Hajdú-Bihari Napló, 2016. augusztus (73. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-01 / 179. szám

2 Szélrózsa Egy kis nosztalgia Amikor a horvát tenger­partról hazafelé tartva a félezredik kilométer után is éppen olyan fittnek éreztem magam a vezetőülésben, mint hat órával korábban az induláskor, az apám egyik kedvenc egysorosa jutott az eszembe: a jót könnyű megszokni. És tényleg! A klimatizált utastérben a GPS- re bízva magunkat valahogy gondtalanabbnak tűnik az élet, mint huszonöt-harminc éve, amikor a Trabanttal vagy a Wartburggal Debrecenből a Balatonra lejutni egy napi kész életveszély volt. Kisgye­rekként a hatvanas-hetvenes években szájtátva figyeltem a párizsi külszolgálatból hazalátogató nagybátyámék hófehér Peugeot limuzin­ját, de még tinédzserként is a négylámpás 1500-as Lada volt a maximum, amit álmaimban megengedtem magamnak. Aztán, amikor nyolc évnyi várólista után a szocialista embertípus már felnőttként beleülhetett élete első Trabantjába, Wartburg­jába, Skodájába, szerencsés esetben Ladájába, dehogy problémázott azon, hogy nem klimatizált az utastér. Hát, már csak ezért is érdemes néha nyári vakáció gyanánt tengerparti utat választani. Elég messze van ahhoz, hogy efféle nosztalgi­kus gondolatok kerítsék ha­talmukba a magyar vándort... attila.petnehazi@naplo.hu Változásokat hoz ez a hónap BUDAPEST. AugUSZtUS 1-jétől több változás is hatályba lép az adótörvények júniusban elfogadott módosításai alap­ján. A személyi jövedelemadó (szja) törvényben módosul, a kiküldetés fogalma, a munká­ba járás és a munkáltató szék­helyére, telephelyére történő bejárás kivételével annak mi­nősül a hivatali, üzleti utazás. Változások lesznek az elektronikus közúti árufor­galom ellenőrző rendszerben (ekáer) is. Többek között már nem csupán az útdíjköteles járművel végzett áruszállítá­sokra vonatkozik a bejelentési kötelezettség, hanem azokra a szállításokra is, melyeknél a jármű önmagában nem len­ne útdíjköteles, de tényleges össztömege az áruval együtt meghaladja a 3,5 tonnát, mti Változik az egészségügyi finanszírozás Budapest. Emelkedik mától az egészségügyi ellátás finanszí­rozásának alapösszege, 150 ezerről 180 ezer forintra. Az augusztusi teljesítmények el­számolása után októberben lesz az intézmények számlá­ján az emelt összegű finan­szírozás. Változás lesz, hogy belső átcsoportosításokat is végrehajtanak a különböző ke­zelések alapján kialakított ho­mogén betegségcsoportokhoz tartozó pontértékeknél. mti Országszerte közel ötvenezer álláshelyre keresnek dolgozót Az információ és kom­munikáció vállalkozá­sainál volt a legmaga­sabb a munkaerőhiány. Budapest: Magyarországon mintegy 50 ezer betöltésre váró álláshely volt az idei első negyedévben, egyes ágazatokban, illetve régiók­ban már komoly munkaerő­­hiány alakult ki - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett statisz­tikai tükörelemzéséből. Az első negyedévében a nem­zetgazdaság legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozása­inál 36 ezer, a költségvetési intézményeknél 14 500 állás várt betöltésre. Előbbi közel 9 ezres, mintegy 33 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. Ahol a legmagasabb A betöltetlen állások aránya az információ és kommuni­káció nemzetgazdasági ág vállalkozásainál volt a legma­gasabb, 3,5 százalék, (2900 álláshely), míg a második helyre az üres álláshelyek 2,4 százalékos arányával az ad­minisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység került. A pénzügyi, biztosítási te­vékenység nemzetgazdasági ágban 2,2 százalék, a legna­gyobb foglalkoztató feldolgo­zóiparban 2,1 százalék volt a betöltésre váró munkahelyek aránya, az utóbbi több mint 14 000 állást jelentett. A feldolgozóiparban az üres álláshelyek megfigyelésének kezdete óta eltelt közel egy évtizedben még nem volt ilyen magas az üres álláshe­lyek száma. Ezen belül a leg­több álláshely - közel 2600 - a járműgyártásban állt üresen. Az üres álláshelyek aránya a számítógép, elektronikai be­rendezések gyártása területén elérte a 4 százalékot, és ugyan­ennyi volt a textil, ruházat alágazatban is. Az alkalmazot­ti létszámot tekintve második legnagyobb nemzetgazdasági ág, a kereskedelem és gépjár­műjavítás 3800 embert tudott volna azonnal felvenni, itt egy százalék volt a betöltetlen ál­láshelyek aránya. Területileg differenciált A versenyszférában a leg­nagyobb hiány a felsőfokú végzettséget igénylő foglal­kozásokban mutatkozott, ezt a gépkezelői, járművezetői foglalkozási főcsoport, illet­ve az egyszerű, képzettséget nem igénylő foglalkozások követték. A munkaerő iránti kereslet területileg differenciált, bár a különbség az utóbbi két évben némileg változott. A munkaerőhiány azokban a ré­giókban is jelen van, ahol vi­szonylag sok a munkanélküli, és magas a szintén potenciális kínálatnak tekinthető közfog­­lalkoztatotti létszám is. mti Kétszer is Lázár János reagált Orbán Viktor helyett Az emberi erőforrások miniszterének címezték a legtöbb interpellációt: Budapest. Az LMP-frakció há­rom tagja volt a legaktívab­ban interpelláló képviselő az Országgyűlés tavaszi üléssza­kán, a legtöbb interpellációt pedig Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszte­réhez címezték. Az első félévről készült sta­tisztika szerint a képviselők tavasszal összesen 451 inter­pellációt nyújtottak be - a kor­mányoldal 130-at, az ellenzék 321-et jegyez -, ezekből pedig összesen 128 hangozhatott el az ülésteremben. A szóbeli interpellációk címzettje a legtöbb esetben Balog Zoltán volt, de a minisz­ter helyett mind a 36 esetben államtitkára válaszolt. A kép­viselők a második legtöbb­ször Fazekas Sándor föld­művelésügyi miniszterhez fordultak, a tárcavezető a 21 neki címzett interpellációból hétre válaszolt személyesen. Szintén hét esetben felelt a neki címzett interpellációra a Miniszterelnökséget vezető Lázár János, akit mindössze kétszer helyettesített állam­titkára ilyenkor. Lázár János kétszer vála­szolt az Orbán Viktor minisz­terelnöknek címzett inter­pellációkra. A kormányfőnek így szóban egyetlen interpel­lációra sem kellett reagálnia - hasonlóan keresztényde­mokrata helyetteséhez, Sem­­jén Zsolthoz -, ugyanakkor az ellenzék összesen 24 interpel­lációt nyújtott be a miniszter­­elnöknek, a legtöbbet, 17-et a Jobbik. Szijjártó Péter külgazdasá­gi és külügyminiszter négy, Trócsányi László igazságügyi tárcavezető három interpel­láció címzettje volt, Simicskó István honvédelmi minisz­ternek pedig egyszer sem kellett megszólalnia a hét­­főnkénti interpellációs blok­kokban. MTI : Palóc búcsú Népviseletbe öltözött résztvevők a Szent Anna-napi Palóc búcsún Balassagyarmaton, 2016. július 31-én. A népmű­vészeti fesztivállal kiegészülő vallási rendezvényen Jézus nagyanyjára emlékeznek. fotó: mti ­§. Szobrot állítottak Mádl Ferencnek Kövér László, az Országgyűlés elnöke (balra) és Steigerwald Zsolt polgármester leplezte le Mádl Ferenc szobrát, Gácsi Barna alkotását a Veszprém megyei Bándon, az egykori köz­­társasági elnök szülőfalujában 2016. július 31-én. fotó: mti NAPLÓ A MÁV-Start csaknem 700 járműve alkalmas kerékpá­rok szállítására, tavaly az utasok több mint 600 ezer alkalommal vették igénybe a kerékpárszállítás lehetőségét - közölte a vasúttársaság. A tájékoztatás szerint a vasút­társaság minden évben egy­re több kerékpárszállításra is alkalmas kocsit újít fel és állít forgalomba. A menetrendben vonatonként jelölik meg a ke­rékpárszállítás lehetőségét. Panama lesz a következő házigazda KRAKKÓ. Ne féljetek hinni az új, a nemzetek közötti gyűlöletet elvető emberiségben - biztat­ta Ferenc pápa a fiatalokat a krakkói Ifjúsági Világtalálko­zó vasárnapi szabadtéri záró szentmiséjén. A zárómisét megelőző éjjeli virrasztáson több mint 1,6 millió ember vett részt, hajnalban további száz­ezrek csatlakoztak hozzájuk. A pápa bejelentette, hogy a kö­vetkező világtalálkozót 2019- ben Panamában tartják. MTI / un Ferenc pápa Krakkóban fotó: afp Hárommilliárd plusz a javaslat Budapest. Az MSZP költség­­vetési módosító javaslatban kezdeményezi a szociális gyermekétkeztetésre szánt állami források megemelését 3 milliárd forinttal. Bangóné Borbély Ildikó szocialista or­szággyűlési képviselő szom­baton Budapesten azt mond­ta, az MSZP azt szeretné, ha minden rászoruló gyermek legalább naponta egyszer biz­tosan meleg ételhez juthatna, ehhez pedig a gyermekétkez­tetésre szánt idei 5,3 milliárd forintos költségvetési keretet 8,4 milliárd forintra kellene emelni. mti Horst Seehofer szerint „ez így nem fog sikerülni” Berlin. Németország az ed­dig követett politikával nem tudja megoldani a menekül­tek beáramlásával keletkezett problémákat, „ez így nem fog sikerülni” - mondta Horst Seehofer bajor miniszterel­nök a Bild am Sonntag című vasárnapi német lapban, szembehelyezkedve Angela Merkel kancellár minap ismét megerősített álláspontjával, miszerint „sikerülni fog”, Németország megbirkózik a menekültválsággal és az isz­­lamista terrorizmussal is. Az Angela Merkel vezette jobboldali CDU bajor testvér­pártja, a CSU elnöke elmond­ta, hogy a biztonsági szervek­től számos elemzést kapott, amelyek azt mutatják, hogy „a problémák súlyosak”, ezért a „biztonság területén jobban kell teljesítenünk”. Hangsú­lyozta, hogy nem erősödhet fel ismét a menedékkérők beáramlása, a tavalyi helyzet „semmiképpen nem fordul­hat elő” megint, ezért legfel­jebb évi „200 ezer menekül­tet” szabad befogadni. mti 2016. AUGUSZTUS 1., HÉTFŐ Egyre több német vásárol gázfegyvert bérán. Németországban egy­re többen vásárolnak gázpisz­tolyt és váltják ki a fegyver tar­tásához szükséges engedélyt. A Welt am Sonntag című va­sárnapi lap a szövetségi bel­ügyminisztérium kimutatása alapján azt írta, hogy az idei első fél évben 49 százalékkal emelkedett a gáz- vagy riasz­tófegyver tartásához szüksé­ges engedélyek száma, június végén 402 301 ilyen engedélyt tartottak nyilván. MTI Devizaárfolyam : http://www.haon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: EKN. Forrás: MNB (2016.07.29) PÉNZNEM________árfolyam változás Euró 312,38 -0,60 USA dollár 281,47 -0,39 Svájci frank 287,71 +1,30 Angol font 370,30 -1,39 Román lej 69,91 -0,24 Ukrán hrivnya 11,35 -0,02 Horvát kuna 41,74 -0,08 Lengyel zloty 71,52 -0,04

Next