Haladás, 1946 (2. évfolyam, 1-50. szám)

1946-06-06 / 21. szám

EGY KONOK H­ISTA Írta: dr. Faragó László Amikor Gáspár Zoltánról írunk, ns felejtsük el egy pillantra sen, hogy micsoda nehéz sors volt nem­csa­k gazdaságilag, de szellem­ernölcsleg is a trianoni Magyarország gondolkodó fiatalságának, sorsa. Ne­künk, akikre 18 éves korunk után fakadt az első Világháború és 23 esz­tendős korunkban a diadalmas ellen­forradalom, voltak gondolkodtató él­ményeink. Ilyen élmény volt Jajueen természetes zöldsége és áltudományos n­­agyképűsége ellenére a Gal­fi Kör. Ilyen volt a sokféle h­ordalék-elemet magában foglaló és mégis a progress­zív gondolat központi őreként ható Társm­alomtudománnyi Társaság, ilyen volt a napisajtó egy része, ilyen volt a Nyugat és a Huszadik Század és ilyanok voltak írok az emberek, akik a korban tanítottak és példát mutat­tak. Pikter Gyula, Somló Bódog, Jászi Oszkár a Katedrán­­is az előadóter­mekben, Kurifi Zsigmond, Szende Pál és számtalan társuk a politikában. Persze hogy carte!: a boritok is volt Szent Imre Köre, Rákózi Jenője, Ik­r­c-.eg b­eerict. Ds: valljuk meg az iga­zt, a védekez­és kellemetlen állapo­tában. Azt kellett folytonosan bizonyí­tani'?'!, hogy ők nem azok, akiknek tartják és tartjuk őket; lehetett az övék Magyarország hatalámi szempont­ból; szerkeszthette Réz Mihály a Ma­gyar Figyelőt, olvasni mindenki, aki olvasott, csak a már említettem folyó­iratokat olvasta és bármennyire fém­jelezte a hivatal Szabolcska Mihályt, sőt származása ellenére Kiss Józsefet, mi azért pontosan tudt­­k, hogy a Költőt Ady Endrének hívják. És amikor 1919 augusztus 5-án ki­szakad­t a magyar világra az­ ellenfor­radalomnál, nemcsak fizikai erőszaka, de szellemi gyaljotató is, volt miből élnünk és erőt merítenünk, volt sze­mélyes és bennünk tovább ható, er­kölcsi erőt adó, progresszív élmé­nyünk. De vájjon volt-e és lehetett-e annak a negyveress generációnak, amelyhez Gáspár Zoltánnak tartozott? Ak­­­ire ők a középiskolát elhagyták, már nem a Galilei Körbe, hanem a különféle Turulokba vezetett az út, amire ők szerelmeseik nevét az egye­tem padjaiba kezdték bicskával be­vésni, e bicskát órák alatt és után szorgosan mártogatták zsidó tar­alót­ár­saikba a diákfőreggel­fej- és­­arjytal-a­dilot?" ''magyar "ifjak.'És' a katedrákon — valljuk csak meg, nem kis különb­ség, Pite,de! Frigyes, sőt ha mértékünk elnézőbb, Beöthy Zsolt helyett is — Szegedi Rezső, és Horger Antal ült Réz Mihály már nem élt, de Réz Mi­hály legyőzte Piklert és Jászit és de­fenzívából offenzívába lendült. A ma­gyar ellenforradalom lerohanta a ma­gyar gondolkodást. És­­ feledjük el azt sem, hogy kö­pülünk azok számára, akiket s­zárma­zásuk a társadalmi életben születésük óta, de fizikai életükben és gazdasági létünkben 2019 óta fenyegetett, ez a fenyegetettség egyúttal nagy ízlés- és erkölcsbéli plusz is volt, mert felment­vén az érdekelteket az egyéni válas­z­­tás kötelezettsége, sőt tehetősége alól, odaállította e csoport mindenikét az úgynevezett bakildiál­ra, tehál íróilag, politikailag és emberileg mindazzal szem­be, ami 1829-t0l 1941-ig bezárólag történt Hagy aztán sokan közülük, illetve legyünk pontosak, közülünk, igyekeztek kimenekülni e fátum alól és szellósy-Hollanderebbek voltak min­den Mi'otaynál, nem változtat az álta­lános képen. És ne felejtsük el végül azt sem, hogy ebben a Horthy­—Bethlen— Gömbös-országban a legkevésbb a Horthy—Bethlen—Gombosi folt éppen Budapest volt Ne felejtsük el, hogy a pesti ember aránylag könnyebben helyezkedhetett lelkileg is szembe mindazzal, ami volt és­ hogy a kisvá­rosi ember helyzete e téren lényege­sen nehezebb, mert még kevesebb az ellenkező­ hagyományra támaszkodás, még egységesebb a környezet. Mindezt azért kell megállapítani, mert Gáspár Zoltán Trianon után ser­dült fiatalemberré, mert származása a fajkutatás szemszögéből nézve kifogás­talan volt és mert gondolkodásának bölcsőjét S­zeged ringatta... Azért kell ezt leszögezni, hogy meg tudják ér­teni: nem töm­eghatítok és nem kör­nyezetélmények voltak azok, amelyek őt a mi ótunkra, a gondolkodás és szabadság útjára vitték, hanem egyé­niségereik leglényege, az igaz­ságkere­sésnek az a konoksága, amely erő­sebb volt, mint a környezet csábása és amely — az igazságkeresés — végigkísérte egész életén. Ne feledjük el, hogy mit jelentett keresztény és úgynevezett népi ifjúnak a harmincas években humanistának, tehát valódi kereszténynek, urbánus­nak, tehát valódi ku­­túrembernek len­nie a szegedi árkádok alatt amikor Proh­ászka Ottokár és Szabó Dezső szelleme, Mi­otay István és Rákosi Judt dialektikája jelentette a kétoldalú csábítást és peszedelmet. És ne feled­jük azt sem, hogy a sors sok nehéz­ség elé állította hősünket ilyen nehéz­ség volt HM lap szelleme is, ahol ke­nyeret találta. Ez a kp klasszikus és nem jó értelemben véve volt liberális. Egyszerre küldött, a gondolat és az osztalék szabadságáért és valahány­szor e két szabadságeszmény között kollízió kimadt a bölcs kiadó és a mögötte . Ha még bölcsebb tőkések ha­bozás nélkül az osztalékra szavaztak. Mégis, Gáspár Zoltánnál a szabadság sosem kapta ezt a sajátos értelmezést, hanem­ azért és amiatt, mert abban a lapban, amelynek munkatársa és cikk­írója volt, itt-ott korlátok közt érezte magát, megtalálta az utat a Szép Szó­hoz, amelynek hajdani munkatárs­ui aradéka, olvasóinak és tisztelőinek megfogyatkozott köre itt ma Gáspár Zoltán emlékezetét ünnep­li. Megtalálta a S­zdzsirfimi-hoz és min­den haladó magyar folyóirathoz. De óhatatlanul megkereste és megtalálta a kapcsolatot a magyar munkásosz­tállyal is, mint lapjain*!; csöndes és félig-meddig titkos mi­­ni­atér.Ha, mint szervet-E fem­ek előadója. Egy jzóval Gáspár Zoltán, aki útját önmaga épí­tette, Szegeden­­kezdődő gondolkodása óta szé­ttéphetetlenü­l kap­csolódott ah-szoz a gondolkodásmódhoz, amelyet az egyszerűség kedvért és minden kü­lön elemzés nélkül humanistának és baloldalinak neveznek, csak azért mert huszonhat esztendőn keresztül gondolkodni csak a baloldal gondol­kodott, elődjei és eszményei csak neki voltak, emberi felelősségérzetet és kultúr-lelkiismeretet csek ez érzett Annyira irtózom a lejárt és túlkop­tatott szavaktól Mégis, éppen Gáspár Zoltánra emlékezve megpróbálhatnám, hogy lefújjam a demokrácia fogalmá­ról mindazt a pártpoliti­kai hazugságot és zsuratalisztikus szemtelenséget, ame­lyet reáraktak és ezek vitán merném elmondani, hogy Gáspár Zoltán demo­krata volt. Hogy mit jelent a demokrácia? Mondja el r­álem­ szebben és jobban Gáspár Zoltán, aki nagyon jól tudta, hogy csak demokráciában érdemes élni, de demokrácia megmaradásáért érdemes meghalni is! "A demokráciának nincs olyan kérdése, amely elvi a háborúba le­hetne m­enekü­lni; a demokrácia a maga kérdéseit nagy megoldja, vagy vergődik velük, csak arra nem képes, hogy megoldhatatlan­ságuk elől a valóságtól elforduló regresszív ösztönök ki­itegelttivel az emberiség pusztulását idézze elő. Ezért van, hogy a demokrácia mindig kész a hadültetésre, de nem a háború vállalásrra. Vállalja a lemondást és az áldozatosat; a háborút magát csak ak­kor, ha az erőszak olcsó lélektani előny már a megsemmisülés határa felé szo­rítja. Úgy vállalja, mint a vak végzet elháríthatatlan kényszerét, jóllehet tudja, hogy en­nek a vég­zetnek az ember alkotta szervezetei, a hordozói és eszközei. Ha ettől az embertelen végzettől immár nem menekedhet, látnivalóvá vá­lik, hogy a demokrácia látszóla­gos gyöngesége, elvtelen k­ése, té­továzása valójában az emberi fe­lelősségérzet végsőkig való pró­bálkozása az embertelenséggel szemben, ha­ pedig a próbálkozás már hiábavaló, a történelem min­den bizonyságtevése igazolja, hogy demokrácia a végső elhatáro­zás óráján a fegyverekhez lelket és eleven hitet talál.* Igen, ez* a furcsa fejű és furcsa be­szédű, seékességéb­en is is higgadt, hig­gadtságában idealista koldusszegény történész, iró és újságíró nagyon­n­rgyon tudta a demokrácia tartalmát. Tudta minden pórusában, ízlelte nyel­vével az ízét dicsérte , ír sérült és kor­holta ellenségeit. Mértékletes és egy­szerű nyelve mély és sok tu­dást tett láthatóvá. Korlátozta­nyagott az élet egy szektorára és korlátozottsága mé­gis igaz bölcseség volt Művéből nem sajnálta az Iróniát, nem takarékosko­dott sí ad hominem argumentációval sem és mégis mindig modesztus volt és mértéktartó. Szegedről, az egyetemi árkádok ár­nyékából indult el, néhány arravaló barátjával, akiket nem lehetett turu­lizálni. Mégis, mindig úgy éreztem, mintha egy scerdeeni theológu­sal be­sipélgitnék. Külsejében is volt valami világbírodalm­ian bűvös és tárgyilago­san mérlegelő. Pedig nagyon tudott szeretni és hidegen uitáljii. Engedjék meg, hogy Gáspár Zol­tánra emlékezve, ne műveit és írásait soroljam fel, han­em felidézzem sze­mélyének­ emlékezetét. Heti társasá­gunk, amely nemcsak mártírokat, mi­nisztereket, kis ügyeseket és álhírlap­írókat, de a­rimnánum és demokrácia igaz barátait is adja ennek az új Ma­gyarországnak, talán senkit sem szere­tett olyan osztatlanul, mint Gáspár Zoltánt. Szerette azért, mert személye körül az erkölcs levegője lengett. Tisz­telte azért, mert egyáltalán nem az volt hősünk tudatában, hogy valami­féle áldozatot hoz. Úgy állott közénk, azzal az eleva elr­endelséggel, amely minden sorát jellemezte. Minden sorát akár kis cikkekről, akár egyetlen nagyobb művéről, az az utolsó húsz esztendő történelméről van szó. Az elmúlt két héten kétszer olvas­tam el ezt a könyvet. És a másodszori olvasásnál eszméltem reá, hogy tulaj­donképpen miről van szó. Rendíthe­tetlen hitről és rendíthetetlen szembe­állásról. Makacs ragaszkodásról az embereszményhez, makacs tiltakozás­ról minden és mindenfajta­­ terror ellen. Láttam a bujdosás alatti képét Tatít bajusza kiforgatta igazi valójából. Nem azért, amiért minden embert el­változtat a bajusz, hanem azért, mert ez efffajta bajusz a fajmagyarkodó tót gazdatisztek és számtanácsosok, göm­bös-istó, és más svábok jelvénye volt. Ezért volt számára a legjobb camor­o, nem ismeri az élet igazi édességei, aki n­em élt az ancien ré­gime alatt! Én ismtertem! Annyira is­m­ertem, hogy h­a e­l ráismerek. Koáttélpartikról hullok, ez is, az is megüti a fülem s a borbélynál már­már kényelmes, sőt nosztalgikus moz­dulattal nyi­­nék a fogas felé, ahol tavalyelőtt meg a Társaság című képeshop függött, a Horthy-féle an­cien régime speciális góthai al.K­­a­nachjának időszaki kiadása, mely­ben, mint egy magát "demokratiku­san" felhigitó férfeud­ális uralkodó, osztályi kaszt ustiládi közlönyében, andalítóan kavarogtak hitbizományos mágnások és önállósítási alapból meg­alapozott nemzedes urak­, lunmarák,­kulcsos dzsámit­ik és zergőtollas sváb fezörök, vörös­ i­ratos vadászok és privilegizált siaga-vállalkozók, katonai fertálym­ágnások féi — olykor, muta­tjba — méltóságos, sőt excellenciás nagyzsű­dók házi eseményei: Esterhá­­zyak és vitéz Zengő társai, Szemerei és Sorgok, Zichy­-k Nagykovácsy Milenkók, Werth Henrikek és Weiss há.-ék immár nam m­i­lenniumi, csak. Ibsísz-rendezésű szentistvánnapi for­gatagban. Változatlan asztal­foglalásiú, helyre­állított kávéházaiban, egyre-másra kivirágzó koktélpirtikon és g­irden­partikon, valamint persze lejjebb is, pirosabroszos kiskorcsmákban és meg­hitt söntésekben most újra megtalálta egymást ez a szét sem ugrasztott, csaró ijedtében széluigrós társaság. Közvet­lenül a felszabadulás után­­— ők sok­kal kövörebben és tárgyilagosabban „fordulatnak" névérték — e mai koktélparti!; Vende vendégei oly pi­cinyek iparkodtak lenni, hogy lehe­tőleg ki se lássanak a földből. Nem volt elég, hogi­ buján tenyésző sm­rcálit növesztettek, mely jótékonyan palástolta el arcvonásaikat s élet­korukat, nem volt elég, hogy — ha kellett, ha nem — állandóan háti­zsákkal járkáltak s egyébként is olyan külsőt konstruáltak tuaguknak, mint ,,a legutolsó trógere". Ez mind nem volt elég. A társaság legtöbb tag­ja (és a Társaság legtöbb olvasója) ugyanekkor egy-egy mindenképpen „méltatlan", szubaltern kis állást­­ vállalt s amikor csak idejéből fu­totta, ki-kirohant a havas utcára ta­ligát tolni, meg ,,k­ógerolni" némi borravalóért, pár deka klebáért orosz közvitézeknek. Biztosíthatom a társa­ság minden egyes tagját (és a Társa­ság minden egyes előfizetőjét), hogy ehhez fogható mértékét az utálatos m­egalázkodásnak, törleszkedésnek és udvarló önpocsékolásnak egyetlen halálraszánt­­prolitól", szervezett munkástól vagy — bocsánat a végkép szalonképtelen példáért — zsidó kény­szerm­unkástól az utóbbi szörnyű években aligha látta valaki is. De el­végre is nem az én dolgom, hogy ennek a széthulló kasztnak ízlésén, puszt­itásának méltóságán őrködjem. Annyi azonban mindenesetre bizo­nyos, hogy akkor, a felszabadulás utáni legelő időkben ennek a réteg­nek minden egyes tagja a legkisebb neszre­ is felriadt s po oszlóktól félt kiknek részérő! — fi. megértem én, méltányolom! — egészen természe­tesnek tartotta volna, ha bőrén­y­elte­tik azt az animozitást, amelyet egy élet, sőt MTV neh­yedszívad (s mi több: ezer éri szorsou igyekesetével halmo­zott fel ez ország lakóinak elsöprő fége. Mert ett­ a gondolatkörtől öt életformától állott legmesszebb. Hogyan átkozzuk a gonosz véletlent, amely az utolsó percben vitte el kö­zülünk? Hogyan mondjuk meg, hogy ma — frázskor inkább, mint bármi­kor —­ szükség volna reá, hogy vál­laljon és korholjon, glosszáljon és lelkesedjék? Ma minden vállalkozó vállalja rendszerünket, minden analfa­béta korholja az írástudókat, minden hirdetésszerzőből glosszátor és minden textilzsikerből lelkesedi vált. Demo­kráciánk túlzottan demokratizálódott, mert nincsenek Gáspár Zoltánjai. El­lenségeink csak az életünkre törnek. Hódolóink ennél többet akarnak: mér­tékünket és illésünket kezdik ki. Sok, sok minden van, aminek másként kellene lennie és ebben igen sokat jelentene és jelenthetne Gáspár Zoltán, így csak elgondolkodunk azon, aho­gyan írt és ahogyan é­l­, odaülünk vele képzeletben a Kriszt asztal mellé és hallgatjuk, amikor fasiszta írók j­óképeit elemzi. Egy kicsit harago­san, egy kicsit hangosan, egy kicsit mosolyogva, de mindenesetre annak tudatában hogy a rossz szándékot a rossz frázis mutatja. Gáspár Zoltán tudta, h­ogy mivel tartozik magának. Szabatosan gondol­­­kodott. Pontosan lemérte, mi­ t akar, de felejt azt, hogy mit kell akarnia. Nem kért és nem adott pardont és mégsem volt benne semmi spadasi­n­i. Amit írt és angíl tett, belülről cse­lekedte. Halili­val a legderekab­bak egyike hagyott itt be mi Ti­n­ke­t. Nos, ez a többség, mely világra­szóló pemcayat ajancenljjól tavaly reális ero dolgai/an i» ei*opt:«:,Vő lett, ezt a lár­tságot nem söpörte el. Nem kutatom, vi­jjon e rauiaeztits ment­hető-e, vagy n­em. S lani-la.ni, deka-rens és heterogén mivoltál­an még a szép pusztulás megrendítő látványá­val sem tud szolgálni. „Szeretném látni szép hullásodat" — mondhat­nám feléjük is, kissé blaszfémül alkal­mazva az Ady szívat. De csak­ a­ ken­­élpartik színes folyadékait, a garden­partik színes ernyőit, a terraszek vál­tozatlanul fenntartott asztalait, a kis­kocsmák piros abroszait is legfeljebb még az egy-egy Ittfelejtett tázad­ás Panzerfaust körü­l alakult vadregényes kis gittegyletei, towah­awkjait) lá­tottl. Az előkelő és exkluzív konven­tiku­lumok egyébként ma is a Társa­ság d­k­.a közlönyben megszokott tár­sadalmi keresztmetszet pontos másá­val szolgálhatt . Biiny­ra pontosan, hogy mutatóba még egy-egy bolyog­talan, sznobt zsidó is akad köztük, akinek elbűvölt lojalitása a de­mokráciát post festa is e körök, ex­kluzivitásának iránta való kivételes megtartásában találja meg. Vas le­gyűlnek a hölgyek és urai a színes­­olvadékok és ernyők körül — és íme, az urak­ közül senki sem visel már szakállt, a többé-kevésbé kisi ne­vek a bemutatkozáskor tisztán hal­latszanak, amnélkül, hogy a zsebekb­en — mondjuk — Schwarrcz Mór névre szóló hamis iratoknak kellene rejtőz­niük; minden hősi romantika nélkül kénytelenek megvitatni igen kevéssé híreses és romantikus vértanúik ta­nulságos történeteit, amiuő például az Ernő g­ólé, szegény ifjú Ernő grófé volt, a­.ki többbedmagával épp a minap ,,bukott le" — no, nem kon­spirálás, csak feke".izís okán. Ó, de hiszen nem ingerkedni aka­rt­n­k mi, nem csúfolódni a terraszok és partik, kiskocsmák és szalonok feléledő vendégein, kik, elmúlván alóluk örökre a hatalmi bázis, őrizni próbálják még egy darabig maguk körül a talmi és múlandó dekorációt. Dehogy is irigyeljük el tőlük a jó tavaszi levegőt, a finom italt, az eltor­zítatlan, saját nevet és az állampol­gári bántatlanságot! Inkább csak em­lékeztetni akarjuk őket — vagy tán csak magunkat — arra, hogy­ ők, és­ezt mennyire elirigyelték másoktól s nem is olyan régen. Heti munkától elnyűtt ifjúmunkások — a Termé­szetbarátok turistái — nem tehették lábukat vasárnaponkint a budai zöld­be anélkül, hogy politikai detektívek és nyila­s sihederek fütykösei ne vár­ták volna őket, a „paraszta­postol" Fája Géza oly siker­rel vívta vissza a gyülevész uralkodóosztálynak a Duna­korzót, hogy az odatévedt ,zsidófajú" honpolgár az ukrajnai aknamezőkig meg sem állhatott, tisztességben meg­őszült, törvénytisztelő emberek o­k­mányhamisítókk­á és bujdosókká let­tek csak a­­rá, mint politikiai nézeteik vagy snih-zési adataik eltérőek voltak a ..kívánatostól". Az üldözésnek ezt a formáját a Társaság és a Signal olvasótábora (mely azonos volt) nem ISMERI. Az­t ism«­, PZ csak ez 1910-es tanácsköztt­rsaság exceller­­­­eiás túszainak gyüjtífotttázi. rőv. kis operett-„mártírioma", behozatott koszttal és (fyors sz®b«dulás utáni társidik­k­ lefiz­­etésekkel, am­it ha­­zonöt év szemérmetlen történetírása és sajtója tv nemzet legendáriiumiban Kisfröccs Esztergom­ban címmel a Haladás május másodiki számában cikk jelent meg ezzel a cikkel kap­csolatban illetékes egyházi helyen megállapítják, hogy a valóságtól távol vannak azok a feltevések, mintha Mindszenthy hercegprímás zsidófaló volna. Ami pedig a cikkben foglalt állításokat illeti, maga Ernst Lou­is Zaagg, a Religion News Service tudó­sítója megállapítja, hog­y a Haladás­ban Szabó István tollából megjelent cikk tartalmára vonatkozóan a követ­kezőket jelentette ki: Elnézést kell kérnem azért a kiok­tatásért,­­ de biztosan nem volt a szándékom akkor, amikor Magyaror­szágra jöttem, hogy tanítsak és lec­kéztessek. Nem lett volna szabad neki megkísérelni azt, hogy az amerikai újságírókat egyik vagy a másik tá­borba vonja. A legtöbb amerikai új­ságíró azért jött Magyarországra, hogy tényeket keressen, nem pedig hogy pártharcokba keveredjék. Mi ezzel a tragikus egyenetlenséggel és gyűlölet­tel, amely jelenleg Magyarországon van, sem otthon Amerikában, se­ a külföldön semmiféle közösséget nem akarunk vállalni, hanem hisszük, hogy a magyarok, akik valamennyien barátaink,­­ józan ésszel és jóaka­rattal egységesek lesznek majd egy­más között. Leadjuk ezt a nyilatkozatot, de. feszögezzü­k, hogy Inferuiárióinkat nem Mr. JSniggtől kaptuk, magyaráz­kodása tehát bennünket lep meg leg­jobban. A FACER PIMPERNEL írta: Rónai­­Mihály András K­ÁRPITOZOTT BÚTOR TISZTÍTÁSÁT renoválását, bőrbútor-festést is vállal KENDI ANTAL lakásbarendező ipar, XV., Semmelweis­ utca 7. Alap­ítva 1889. Új telefon: 189—230. HALADÁS os antoll vértapái mellé, ső» 1W6 eureit » amittöl Feh­ér Ház és Júniusi bajtársak és egyéb marcona cuaek u.V.­ G feiar Gyula e.nokleitivel. ne­gyedszázados együttsörözés, evforttu­sos bankettelés és igen sok fonto* nexus, tehát mériteiellenül sok köz­hivatali állás, közmegbízás, licenc és panama fakadt. Most még ennyiben sem volt része. S ne is legyen, ez a kühö támoga­tást nem remélhető, beláth­atatlan ideig tartó világpolitikai izolációra,­­ekv.t elsorvadásra ítélt s belsőleg máris elsorpadt, túlért , szóvtlensen bomló egykori uralkodóosztály pusz­tuljon csak el stílszerűen, kis fekete üzletei fölött jelképesen megforgatott pakson tomahawkokkal, mndutasibá­lással, egyelőre még fontoskodón pletykázva színes ernyők és porén oleanderek alatt. S komorodjunk el egy pillanatra, míg kimon­djuk: mu­tatkozzék csak be, szerepeljen csak le egész történelmi poltronságában ez a lassan, per vias normales szétzi­lálódó gyülevész, melynek nem jár, tehát nem is adatik operai díszlete­ aesti, nibelungi vég. Ab. nagybirtok és vitézi telek, köz­hivatal és m. kir. textilenség, licena és trafik, nyúlvadászat és munkás­nyúz­ás, becsületügyi választmány és zsidóölés —­ ah, la araié douceur de la i­iel Nyugatra— igen. Nyugatra pit­lógólnak még, ebben az egyben ha­sonlítván pimló őseikre, 1789-nel néha Hazaáruló, de műveit és kelle­mes francia ci.deixint- jaira. Ha a „felmentő sereg" már nem is, de a re­gényes lelkű Orczy Em­ma bárónő romantikus úr-mentő lovagja, a Les­li­e Howard megejtői kedvességű film­bajvívója, a vörös l'impernel — ha Angliából eljönne értük! El is jött (én találkoztam is vele. De nem látta a guillotine-t sehol. Csak valutázást látott, némi fojtott szitkozódást hallott, m­ire finoman elmosolyodott, majd zsebkendőjét orra elé emelve, észrevétlen odébb­állt, itthagyva őket színes ernyőik, eleancereik és elháríthatatlan, köz­napi végzetük alatt. Ha egyszer vége lesz... írta: Zsoldos Andor Úgy álmodtam, fia egyszer vége lesz, Leszáll a Földre síten, mosolya, ts olyan lesz ez a siratom vöhyr,­­ Mint boldogságból vetett tiyoszatya. Úgy álmodtam, ha egyszer vége lesz. Megharsannál: az égi trombiták, S ha tél is lesz, estétől hajnalig Nyitó virágba borulnak a fák. Úgy álmodtam, ha egyszer vége lesz, A bűnösök mellüket verdesik­­,s ezren nyújtanak segítő kart, Ha egy az út porában elesik. Úgy álmodtam, ha egyszer vége lesz, Az Ember bűnhődése véget ér És Ádám­ Éva lába nyomdokán Éden kertjébe végre visszatér. Így álmodtam ha egyszer vége lesz. Mis így is lesz. Érzem. Hiszem. Tudom. Mert Isten most már így akarja ezt. És Isten nem áll meg a félúton. 1 II

Next