Haladás, 1948 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1948-01-01 / 1. szám

i Idegenlégió Palesztínában ? ÍRTA: HEGEDŰS NÁNDOR Akármint próbálja az Egyesült Nemzetek elhárítani magáról azt a kötelességet (amire legutóbbi cikkemben rámutattam), hogy fegyveres erővel vigye keresztül Palesztina kettéosztását, ez végül is elkerülhetetlen A Biztonsági Tanács mégis úgy döntött, hogy egyelőre nem lát beavatkozásra okot. Palesztinában vér folyik, egyre harciasabb készülődés híre érkezik, mi lehet tehát mégis a Biztonsági Tanács fölényes határozata mögött? Úgy látszik, nem alaptalan egyes jólértesült világlapok híre, hogy az amerikai kormányban valami meggondolásf éle keletkezett. Olyan katzenjammerféle, mintha megbánták volna, hogy ,,elhirtelenkedték" a felosztást és a zsidó állam megteremtését. A sok jelentésből kihalászom a sieue Zürcher Zeitung értesülését, tehát azét a lapét, amelyet nem lehet Amerika rovására elfogultsággal vádolni, sőt éppen ellenkezőleg. Ezek szerint kedvetlenül gondolnak Washingtonban arra, hogy fegyveres beavatkozás esetén elsősorban Oroszország vonulhatna be és ez sokkal súlyosabb komplikációt jelenthetne, mint maga az egész palesztinai kérdés. Az amerikai külügyminisztérium, amely kezdettől fogva nem lelkesedett Palesztina kettéosztásáért, most máris hangoztatja a kulisszák mögött: lám, nekünk volt igazunk. Nem kellett volna elsietni a dolgot. A szovjetnek 480.000 főnyi hadserege áll a déli határán és szívesen látná Moszkva, ha ezt kellene igénybe venni a palesztinai határozat végrehajtásához. Breivser szenátor nyíltan hangoztatja ezt a „veszélyt". Hogy ezt elkerüljék, azt az ötletet vetette fel, hogy idegenégiót küldjenek gyorsan be erre a béke bitosítására. Ebben a szovje polgárok is résitvehetnek, de a főparancsnokságnak az Egyesült Nemzetek kezében kel lennie. Íme idesüllyedt az Egyesült Nemzetek szervezetének lelkesedése. Mialatt pedig az amerikai kormány külügyi bizottsága átsiklott a ,,meggondolás" útjára, hull a vér Palesztinában. A feudális arab uraktól felbérelt csőcselék rombol és gyilkol. A Biztonsági Tanács pedig gyors lépések helyett tanácskozik és az amerikai külügyi kormány középkeleti osztályában az urak dörzsölik a kezüket: mi, kérem, megmondjuk, hogy ez nem lesz jó, mert ha az UNO határozatát végre kell hajtani, mégis csak a szovjet van a legközelebb és neki kell adnia a fegyveres erőt, ez pedig nem kívánatos. A szenátor urak idegenlégiót akarnak szervezni, anélkül, hogy meggondolnák, hogy mire at megszerveződik, a halottak ezrei fogják borítani Jeruzsálem, Tel Aviv és Haifa utcáit és elpusztul az a csodálatos kulúrmunka, amit a zsidók ötven év alatt teremtettek. Akárhányszor átolvasom az Egyesült Nemzetek alapokmányát, annak mind a 111 rakaszai, sehol sem találom meg benne, pedig most elkezdeni idegenlégiót szervezni. Nem desperációkból, kalandorokból, kétségbeesett egzisztenciákból összeverődött idegenlégiót kell igénybevenni, hanem a tagállamok legális hadseregét. Mégpedig a legsürgősebben, mert ez a gyönyörűséges alapokmány, amelynek alkotói az állami szuverenitás fenntartásának lázától reszkettek, kiköti hírhedt 4.3. cikkében, hogy a Biztonsági Tanácsnak megállapodást kell először kötnie minden egyes állammal, amelytől hadsereget kér, mennyi legyen ez a hadsereg és ezt a megállapodást „az aláíró államok által alkotmányos előírásaiknak megfelelő módon meg kell er fisíteniök". Ami azt jelenti, hogy előbb az államoknak ratifikálniuk kell parlamentjük útján: adnak-e annyi hadsereget a béke biztosítására (ez időszerint az arabok megfékezésére), amennyit tőlük a Biztonsági Tanács követel. Mit gondolnak: lehet-e a vérző népeknek addig várniuk, amíg ezeket a formalitásokat is elintézik? Ha tehát komolyan akarnak fellépni, azonnal dönteni kell, meg kell állapodni az egyes államokkal, melyik mennyi hadsereget ad, ezt a megállapodást vágtatva kell ratifikálnia minden érdekelt parlamentnek. Ha Amerika attól fél, hogy a Szovjetunió felajánlja teljesílési hadseregét az UNO határozatának végrehaj- tására és ezt a készségét a szovjet parlament nyomban ratifikálja és az orosz csapatok 24 óra alatt rendet teremtenek, ha ettől fél, ahelyett, hogy ezt óhajtaná az Egyesült Nezazetek tekintélye és jövője érdekében, akkor cselekedjék és előzze meg. Amerikának ehhez nem is kell fegyveres erő. Elég, ha ráparancsol az arab államokra, hogy nyomban vonják ki illegális rablóbandáikat a „szent háború" előjátékából. A helyzet sokkal komolyabb, semmint bárminő hipokrízisnek helye lenne. Szud Arábiának hitvány 4000 főnyi rendőrcsapata van. Yemen rongy, koldusország, Abdulah transzjordániai király hadseregében angol tisztek dirigálnak. Irak 30.003 főnyi csapatát angolok vezetik, repülőosrtagai angol kézben vannak. Szíria és Libanon hadseregeit angol és francia tisztek paracsnokolják, felszerelése és hadiszere tisztára angol és francia-Amellett az arab uralkodók gyűlölik egymást, mint a pestist. Ibn Saud megfojtaná Hussein hedzsászi király utódait egy kanál vízben. Abdullah transzjordániai király és 11- Felsál iraki király Ibn Saudot szeretné saját kezével megfojtani. Faruk egyiptomi királyt egyik sem tekinti vérbeli arabnak, hanem Mohamed Ali török-albán fejedelem utódjának. A szíriaiak és libanoniak átkozva ejtik ki Abdullah király nevét, aki Szíriát, Palesztinát és Libanont be szeretné kebelezni Transjordániába holmi nagyszíriai királyság örve alatt. Amerika és Anglia jól tudja mindezt, de tudja azt is, hogy az arab szent háború nem egyéb rozsdamarta szélhámosságnál, amit minden tíz évben elő szoktak ráncigálni a lomtárból, hogy egyéb célokat, rendszerint az arab királyok és feudális rabszolgatartó nagybirtokosok zsarolásait álcázzák vele. Erélyesen szét kell köztük parancsszóval vágni és akkor ezek a királyok visszarendelik felbérelt rablóbandáikat és nem kell szovjet közbelépés, felesleges az ijedelem a szovjet középkeleti előretöréstől, nem kell az UNO Biztonsági Tanácsának hadserceket kölcsönkérnie és nem kell a beijedt amerikai szenátorik idegenlétcót szerveznie a világ minden csavargójából és kétes egzisztenciájából A PROFESSZOR ÚR ÉS A JOGFOLYTONOSSÁG Molnár Kálmán professzor úrnak, a Tudományegyetem jogi karán, régi szokása, hogy kitűnően vizsgázott növendékeinek saját, dedikált könyvét nyújtja át ajándékba. Nekünk az ajándékozás eme szép és nemes szokása ellen semmi kifogásunk nem volna, ha a közjog kiváló professzora nem veszélyeztetné nagylelkű cselekedete által vizsgázóinak személyes szabadságát. Van ugyanis egy törvény — s ezt pont a közjog professzora ne tudná? — amely szerint a fasiszta szellemű és demokrácia ellenes könyvek sürgősen beszolgáltatandók, s azokat megtartani, vagy pláne ajándékozni, csak külön engedéllyel lehet. Az ominózus könyvben, melynek címe: Alkotmányos jogrendünk és közjogi provizórium (Nyomtatott 1926-ban Pécsen a Dunántúl egyetemi nyomdában) az első belepillantásra a következő kitételeket találtuk: „Forradalmi kalandorok 9 hónapos rémuralma következett, amely előbb népköztársaságnak, m majd tanácsköztársaságnak nevezte magát, de abban a kettő között nincs különbség, hogy sem az egyiknek, sem a másiknak semmiféle jogalapja nem volt, sőt a jogalapot igazolni komolyan meg semm kísérelték. Éppen ez okból ennek a korszaknak és a korszak akaratkijelentéseinek, az úgynevezett néptörvényeknek és forradalmi kormányzótanácsi rendeletnek jogi szempontból való mí-' télése nagyon könnyű és vitén felül álló. A jogfolytonosság azonban a rémuralom megszűnte után sem volt helyreállítható" Hát ez bizony elég nagy baj! Egyrészt igazán nem szép az októberi forradalomtól, hogy a „jogalapot igazolni meg sem kísérelte", másrészt azonban kő esett le a szívünkről, mert ha Friedrich István ezek szerint mégsem volt jogforrás, akkor végeredményben 1998 óta egész állami életünk minden jogalap nélkül folyt és a 25 éven keresztül a törvény és legalitás nevében elkövetett szennyért, közönséges rablásokért és gyilkosságokért meg sem vagyunk felelősek. De félre a tréfával! Lehetetlen és megengedhetetlen dolog az, hogy Ottó trónörökös egykori nevelője, a Pfeiffer-párti mandátumok védelmezője ilyen könyveket osztogathasson és ilyen nézeteket terjeszthessen ex cathedra. A fenti idézetben ugyanis nemcsak a 18-as és 19-es forradalmak piszkolása, hanem a jelenlegi rendszer jogtalansága is brt fogaltatik. Nem következik abból az idézetből más, mint az, hogy a rendszer csak akkor lenne elfogadható, ha az alkotmányban előírt módon vette volna át a hatalmat. Mivel perlie nem a Szálasit is nemzetvezetővé választó országgyűlés hívta egybe az ideiglenes nemzetgyűlést, az egész rendszer nincs, nem érvényes, törvényei nincsenek, azoknak engedelmeskedni fölösleges. (Talán ezért nem is szolgáltatta be könyvét idejekorán a professzor úr.) Ugyanaz az okfejtés ez, az egyetemi tanár tekintélyével alátámasztva, mint amivel Dalnoki Veress Lajos, Donáth és összeesküvő társaik igényelték maguknak a hatalmat. A világért sem akarjuk azt állítani, hogy a professzor úrnak könyve osztogatásával hasonló céljai lettek volna és azt is elhiszük, hogy professzoros feledékenység az egész. Éppen azért figyelmeztetjük, hogy hagyjon fel vele. Végeredményben a magyar legitimizmus egyik legnagyobb propagátora, aki ha Ottó nevét kiejtik, még ma is feláll, a Pfeiffer-párt védője igazán a legalkalmasabb arra, hogy egyetemünkön a magyar közjogot tanítsa, s mi a világért sem akarjuk, hogy őt onnan eltávolítsák. Ő és Moór igazán olyan szépen kiegészítik egymást. F. T. Abba a vitába, amely mostanában egyes lapok hasábjain és szervezetek megbeszélésein hullámzik, politizáljon-e az Egyház, illetve azok, akik az Egyházat reprezentálják, bátrak vagyunk néhány megjegyzéssel beavatkozni. Mert ha összevetjük azokat a megnyilatkozásokat, amelyek ebben a kérdésben különféle egyházi tényezők részéről elhangzik, egészen különös ellentmondásokra bukkanunk. Az Új Ember című lap, a magyar bíboros hercegprímás lapja például, feltétenül megköveteli az Egyiház számára a politizálás jogát. Legutóbbi számában ezeket írja: ,„A közélet, a társadalmi rend és erkölcs, a törvények milyensége nem közömbös a vallásának parancsait követni kívánó hívő részére. Ebből következik, hogy a közügyekkel való foglalkozás nemcsak joga, hanem egyenesen kötelessége a katolikus vezetőknek és hívőknek, mint ahogyan a pápa ezt nem egyszer ki is jelentette. A vallás gyakorlása nemcsak a négy fal vagy templom falai közé szorítható elmélkedésből és imádságból áll, hanem megfelelő életformák között folytatott megfelelő életmódból. Az erről való gondoskodás pedig részben már közösségi feladat. Abban igaza van a Szocialista Fiatalok című lapnak, hogy a vallásnak valóban nincs köze pártpolitikához. Ha azonban a politika szónak eredeti átfogóbb jelentőségét vesszük, vegyit a politika az államra és intézményeire vonatkozó tanok összességét jelenti, akkor azonnal kítűnik, hogy az Egyháznak hívei ,ciki üdve érdekében nagyon is kell törődnie az álomra és intézményeire vonatkozó tanok összességével Vagyis: a politikával." Nekünk ez ellen az állásfoglalás ellen nincs kifogásunk. Hiába is lenne, mert az Egyház exponensei úgyis poliizálnak. Akár bevallják, akár nem, a politikai ténykedés szakadatlanul tart különféle formákban és eszközökkel, nyíltan vagy titokban, szavakkal, jelekkel, allegórikusan védekezőig vagy támadójaig. Nézetünk szerint a pap is egyenjogú állampolgár és tőle sem vonható meg a politikai nézetek megvallásának és hirdetésének joga. A kérdés lényegét kerüli meg azonban az aki nem teszi fel nyíltan és elkendőzés nélkül a kérdést: milyen értelmben és milyen irányban politizáljon a pap? tehetséges és elnézhető-e ha olyan időkben, mint amilyeneket ma átélünk, az egyházi tényezők a demokratikus gondrat is fejlődés ellen politizálni? Hipokrízis lenne állítani, hogy ma az egyházi faktorok a demokratikus államrend mellett ütik a dobot Ha igen kevesen vallanak is egyenesen színt a demokratikus kormányzat ellen, de tény, hogy még sokkal kevesebben szállnak síkra mellette. Annál dúsabban virágzik azonban a négy fal közötti, baráti vagy meghitt társasági körben az agitáció a mai rezsim ellen, az egyház szétágazó szervezetei rosszindulatú magatartásukkal és buzdításaikkal, fullánkos megjegyzéseikkel igyekeznek csírájában elfojtani minden rokonszenv kialakulását, amely a demokratikus rendszer javára szólna. A katolikus színezetű demokratikus néppárttal kapcsolatosan nem titok hogy feszült viszonyban ál a hercegprímással és bár a választásokon a papok csendes propagandája segítette a pártot a szavazatokhoz, mégis ténykedésében két malomkő között őrlődik: egyrészt szívesen simulna a demokratikus kormányzathoz és terelné a tömegeket, ha nem is balfelé, de mindenesetre jobbfelé sem, de ugyanakkor kénytelen meglapulni ama terrorisztikus szorítás alatt, amely a primási palotából árad feléje. Az egyház tehát politizál Magyarországon és hívei és vezetői számára egyaránt fenntartja a politizálás sdttát. Fenntartja és gyakorolja is, mégpedig úgy, hogy lehetőleg ne használjon a demokratikus átalakulásnak. De ugyanekkor, amikor a bíboros lapja ilyen kereken kiáll az egyházi tényezők politikai aktivitása mellett, hiszen más hangok szállanak felénk a határon túlról. És csodálatos módon éppen olyan egyházi férfiú hangja ez, aki a népből származik és mégis most teljes politikai passzivitást követel alárendelt közegeitől csak azért, mert ez a politizálás alatt eltilt, a gyakorlatban nem lehetne más, mint népi irányú. Márton Aron gyulafehérvári katolikus püspökről, a harisnyás székely paraszt fiáról van szó. Márton Aron gyulafehérvári püspök nem először foglal állást Erdélyben a demokratikus magyar politikai szervezetek ellen. Nem is olyan régen el akarta tiltani a papságot, hogy részt vegyenek a Magyar Népi Szövetség munkájában, amely tudvalevőleg az erdélyi magyarság demokratikus baloldali szervezete, egyébként a demokratikus kormányblokk tagja és a magyarság nemzeti és gazdasági életének legfőbb irányítója. Újabban megtetézte ezt a rendelkezést azzal, hogy egyháza tanítóit teljes politikamentességre utasította. Íme mit ír erről a kolozsvári Világosság című lap, a Magyar Népi Szövetség közlönyének vezércikke. „Már a múltkori körlevéllel kapcsolatban, amelyben Márton Áron püspök a Magyar Népi Szövetség munkájától kísérelte meg eltiltani papságát, sajnálattal szegeztük le, hogy az egyházi reakció megerősödött és magával ragadta a püspököt is. Az újabb körlevél megint az egyházi reakció előretörését árulja el. A cél vl'.dgos. Feledtetni a felekezeti iskolák tanszemélyzetével és növendékeivel, hogy a fejlődő népűt demokráciának köszönhetik az álami támogatást, éket verni az állami és felekezeti iskolák közé, megosztani a tanszemélyzet és az ifjúságot a felekezeti iskolákon bel.ül, megosztani az itt élő m-igazságot és elszigetelni a lakosság egyetemétől. Felhasználni arra, hogy reakciós elenállás alaku hasson ki a népi demokrácia teljes megvalósításával. Országépítő munkánkkal, a románmagyar együttműködéssel és a nemzeti egyenjogúság elmélyítéséve szemben." Márton Áron rendelete a felekezeti tanítókat arra kötelezi, hogy teljesen politikamentesen dolgozzanak. Hogyan egyeztethető ez össze az Új Ember álláspontjával, amely viszont kötelességévé teszi az egyház minden ívének és exponensének a politizálás. Itt valami nem stimmel. Vagy valami túlságosan egybevág. Ahol a rugalmassá,? lehetővé teszi azt, (mint Magyarországon), hogy a demokrácia ellen politizáljanak, ott az egyházi tényezők követelik ezt a jogot, ahol azonban az erőviszonyok óvatos mérlegelése nem teszi ajánlatossá a demokráca-ellenes pollitikai aktivitást, ott helyesebbnek válik a passzivitást. Elvégre a passzivitás is ott és irányzat és okos ember ért belőle. Mi azonban azt hisszük, hogy ez az ellentmondás valahol kiegyenlítést kall, hogy találjon. Egy ideig lehet még taktikázni, de hovatovább tiszta bort kell a pohárba tölteni. És ha ez nem kezdődik meg az egyházak jobb belátsató, meg fog kezdődni a másik oldalról. Ha nem indul meg a püspöki aulákból, meg fog indulni a parochiákból. Mert a püspöki aulákat magas kőfalak és kerítések veszik körül, a parochiákat azonban maga a nép. Püspökök és paróchiák ÍRTA BERNÁT BALÁZS AJTA wrékozzol a csillárt, éli Alémpit, irodai lámpát VOGEL csillárüzemtől. VIII. Mária Tizézia-tér 1. Olcsó árak, részletre is. hogy az UNO akaratának úgy kell érvényt szerezni és úgy kell a békét fenntartani, hogy előbb szedet-vedett idegenlégiót állítanak fel. Minden szal:i-oz, minden cikkely, amely a világbéke fegyveres biztoslásáról szól, világosan kimondja, hogy ez a fegveres erő' az Egesz ( Nemzetek 'egál!' mai kö e sek nyuj'cni. A ki.'z fegyveres erőt kell felhasználni, nem issz "6 ÉVES TERV ! "f .m . •sí.: •251. SIKERKÉRT DOLGOZIK AZ •••• vina Első Magyar Gyapjúmosó és Finomposztógyár BT. V, Kárpát u-9/11. Telefon: 202-260* E adási osztály V. Gróf Teleki Pál u. 13. T.: 128 981 Mi reméljük, hogy a végén így is fog történni. Ha a világ ebben a várakozásában csalódna, egyetlen reménysége végis ama 480.000 főnyi orosz sereg lenne, amely a Szovjet Birodalom déli határain állomásozik. L. Vajda Elsi boldog új évet kíván kedves vevőinek és emittal értesíti őket, hogy a legújabb téli divatujdonságok raktárába beérkeznek. (Bárczy István u. 5. Közp. Városháza.) ('') A Nemzeti Segély 1948 január 6-án, kedden (vízkeresztkor) délután fél 3 órai kezdettel a Zeneművészeti Főiskola nagytermében hangversenyt rendez „Gyermekek muzsikálnak a gyermekeknek" címmel. Közreműködnek: Geszti Goitein György és Hubert Ilona, kezdő növendékeiből alakult zene, énekkar- és kamaraegyüttesek. (*) HANGLEMEZ, JÁTÉKÁRU Láng, Rákóczi-út 9. T.: 33-66-82 Művészlemezt veszek égetőversenyek január 4, 6, 11, 15, 18, 22, 25, 29, 2 órai kezdettel. HALADÁS 5 Férfi divat SARLÓS VÖRÖSMARTY-TÉR 1. A Városi Vármegyei és Községi Alkalmazottak Országos Szövetségének képzőművészeti, iparművészeti és fotó kiállítása a Fővárosi Képtár Egyetemutca 6 alatti helyiségében igen figyelemreméltó alkotásokat vonulta fel. A kiállítást január 3-án a polgármester nyitja meg. Otthon ihat espresso kávét ha NAESZPRESSO villamos házi kávéfőzőgépet vásárol Kapható minden szaküzletben és Kann és Heller Rt-nél, az Európa beh. és kir. fogy. szöv. műszaki osztályánál. V. Bajcsy Zsilinszky út 62.