Haladás, 1946 (2. évfolyam, 1-50. szám)

1946-05-23 / 19. szám

A KÁROLYI-PALOTA ÍRTA: FARAGÓ LÁSZLÓ Ott voltam pár napja egy aktusnál, amelyről nem utólag állapítják majd meg, hogy történelem, hanem ezt éreztem abban a pillnatban, amikor végbement. Károlyi Mihályék hazatéréséről és a Károlyi-palotában való szerény és megható fogadásról van szó. Igen kevesen voltunk csak ott, rokonok, néhány öreg barát és néhány képviselő, akiket a főváros ellenforradalmi főszertartásmestere hiába próbált lemarasztani. Ott voltam és pontosan tíz év után — előzőleg a szociáldemokrata Internacionálé bécsi kongresszusán történt — fojtogattak a könnyeim. Így hallgattam Károlyi Mihály halk és megrázó válaszát, amikor kijelentette, hogy azt a palotát, ahonnan 1848-ban Batthyány Lajost elhurcolták, amelyben 1918-ban az ország és a főváros forradalmi szíve lüktetett, nem tartja meg a maga számára, még egyelőre nem körvonalazott módon felajánlja a fővárosnak, hogy gyűldéje és középpontja legyen az örök magyar szabadság forradalmi gondolatának. Azután ott voltam, amikor Károlyi kilépett a palota belső nagyerkélyére és azt a kívánságát nyilvánította, hogy a kertben levő Prohászka-szobrot távolítsák el onnan. Megértettem mind a két kívánságot. Megértettem az ország leggazdagabb mágnását, a huszonhét esztendős emigráció szegénységét végigpróbált tiszta emberét, aki a palota kényelme helyett a ház örök forradalmiságának kiemelését kívánja és megértettem azt is, miért akarja, hogy e forradalmiság ércbe öntött tagadása, mi több az ellenforradalom ércbe merevített kísértete, ne nyomja a forradalmi gondolat szárnyalását. Csak erre gondolt Károlyi Mihály, én azonban közben többre is, másra is gondoltam. Láttam az ellenforradalmi főszertartásmestert és láttam a Prohászna-szabrot. Eszenba jutott a demokrácia lényegéhez tartott szabad választás, eszembe jutott az ebből kialakult polgári többség és eszembe jutott az, hogy várjon egy feltétlen átadás esetén ma, holnap, vagy holnapután nem történnek-e furcsa dolgok a forradalom házának szánt palotával? Született egyszer itt Magyarországon egy lelkes irodalombarát, németül író zsidó író, aki vagyonát olyan magyar írók támogatására hagyta, akik helytállásuk és független tolluk miatt a nélkülözés gyermekei. Kurátorokat is rendelt az alapítványnak. És az történt, hogy az ellenforradalmi korszak a legnagyobb gonddal sterilizálta a jelöltek listáját, mind tehetség, mind ráutaltság, mind függetlenség dolgában. Így kapott nagydíjat félnyitás, díjat a cenzor és az antiszemita, jutalmát a neokatolikus és így nem jutott soha komoly díjhoz példának okáért József Attila. Higgyük el, hogy mindez az ellenforradalmi minisztérium bűne. De vegyük tudomásul, hogy kurátori beleegyezés, vagy deferálás is kellett hozzá. És vegyük tudomásul azt is, hogy nem kell ellenforradalom, csak egy úgynevezett ,,mérsékelt polgári" irányzat többsége ahhoz, hogy a Károlyi-palotából korszerűsített szellemi leventeotthon legyen. Ha például úgy dönt a tulajdonos, hogy valamiféle otthont, vagy vitatkozó klubot, akadémiát, iskolát vagy kultúrközpontot csinál a palotából, a veszedelem máris bekövetkezhet. Persze, hogy Károlyi szabadon rendelkezik a magáéval. Persze, hogy az ajándék gesztusa mutatja legszebben, hogy ki, miféle erkölcsi érték tért vissza közénk. És nem ennek ellenére, hanem éppen ezért volna kívánatos, hogy rendelkezési joga fennmaradjon. Most, hogy újból köztünk él és köztünk marad, a maga szemével fogja látni, a maga intellektusával fogja lemérni, hogy abból, ami ma demokráciának és baloldaliságnak mondja magát, mennyi az, ami tényleg baloldali és tényleg demokrata. Most, hogy hiányzik a torzító, de ugyanakkor megszépítő messzeség, huszonhét esztendős világlátásban tévedhetetlenné edzett ítélőképességével tud majd különböztetni. És ezért kell, hogy a palota sorsát, tulajdonjogát mindig kezében tartsa. Ezért kell, hogy ő bírálja el: az ő szellemében forradalmi-e a cél, amelyre a palotát adja. És ezért kell, hogy ellenőrizhesse, és ha kell, korrigálhassa a céltól netán elütő gyakorlatot. Miért? Mindazért, amit a szertartásmester és a Prohászka-szobor, a Baumgarten-díj sorsa és sok egyéb példát és azért, mert a forradalmiság mindenütt, de főleg e csúnyácska hazában nemcsak hitet, de kételkedést, nemcsak lelkesedést, de szkepszist is jelent. Álom egy festékesdoboz fölött (Zichy Mihály után) .4 nagy festőhöz követségbe mestek a színek egy napon Mikor aludt a mester éppen a ködtől foltos pamlagon. Uram — így szóltak nyöszörögve —, hát nem látod mi vart velünk? Hogy haldokolva és hörögve mind széjjelszórtan heverünk? mióta hűtlenül a barna megunván háttérszerepét harmóniánkat megzavarva megtámadta a feketét Es kínozni kezdte a sárgát, (tán éppen mert vele rokon Hisz sárga fények tánca villan a barnaföldű dombokon) Es mellét ugrott buta hévvel a zöld éretlen nyers legény És ott fetrengett lenn a sárga a csataporondon szegény De jött a Vijj ! és színek színe, a lázadás, a tűz, a vér És úgy söpörte el ír barnát mint harasztot a forgószél. .. De nézd, az ütközet heviben mi történt velünk. Nézd Uram Fölöttünk — mintha itt se lennénk, ecseted csak úgy átsuhan Nézz ránk a kék szürkére sápad s a rózsaszín is megfakul Városi esték türkizzöldjét (anyja ívlámpa apja hold) Nézd Uram a gyengéd lilákat, felhők színét, ha alkonyul S a terrakotta szentelt földjét mely görög lány bölcsője volt Tekintsd a holdlény lágy ezüstjét, használatlan mivé kopottt A cigaretták gyöngyszín füstjét. Ezt mind titkolni nincs okod! Törődj velünk végre, végre, nélkülünk nem teljes a kép! Így sóhajtott halkan az égbe a lila, rózsaszín, s a kék. Ők, kiktől mosoygott az élet, most sírtak az árnyalatok ... S a festő álmába hatoltak a testetlen árnyalatok. S az álom csatatérből lassan szelíd tájjá változik át .4 szakadék fölé szivárvány feszít ki hétszin pántlikát És mesebeli bársony réten mint Éva, egy ős-reggelen A Béke az ott hófehéren — s vállán madár — a szerelem, Fedor Ágnes ILLÉS BÉLA: Zsatkovics Gergely MTVj boC-t ,és az „Erdeiemberek"-et harmonikusan egészítiki az Arilogia harmadik része, melyben a szerző a 14-es világháborút és a forradalmat írja le. Illés itt sem tér el egyszerű, szinte rideg stílusától, mégis az ő leírásából " nem az a szokványos, epikai beállítás bukkan elő mellyel — militaristák és antimilitaristák — a harcos időket ábrázolni szokták, hanem rávilágít arra a szövevényes, bonyolult társadalmi és lélektani képletre, mely a háborúk és forradalmak mögött meghúzódik. A könyv hőse, Bálint Géza, a céltudatos marxista nem véletlenül, saját akarata által irányítva kerül egyik tömegmozgalomból a másikba, sőt jó szeme is van ahhoz, hogy meglássa, kik állnak esetleg a mozgalmak mögött, de Illés hi . képet fest másáról a tömegről — ez esetben Kárpátalja népéről —, mely pillanatnyi hangulatok, nem egyszer dollár és csokoládé hatála alatt a legellentétesebb izgalmak között vergődik. A ..Zsatkovics Gergely királysárja" leleplezi a ,.gyarmat"-nak, kizsákmányolási alanynak gondolt Kárpátalja összes mohó étvágyú „gyarmatosítóit", kezdve az elegáns és Napóleon-pózú Paris tábornoktól Zzatkovics Gergelyig, a General Motors R. T. szabadalmazott cárjelöltjéig, de leleplezi magát az évszázados nyomorúságban és elmaradottságban tengődő népet is, mely még nem képes a helyes vezetők megválasztására. Illés Béla nem ad politikai programot, de minden sorából kicsendül, hogy programja: a tömegek öntudatosítása és felemelése. Még csak egyet szeret náluk kiemelni: azt a tárgyilagosságot, mellyel a szerző él, mikor magyar, és zsidó létére nem kíméli sem Kohn Manót, a reakcióval szövetkező beregszászi téglagyárost, sem Kárássyt, a mindig hatalomnak szolgáló kárpátaljai. ..magyar'' népvezért és — last tnt not least—, amellyel a saját szerepét, kínlódásait, harcait mindig mások szerepének, kínjainak és küzdelmeinek árnyékába helyezi. Amíg a szubjektív elbeszélőmód közel hozza szívünkhöz a történelmet, a tárgyilagosság viszont hitelt, nemes patinát ad a történelemnek Antal Gábor Nem tudD nékem furadni? Fürödjön a Kádfürdő, gőzfürdő, HUNGÁRIA-FÜRDŐBEN speciális zuhanyozók Wambazenek (Dohány utca 42-44) Fodrász, manikűr masszázsz peáikfir' ruhavaaalá -HÁEÁDAS Előszó egy me. "regén y A Haladás jövő héten kezdi meg Zsolt tíéia „kilenc koffer" című önéletrajz-regényének közlését. • Az életrajzregény műfaja mindig érdekes és feszültsége növekszik, ha művészi módon írták meg. Az író életrajza pedig azért lebilincselő, mert érzései, meglátásai, élményei és tapasztalatai jórészt olyanok, amilyeneket sokan átéreznek, de nem tudnak kifejezni. Zsolt Béla életének csak egy szakaszát írja meg. 1939-ben kezdődik, benne van tehát mindaz, ami a régi Európa összeomlása árán egy új, szebbnek, jobbnak, igazságosabbnak és tisztultabbnak ígérkező világ megszületéséhez vezet. Az író a nagy átalakulásban csak passzív szereplő lehet, de nem az Zsolt Béla, aki elsősorban politikus lény. 1939 előtt és után nemcsak írt, agitált, bírált és támadott, hanem, ha elnagyoltnak is hangzik a szó, a maga sor szenvedéseivel és agysejtjei verejtékével igyekezett történelemet formálni. A regény visszatükrözi a München utáni hangulatot, a világ minden gondolkodójának kétségbeesését, a háború előtti Párizst, a háború kitörését, a németek nagy hadisikereit, a magyar politika végzetes hibáit, az üldözések kezdését, ukrajnai poklot, egyenlőtlen harcot, a hóhérmunkára szegődött tiszti pribékekkel, német megszállást, gettót, deportációt, felszabadulást, Svájc tiszta levegőjét, az érintkezést a szabad, demokratikus világgal és végül a hazatérést. Gazdagabb élményekben írónak aligha volt része és Színesebbé történéseket még senki nem alakított, mint Zsolt Béla, aki üldözöttségben és számkivetettségben is kapcsolatokat tudott szerezni és tartani az emberi világ megvalósítására törekvő gondolkodókkal és államférfiakkal. Zsolt Béla regénye nagyszerű élményül és tündöklő tanulságul szolgál majd minden olvasónak, a mainak és holnapinak, mert ez az írás soha el nem fakul és forrásmunkája lesz minden történelemkutatónak: mit, hogyanérzett és élt át a nagy sötétségben a világosság után megszállottan áhítozó embernek maradt ember ... Nádor Jenő - a Járolyiné konflison Egy hete vannak itthon Károlyiék. Hét nap alatt sok minden történhet két ember lelke és egy város között. Mit láttak meg Károlyiék abból, ami huszonhét év alatt lezajlott és milyen visszhangot keltett bennük, mit láttak? Két ember van körülöttük állandóan: londoni titkáruk, a ..kis Havas'' régi munkásmozgalmi ember, költő és író — aki Pestről Párizsba, Párizsból Tangerba menekült, mikor ép menekülni valója volt —, Afrikábólszöktették egyenesen Londonba. Rajta kívül Molnár Kálmán parlamenti gyorsíró, hírlapíró. Ő szöktette ki a Károlyi-gyermekeket Prágába annak idején, ült is emiatt két évet. Két világháború és két forradalom eleven emléke ül tehát Károlyi Mihály előszobájában. A régi szobalányok, komornyikok azonnal beengedendők, ez volt Károlyi Mihályék első intézkedése. Jöttek is azonnan, már első nap. Legelőször Bakos Mihály árvái, azé a komornyikéi, aki gyerekkora óta volt Károlyi Mihály mellett. Itthon maradt a palotában. És amikor gazdáját hazaárulózni kezdték, bánatában öngyilkos lett. A fia vasmunkás, egyik lánya orvos felesége. Első reggel ott ültek már Károlyi Mihály ágya mellett. Károlyiné első napjait viszont az foglalta le, hogy ,,lelkiismeretesen leszállította" azokat a szeretetcsomagokat, melyekkel Londonban élő szakácsnők, szobalányok elhalmozták, arra a hírre, hogy Károlyiné hazajön és melyek természetesen saját családjuknak szólnak. Az első magyar köztársaság elnökének felesége saját poggyászát hagyta Londonban, hogy ezeket a csomagokat el tudja hozni, minthogy a repülőgépen csak bizonyos meghatározott súlyú poggyász szállítható. Károlyiné jóformán egyetlen kosztümben jár azóta is. Személyesen járta végig a szakácsnők, szobalányok családját a csomagokkal, ami elég nehéz dolog — mert a miniszterelnökség adott ugyan egy autót, mely rendelkezésükre állna állandóan —, de ez az autó csak ritkán és pontatlanul jelenik meg. Annál sűrűbben és pontosabban jönnek az emberek.. Panasszal, kéréssel, levélben, telefonon, személyesen. Érdekes és megható, pénzt még idáig senki se kért. A magyar nép viszonya Károlyi Mihályhoz plátóibb kapcsolat ennél — a hosszú távollét egy kissé a túlvilágról visszatért szentté avatta —, akitől inkább "közbenjárást" kérnek, mint Szent Antaltól. Éppen ott vagyunk, mikor egy harcsabajuszú magyar jelenik meg. Ezredtársa volt Károlyinak, Hol? — kérdi Molnár Kálmán. Hát a hármas huszároknál. — Ott voltaz Elnök úr? Ez keresztkérdés. — Nem, a gróf úr a hatosoknál volt, csak áttették hozzánk." Igazat beszél az öregúr. Együtt voltunk a halicsi ütközetben, meséli a bajszos bácsi, fegyvermester voltam, csináltam a gróf úrnak egy szép háborús emlékfokost, meg nagyon nagy jót tett velem, segélyt adott az anyámnak. Nekem meg mesthagyta, ha elér valamit, a közéletben, hát jelentkezzem nála. — Most jelentkezem — mondja a bácsi megelégedetten, hogy így eltalálta a kijelölt időpontot. Halkabban teszi hozzá: — Egy kis szeszkiutalást szeretnék, mert tetszik tudni, egy ecetgyár gondnoka vagyok. — Kicsit ecetillatú a fegyvermester balladája. De Károlyi Mihály mégis fogadja. Mindenkit fogad, minden kérést igyekszik teljesíteni. Csak igazolási ügyben nem óhajt senkit se látni. Ő nem volt otthon, nincs nyomozó szervezete, nem is akar konkurrenciát csinálni a politikai rendőrségnek. Rengeteg levél jön természetesen. Egy levél arra kéri az Elnök urat, keresse meg aszomszédék Zsuzsikáját Mexikóban*. Egy másik mindössze azt szeretné, ha egy régi közös barátnő sírja fölött, akit romok közé temettek, egy Miatyánkot mondana el a gróf. A titkár most újra autóért telefonál. Az Elnökasszonynak fontos ügyben az MRRÁ-hoz kellene mennie. Kocsi azonban nem jön. — Tegnap is így volt — tudta meg. Károlyiné nővérét látogatta meg, aki a Rókusban betegen fekszik. Végre kerítettek neki egy konflist. Károlyiné, Andrássy Katinka gyerekes örömmel szállt fel a kocsiba. — Még csak egyszer ültem életemben konflison, ezen kívül — mesélte —, azon a bizonyos estén, mikor az uramat vártam Bécsből. Mikor Károly király nem őt nevezte ki miniszterelnökké, ahogy pedig meg,ígérte. És én mindenáron ott akartam lenni a pályaudvaron. Ez az este örökké az ázott konflis szagéhoz asszociálódik. Magánszórakozásra még alig értek rá. Egyszer voltak csak moziban, megnézni az érkezésükről felvett híradófilmet. Sötétben jöttek be. Mikor a képük megjelent a vásznon, a publikum spontán tapsban tört ki. — Ugye ezt maga rendezte? — kérdezte Károlyiné a titkártól. Alig akarta elhinni, hogy erre még a legjobb akarattal se lenne mód, a híradómozi folyton változó közönségéből nemigen lehetne klakkot alakítani. Károlyiné könnyes szemmel eszmélt rá, hogy Pest híradómozi-publikuma őszintén és igazán őket ünnepli. Nemcsak az igazi férfit, hanem az igazi asszonyt is. És még külön a szépségét: Pest semmiért sem olyan hálás, mintha szép nőt szabad ünnepelnie. Milyen Károlyiné? — kérdezik a nők.. És ezt a milyent, persze női alapon értik. Hogy lehet, hogy ilyen fiatal, milyen a ruhája, a haja, a hangja, a kölnije? Az a megtiszteltetés ér, hogy a végre befutott autón vele jöhetek át Pestre. Bevallom, először ülök ilyen közel olyasvalakihez, akiről biztosan tudom, hogy érettségi tétel lesz a magyar történelemben. Magas, nyúlánk, szélesvállú, ezt már mindenki tudja róla. Szürke-fehércsíkos kosztüm van rajta, fehér áttetsző, szigorú ingblúz. Madonna kezei vannak, amiken mégis meglátszik, hogy ismerik a munkát. Az arca, a hasa csupa világos szín, de a pont, a csillogó, erős fehér fogak harmóniája, a Genfi-tó kékségű szemével. A legkülönösebb két szem, amit valaha láttam. Stilizált üvegfestményeknek van ilyen szemük, mikor átsüt kékségükön a nap. És mit mond Károlyiné legelőször? Ezt a prózait. Nagyon bánt, hogy az első ONRRA-szállítmányban érkezett halkonzervekből, azt hallom, sokat eladtak azok, akik kaptak belőle. Ez nagy hiba, mert ha azt az MNRRA megtudja, esetleg azt hiszi, hogy nem szorulunk rá. Pedig én tudom, hogy csak arról van szó, hogy itt Pesten nem szeretik a halat. Modern svindlinek tartják a vitamint. Ezt hallom. Én úgy szeretném, ha erről az ostoba előítéletről is leszoknának itten. Károlyinét komolyan bántja, hogy a magyar háziasszonyok nem szeretik a halat. * Megkérdezem, hogy Ő, aki világéletében aktív munkaerő volt — a háború alatt például teherautósofőr —, itthon mivel akar foglalkozni. — Emberekkel — azokkal, akik legjobban rászorulnak". Gyerekekkel és művészekkel, feleli azonnal. Az írókkal kész tervem van. Megbízást kaptam az angol «Horizon» című laptól, hogy magyar írók műveit ismertessem, részleteket fordítsak le belőlük. A cél az, hogy angol kiadók figyelmét fel- keltsük irántunk. Az utolsó évek eseményeiről szóló írások érdeklik őket különösen. Minél objektívebb írások. Én magam viszont verseket szeretnék olvasni erről az időről. Szerintem így, rögtön az események után, éppen a költők a legmegbízhatóbb szemtanuk. Ami a gyerekeket illeti, még nem tudom, hogy fogjak hozzá. — Azért jöttünk haza, hogy segítsünk — mondja az elnökasszony búcsúzóul — és én főleg lelki téren szeretnék segíteni, mert úgy látom, itt nagyobb a rombolás — mint akár Budán a Várban. Jól, világosan járnak a világos szermek. F. A. A ~~ ^ ^Li ^,^ ' Ez a a levél, mely szeretné, ha a szomszédok Zsuzsikáját megkeresné Károlyi Mihály... SZŐNYEG ZSÁK, PONYVA VÉTEL: V NG A HI. KIRAI,V rCA 14 ÉS RÁKÓCZI-CT 42. .. "A mauthauseni mártírok emléke. Május 28-án, kedden 7 óra 30 perckor a rádióban a mauthauseni zsidó mártírok emlékünnepélyén az emlékbeszédet dr Klár holtan tartja.