Református Gimnázium, Hajdúnánás, 1912

vegyvizsgálat olyan alkotó­részeket mutatott ki, melyek a kút vizének ivóvíz gyanánt való használatát kizárták, dacára, hogy az intézet kútja 135 méter mély fúrású kút. Erről szóló vegyvizsgálati jegyzőkönyvet további intézkedés végett az intézet igazgatójának be is terjesztettem, ki ebben az ügyben haladéktalanul intéz­kedett. A­mi az egészségtan tanítását illeti, felölelt minden egészségi mozzanatot, melynek az életbe kikerülő ifjú mindenkor hasznát veheti. A tanítás a tanuló ifjúságra semmi terhet nem rótt, mert rend­szeres előadás helyett kisebb magyarázások, gyakorlati kérdések és feleletek alakjában sajátították el a szükséges tudnivalókat. Dr. VARGA SÁNDOR főgimn. orvos. c) A tanulmányi kirándulásokról. Tisztelt Tanári Kar! Az 1911 12-ik tanév végén, 1912. junius hó 23—30. nap­jain tartott tanulmányi kirándulásról a következőket van szeren­csém jelenteni: Június 23-án korán reggel indultunk útnak. Első pihenőnk Arad volt, melyet a gyors és olcsó autóbusz-járatok segélyével kényelmesen megnézhettünk. Középületeit, gyönyörű szobrait meg­tekintve, hosszasabban időztünk a történelmi nevezetességű várban. Még ekkor nap leutaztunk Temesvárra, amely úgyszólván kényszer megállóhelyünk volt. Itt kellett hálni. 24-én korán keltünk, hogy az indulás idejéig egy sétát tehes­sünk a városban. Innen Báziásig utunk annyiban is érdekes volt, hogy egy vasúti hídon, melyet az előző hetek árvize alaposan megrongált, ekkor még csak átszállással lehetett közlekedni, így aztán Báziásra sok késéssel érkeztünk. Itt csak annyi időnk volt, hogy hajóra szálljunk s meg­kezdődött utunk legkellemesebb része: — Báziástól Orsováig a Dunán. A fedélzeten még két intézet növendékeivel s tanáraival talál­koztunk s velők együtt élveztük — részint felolvasások, részint szóbeli magyarázgatások alapján — az Alduna szépségeit s nevezetességeit.

Next