Hajdú-Bihari Napló, 1997. július (54. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-22 / 169. szám
HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ , 1997. JÚLIUS 22., KEDD MEGYÉNKBŐL „A lelkem öregedett, mintha száz éve élnék” Fiatalok vallomásai a „fűről", ami növeli az érzékelést, fokozza a félelmet Dálnoky Erzsébet Debrecen (HBN) „Ha nem akarjuk, hogy úgy nőjenek fel a gyermekek, hogy egy nagy semmi van a szívük helyén, éreztetni kell velük: a világon ők a legfontosabbak számunkra." (Cusack) Márk nem érezte ezt. Négyévesen vesztette el édesapját. Édesanyja férjhez ment. Vele keveset törődött. Szeretet nélkül nőtt fel. A „fűben" keresett feloldódást, „menedéket". Barátai csak kipróbálták. Azóta félnek. Márk tizenhét éves. Középiskolás. Őt és barátait faggattam egy belvárosi játszótér padján. A meleg nyári estét és beszélgetésünket időnként hatalmas röhögések szakították meg. Arrébb, pár méterre keményebb drogot szippantottak tenyérből. Azonnal hat. Diktafonom ma is őrzi a félelmetes röhögést. Bevallom, egy kicsit féltem azoktól, ott, távolabb. Ez a három fiatal kedves volt, és őszinte. Márk először tizennégy évesen próbálta ki. Megkérdezték tőle a haverok, hogy érdekli-e a fű. Érdekelte. Már nyolcéves kora óta, vagy még korábban kezdett foglalkozni a gondolattal. Hallott róla, látta filmekben a rocksztárokat, ahogy „bekattant" náluk, s ezt olyan misztikusnak találta. Az első füves ciginek nem volt hatása. Az első általában senkinek „sem jön be". Azután már „jó". Átvette az irányítást - Míg újdonság volt, rengeteget szívtam - mondja. - Az ember kapzsi. Zenélek. Először csak próbák előtt nyúltam hozzá, hogy még többet kihozzak magamból. Hogy mit éreztem? Azt nem lehet elmondani! Olyan, mintha az ember kilépne önmagából! Mindent megfigyelőként néz, önmagát is. Teljesen átlátja a dolgokat, nincs benne a káoszban, a masszában. Ez egy lépcső a tökéletesség felé. Nem véletlenül használják már évezredek óta. Felnagyítja a tudatalattit. Persze a félelmeket is. Felnagyítja az összes érzékelést. Segíti a kreativitást. A járásunk bizonytalanabb lesz. Megyek, megyek és szinte lebegek. Egyszerűen nincs testem, csak az agyam van, a látásom. A fejemben keletkezik egy kellemes, forró érzés. Határozott jókedv az, amit érzek. Nem boldogság, egy tökéletesen jó érzés. Nagyon sokat szívtam, kicsit meg is hülyültem belé. Ez kész őrület ilyenkor! Már nem is én cselekedtem, a fű teljesen átvette az irányítást. A végén már nem tudtam semmit megfogni. Minden kiesett a kezemből. Minden széthullt köröttem. Rájöttem, hogy ez így nem jó. Rendet kell csinálni az agyamban! Le kell állnom! Azóta már csak hétvégeken szívom. Hiába titkolta, észrevették rajta. Tudták róla. Szégyellte. Mert szerinte a drogozás pecsét. Szüleinek is megmondta, ők áldozatnak hitték. Közölte, hogy ez az ő döntése, hagyják békén. Joga van azt csinálni, amit akar, már „nagyfiú". Próbálták elvinni drogambulanciára, de nem ment. - A drogosok általában olyan helyről kerülnek ki, ahol nincs minden rendben - mondja. - Ahol rossz a családi háttér, ahol kisgyermekkoruk óta nem úgy vigyáznak a gyerekekre, ahogy kellene. Az én apám kiskoromban meghalt. Anyámnak mostohaapám szeretete fontosabb volt. Velem nem törődött. Nem figyeltek rám. Eltűntem közöttük. Majd jött a húgom, a közös gyerek, mostohám kedvence. Ő tökéletesen el van kényeztetve. Engem hatéves korom óta nem szeretnek. S egyszer csak feltört ez az érzés, ez a mellőzöttség. Akkor nyúltam a fűhöz. Kellett, hogy jó hangulatom legyen, s olykor „betéptem". Egy éve csinálom egészen komolyan, de ebben az egy évben benne van minden. Már csak hetente egyszer szívom, ez kell az alkotáshoz. Verseket írok. Csinálom még két évig, aztán leteszem. Ezalatt az ember mindent kiél, már nem lesz semmi új benne. Akkor abbahagyom. Erre építek, vannak, akik így csinálták. Erősítenem kell magam, hogy ne befolyásoljon a fű. Tudom, hogy káros. Végül is minden káros. Nem akarok így élni. Jöhet ennél jobb is. Például a szex. Ha az embernek van egy nője... egy igazi férfi feladja az ilyeneket egy nőért. Nem azért csinálom, mert nincs, de ha jönne egy szerelem, egy nő, és kérné, hogy hagyjam abba..." Utána depresszió Istvánt a kíváncsiság vezérelte. Minden rendben volt körülötte. „A tiltott gyümölcs a legédesebb" és kipróbálta. Az első alkalommal kicsit nehezebb volt a lába, és ha szóltak hozzá, egyfolytában öt percig úgy röhögött, majd lefordult a székről. Legközelebb többet szívott, hogy „többet" érezzen. Elnehezült a lába, alig bírt lemenni a lépcsőn. Rosszul lett. Nem kapott levegőt. A szíve hol majd' kiugrott, hol alig-alig vert. Ilyenkor nagyon „beparázik" (fél) az ember. Szörnyen rosszul voltam. Hányingerem volt, de hányni nem tudtam. Egyre az járt a fejemben, hogy most meghalok. Minden mindegy. Ültem a padon. A lábam betonnehéz volt. Nem bírtam felállni. Közben mentek a buszok a Piac utcán. Zúgott minden. Nem tudtam, honnan jönnek, hová mennek. Motyogtam és azt hittem, kiabálok. Amit mondtam, azonnal elfelejtettem. Ráadásul jöttek a rendőrök. Hát ennél borzalmasabbat, mint az a félelem! A félelmeket a fű százszorosára nagyítja. Az előttem lévő pavilon szabályosan téglalapokra bomlott, elcsúszott az egész minden irányba. Ez nagyon jól nézett ki. Mintha hosszú órák teltek volna el, pedig azt mondják, csak félóra volt. Másnap depressziós voltam. Szinte egész nap aludtam. Már nagyon régen csináltam. Nagyon félek tőle. Félek, hogy ugyanaz a borzalom lesz. Félek, hogy túlszívom magam. Félek a haláltól. Félek a félelemtől. Akinek ilyen tapasztalata van, valószínűleg sohasem fogja folytatni." Elterült a földön - Öreg alkoholista van, öreg drogos nincs - idézi Éva a mondást. - Egyszer próbáltam ki, kíváncsi voltam, de semmit nem éreztem. Talán azért, mert akkor is féltem tőle, és nem mertem úgy leszívni, ahogy kellett volna. Talán, ha nem tiltanák, nem próbálnák ki annyian. Mindenki azt hiszi, hogy a saját gyereke nem csinálja. Engem nem érdekel, én félek tőle. Egy épeszű emberben benne van, hogy belehalhat. Egyszer láttam egy diszkóban, hogy egy srác elterült a földön, és kiabált: Segítsetek! Túladagoltam magam! Egy darabig senki nem segített. Úgy rázkódott, ahogyan a fény villogott. A szíve felvette a zene ritmusát. Kivitték a közeli erdőbe, hogy ne lássa a fényt, ne hallja a zenét, mert halálra rázta volna magát. A szíve nem bírta volna. A három fiatal közül Márk még szívja a füvet. Előhozza eltemetett érzéseit, mesterségesen felnagyítja félelmeit, örömeit... És másnap jön a depresszió. „A lelkem öregszik, mintha száz évet éltem volna", mondja. Vajon lesz-e ereje abbahagyni? Lesz-e, aki segítse? Vagy ez lesz az első lépcsőfok a keményebb drogok felé? „Minden kiesett a kezemből, minden széthullt köröttem” Fotó: Czeglédi Zsolt a ____________ Pozderka Judit Tés. A hét vége legfontosabb mozdulatát sokak számára a napilapok fellépése jelentette a felsőbb iskolák felvételi pontszámainak megtudakolása céljából kevesebbeknek ugyanezen érdekből a lázas kutatást a világméretű hálón. Ennyit mindenképpen fejlődtünk. Vagy mégsem? Ha arra gondolunk, hogy a jelentkezési ívek rovatai közül jó néhány éve eltűntek azok a szempontok, rubrikák, amelyek a szülő világnézeti beállítottságát (párttagságát), a szocialista hazáért tett érdemeit tudakolták, kétségtelen s egyértelmű az előrehaladás. De mi, magyarok közismerten sokszor rosszabbak vagyunk a Bourbonoknál, mindent elfelejtünk, közben semmit sem tanulunk. Szeretjük a lovat, kivált a túlsó oldalát. Mert hogyan is minősíthetnénk azt a változást, hogy az idén először újabb kérdés került a lapokra, amely arra kér választ, ha nem sikerül összegyűjteni az államilag finanszírozott (egyébként már így is tandíjas) oktatáshoz szükséges pontokat, szerényebb tudásával kíván-e a pályázó az önköltséges képzésben részt venni? Ergo: most nem a világnézet, hanem az anyagi helyzet a faggatózás tárgya. Sérti-e a felsőoktatási törvény tavaly nyári módosítása a polgár érdekeit? Bizony, sérti. Bizony, ez már megint az esélyegyenlőtlenséget növeli, bizony, ő már megint küzdelmesebben jut ugyanahhoz, mint az a másik, jobb fészekbe pottyantott fióka, de nem is csak ezért. Nem is csak az első pillantásra kézenfekvő indokok miatt: hogy aki teheti, (olykor lényegesen) kisebb teljesítménnyel szerezheti meg oklevelét; hogy akinek taníttatásáért tejel a papa, feltehetően nehezebben veszítheti el könnyebben szerzett egyetemi polgárságát. Többről van szó. Mert lebegjen előttünk bármely nyugati példa, mégsem hihetjük, hogy az emberi szabadságjogok kiteljesítését, az egyetemi autonómia növelését hivatott elsőrendűen szolgálni e rendelet. Óh, nem. Több mint ganús, hogy mindenekelőtt a forráshiányt rrigálja - már megint - ezekben a minden tekintetben forráshiányos, nehéz időkben. S álljon itt lelki szemeink előtt két diák. Az egyiknek mindent vagy semmit jelent a megméretés, a másiknak csupán előjátékot, laza próbát. S képzeljünk hozzá vizsgadrukkot, feszültséget, hibaszázalékot. Képzeljünk el igényes, szigorú tekintetű professzorokat - mondjuk az anatómia nagyhírű tudósait -, lelkiismereti zavarral: vajon megfoszthatják-e munkahelyüket plusz bevételektől azzal, hogy a fél jól fizető évfolyamot kiszórják? S gondoljuk gyorsan tovább. Elröpül az a néhány boldog év, jön az államvizsga, a hajsza az állások után. Aki diplomát tud venni a gyerekének - innen már csak egy lépés, és ne legyen kétségünk - munkahelyet is tud neki vásárolni. Pénz, kapcsolatok állítólag amúgy is egy bokorban teremnek. S hamarosan nem a pontokért marják majd fel az újságokat, hanem az efféle hirdetésekért: jól jövedelmező mérnöki állás eladó. A rendszert, persze, anélkül vezették be, hogy a '45 előtti és utáni tehetséggondozó mozgalmak hagyományai újraéledtek volna. Anélkül, hogy a tehetségápolásnak mindig is kitüntetett figyelmet szentelő egyházi iskolák a régi erőre kaptak volna, s úgy tűnik, határt a mohóságnak az intézmények felelősségérzete és önmérséklete szab. Ez az, amiben bízhatunk tehát. Addig is, vélhetően az a legszolidabb törekvés, hogy valami módon megkülönböztessék a kétféle diplomát. Legyen, mondjuk, az egyik T-jelű (tehetséggel, munkával szerzett), a másik P monogramos (pénzen vásárolt). Legyenek esetleg különböző színűek: az egyik kanárisárga, a másik hupikék. Vagy egyszerűen csak: legyen színe és fonákja. Essaiigil • Két súlyos és egy könnyű sérült maradt annak a köz- ________ úti balesetnek a helyszínén, amely hétfőn délelőtt történt Püspökladánynál. Az egymással karambolozó Trabantot és Suzukit a helyi tűzoltóknak kellett áramtalanítaniuk. • Négy könnyű sérülültje van a Püspökladány és Báránd közötti útszaka-szon 10 óra 40 perckor bekövetkezett szerencsétlenségnek. A megsebesült személyek autója az árokba fordult. • Elloptak hétfőre virradóan a debreceni Fényesudvarban egy ott parkoló, fehér színű Lada 1200-as típusú személygépkocsit. A jármű rendszáma: DIB-057. Második helyen végzett a Hortobágy kommandó Debrecen (HBN - K. B.) Edzettségüket, erejüket, gyorsaságukat és hozzáértésüket bizonyíthatták be a Hortobágy Beavatkozó Alosztály tagjai azon a háromnapos versenyen, amelyen az ország összes megyéjének kommandósai részt vettek. A hajdú-bihari rendőrök az idén is sikeresen versenyeztek, s ennek eredményeként az igencsak előkelőnek mondható második helyezéssel tértek haza. A most hatodik alkalommal megrendezett versenynek - amelynek idén a szolnokiak biztosítottak helyet - a megmérettetésen kívül a beavatkozó alosztályok felkészültségének felmérése is a célja volt, tudtuk meg Madácsi István századostól, a megyei beavatkozó alosztály parancsnokától. Elmondta továbbá, ezek az alkalmak lehetővé teszik számukra azt is, hogy megismerjék más régiók hasonló alegységeinek munkastílusát, szakmai képességeit, s adott esetben már mint ismerősöktől tudjanak tőlük segítséget kérni, illetve velük együtt dolgozni. A szolnoki próbatételen ebben az évben öt hajdú-bihari egyenruhás vett részt a Hortobágy Beavatkozó Alosztálytól. A mostani verseny négy számból állt: lövészetből, akadálypályából, egy 4x400 méteres fegyveres váltóból, illetve ötkilométeres járőrversenyből. Ez utóbbi volt talán a leginkább embert próbáló, hiszen a már említett távon különböző megmérettetéseket kellett kiállni a rendőröknek, s a pálya szituációs lövészettel fejeződött be. Az ország 19 beavatkozó alosztályán kívül a versenyen részt vett még a repülőtéri biztonsági szolgálat, valamint a rendőrség különleges szolgálatának csapata is. A vetélkedő első helyezését most a Békés megyei, míg a harmadik helyezését a Bács-Kiskun megyei rendőrök szerezték meg. Madácsi István kifejtette: a felkészülésüket, illetve a versenyen való részvételüket jelentős mértékben segítette a civil életből kapott támogatás is. Mindezek mellett, mint mondta, nagyon örülnek az ezüstéremnek, azonban számukra az igazi sikert a mindennapi munkában elért eredmény jelenti. A sikeres kommandósok (Álló sor balról jobbra: Fábián György nyugalmazott alezredes, Szántó István főtörzsőrmester, Balogh Tibor főtörzsőrmester, Madácsi István százados, guggolok: Szabó Imre zászlós, Gyöngyösi Károly százados) Fotó: Magánarchívum