Haladás, 1948 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1948-12-16 / 51. szám
ítlÉPBUNDÁT A DOLGOZÓKNAK! GIGLÓ irhabunda és pisnefixbunda raktáron. Saőkmeipari Termelő és sízSekesity Szövetkezet Budapest IV, Váci-utca 3', félem. (Endy üzletház, Rákficzi-út 60.) A LEGSZEBB ÉS LEGJOBB KIVITELŰ TÖRV. VÉDETT l*SBI.l-351*KX©N hsmá&íL kitáréSasj tiEX&nSELIX sxémstts SZALON V. JÓZSEF NADOB-TÉR KILENC 1 HALADÁS Levelek az antiszemitizmusról A Haladás mnithels asámában Mátné Etek és Kiss Dezső válaszoltak Bíró Istvánnak a „Vd-lass"-ban megjelent cikkére. Most olvasóink szólnak hozzá az itt kilvetkező levelekben a problémához: 1301 tisztelt Főszerkesztő Úrl Nagy érdeklődéssel olvastam a Halnaus legutóbbi számában Ildihé Elek és Kis Dezső hozzászólását Hibó Istvánnak a zsidókérdésről írt cikkéhez. Meg vagyok győződve mindhármuk jóhiszeműségéről. A jószándék azonban egymagában nem elég ahhoz, hogy súlyos hibákat el se kövessünk. Itt csak az egyik ilyen hibára akarok rámutatni. Mindhárman lényegében véve az ú. n. zsidókérdéssel foglalkoznak s igy már elindulásukkor elvétik a helyes utat. Mikor fogjuk már egyszer megtanulni, hogy zsidókérdés nincsen. Ahogyan világkérdés, boszorkánykérdés és fattyúkérdés sem volt soha, de volt kérdése az ördögérzésnek, a boszorkányüldözésnek, a fattyúüldözésnek. Megannyi szomorú, tragikus kérdése a babonának és az előítéletnek. Ugyanilyen a zsidóüldözés, ex emtttzeniitismus kérdése is. Azért kell elválasztanunk a valóságos kérdéseket a képzelt kérdésektől, mert csak valóságos kérdést lehet megoldani, ezt azonban azután i meg is kell oldani. Óhatatlanul tévútra kerül, aki a képzelt, sugalmazott kérdések megoldásával kíván foglalkozni. A boszorkánykérdést, mert nincsen, persze nem lehetett megoldani. Amíg azonban a boszorkánykérdéssel foglalkoztak, lendületesen folytatódtak a klérus tömeges boszorkánygyilkosságai. Még a 19. században is akadtak ilyenek Európában. Ezek az egyébként jövedelmező gyilkosságok csak akkor szűntek meg, amikor maga az üldözés vált végre kérdéssé. Ugyanez volt a helyzet a fattyúkérdéssel. Ezt sem a törvénytelen gyermekeknél kellett megfogni, hanem az üldözőinél, azoknál, akik különbséget tettek ember és ember között aszerint, hogy törvényes házasságból származott-e vagy sem. Megszüntették ennek a megkülönböztetésnek módjait, eszközeit és megszűnt minden különbség is. A cikkírók sajnálatosképpen nem tudtak meg kiszabadulni a fajkérdés kelepcéjéből. A kereszténység őseredetében nem ismert faji lucgkülönbösetést. f«cu» is isuierudett, mert hiszen áluga egyuiumessiígre törekedett. A zsinótapással szembeni gyűlölet szitása ttienek is igen so lung uiegmmaui auuui a felfogásnál, hogy aki egyszer a keresztségét telveze, loubé neia zsidó. Az éres fordulat a jezsuiták fellépésével következett be. Ők a táj&uutias ősei és uuuuuia.g u.ulérkuletien mesterei, illlet nürnbergi túrutnyei csak gyenge kapai a jessuautcáskutató tunyűléletnek. A nüruburgi törvények meg elnéznek egy zsidó nagyszülőt, antiuz azonban, hogy valaki a jezsuita rendbe beléphessen, azt kell kifáualnia a jelöltnek, hogy felmenői között utcaszinten nincs zsidó „vérbeütés". A cikkíróknak is valami új fajtörvényt kell teremteniük a maguk használatára, ha ott is zsidókat akarnak látni, ahol az illető nem vallja magát zsidónak. Tudom, hogy a cikkírók nem ezt szándékolták. Éppen azért tartom szükségesnek, hogy tévedésükre rámutassak. A zsidó megjelölést csak arra alkalmazhatjuk, aki magát is annak vallja. Sajnos azonban az emberek nem lesznek egyhamar kigyógyíthatók abból a kártékony előítéletből, hogy embertársak között akként tegyenek különbséget, hogy ez zsidó, amaz meg nem az. Túlságosan ránevelődtek erre a megkülönböztetésre. De várjon szükséges-e, hogy az államhatalom állandó segédeszközt adjon a fajkutató szenvedély kezére? Szükséges-e, hogy utánjárással, iratokból oly adatok tűnjenek ki, amelyek semmi más értelmes célt nem szolgálnak csak éppen a fajkutatást? A törvénytlen gyermek jogállásának rendezésénél az állam egyszerűen lehetetlenné tette, hogy a születési iratokból a törvénytelen származás megalapítható legyen. Azt hiszem erre az útra kell térni a szóbanforgó ügynél is. A vallás magánügy, a faj — ha ugyan van ilyen — méginkább az. Mi szükség van arra, hogy bárki irataiból is kitűnjék az, hogy váljon a fasiszta fajbogarászás szempontjából zsidó-e? Semmi szükség erre nincsen. Minden hivatalos iratból a vallás rubrikájának el kell tűnnie. Csak az antiszemitizmus vesztené el ezzel egyik támaszát. Igaz tiszteld híve H. S. (Budapest) T. Szerkesztő Úrt Megdöbbenéssel olvasom le. lapjukban, hogy az atiszemitizmus ellenszere az osztálynélküli társadalom. Ilyesmit csak a neofita túlbuzgóság állíthat. Bezzeg a Szovjet nem szorul ilyen túlbuzgóságra, ott nem is az osztálynélküli társadalomra bízták az antiszemitizmus likvidálását. Lenin és Sztálin az erélyes intézkedések egész sorát mozgósították a faji és egyéb elfogultságok ellen és az eredmény az volt, hogy még Dingway, a híres angol tudós is — aki bizonyára nem vádolható azzal, hogy a Szovjet javára elfogult volna — kénytelen volt megállapítani, hogy sehol a világon nem küzdötték le oly gyökeresen az ily előítéleteket, mint éppen a Szovjetben. Nálunk a zsidószámba vett lakosság 60—65'/%-a pusztult el. Ez a példa nélkül V élő véráldozat cselekvésre kötelez. Nem doktriner kiválásra, hanem az orosz példa sürgős utánzására volna szükség. Tisztelettel I. M. (Szeged) Tisztelt Szerkesztőségi Mint társadalomtudmánnyal és lélektannal is foglalkozó gyakorlati pedagógus kötelességemnek érzem, hogy a Bibó István antiszemitaellenes tanulmánya körül megindult vita egyik pontjához röviden hozzászóljak. Kiss Dezsővel szemben Bibónak kell igazat adnom abban, hogy a zsidógyűlölet álandóan buzgó ős forrását a keresztény hitoktatásban kell keresnünk. Papjaink történeti valóságként vésik a zsenge gyermeki lélekbe azt a mítoszt, hogy istenüket a zsidók gonoszul meggyilkolták és ez a tanítás, főleg prédikációk formájában, a felnőttek számára történő hitbuzgalmi aktusok során is rendszeresen visszatér. Az volna a csoda, ha ez a közel kétezer éve állandóan folyó propaganda nem a legmélyebb gyűlölséget plántálta volna a lelkekbe. A zsidók megölték az istent, a Megváltó tanítását konok rosszindulattal elutasították, s még ma is elutasítják maguktól — lehet-e gyűlölet, megvetés és bizalmatlanság nélkül tekinteni erre az átkozott fajzatra, van-e csapás, büntetés, amely ilyen gaztettek megtorlására elég súlyos volna? Ezekre a kérdésekre csak természetes válasz az antiszemitizmus. Igaz, hogy koronként némi lanyhulás észlelhető ezen a téren. Mindig akkor, amikor a papság hatalma gyengülőben van. Ezek az ú. n. felvilágosult korok De ezek is át meg át vannak itatva a gyűlölködés szellemével, csak éppen megnyilvánulásai válnak szerényebbekké és szemérmesebekké. Amikor azonban a papság hatalma megint új erőre kap, amint ez az első világháború után történt, amikor a keresztény kurzus jutott uralomra, hogy azután a legzavartalanabbul birtokolhassa ezt a hatalmat a Horthy-kor egész idején át, s újból munkába lépnek a gátlást nem ismerő klerikális futtatók hogy magasan lobogjon a gyűlölet lángja. Régen is és korunkban is a gyűlölködésnek és a mesterségesen szított lángja gyújtotta meg azután a máglyákat. Amíg az istengyilkosság mitológiáját az eddigi módon tanítja és terjeszti a papság, ezt mindig azzal a tüzes szenvedéllyel fogja tenni, mint eddig is tette és az eredmény is mindig ugyanaz lesz: a gyermekkorból hozott s azután is állandóan táplált mélységes gyűlölet mindennel szemben, ami a zsidó jelzővel illethető. . Az első feladat tehát a hitoktatás és a hitbuzgalmi élet megszabadítása a gyűlöletkeltés csiráitól. A protestáns papság ennek szükségét már világszerte felismerte. Azt hiszem, nálunk is fel fogja ismerni. Kiváló tisztelettel Pedagógus Főszerkesztő Úr! Abban a vitában, amit a Haladás megindított bibó István tanulmánya kapcsán végre az önök lapja pontosan megszabta a kérdés lényegét. Nem zsidókérdésről van szó, hanem, amint önök helyesen írják: az antiszemitizmus kérdéséről. Ez a kettő tudnillik nem egy és ugyanaz. Zsidókérdés tulajdonképpen az, amikor a zsidóság sorskérdéseiről vagy napi problémáiról beszélünk, az antszemitizmus azonban nem a zsidók, hanem a reakció, a regresszió, a társadalmi elnyomás és kizsákmányolás ügye, amihez az antiszemitizmust csupán ürügyként és takaróként szedik elő és vitik bele a tömegek tudatába. Jól emlékszem szerkesztő úr, hogy harminc évvel ezelőtt mikor Ágoston Péter híres könyve , A zsidók útja" megjelent, a Társadalomtudományi Társaság ankétot rendezett és ennek a magas színvonalú vitának egész komplexumát vaskos kötetben adta ki. Ha a világháború nem jön és az antiszemitizmus szennyes hullámával el nem borítja hazánkat is, a TT vitájának áldásos gyümölcse nem maradt volna el. Igen üdvösnek vélném, ha a Társadalomtudományi Társaság, amely most is működik, újból megragadná a kezdeményezést és a maga tudományos objektív eszközeivel tisztázná az antiszemitizmus mai állását és a magyar közvélemény számára tanulságos felvilágosítással" szobrálna, aminek a demokratikus kormányzat gyakorlati hasznát vehetné. Tisztelettel (Aláírás) Igen tisztelt Szerkesztő Úrt Valóban nagy kár lett volna, ha Bibó István tanunyóoga felett hallgatással siklott volna el a demokratikus közvélemény olyan nagy orgánuma, mint a Valadás. Kuszünet és üdvözlet ezért a múltkori cikksorozatukért. Hadd mondjam el es alkatomból egy gondolatomat, amely azt hiszem, tanulságos, hogy t. i. az antiszemitizmust úgy kezdk nálunk ismét kezelni, mint valaha a nemibetegséget, sőt éppen bizonyos zsidó körök vélekednek úgy, hogy jobb erről inkább nem beszélni. Ez a tabufelfogás, ez érinthetetlenség babonája Ugyanígy dúlt a szekszuális problémánál. Alszeméremből nem beszéltek róla, elkenték, elmázolták a dolgot, aminek az lett a következménye, hogy mindaz a bűn, átok és hiba, ami a nemibetegség terjedésével járt, nőtt, dagadt és végül is tudomány, társadalom, politika kénytelen volt vele nyiltan foglalkozni és ennek üdvös eredménye nem is maradt el. Az antiszemitizmus dolga teljesen hasonló ehhez, csúnya fertőző betegség ez, amely annál biztosabban és dúsabban terjed, mennél inkább igyekszünk halgatni róla, ha olyan módon lappang, hogy sem megfelelő preventív profilakszis, megelőzés nem lép közbe, sem utólag nem iparkodunk nyílt és biztos terápiával hozzányúlni. Ezért üdvözlöm én szívesen a Haladás múltkori cikkeit és kérem, hogy az antiszemitizmus elleni nyílt és bátor harcban meg ne tántorodjanak semmiféle álszeméremből vagy faji érzékenységből. Dr. a T. orvos Ha Esmoeff?? strine! válasz?, ül fálasten ! n„ to cMXM! , cyUyjJt mm vtdt in&mx Gresham-palota. I.: jsj—ssi Rádióközöti egy választékban részletre is BUDÁN O BAfiTOK BÉLA-IIT ^ Telefon: 251—214. • 6 LUXUS AJAKBOUGE [CWneq^h mm KAtöSWI AJtóOJK A Matisse-képek titokzatos hamisításának izgalmas botrányáról ír a tNews Review*. A délfranciaországi rendőrség lázasan kutat egy Szalay Kálmán nevű — nyilván magyar származású — állítólagos műgyűjtő után, aki a hamisított Matisse-képeket hárommillió frankért adta el, Robert Tellernek, a nizzai képkereskedőnek. A rendőrség először azt hitte, hogy Szalay Kálmán festette az ál-Matisseképeket Később ráöttek arra, hogy Szalay maga nem fest, hanem ügyes festőket alkalmazott, akiket a hamisítással megbízott A bonyolult képzőművészeti botránynak másik fejezete is van. Ismeretlen tettesek ellopták Matisse műterméből és Matisse barátainak a lakásából a nagy feslő képeit és helyükre másolatokat függesztettek. Matisset beidézte a rendőrség és arra kérte, állapítsa meg: a vitatott képek közül, melyik az eredeti és melyik a hamisított? Matisse sokáig vizsgálgatta KAPHATÓ MINDEN SZAKÜZLETBEN könyvkereskedésekben való árusítására. Az egyik francia újságnak szórálszóra ezt nyilatkozta: — Céline, ez a nagy ember belepusztul, ha nem térhet vissza Franciaországba. Arlettyt, a Lettres Francaisas szerint gyengéd szálak fűzték a náci megszálló hadsereg? több tagjához. Most is az 1940-től 1944-ig terjedő szép korszakra való meghatott emlékezéssel sürgeti a Célint védő könyv eladását és a kollaboráns író diadalmas visszatérését. A francia folyóirat Jean Paulhan-t, a neves kritikust is vádolja, aki ajánlkozik, hogy szívesen kiadja a «Cahiers de la Pléiade»-ban Céline-nek egyik új művét. Paulhan egyébként lelkesen propagálja az összes kollaboráns írókat, köztük Glennt és Jouhandeau-t is. Ez azért is fájdalmas, mert Paulhan a megszállás idején együtt dolgozott az ellentállókkal. De most cserben hagyta őket és ellenük fordult. ÍRJA: (Icui. natí ) Erleh freiber, a világhírű karmester, több mint tíz év óta nem járt Budapesten és most olyan boldogan rója a város utcáit, mint aki a fiatalságával való viszontlátás élményének örvendezik Egy csöppet sem változott, sem a külső megjelenése, sem a lelki magatartása. Régi emlékeket idézünk föl. 1935-ben önként lemondott a berlini Staatsoper főzeneigazgatói ársóról és szenvedélyes gyűölettel fordított hátat a náci Németországnak. Akkoriban úgy volt, hogy Furtwanglerrel együtt távoznak, azonban a nagy germán karmester utolsó pillanatban kibékült a náci kormánnyal és visszavonta lemondását. Furtwhingler erről az ottmaradásról azóta többször nyilatkozott és magyarázkodott: nem akana cserben hanyíti az amúgy is ,simítódó és szenvedő Németországot. Védekezését a német nácitalanító bíróság el is fogadta, Kleiber azonban makacs és álhatatos ember: vándorútra kelt és azóta csaknem az egész világot bejárta Az osztráknémet karmesterek között az egyetlen volt, aki önként távozott anélkül, hogy a náci rendelkezések erre kötelezték volna. Azóta két izben is vendégszerepelt Moszkvában, hónapokig dirigált a Balsoj Teater-ben (Nagy Színház), a Carment és Beethoven összes szimfóniáit vezényelte nagy sikerrel. Ma is elragadtatással beszél a Szovjetúnió példát.SB zenei kultúrájáról és arról a hallatlan megértésről, amelyet ott fogadták. Ő dirigált azon az estén, amikor az Aliami Zenekart felavatták: a hangversenyen a szovjet kormány is megjelent Sztálinnal az élén. — És a háború alatt? — Dél-Amerikában dirigáltam — mondja. — Hogy hol az állandó otthonom? Sehol. Járom az országokat, s városokat és hangversenytermeket Sokat dirigáltam Buenos Airesben, Rio di Janeiroban, Santiago di Chilében és Peruban. Dél-Amerikában fogékonyabbak a zene iránt, mint Észak-Amerikában, ahol a zene őrlet csupán, a zenészek pedig tőzsdei értékpapírok. A háború ufán a honvágy hajtott vissza Európába. Itt a kultúra igazi forrása. Alig vártam már, hogy viszontlássam Budapestet Mélyen megrendültem, amikor hallottam, hogy a barbár nácik pusztítása szétrombolta a hidakat és feldúgta a várost Az első magyar, akivel Európában találkoztam, Ferencsik János volt Bécsi vendégszereplése alkalmával láttam viszont Ferencsik óriási módon fejlődött, nagy karmesterré erett, ünnepelték Bécsben is. Aztán arról beszélgetünk, kikkel találkozott az elmúlt évek folyamán. Halkan mondja: — Milánóban Toscaninivel találkoztam. Hangversenyem után megtelt. Ez nagy öröm és eltétel volt számomra. De ne írja meg, az efféle nagy lelki élménnyel nem kérkedik az ember a képeket, végül is megvallotta, hogy benne is bizonytalanság ébredt, sehogysem tudja eldönteni, melyik a hamis, melyik az igazi. Ac News Review» megjegyzi, hogy az a festő, aki nem tudja megállapítani, hogy egy kép az ő műve-e vagy másé, az olyan, mint az anya, aki nem ismeri meg a gyermekét. Matisse-on kívül Picasso, Francis Piccabia, Jean-Gabriel Domergues és még néhány neves francia festő él Jesen Dél-Franciaországban; ezeknek a képeit rengetegen hamisítják. Az ottani rendőrségnek semmiféle komoly eszköze sincs ahhoz, hogy pontosan eldöntse egy-egy kép eredeti vagy hamis voltát. A Louvre laboratóriumában vegyi úton analizálják a festményeket és ilyen módon alapítják meg a mű alkotásának a dátumát. Például, ha egy tizenhetedik századbelinek vélt kép festékanyagában analint találtak, nem vitás, hogy a kép hamisítvány, mert a tizenhetedik században még nem használtak anilint A Louvre-ban röntgennel is átvilágítják a képeket. Nyilvánvaló, hogy ezek a technikai módszerek nem alkalmasak a modern képek valódi voltának a megállapítására. Kétségtelen az is, hogy a modern festők hamisítása sokkal könnyebb feladat, mint a régieké. Piccassot azért is utánozzák olyan sokan, mert a nagy festő zsenialitása inkább az ötletben, mintsem a megfestés módjában rejlik. A délfranciaországi rendőrség hajszája egyelőre eredménytelen. Szalaynak is, a hamisítóknak is egyelőre nyoma veszett. Nyilván máshol ütötték fel tanyájukat és máshol bonyolítják kétes üzleteiket 0XD A Lettres Frangaises egy évvel ezelőtt megjósolta már, hogy némely „nemeslelkű és feledékeny" francia polgár Louis-Ferdinand Célinenek, aVottage au bout de la nuite írójának politikai rehabilitására törekszik. Céline förtelmesen uszító, antiszemita írásokkal hízelgett, a világot és Franciaországot sanyargató német megszállóknak. A Lettres Frantaises most azt írta róla, hogy az «Irodalomnak ez a groteszk jelensége Auschwitz házi szállítója volt A gázkamrának szállította az áldozatokat tollának erejével és rosszra buzdító stílusának meggyőző voltával.» Céline a felszabadulás után Dániába menekült és a dánokkal elhitette, hogy ártatlan, a franciák tévedésből, vagy gonoszságból keresik életre-halálra Most Albert Paraz — ki az, aki ez ismeretlen nevet ismeri? — könyvet ír Céline védelmében. Megmagyarázza a ma még Dániában bujkáló író bizonyítványát. Paraz úr remekműve néhány nap múlva megjelenik és Madame Arletry, az enyhén öregedő szép francia démon, akinek karcsú bokáját és évek óta egyformán bodros frizuráját jól ismerjük a francia filmekről, vállalkozott a könyvnek a ÖRÖMHÍR! Baeder-gyár árait leszállította! össkízisépít csöklsítette. Az EREDETI RZAMFÓMKÖRJVS Ismét kapható minsten szakezteibao CSAK ZÁRT ÜVEGEKBEN VALÓDI! Tájékoztató fogyasztótárs iá.ESg 18 fi kk Oig. 35.90 ft