő fontosságú minden embernél. Ez közhely, persze. De nem lehet elégszer elismételni. Ahol meglazul a családi kapcsolat, ott nagy bajok kezdődnek, társadalmi méretekben is. A család a legnagyobb összetartó erő. Ezt most már egy hosszú házasság tapasztalatai alapján mondhatom én is. 1950-ben nősültem. Érdekes volt a megismerkedésünk. Amikor a Galánffy-féle zenekarral utaztunk Pestre az Akadémiára koncertezni, már karikagyűrűs vőlegény voltam. Szép kislány volt a menyasszonyom, a szakszervezeti irodában ismertem meg. A vonaton összetalálkoztam nyíregyházi ismerősökkel, beültem a kupéjukba. És majd elállt a lélegzetem: bemutatták a velük utazó lányt, a mostani feleségemet, aki olyan gyönyörű volt, hogy mondom, elakadt a lélegzetem. Megtudtam, hogy az angol kisasszonyokhoz járatták, taníttatták. Nagyon szépen, választékosan volt öltözve. Ott támadt a gondolatom, hogy én inkább ezt a lánykát veszem el feleségül. Vissza is ment a vőlegénységem, de valahogy a nagyon szép kislány is lekerült egyelőre a napirendről. Egyszer aztán, nem sokkal később megpillantottam Szoboszlón a strandon, egy padon napozott. Lelocsoltam hideg vízzel. Nagyot sikított, de aztán elmosolyodott: „Maga az, Gyula?" Megismert. Előkerültek a szülei is. Kiderült, hogy az apja Szoboszlón muzsikál a halászcsárdában. Nem részletezem. Hamarosan elmentem háztűznézőbe, megkértem az Évike kezét. Jött a gyűrűváltás, majd az esküvő. Elmondhatom 44 évi boldog, szép házasélet birtokában, hogy az Isten is így akarta, hogy mi összekerüljünk. Hamarosan megszületett Gyuszi fiam, aki nagy zenei tehetség volt, fényes jövő előtt állt volna, tízéves korában már olyan szólót muzsikált a Bikában, hogy csak ámuldoztak a hallgatók. Sajnos a „jó barátok" hatására abbahagyta a zenélést. Nem sikerült a házassága sem. Harinchét éves korában rosszindulatú daganat támadta meg. Meghalt. A lányom ötvennégyben született, elvégezte a kereskedelmi iskolát, velem volt - mint eladó - a Gambrinusban, 18 évig. Sajnos az ő házassága sem alakult jól. Szép kis unokalányunkat jóformán mi neveltük. Gyuszi fiam után is maradt egy fiúgyerek. Zongorázni tanul, nem hegedül. - Ha elölről kezdhetnéd az életedet...? - Megint csak muzsikus lennék, de nem vendéglátós, hanem koncertzenész. Két öcsém ünnepelt hegedűművész. Az egyik Svédországban a Királyi Operában játszik. (13.) Ötesztendős a Dienes-galéria Debrecen (HBN) Már ötödik éve nyílnak kiállítások a Dienes László Gimnázium, Egészségügyi és Szociális Szakképző Intézetben. Torna András igazgatóhelyettes és kollégái indították útjára a tárlatsorozatot, vigyázva a műfaji sokféleségre. A kezdeményezés egyediségét jelzi, hogy a középiskolai galéria másodikként alakult meg az országban azzal céllal, hogy a diákok vizuális nevelése minél árnyaltabb és gazdagabb legyen. Időközben (részben a Dienes példáján felbuzdulva) máshol is nyíltak iskolai galériák, középiskolákban és általános iskolákban egyaránt. Az öt év alatt bemutathatta anyagát a Dienes-galériában Katona Bálint, Maksai János, Makai Imre, Bíróné Lukács Eszter, Komiszár János, Máthé András, Tóth Béla, Dévényiné Pál Katalin, a Vasutas képzőművészeti kör, s a diákok szívesen emlékeznek a kiváló énekesnő, Szulák Andrea képeire is. Árnyak, II. - A jövő hét végéig Katona Bálint képei láthatók az iskolában Fotó: K. B. Végső búcsú Poták Fridolintól Külföldről érkezett a szomorú hír, hogy szeptember 12-e reggelén 56 éves korában elhunyt Poták Fridolin énektanár. 1969 és 1981 között a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola tanáraként egyedül látta el a középfokú énekoktatás feladatait Debrecenben. Sokat tett a kortárs kamaraének-irodalom megismerése és művelése érdekében. Az ő kezdeményezésére rendezte meg az iskola a hetvenes évek első felében a zeneművészeti szakközépiskolák I. és II. országos kamaraének-fesztiválját szép debreceni sikerrel. Pedagógiai tevékenységében nagy súlyt fektetett a zenei műveltség széles körű fejlesztésére. Az iskolai jeunesses-szervezet patronáló tanáraként országos hatósugárral ismeretterjesztő hangversenyeket szervezett, melybe az énekes és hangszeres növendékeket is bevonta. Szakmai tanácsaival segítette kollégáit (karvezetőket és szolfézstanárokat) az egészséges hangképzés elsajátításában. Mint koncertező művész rendszeresen közreműködött az iskola rendezvényein. Munkáját, erőfeszítéseit nem kísérte méltó elismerés. Sérelmei, mellőztetése és családi kapcsolataiban ért veszteségeinek súlya arra az elhatározásra késztették, hogy 1981-ben elhagyja Magyarországot. Volt iskolája szakmai eredményeit Németországból, Hagenből is figyelemmel kísérte. Évről évre díjakat ajánlott fel az arra érdemes tanulóknak. Korai halála nagy fájdalommal tölt el mindenkit, aki ismerte és becsülte munkásságát. Hamvait október 19-én külföldön helyezik örök nyugalomra. Keuler Jenő TV-NOTESZ Kis nép nagy színésznője Boda István Horváth Ádám megpróbál valamit lazítani a televízióműsorok érdes abroncsán. Főként a hétvégeket szeretné vonzóbbá tenni, oldottabban, könnyedebben kínálva föl a választás lehetőségét. A humor és nosztalgia jó helyen van ebben az elképzelésben s az emlékezet jogán mindig időszerű az elmúlt sikeresek megidézése. Pláne, ha kiderül, az az időállóbb. A Kabarészüret például össze nem hasonlítható a Família Kft. heti szőlőtermésével. Ami nem képzavar, mert mostanában csorbította levét az ötlet, miszerint a Mini ABC musteladásra rendezkedik be. Károly az alapanyag-beszerző, Lajos a prést csavarja, Hajnalka pedig a daráló körül ügyködik. Remek házi felszerelés, bármelyik kárpótolt megirigyelhetné. Az ember meg is fogalmazza a kérdést, hogy ezeknek miből telik erre, miként a mindig kéznél lévő rádiótelefonra, ám érvelőbb a fölényes magyarázat: a hirdetésből. Mert ez a sorozat már másból sem áll, mint reklámból. Nem vitás, profi módon sistereg a látvány, s aztán már olyan mindegy, hogy ennek a színvonalán milyen történet fityeg önmaga védjegyét egyre jobban leszorítva. A Szép-utódok az ütődött gyerekek hálás szerepét kapták jutalomjátékul, tartósítva az infantilizmust, míg csak ki nem nőnek a silány szerepkörből. Pedig egyik szeretetre méltóbb, mint a másik, ám semmiképpen sem szeretik, hogy vígjátéki minőségükben is kizárólagosan negatív típusok. Még ha karikatúraként fogjuk is fel őket. Szerencsére jó színészi alkatok kerültek egymás mellé, s így az üres bohózat is felértékelődik a nézhetőség szintjére. A humorban van valami lefegyverző. A képernyőt meg mintha arra találták volna ki, hogy ezzel a műfajjal oldja fel szorongásainkat. Sajnos egyre több van belőle, a jókedv esélyei tehát beláthatatlanok. Már csak azért is, mert az arra való hajlandóság velünk született, s ki tagadhatná, hogy épp mi, és épp itt sorscsapásainkat csak azáltal tudtuk elviselni, nevettünk rajta. Mint például azon a történelmi szerepjátszáson, amelyet a „nagyhatalmi" rendezés úgy osztott ránk, hogy még jó arcot is kellett hozzá vágnunk. S miként ezt „Ede bácsi" emlékezete megőrizte, többé-kevésbé ez volt a lényeg. így lettünk egy kicsit szellemi szélütöttek a valamikori legvidámabb barakkban, s egy félrecsavart nyújtólendülettel újból és újból felébe tudtuk magunkat tornázni a kétségbeesésnek. Nem véletlen, hogy ezen a tájon annyi jó vicc és szatirikus poéma látott napvilágot, s ha nyelvi magányunk nem akadályozta, akár világelső exportőrök is lehettünk volna. Hazai használatra is egyre több emléket gereblyéz össze a szorgalom. A humorhagyomány kifogyhatatlan, s Kabos, a Latabárok, Kiss Manyi, Pethes, Csortos, Ráday olyan klasszikusai a vidámságnak, hogy velük mindig sikeresen lehet bármilyen sorozatot elindítani. S nemcsak a nosztalgia okán, bár az egészen messziről szóló filmekben mindig van valami megható. Mint a Tóparti látomásban is, amely mintegy bevezetője egy olyan gazdag teljesítménynek, mint a Tolnay Klárié. A romantikusan érzelmes történet a maga idejében kasszasiker volt, finoman szűrt erotikája tudta, hogy miként kell lázba hozni a fantáziát. Manapság a pucérság közelképei nemigen törődnek az előítéletekkel, akkor ez volt az illem. Az akt csak a szobrásznak mutatta magát, s a véletlen is az ihletet hozta elsősorban izgalomba. A szobor érdekében, hogy a művész alkotóereje átlényegítse a látvány mintázatát. Más kérdés, hogy eközben összejön a szokványos érzelmi háromszög is, de hát ez a Karenina Annában sincs másként. A születésnap holdudvarában Tolnay Klári művészi élete akár egymaga is felér a teljességgel. Kár, hogy ilyen kis nép vagyunk egy ekkora színésznőhöz. a másik meg Berlinben a rádió művésze. Sajnos nekem nem volt rá esélyem sem, hogy más pályát választhassak. Az élet kényszere szabta meg az utamat, egyedül voltam fiú a családban, anyám özvegyen maradt, nem sorolom. Úgy éltem ki a vágyaimat, hogy kottákat vettem, gyűjtöttem a legnagyobb zeneszerzők műveit, s ha volt egy kis időm, ezeket játszottam, tanultam, és ez kielégített mint művészt. A bombázás alatt csak a legszükségesebb holmit vihettük ki magunkkal Bodaszőlőre, de a kottáim velem jöttek. Féltett kincseim ma is. Búza Gábor nagy fantáziát látott bennem, úgy is foglalkozott velem. De hát... így alakult... Az egészségem még úgy-ahogy szolgál. A vérnyomásommal bajlódom, meg a lábaimmal. El is híztam. - Én mindig ilyen testesnek ismertelek évtizedek óta. - Ilyen alkat vagyok. Sajnos nagy súlyt cipelek. Aztán a zenekarban mindenki ül, csak a prímás meg a bőgős áll. Az ember lába évtizedek alatt tönkremegy. Az ismerős vendégek már tudják, hogy a fájós lábammal nehezen bírom az állást, fogják a széket, teszik az asztal mellé, hogy üljek oda és úgy muzsikáljak nekik. - Bírod még idegekkel a vendéglői életet? - Szeretem. Tudod, ennek is van szép oldala is, nem mechanikus. Mikor másoknak muzsikálok, színésznek is kell lennem. Mintha színpadon volnék. Az én akkori igazi belső érzéseimet - fáradság, idegesség, gondok - nem mutathatom ki, el kell rejtenem, mint a színésznek, amikor a színpadra kilép. Ez is ilyen szakma. És fortélya van. Legalább 50-60 perces összeállított műsort kell leadnom, megvárva, amíg a vendégek vacsoráznak. Tudnia kell minden éttermi muzsikusnak, hogy a vendégek beszélgetni akarnak, vegye halkra a zenét, ne zavarja őket, mert ha nem értik egymás szavát az erős zene miatt, elmennek máshová. Vissza kell fogni pianisszimóra akkor is, amikor a vendég kezében az étlap és éppen rendel, diktálja a pincérnek. Mikor aztán megvacsoráznak és látom, hogy már van bennük egy kis ital, kezd megjönni a kedvük, nézegetnek a zenekar felé, ez annak a jele, hogy kapcsolatot akarnak, hallgatni szeretnék a zenét, vagy már esetleg dalolni is szeretnének, mulatni, ezt a tapasztalt prímás meg tudja különböztetni, észreveszi és alkalmazkodik hozzá azonnal. Ahány üzlet, ahol az ember muzsikál - annyiféle a környezet, a vendégek összetétele. És ahány vendég, annyiféle ízlés és igény. Ezt mind érzékelni kell. - Nem válik mechanikussá a vendéglői zenélés, amit estéről estére végezni kell, akár esik, akár fúj? - Nem, mert mindig attól függ, milyen a hangulat. (Folytatjuk) Magyari Imre zenekara Londonban Fotó: Szabó István reprodukciója HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 7