Hajdú-Bihari Napló, 2017. október (74. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-16 / 242. szám

6 Séta A németeknél jártunk szakmákat tanulni glachau. A tanév elején, egy pályázat eredményeként 15 péches diák nagyszerű külföl­di szakmai gyakorlaton vehe­tett részt Németországban, a szászországi Glauchau váro­sában. Három hetet tölthet­tünk el ezen a sajátos hangu­latú, magával ragadó vidéken. Minden hétköznap építőipari gyakorlatot végeztünk egy képzőközpontban, a hétvége­ken pedig jutott időnk pihe­nésre, kirándulásokra is. A indulást megelőzően pszichológiai, szakmai és nyelvi felkészítésen is részt vettünk. A szászországi uta­zás zökkenőmentesen zajlott, a kollégiumi szálláshelyen kedvesen fogadtak. Másnap reggel hétkor már az oktatóközpontban vol­tunk, ahol az intézményről szóló előadás után bemutat­ták az épületet hat oktató­teremmel együtt (utcaépítő, csatornaépítő, munkagépve­zetői stb.) Az első héten német okta­tónk segítségével téglakerí­tést építettünk, vakoltunk be. Herr Siegel nagy meglepeté­sére másfél nappal hamarabb végeztünk, mint kellett vol­na. Eleinte kicsit nehézkes volt a csapat és a németek kö­zötti kommunikáció, de azért valahogy mindig megértettük egymást (főleg ha dicsértek, ami szerencsére gyakran elő­fordult). Auf Widersehen! Egy másik oktató, Herr Ritz­­kat mindent megtanított nekünk a szerelőakna- és a csatornaépítésről, az utolsó héten pedig egy napot eltölt­­hettünk a szimulátor-terem­ben, ahol munkagépkezelő­nek érezhettük magunkat. Macskakövet és térkövet is rakhattunk! Vonattal kirándultunk Zwickau­ba, ahol megnéztük az autómúzeumot, és Drez­dába, ebbe a fenomenális vá­rosba is eljutottunk. Mellette bowlingra, biliárdra, csónaká­zásra is jutott idő. A búcsúvacsorán megkap­tuk a tanúsítványunkat, mi pedig megköszöntük ottani oktatóinknak a munkájukat. Rengeteg tapasztalattal gaz­dagodhattunk, köszönjük a lehetőséget! ANDIRKÓ MÁTÉ, 12. , Péchy Mihály Építőipari Szakgimnázium A szászországi gyakorlóközpontban FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM NAPLÓ 2017. OKTÓBER 16., HÉTFŐ A malom szomszédságában összehozza a fiatalo­kat az irodalom és a könnyed vetélkedés. túristvándi. Az Olvass töb­bet! tábort (OT­T) idén Túr­­istvándiban rendezték meg, a június végi nemzetközi verseny­adys szervezőtanárai Peternainé Juhász Zsuzsa és Kónya István voltak. A nagy kalandnak 16 diák volt a ré­szese, a kis létszám garantálta a családias hangulatot. Az im­már hetedik OT­T-ra többen törzsvendégként érkeztek Debrecenből, Hajdúszobosz­lóról és Újszászról. Tollas szélviharban A vendégházba való megérke­zés és szusszanás után meg­ebédeltünk, majd az egész társaság az udvaron gyűlt össze. Ismerkedős játékokkal oldottuk a hangulatot, párt választottunk metakomuni­­katív úton, majd csapatokat alakítottunk. Az első verseny mindenkinek tetszett, hiszen ki ne szórakozna négy gesz­tikuláló, néma, erőlködő ka­maszon, amint próbálják el­mutogatni, miként működik a pattogatott kukoricát készí­tő gép vagy a botmixer. Ezután egy kis gyakorlás következett, két labdát kel­lett dobálgatnunk párokban. Majd jött a rendkívül veszé­lyes csavar, ugyanis az egyik labdát tojásra cseréltük! Volt, aki megúszta szárazon... és volt, aki nem! Tisztálkodás után látszólag könnyebb feladat követke­zett, tollasoztak a csapatok, és szerencsére senkit nem tántorított el a 200 kilométe­res szél... Jól szórakoztunk, rövid pihenő után egymás lába alatt átbújva sorverseny­ben mértük össze kúszó- és mászótehetségünket. Meg­lepő, hogy egy ilyen verseny mennyire össze tudja hozni a társaságot! A hely büszkesége Valamennyi ugrókötelezés után pihentető feladat kö­vetkezett: képzeletbeli fákat ölelgettünk, majd malom mo­tívummal kapcsolatos tablók készítéséhez fogtunk: gondo­latfelhők, versek, mesék, mo­tívumértelmezések, gyönyö­rű rajzok, alkotások kerültek rájuk. Mert senki nem hagyja el Túristvándit anélkül, hogy meg ne látogatta volna a hí­­­­res vízimalmot. Hallottunk és olvashattunk is már róla, és állíthatjuk, hogy tényleg fes­tői szépségű! Pogány Károly, vagyis Karcsi bácsi volt az idegenvezetőnk, aki az öreg malom összes titkát megosz­totta. Visszaérve a szállásra min­denki mesélhetett a kedvenc könyvéről, arról, amit min­denáron megvédene, ha a könyveket el akarnák pusztí­tani (a felvetést a következő tanév egyik ajánlott olvasmá­nya, Ray Bradbury 451 Fah­renheit című regénye ihlette). Mint kiderült, a táborlakók elsősorban Gerald Durrell, Hemingway, Molnár Ferenc, E.H.Porter, Rejtő Jenő és Tol­kien egy-egy művét mente­nék. Jó emlékekkel búcsúzva Ezután korábbi olvasmá­nyokra vonatkozó, illetve a környék irodalmi életével kapcsolatos feladatokkal tor­náztattuk az agyunkat, majd kaptunk egy-egy kétperces némafilm jelenetet vicces szinkronizálásra (persze nagyban ment a hahotázás). Másnap reggel elindul­hattunk felfedezni a falut, visszaérkezve pedig szokat­lan versenyfeladattal, pala­csintasütéssel folytatódott a nap, este pedig csalafinta kvízjátékban vettünk részt. Lezárásként a Zsuzsa néni­től kapott tengeri kövekre és egymásnak kis füzetekbe ír­tunk pár szép, bátorító szót, megfogalmazva azt, hogy mit kaptunk a tábortól, milyen élményekkel gazdagodtunk. Halk nevetgélés kíséretében a legjobb pillanatokat is fel­idéztük, s az egészet jól jel­lemzi, hogy szinte mindenki új barátokra tett szert. Sze­rintem is ez volt a legjobb: remek társaság alakult ki. Zsuzsa néni és Kónya tanár úr idén is kitettek magukért, a szellemes programok szuper közösséget formáltak az ele­inte kissé szótlan csapatból. Hogyan is búcsúzhatnánk másképp? Találkozunk újra, jövőre, veletek, OT­T! SZERKESZTETTE HODIKSILLA 10.B, Debreceni Ady Endre Gimnázium A Túr folyó partján található vízimalomnál, amelyre nagyon büszke a 700 lelkes község fotó: magánarchívum VÁLLALKOZÁS TANÁCSADÁS KEDVEZMÉNY Raiffeisen BANK ILYEN EGY JÓ KAPCSOLAT A Bank a 2017.10.01.-2017.12.31. között nyitott számlák esetében, a 250 millió Ft-nál alacsonyabb éves nettó árbevételű új ügyfelek részére, a számlanyitástól számított 12 hónapig kedvezményesen (0 Ft + 0,3% maximum 6.000 Ft) biztosítja az elektronikus HUF eseti átutalásokat a forint főszámláról az ügyfél által megadott egy darab belföldi HUF pénzforgalmi számla irányába. A tájékoztatás nem teljes körű, további részletek a mindenkor hatályos Vállalati kondíciós listában találhatók. EGYEDI JAJSalSSWMSilSsOTH 908081 HIRDETÉS

Next