Hajdú-Bihari Napló, 2012. március (69. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-01 / 52. szám

2 Szélrózsa Jegyzet Fábián György Február 30. Ez is hülye, nem tudja már, mit írjon kínjában, gondolná az ember ilyen cím után. Hogy optimisták legyünk, igazából nem segít rajtunk, hogy a február csak 28 vagy 29 napos, előbb-utóbb csak eljön a március, és kiderül, hogy itt a tavasz is, csuda jó, lehet majd odafönt, a kikeletre hivatkozván, újabb hülyeségeket kitalálni. Addig is, hogy azért ne csüggedjünk, szerdán egy szegedi konferencián arról beszéltek szakértők, hogy az Európai Unió a gazdasági válság nagy vesztese. Ázsia lényegében már túl van rajta, az Egyesült Államokban is elkezdődött a kilábalás. Csak nálunk van továbbra is lekvár a lecsóban. A sors iróniája, hogy épp az emberi szellem diadalaként szárba szökkenő szövetséget - testvér lészen minden em­ber, ugye? - kaszálta el ennyi­re a vész, és ez még csak nem is a vég, ha valaki azt hinné. Gazdasági, politikai, társadal­mi, morális zűrök országról országra, munkanélküliség, nem segít sem ima, sem zsi­dózás, nem old meg semmit. Mint ahogy Magyarország megbüntetése - az EU-pénz megvonása - mit old meg? Kinek lesz tőle jobb? Tökmindegy, megtalálják a módját, hogy a végén majd minket, kishuszárokat oldja­nak meg jól. De biztos nem a nadrágszíjunknál kezdik. Akárhányadika van. gyorgy.fabian@inform.hu Jobbik: elismerik, hogy hibáztak BUDAPEST. A Jobbik elismeri, hogy hibáztak a párt 2009. és 2010. évi gazdálkodásának el­számolásakor, mint ahogyan azt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nemrégiben lezajlott ellenőrzése is megállapította. Az ellenzéki párt gazdasági igazgatójának szerdai közle­ményében „banális tévedés­nek” nevezte a hibákat, ame­lyek szerinte nagyrészt a párt működéséből adódtak. Az ÁSZ szerdán hozta nyil­vánosságra, hogy kezdemé­nyezte a Jobbik 2012. évi költségvetési támogatásá­nak­­ egy a párttörvény tiltá­sa csökkentését, és számos hibát tárt fel a parlamentbe 2010-ben bekerült ellenzéki párt 2009. és 2010. évi gaz­dálkodása törvényességének ellenőrzése során. mti j gazdasag.haon.hu Valutapiac. További információk: Devizaárfolyam (2012.02.29.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró : 289,88 -0,50 USA dollár 215,33 -0,76 Svájci frank 240,48 -0,40 Angol font 343,28 +0,58 Román lej 66,68 +0,05 Ukrán hrivnya 26,90 -0,11 Horvát kuna 38,27 -0,05 Lengyel zloty 70,07 +0.30 Ki kellene szűrni a jogosulatlan szervezést BUDAPEST. A Magyar Idegenve­zetők Szövetsége (MISZ) szerint a készülő turizmus törvényben erősíteni kellene a szakmai el­lenőrzést, hogy eredményesen ki lehessen szűrni a jogosulat­lan idegenvezetői tevékenysé­get - mondta Bálint Zoltán, a szövetség elnöke. Hozzátette: az idegenvezetői szakma or­szágos ellenőrzésében nem­csak a fogyasztóvédőknek, hanem a rendőröknek is részt kellene venniük. MTI NAPLÓ Horvátországban két száza­lékkal, 25 százalékra emelke­dik csütörtöktől az általános forgalmi adó kulcsa, s ezzel egy időben 10 százalékra mér­séklődik egyes élelmiszerek és a vízszolgáltatás áfája, a ke­reskedelemben azonban még zavarok vannak a kedvez­ményes kulcsba tartozó áruk körül - írja a fiumei (Rijeka) székhelyű Novi List napilap szerdai számában. mti 2­5% A MOSZ és a TÖOSZ is üdvözli az OTP döntését Az önkormányzatok gazdálkodása kiszámít­ható lehet a következő három évben­ Budapest. A Magyar Ön­­kormányzatok Szövetsége (MOSZ) és a Települési Ön­­kormányzatok Országos Szö­vetsége (TÖOSZ) is üdvözli az OTP Bank által bejelentett árfolyamrögzítéses konstruk­ciót; utóbbi bízik abban, hogy több pénzintézet is követni fogja a „jó példát”. Elkezdődtek az egyeztetések Az önkormányzati szövet­ségek vezetői azt követően nyilatkoztak, hogy az OTP vezető munkatársai szer­dán bejelentették: a bank árfolyamrögzítéses konst­rukciót indít a svájci frank­ban kibocsátott kötvénnyel rendelkező önkormányzatok számára; a bank ügyfélkö­rében az egyeztetések már elkezdődtek. A programban részt vevő önkormányzatok­nak 200 forint/svájci frank árfolyamon rögzítenék a kötvénytartozást, az afölötti adósságrész külön számlára kerülne, amely 3 havi BUBOR plusz 1,5 százalékon kamato­zik a kötvény futamidejének végéig. Az önkormányzatok 2014. december végéig, azaz három évig törleszthetik az OTP által felajánlott, kedvez­ményes 200 forintos árfolya­mon a frankkötvényekben fennálló tartozásukat. Átmeneti könnyebbség Schmitt Jenő, a TÖOSZ el­nöke, aki egyben a Somogy megyei Tab polgármestere, örömét fejezte ki, hogy a döntésnek köszönhetően az érintett önkormányzatok gaz­dálkodása kiszámítható lehet a következő három évben. Közölte, azt remélik, hogy más pénzintézetek is hasonló döntést hoznak, és így a többi település gazdálkodása is ter­vezhető lehet. Schmitt Jenő arról is beszélt, a következő lépés a rövid lejáratú hitelek átstrukturálása kell, hogy le­gyen, ehhez pedig - folytatta - a kormányzat döntése kell. Gémesi György, a MOSZ elnö­ke is azt közölte, üdvözlik az OTP Bank önkormányzatokat megsegítő „jelentős” bejelen­tését. Arra hívta fel a figyelmet ugyanakkor, hogy a kezde­ményezés átmeneti kön­­nyebbséget nyújthat ugyan az árfolyamnövekedés következ­ményeinek, de végleges meg­oldást nem jelent. Elmondta, a MOSZ továbbra is az önkor­mányzati hitelállomány egy­séges konszolidációjának a híve, amihez - szavai szerint - szükséges a kormányzati szándék is. Arra mutatott rá, hogy ha a települések bevételeit drasz­tikusan tovább csökkentik, akkor az adósságfizetési kö­telezettségben komoly fenn­akadások lehetnek. mti Gémesi György, a MOSZ elnöke FOTÓ: INTERNET A legnagyobb magyar interaktív LED kocka Kipróbálható a T-Mobile év elején elindított 4G/LTE alapú mobilinternete, BUDAPEST.Online játékokkal és a Compact Disco „Eurovision - Thank You Party”-ján ké­szült koncertfelvétel premi­erjével várja március 2-án és 3-án az érdeklődőket a T-Mobile az Erzsébet téren, ahol felállításra kerül Magyar­­ország legnagyobb, interaktív LED kockája. A helyszínen ki­próbálható a T-Mobile év ele­jén elindított 4G/LTE alapú mobilinternet szolgáltatása is. E hét pénteken és szom­baton várja az érdeklődőket a T-Mobile hatalmas, interaktív LED kockája az Erzsébet téri Akváriumnál. A helyszínen kipróbálható a 4G/LTE technológia, amely az internetezés egészen új élményét nyújtja a sebes­ségnek és a rövid válaszidő­nek köszönhetően. A szer­vezők különböző játékokkal, feladatokkal várják az arra járókat, illetve távolról online is be lehet kapcsolódni a játé­kokba. Az online játékokat az óriás méretű, közel 100 négyzetmé­ter felületű LED képernyőkből álló kockán lehet majd nyo­mon követni. Emellett az Eu­rovíziós Dalfesztiválon való részvétel lehetőségét nemrég kivívó Compact Disco formá­ció „Eurovision - Thank You Party”-ján készült koncertfel­vétel is most lesz először lát­hatók az óriáskivetítőn. ÉKN Grafika: ÉKN. Forrás: MNB­IA LED kocka látványterve FOTÓ:ÉKN Egyetemisták tüntettek Csehországban PRÁGA. A cseh felsőfokú okta­tási reform tervezetének át­dolgozását követelte mintegy 10 ezer egyetemista szerdán Prágában. A prágai tüntetést, amelyre a Nyugtalanság hete elnevezésű tiltakozó akció ke­retében kerül sor, a csehorszá­gi diákszervezetek központja szervezte meg. A tizenkét cseh egyetemi város diákságának képviselői a városközpontban tartottak nagygyűlést és átad­ták petíciójukat. MTI Szócska Miklós FOTÓ: INTERNET 2012. MÁRCIUS 1., CSÜTÖRTÖK Kampánya méhnyakrák megelőzéséért BUDAPEST­ A méhnyakrák megelőzéséért indította el újabb népegészségügyi kam­pányát az egészségügyi ál­lamtitkárság szerdán. Szócska Miklós egészségügyi állam­titkár a kormány honlapjára feltett videóinterjújában ki­emelte: a méhnyakrák meg­előzhető, e betegség követ­keztében Magyarországon mégis évente 400 nő veszti életét, mert nem vett részt időben szűrésen. MTI Lapszemle Wall Street Journal:____________ Az EU nagyon komolyan veszi a defi­citkorlátokat néhány ország esetében - állapította meg szarkasztikusan szerdai kommentárjában a The Wall Street Journal című amerikai üzleti napilap európai kiadása (WSJE), a Magyarországnak szánt kohéziós pénzek felfüggesztésére vonatkozó európai bizottsági javaslatról írva. „Ha valaki legközelebb azt mondja, hogy az Európai Unió az egyenlők klubja, ahol a szabályok minden tagállamra vonatkoznak, akkor Magyarország 2012-es ügyére kell utalni” - írta a lap. A WSJE meglátása szerint a brüsz­­szeli végrehajtó testület Magyaror­szágra vonatkozó, aggályokat hangoz­tató gazdasági helyzetértékelése nem nélkülözi ugyan teljesen a helytálló elemeket, a bizottsági fellépés mégis képmutatónak nevezhető, hiszen ha igaz is lenne, hogy Magyarország költségvetési hiánya jövőre eléri a 3,25 százalékot, az még mindig alacsonyabb deficitet jelentene, mint amekkora Németországé, Hollandiáé vagy Nagy-Britanniáé. Financial Times: A Magyarországról kialakult európai konszenzus egyértelmű: az ország le­tért a közép-európai államok nyugati integrációjának „normál” fejlődési útjáról, és „egyedüli, vad kalandozás­ba kezdett”. E konszenzus a tényeket tekintve helytálló, ám az időmeghatá­rozás helytelen, Magyarország ugyanis nem Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt hagyta el a fejlődés közös útját, ahogy Brüsszel vélelmezi, hanem jóval korábban, 2002-ben, a szocialista­liberális kormány idején - írta a Finan­cial Times blogrovatában a Századvég Alapítvány két vezető elemzője. Kumin Ferenc és Lánczi Tamás szerint Orbán Viktor a helyes útra vezeti vissza Magyarországot. Súlyos öröksé­gének nevezik a hatalmas devizaalapú jelzáloghitel-állományt, és felidézik, hogy a kormány piaci árfolyam alatti törlesztési lehetőséget teremtett az eladósodott háztartásoknak. Nyílt levél az egyházakhoz Kiállás azok mellett, akiket az egyházügyi törvény „hitbeli földön­futókká tett”. BUDAPEST. Nyílt levélben for­dult a törvényileg elismert egyházak vezetőihez az egy­kori Demokratikus Ellenzék több tagja is, azt kérdezve tő­lük, hogy nem érzik-e szüksé­gesnek a kiállást azok mellett, akiket az egyházügyi törvény „hitbeli földönfutókká tett”. A szerdán az MTI-hez is el­juttatott levél szerzői azt han­goztatják, hogy az egykori ma­gyar Demokratikus Ellenzék tagjai mindig kiálltak azokért, akiknek hitéletét politikai okokból korlátozták. Szavaik szerint a március 1-jén élet­be lépő egyházügyi törvény - „akárcsak a kommunista korszakban” - kizár legalább száz felekezetet az egyházak közül, súlyosan korlátozza jogaikat, megalázza híveiket, lerombolja iskoláikat, meg­fosztja intézményeik segítsé­gétől a társadalom kiszolgál­tatottjait. Kitérnek arra is, hogy a „diszkriminációval sújtott” egyházak között van meto­dista, evangéliumi, karizma­tikus, adventi, reform-zsidó, buddhista és számos más gyülekezet. Főiskolát hozott létre Példaként említik a Magyar­­országi Evangéliumi Test­vérközösséget, amelyik más „kitaszított felekezetekhez” hasonlóan oktatási és gondo­zási hálózatot tart fenn, több ezernyi mélyszegénységben élő gyermek, hajléktalan és idős ember számára nyújt ol­talmat, s már a rendszerváltás előtt főiskolát hozott létre. Arra is felhívják a figyelmet, hogy annak vezető lelkésze, Iványi Gábor a kommunista vallásüldözés ellenében szol­gálta a híveket. Hozzáteszik, hogy Iványi Gábor keresztelte meg a jelenlegi miniszterel­nök és felesége első gyerme­keit és ő temette el a jelenlegi házelnök, Kövér László édes­apját. A levelet Ara-Kovács Attila, Dalos György, Demsz­ky Gábor, Haraszti Miklós, Hodosán Róza, Kenedi János, Konrád György, Kőszeg Ferenc, Magyar Bálint, Mécs Imre, Radnóti Sándor, Rajk László és Szilágyi Sándor írták alá. MTI Iványi Gábor lelkész FOTÓ: ÉKN

Next