Haladás, 1946 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1946-06-06 / 21. szám
EGY KONOK HISTA Írta: dr. Faragó László Amikor Gáspár Zoltánról írunk, ns felejtsük el egy pillantra sen, hogy micsoda nehéz sors volt nemcsak gazdaságilag, de szellemernölcsleg is a trianoni Magyarország gondolkodó fiatalságának, sorsa. Nekünk, akikre 18 éves korunk után fakadt az első Világháború és 23 esztendős korunkban a diadalmas ellenforradalom, voltak gondolkodtató élményeink. Ilyen élmény volt Jajueen természetes zöldsége és áltudományos nagyképűsége ellenére a Galfi Kör. Ilyen volt a sokféle hordalék-elemet magában foglaló és mégis a progresszív gondolat központi őreként ható Társmalomtudománnyi Társaság, ilyen volt a napisajtó egy része, ilyen volt a Nyugat és a Huszadik Század és ilyanok voltak írok az emberek, akik a korban tanítottak és példát mutattak. Pikter Gyula, Somló Bódog, Jászi Oszkár a Katedránis az előadótermekben, Kurifi Zsigmond, Szende Pál és számtalan társuk a politikában. Persze hogy carte!: a boritok is volt Szent Imre Köre, Rákózi Jenője, Ikrc-.eg beerict. Ds: valljuk meg az igazt, a védekezés kellemetlen állapotában. Azt kellett folytonosan bizonyítani'?'!, hogy ők nem azok, akiknek tartják és tartjuk őket; lehetett az övék Magyarország hatalámi szempontból; szerkeszthette Réz Mihály a Magyar Figyelőt, olvasni mindenki, aki olvasott, csak a már említettem folyóiratokat olvasta és bármennyire fémjelezte a hivatal Szabolcska Mihályt, sőt származása ellenére Kiss Józsefet, mi azért pontosan tudtk, hogy a Költőt Ady Endrének hívják. És amikor 1919 augusztus 5-án kiszakadt a magyar világra az ellenforradalomnál, nemcsak fizikai erőszaka, de szellemi gyaljotató is, volt miből élnünk és erőt merítenünk, volt személyes és bennünk tovább ható, erkölcsi erőt adó, progresszív élményünk. De vájjon volt-e és lehetett-e annak a negyveress generációnak, amelyhez Gáspár Zoltánnak tartozott? Akire ők a középiskolát elhagyták, már nem a Galilei Körbe, hanem a különféle Turulokba vezetett az út, amire ők szerelmeseik nevét az egyetem padjaiba kezdték bicskával bevésni, e bicskát órák alatt és után szorgosan mártogatták zsidó taralótársaikba a diákfőreggelfej- ésarjytal-adilot?" ''magyar "ifjak.'És' a katedrákon — valljuk csak meg, nem kis különbség, Pite,de! Frigyes, sőt ha mértékünk elnézőbb, Beöthy Zsolt helyett is — Szegedi Rezső, és Horger Antal ült Réz Mihály már nem élt, de Réz Mihály legyőzte Piklert és Jászit és defenzívából offenzívába lendült. A magyar ellenforradalom lerohanta a magyar gondolkodást. És feledjük el azt sem, hogy köpülünk azok számára, akiket származásuk a társadalmi életben születésük óta, de fizikai életükben és gazdasági létünkben 2019 óta fenyegetett, ez a fenyegetettség egyúttal nagy ízlés- és erkölcsbéli plusz is volt, mert felmentvén az érdekelteket az egyéni választás kötelezettsége, sőt tehetősége alól, odaállította e csoport mindenikét az úgynevezett bakildiálra, tehál íróilag, politikailag és emberileg mindazzal szembe, ami 1829-t0l 1941-ig bezárólag történt Hagy aztán sokan közülük, illetve legyünk pontosak, közülünk, igyekeztek kimenekülni e fátum alól és szellósy-Hollanderebbek voltak minden Mi'otaynál, nem változtat az általános képen. És ne felejtsük el végül azt sem, hogy ebben a Horthy—Bethlen— Gömbös-országban a legkevésbb a Horthy—Bethlen—Gombosi folt éppen Budapest volt Ne felejtsük el, hogy a pesti ember aránylag könnyebben helyezkedhetett lelkileg is szembe mindazzal, ami volt és hogy a kisvárosi ember helyzete e téren lényegesen nehezebb, mert még kevesebb az ellenkező hagyományra támaszkodás, még egységesebb a környezet. Mindezt azért kell megállapítani, mert Gáspár Zoltán Trianon után serdült fiatalemberré, mert származása a fajkutatás szemszögéből nézve kifogástalan volt és mert gondolkodásának bölcsőjét Szeged ringatta... Azért kell ezt leszögezni, hogy meg tudják érteni: nem tömeghatítok és nem környezetélmények voltak azok, amelyek őt a mi ótunkra, a gondolkodás és szabadság útjára vitték, hanem egyéniségereik leglényege, az igazságkeresésnek az a konoksága, amely erősebb volt, mint a környezet csábása és amely — az igazságkeresés — végigkísérte egész életén. Ne feledjük el, hogy mit jelentett keresztény és úgynevezett népi ifjúnak a harmincas években humanistának, tehát valódi kereszténynek, urbánusnak, tehát valódi kutúrembernek lennie a szegedi árkádok alatt amikor Prohászka Ottokár és Szabó Dezső szelleme, Miotay István és Rákosi Judt dialektikája jelentette a kétoldalú csábítást és peszedelmet. És ne feledjük azt sem, hogy a sors sok nehézség elé állította hősünket ilyen nehézség volt HM lap szelleme is, ahol kenyeret találta. Ez a kp klasszikus és nem jó értelemben véve volt liberális. Egyszerre küldött, a gondolat és az osztalék szabadságáért és valahányszor e két szabadságeszmény között kollízió kimadt a bölcs kiadó és a mögötte . Ha még bölcsebb tőkések habozás nélkül az osztalékra szavaztak. Mégis, Gáspár Zoltánnál a szabadság sosem kapta ezt a sajátos értelmezést, hanem azért és amiatt, mert abban a lapban, amelynek munkatársa és cikkírója volt, itt-ott korlátok közt érezte magát, megtalálta az utat a Szép Szóhoz, amelynek hajdani munkatársui aradéka, olvasóinak és tisztelőinek megfogyatkozott köre itt ma Gáspár Zoltán emlékezetét ünnepli. Megtalálta a Szdzsirfimi-hoz és minden haladó magyar folyóirathoz. De óhatatlanul megkereste és megtalálta a kapcsolatot a magyar munkásosztállyal is, mint lapjain*!; csöndes és félig-meddig titkos miniatér.Ha, mint szervet-E femek előadója. Egy jzóval Gáspár Zoltán, aki útját önmaga építette, Szegedenkezdődő gondolkodása óta széttéphetetlenül kapcsolódott ah-szoz a gondolkodásmódhoz, amelyet az egyszerűség kedvért és minden külön elemzés nélkül humanistának és baloldalinak neveznek, csak azért mert huszonhat esztendőn keresztül gondolkodni csak a baloldal gondolkodott, elődjei és eszményei csak neki voltak, emberi felelősségérzetet és kultúr-lelkiismeretet csek ez érzett Annyira irtózom a lejárt és túlkoptatott szavaktól Mégis, éppen Gáspár Zoltánra emlékezve megpróbálhatnám, hogy lefújjam a demokrácia fogalmáról mindazt a pártpolitikai hazugságot és zsuratalisztikus szemtelenséget, amelyet reáraktak és ezek vitán merném elmondani, hogy Gáspár Zoltán demokrata volt. Hogy mit jelent a demokrácia? Mondja el rálem szebben és jobban Gáspár Zoltán, aki nagyon jól tudta, hogy csak demokráciában érdemes élni, de demokrácia megmaradásáért érdemes meghalni is! "A demokráciának nincs olyan kérdése, amely elvi a háborúba lehetne menekülni; a demokrácia a maga kérdéseit nagy megoldja, vagy vergődik velük, csak arra nem képes, hogy megoldhatatlanságuk elől a valóságtól elforduló regresszív ösztönök kiitegelttivel az emberiség pusztulását idézze elő. Ezért van, hogy a demokrácia mindig kész a hadültetésre, de nem a háború vállalásrra. Vállalja a lemondást és az áldozatosat; a háborút magát csak akkor, ha az erőszak olcsó lélektani előny már a megsemmisülés határa felé szorítja. Úgy vállalja, mint a vak végzet elháríthatatlan kényszerét, jóllehet tudja, hogy ennek a végzetnek az ember alkotta szervezetei, a hordozói és eszközei. Ha ettől az embertelen végzettől immár nem menekedhet, látnivalóvá válik, hogy a demokrácia látszólagos gyöngesége, elvtelen kése, tétovázása valójában az emberi felelősségérzet végsőkig való próbálkozása az embertelenséggel szemben, ha pedig a próbálkozás már hiábavaló, a történelem minden bizonyságtevése igazolja, hogy demokrácia a végső elhatározás óráján a fegyverekhez lelket és eleven hitet talál.* Igen, ez* a furcsa fejű és furcsa beszédű, seékességében is is higgadt, higgadtságában idealista koldusszegény történész, iró és újságíró nagyonnrgyon tudta a demokrácia tartalmát. Tudta minden pórusában, ízlelte nyelvével az ízét dicsérte , ír sérült és korholta ellenségeit. Mértékletes és egyszerű nyelve mély és sok tudást tett láthatóvá. Korlátoztanyagott az élet egy szektorára és korlátozottsága mégis igaz bölcseség volt Művéből nem sajnálta az Iróniát, nem takarékoskodott sí ad hominem argumentációval sem és mégis mindig modesztus volt és mértéktartó. Szegedről, az egyetemi árkádok árnyékából indult el, néhány arravaló barátjával, akiket nem lehetett turulizálni. Mégis, mindig úgy éreztem, mintha egy scerdeeni theológusal besipélgitnék. Külsejében is volt valami világbírodalmian bűvös és tárgyilagosan mérlegelő. Pedig nagyon tudott szeretni és hidegen uitáljii. Engedjék meg, hogy Gáspár Zoltánra emlékezve, ne műveit és írásait soroljam fel, hanem felidézzem személyének emlékezetét. Heti társaságunk, amely nemcsak mártírokat, minisztereket, kis ügyeseket és álhírlapírókat, de arimnánum és demokrácia igaz barátait is adja ennek az új Magyarországnak, talán senkit sem szeretett olyan osztatlanul, mint Gáspár Zoltánt. Szerette azért, mert személye körül az erkölcs levegője lengett. Tisztelte azért, mert egyáltalán nem az volt hősünk tudatában, hogy valamiféle áldozatot hoz. Úgy állott közénk, azzal az eleva elrendelséggel, amely minden sorát jellemezte. Minden sorát akár kis cikkekről, akár egyetlen nagyobb művéről, az az utolsó húsz esztendő történelméről van szó. Az elmúlt két héten kétszer olvastam el ezt a könyvet. És a másodszori olvasásnál eszméltem reá, hogy tulajdonképpen miről van szó. Rendíthetetlen hitről és rendíthetetlen szembeállásról. Makacs ragaszkodásról az embereszményhez, makacs tiltakozásról minden és mindenfajta terror ellen. Láttam a bujdosás alatti képét Tatít bajusza kiforgatta igazi valójából. Nem azért, amiért minden embert elváltoztat a bajusz, hanem azért, mert ez efffajta bajusz a fajmagyarkodó tót gazdatisztek és számtanácsosok, gömbös-istó, és más svábok jelvénye volt. Ezért volt számára a legjobb camoro, nem ismeri az élet igazi édességei, aki nem élt az ancien régime alatt! Én ismtertem! Annyira ismertem, hogy ha el ráismerek. Koáttélpartikról hullok, ez is, az is megüti a fülem s a borbélynál mármár kényelmes, sőt nosztalgikus mozdulattal nyinék a fogas felé, ahol tavalyelőtt meg a Társaság című képeshop függött, a Horthy-féle ancien régime speciális góthai al.Kanachjának időszaki kiadása, melyben, mint egy magát "demokratikusan" felhigitó férfeudális uralkodó, osztályi kaszt ustiládi közlönyében, andalítóan kavarogtak hitbizományos mágnások és önállósítási alapból megalapozott nemzedes urak, lunmarák,kulcsos dzsámitik és zergőtollas sváb fezörök, vörös iratos vadászok és privilegizált siaga-vállalkozók, katonai fertálymágnások féi — olykor, mutatjba — méltóságos, sőt excellenciás nagyzsűdók házi eseményei: Esterházyak és vitéz Zengő társai, Szemerei és Sorgok, Zichy-k Nagykovácsy Milenkók, Werth Henrikek és Weiss há.-ék immár nam milenniumi, csak. Ibsísz-rendezésű szentistvánnapi forgatagban. Változatlan asztalfoglalásiú, helyreállított kávéházaiban, egyre-másra kivirágzó koktélpirtikon és girdenpartikon, valamint persze lejjebb is, pirosabroszos kiskorcsmákban és meghitt söntésekben most újra megtalálta egymást ez a szét sem ugrasztott, csaró ijedtében széluigrós társaság. Közvetlenül a felszabadulás után— ők sokkal kövörebben és tárgyilagosabban „fordulatnak" névérték — e mai koktélparti!; Vende vendégei oly picinyek iparkodtak lenni, hogy lehetőleg ki se lássanak a földből. Nem volt elég, hogi buján tenyésző smrcálit növesztettek, mely jótékonyan palástolta el arcvonásaikat s életkorukat, nem volt elég, hogy — ha kellett, ha nem — állandóan hátizsákkal járkáltak s egyébként is olyan külsőt konstruáltak tuaguknak, mint ,,a legutolsó trógere". Ez mind nem volt elég. A társaság legtöbb tagja (és a Társaság legtöbb olvasója) ugyanekkor egy-egy mindenképpen „méltatlan", szubaltern kis állást vállalt s amikor csak idejéből futotta, ki-kirohant a havas utcára taligát tolni, meg ,,kógerolni" némi borravalóért, pár deka klebáért orosz közvitézeknek. Biztosíthatom a társaság minden egyes tagját (és a Társaság minden egyes előfizetőjét), hogy ehhez fogható mértékét az utálatos megalázkodásnak, törleszkedésnek és udvarló önpocsékolásnak egyetlen halálraszántprolitól", szervezett munkástól vagy — bocsánat a végkép szalonképtelen példáért — zsidó kényszermunkástól az utóbbi szörnyű években aligha látta valaki is. De elvégre is nem az én dolgom, hogy ennek a széthulló kasztnak ízlésén, pusztitásának méltóságán őrködjem. Annyi azonban mindenesetre bizonyos, hogy akkor, a felszabadulás utáni legelő időkben ennek a rétegnek minden egyes tagja a legkisebb neszre is felriadt s po oszlóktól félt kiknek részérő! — fi. megértem én, méltányolom! — egészen természetesnek tartotta volna, ha bőrényeltetik azt az animozitást, amelyet egy élet, sőt MTV nehyedszívad (s mi több: ezer éri szorsou igyekesetével halmozott fel ez ország lakóinak elsöprő fége. Mert ett a gondolatkörtől öt életformától állott legmesszebb. Hogyan átkozzuk a gonosz véletlent, amely az utolsó percben vitte el közülünk? Hogyan mondjuk meg, hogy ma — frázskor inkább, mint bármikor — szükség volna reá, hogy vállaljon és korholjon, glosszáljon és lelkesedjék? Ma minden vállalkozó vállalja rendszerünket, minden analfabéta korholja az írástudókat, minden hirdetésszerzőből glosszátor és minden textilzsikerből lelkesedi vált. Demokráciánk túlzottan demokratizálódott, mert nincsenek Gáspár Zoltánjai. Ellenségeink csak az életünkre törnek. Hódolóink ennél többet akarnak: mértékünket és illésünket kezdik ki. Sok, sok minden van, aminek másként kellene lennie és ebben igen sokat jelentene és jelenthetne Gáspár Zoltán, így csak elgondolkodunk azon, ahogyan írt és ahogyan él, odaülünk vele képzeletben a Kriszt asztal mellé és hallgatjuk, amikor fasiszta írók jóképeit elemzi. Egy kicsit haragosan, egy kicsit hangosan, egy kicsit mosolyogva, de mindenesetre annak tudatában hogy a rossz szándékot a rossz frázis mutatja. Gáspár Zoltán tudta, hogy mivel tartozik magának. Szabatosan gondolkodott. Pontosan lemérte, mi t akar, de felejt azt, hogy mit kell akarnia. Nem kért és nem adott pardont és mégsem volt benne semmi spadasini. Amit írt és angíl tett, belülről cselekedte. Halilival a legderekabbak egyike hagyott itt be mi Tinket. Nos, ez a többség, mely világraszóló pemcayat ajancenljjól tavaly reális ero dolgai/an i» ei*opt:«:,Vő lett, ezt a lártságot nem söpörte el. Nem kutatom, vijjon e rauiaeztits menthető-e, vagy nem. S lani-la.ni, deka-rens és heterogén mivoltálan még a szép pusztulás megrendítő látványával sem tud szolgálni. „Szeretném látni szép hullásodat" — mondhatnám feléjük is, kissé blaszfémül alkalmazva az Ady szívat. De csak a kenélpartik színes folyadékait, a gardenpartik színes ernyőit, a terraszek változatlanul fenntartott asztalait, a kiskocsmák piros abroszait is legfeljebb még az egy-egy Ittfelejtett tázadás Panzerfaust körül alakult vadregényes kis gittegyletei, towahawkjait) látottl. Az előkelő és exkluzív konventikulumok egyébként ma is a Társaság dk.a közlönyben megszokott társadalmi keresztmetszet pontos másával szolgálhatt . Biinyra pontosan, hogy mutatóba még egy-egy bolyogtalan, sznobt zsidó is akad köztük, akinek elbűvölt lojalitása a demokráciát post festa is e körök, exkluzivitásának iránta való kivételes megtartásában találja meg. Vas legyűlnek a hölgyek és urai a színesolvadékok és ernyők körül — és íme, az urak közül senki sem visel már szakállt, a többé-kevésbé kisi nevek a bemutatkozáskor tisztán hallatszanak, amnélkül, hogy a zsebekben — mondjuk — Schwarrcz Mór névre szóló hamis iratoknak kellene rejtőzniük; minden hősi romantika nélkül kénytelenek megvitatni igen kevéssé híreses és romantikus vértanúik tanulságos történeteit, amiuő például az Ernő gólé, szegény ifjú Ernő grófé volt, a.ki többbedmagával épp a minap ,,bukott le" — no, nem konspirálás, csak feke".izís okán. Ó, de hiszen nem ingerkedni akartnk mi, nem csúfolódni a terraszok és partik, kiskocsmák és szalonok feléledő vendégein, kik, elmúlván alóluk örökre a hatalmi bázis, őrizni próbálják még egy darabig maguk körül a talmi és múlandó dekorációt. Dehogy is irigyeljük el tőlük a jó tavaszi levegőt, a finom italt, az eltorzítatlan, saját nevet és az állampolgári bántatlanságot! Inkább csak emlékeztetni akarjuk őket — vagy tán csak magunkat — arra, hogy ők, ésezt mennyire elirigyelték másoktól s nem is olyan régen. Heti munkától elnyűtt ifjúmunkások — a Természetbarátok turistái — nem tehették lábukat vasárnaponkint a budai zöldbe anélkül, hogy politikai detektívek és nyilas sihederek fütykösei ne várták volna őket, a „parasztapostol" Fája Géza oly sikerrel vívta vissza a gyülevész uralkodóosztálynak a Dunakorzót, hogy az odatévedt ,zsidófajú" honpolgár az ukrajnai aknamezőkig meg sem állhatott, tisztességben megőszült, törvénytisztelő emberek okmányhamisítókká és bujdosókká lettek csak ará, mint politikiai nézeteik vagy snih-zési adataik eltérőek voltak a ..kívánatostól". Az üldözésnek ezt a formáját a Társaság és a Signal olvasótábora (mely azonos volt) nem ISMERI. Azt ism«, PZ csak ez 1910-es tanácsközttrsaság excellereiás túszainak gyüjtífotttázi. rőv. kis operett-„mártírioma", behozatott koszttal és (fyors sz®b«dulás utáni társidikk lefizetésekkel, amit hazonöt év szemérmetlen történetírása és sajtója tv nemzet legendáriiumiban Kisfröccs Esztergomban címmel a Haladás május másodiki számában cikk jelent meg ezzel a cikkel kapcsolatban illetékes egyházi helyen megállapítják, hogy a valóságtól távol vannak azok a feltevések, mintha Mindszenthy hercegprímás zsidófaló volna. Ami pedig a cikkben foglalt állításokat illeti, maga Ernst Louis Zaagg, a Religion News Service tudósítója megállapítja, hogy a Haladásban Szabó István tollából megjelent cikk tartalmára vonatkozóan a következőket jelentette ki: Elnézést kell kérnem azért a kioktatásért, de biztosan nem volt a szándékom akkor, amikor Magyarországra jöttem, hogy tanítsak és leckéztessek. Nem lett volna szabad neki megkísérelni azt, hogy az amerikai újságírókat egyik vagy a másik táborba vonja. A legtöbb amerikai újságíró azért jött Magyarországra, hogy tényeket keressen, nem pedig hogy pártharcokba keveredjék. Mi ezzel a tragikus egyenetlenséggel és gyűlölettel, amely jelenleg Magyarországon van, sem otthon Amerikában, se a külföldön semmiféle közösséget nem akarunk vállalni, hanem hisszük, hogy a magyarok, akik valamennyien barátaink, józan ésszel és jóakarattal egységesek lesznek majd egymás között. Leadjuk ezt a nyilatkozatot, de. feszögezzük, hogy Inferuiárióinkat nem Mr. JSniggtől kaptuk, magyarázkodása tehát bennünket lep meg legjobban. A FACER PIMPERNEL írta: RónaiMihály András KÁRPITOZOTT BÚTOR TISZTÍTÁSÁT renoválását, bőrbútor-festést is vállal KENDI ANTAL lakásbarendező ipar, XV., Semmelweis utca 7. Alapítva 1889. Új telefon: 189—230. HALADÁS os antoll vértapái mellé, ső» 1W6 eureit » amittöl Fehér Ház és Júniusi bajtársak és egyéb marcona cuaek u.V. G feiar Gyula e.nokleitivel. negyedszázados együttsörözés, evforttusos bankettelés és igen sok fonto* nexus, tehát mériteiellenül sok közhivatali állás, közmegbízás, licenc és panama fakadt. Most még ennyiben sem volt része. S ne is legyen, ez a kühö támogatást nem remélhető, beláthatatlan ideig tartó világpolitikai izolációra,ekv.t elsorvadásra ítélt s belsőleg máris elsorpadt, túlért , szóvtlensen bomló egykori uralkodóosztály pusztuljon csak el stílszerűen, kis fekete üzletei fölött jelképesen megforgatott pakson tomahawkokkal, mndutasibálással, egyelőre még fontoskodón pletykázva színes ernyők és porén oleanderek alatt. S komorodjunk el egy pillanatra, míg kimondjuk: mutatkozzék csak be, szerepeljen csak le egész történelmi poltronságában ez a lassan, per vias normales szétzilálódó gyülevész, melynek nem jár, tehát nem is adatik operai díszlete aesti, nibelungi vég. Ab. nagybirtok és vitézi telek, közhivatal és m. kir. textilenség, licena és trafik, nyúlvadászat és munkásnyúzás, becsületügyi választmány és zsidóölés — ah, la araié douceur de la iiel Nyugatra— igen. Nyugatra pitlógólnak még, ebben az egyben hasonlítván pimló őseikre, 1789-nel néha Hazaáruló, de műveit és kellemes francia ci.deixint- jaira. Ha a „felmentő sereg" már nem is, de a regényes lelkű Orczy Emma bárónő romantikus úr-mentő lovagja, a Leslie Howard megejtői kedvességű filmbajvívója, a vörös l'impernel — ha Angliából eljönne értük! El is jött (én találkoztam is vele. De nem látta a guillotine-t sehol. Csak valutázást látott, némi fojtott szitkozódást hallott, mire finoman elmosolyodott, majd zsebkendőjét orra elé emelve, észrevétlen odébbállt, itthagyva őket színes ernyőik, eleancereik és elháríthatatlan, köznapi végzetük alatt. Ha egyszer vége lesz... írta: Zsoldos Andor Úgy álmodtam, fia egyszer vége lesz, Leszáll a Földre síten, mosolya, ts olyan lesz ez a siratom vöhyr, Mint boldogságból vetett tiyoszatya. Úgy álmodtam, ha egyszer vége lesz. Megharsannál: az égi trombiták, S ha tél is lesz, estétől hajnalig Nyitó virágba borulnak a fák. Úgy álmodtam, ha egyszer vége lesz, A bűnösök mellüket verdesik,s ezren nyújtanak segítő kart, Ha egy az út porában elesik. Úgy álmodtam, ha egyszer vége lesz, Az Ember bűnhődése véget ér És Ádám Éva lába nyomdokán Éden kertjébe végre visszatér. Így álmodtam ha egyszer vége lesz. Mis így is lesz. Érzem. Hiszem. Tudom. Mert Isten most már így akarja ezt. És Isten nem áll meg a félúton. 1 II