Siketek és Nagyothallók, 1958 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1958-02-01 / 2. szám

ИЯ. FEBRUAR SIKETEK ÉS NAGYOTHALLÓK A szovjet „Süketek élete" című képes folyóirat 1957 novemberi számában olvastuk­­­ A HALLGATÁS HANGJA A süketek világszövetségének új folyóirata A süketek világszövetsége saját leadásában megjelenteti ,,A hallgatás hangja" című fo­lyóiratot. A folyóirat két nyelven jelenik meg: angol és francia nyelven, évente négy­szer. A folyóirat első száma 1957. második negyedévében jelent meg, és a süketek világszövet­sége történetének főbb voná­saival, valamint munkájának elveivel ismerteti meg az olva­sót. A folyóiratot a világszerte ismert vak-süketnéma Keller Hetén írónő levele nyitja meg, üdvözölve a folyóirat megjele­nését. Keller felhívja az olva­sókat, hogy egyesüljenek ab­ban a törekvésben, hogy se­gítsenek a hallásukat elvesz­­tett embereknek. Ezek az em­berek a társadalom hasznos tagjaivá akarnak lenni és ké­pességeik megfelelő alkalma­zását kívánják megtalálni. Keller Helén a folyóirat fel­adatát abban látja, hogy a vi­lágot megismerteti a süketné­mák reményeivel és nehézsé­geivel, melyek azon az úton keletkeznek, amely a süket gyermekek megfelelő nevelésé­nek megszervezéséért folyik. Keller Helén elgondolásait a folyóirat egyéb anyaga is tárgyalja, így Cézáre Maga­­rotto, a Süketek Világszövet­ségének főtitkára, a süketné­mák munkába helyezése prob­lémája megoldásának fontos­ságáról ír. Azokról ír, akik számos országban a társadalmi életből le vannak szorítva. Ezért írja a főtitkár: a világ­­szövetség különösen azon or­szágok segítségére kell, hogy támaszkodjék, amelyekben a süketek a társadalom egyen­rangú tagjai, ahol a süketek jogai védelmének különleges formái biztosítják és garantál­ják normális tevékenységüket és erkölcsi biztonságukat. A Süketek Világszövetsége elnökének, Dragoljub Vulko­­ticnak cikke szerint a folyóirat azon célt tűzi maga elé, hogy tribünje legyen a tapasztalat­­cserének és információnak, tájékozódásnak és tájékozta­tásnak valamennyi olyan kér­désben, mely összefügg a sü­ketség problémáival. A folyó­irat megvilágítja mind a tudo­mány kérdéseit, mind a gya­korlati kérdéseket és foglalko­zik a süketek életével. Vukotic felhívja a süketek valamennyi szervezetét, társulatát, szövet­ségét, szervét, valamennyi kli­nikát, iskolát, tudományos köz­pontot, tudósokat, színészeket, és írókat, hogy vegyenek részt az újonnan létesített folyóirat munkájában. António Gonzales Amarala portugál professzor „A neve­lés jó elve" című cikke ma­gyarázatot ad a gyermekek születésétől hatéves korig való nevelésének elvére, és­pe­dig az elégtelen hallásúak, a fogyatékosok nevelésének el­vére, a fogyatékosság megálla­pítására vonatkozó módsze­reknek és a süketnémák neve­lésének elvére, azok süketségi fokától függően. A folyóiratban találjuk Dzsona Trezi levelét, amelyet a süketnéma gyermekek édes­apáihoz és édesanyádhoz in­téz. A levél írója melegen ajánlja a szülőknek és felnőt­teknek, hogy minden lehetősé­get ragadjanak meg, hogy a gyermekeket megtanítsák szájról olvasásra és számos ta­n­náccsal látja el az olvasót az ilyen leckék legjobb megszer­vezésére. A folyóirat szerkesztőbizott­ságának tagjai: D. Vukotic, Ju­goszlávia, B. Jeralla, Olaszor­szág, V. Nigam, India, O. Pljum, Dánia, P. Szutjagin, Szovjetunió, Sz. Ljavo, Fran­ciaország, M. Gerdner, Német­ország, Zs. Marrok­ey, Spanyol­­ország, Sz. Szila-Novicki, Len­gyelország, Csin-Csei, Kína. A folyóirat igazgatója C. Ma­gár Otto. Szerkesztők: E. Pal­­lesi, M. de Róza, M. Arnold. A folyóiratnak munkatársai és levelezői vannak a Szovjet­unióban, Kínában, Romániá­ban, Bulgáriában, MAGYAR­­ORSZÁGON, Lengyelország­ban, Franciaországban, Né­metországban, és más orszá­gokban. // ­---------------—­--------------------------------------------o­--------------------------------------------------------------a— EGY ÉVE VAGYOK TAGJA A SZÖVETSÉGNEK! EGY ÉVE léptem be a szövetségbe. Az irodán a mi nagy­­rabecsült és szere­tett csoport­titká­­run­k, Glückstahl sorstárs a legudva­riasabb és szeretet­teljes hangon ismer­tette velem a szövet­ség alapszabályát és előnyeit. Kitöltöttem a belépési nyilatko­zatot. Utána beveze­tett a tanterembe és ott megismerkedtem a mi szeretett pénz­tárosunkkal, Péteri sorstárssal, őt az­után hamarosan megkedveltem talp­raesett humoráért és fáradhatatlan segítő­­készségéért. Rengete­get tesz értün­k­ és ezen jó szokását megtartja — úgy is­merjük­­—, amíg él. Éljen tehát mind­annyiunk üdvére so­ká, nagyon soká! MIKOR a tante­rembe először be­mentem, kissé zavar­ban voltam — nem tudtam, hogyan szó­lítsam meg az akkor még „ismeretlen” sorstársaimat. És ek­kor egy arányos kis sorstársnőm, Makai Ilonka, átsegített a kezdet Minden nehézségem­. igyekezeté­vel, természetes, ked­ves modorával töre­kedett szórakoztatá­somra, és mindjárt bemutatott néhány sorstársnőnknek. Ez­úton és ez alkalom­mal is hálás köszö­netet mondok neki, mert ő volt az első, aki szeretőjével meg­ajándékozott, öt me­leg szeretettel a szí­vembe zártam. Ké­rem Markai Ilonkát, legyen továbbra is olyan kedves min­den egyes új sors­társunkhoz, amilyen hozzám volt. Remé­lem, másoknál ugyan­úgy eléri célját, mint nálam és ezt tiszta s szívből kívánom ne­ki. (Sajnos, vanna­k új tagjaink között néhányan, akik egy­­szer-kétszer bejön­nek, „miután belép­tek”, s azután elma­radnak. Szerény vé­leményem szerint mi is hibásak vagyunk ebben. Hiába tesz meg a vezetőség minden lehetőt és hiába szervez be új tagokat, ha mi nem foglalkozunk velük elég barátságosan s nem szerettetjük meg velük a mi szö­vetségünket. Nem szabad, hogy olyan érzésük legyen, hogy magukra van­nak hagyatva. A mi kötelességünk sors­társainkkal foglal­kozni. A vezetőség foglalkozik velük, de nekik éppen a mi ér­dekünkben so­k más elintézni valójuk is van, nem állhatnak állandóan a rendel­kezésünkre.) ÉDES SORSTÁR­SAIM, szívvel-lélek­­kel támogassuk és erősítsük a mi szö­vetségünket, életünk egyik legdrágább kincsét, mert egy­másra vagyunk utal­va. Sorstársi szeretettel Szöllősy Józsefné A FIATALSÁG... Szeretettel és türelemmel! Sok panasz hangzik el, ok­kal, ok nélkül a fiatalok el­len. Úgy látom, a panaszok túlzottak és­­ ha a fiatalokkal szeretettel és főleg türelemmel foglalkoznak, az előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét. Per­sze, ne várjuk, hogy ezután mindenkiből angyal lesz és ne várjunk 100 százalékos ered­ményt, ha 10 fiatalból 6—7 hajlik a szavunkra, türelmes munkánk eredményeképpen akkor már meg lehetünk elé­gedve. Mert ne felejtsük el, hogy sok olyan munka van Szövetségünkben, csoportja­inkban, ami a fiatalokra vár, aminek elvégzését idősebb sorstársainktól nem várhat­juk. Nagyothalló csoportunkban kb. 2 éve kezdtünk hosszú szü­net után ismét foglalkozni fiatalokkal, elsősorban a na­a­gyothallók fővárosi iskolájá­nak növendékeivel, de felke­restünk több nyilvános isko­lába járó fiatalt is. S bár az ellenforradalom több eltávolított tőlünk, ma fiatalt mégis elmondhatjuk, hogy van kb. 15 főnyi gárdánk, amelyre töb­­bé-kevésbé biztosan számítha­tunk. Ezekre alapoztuk előbb teadélutánjainkat, később a nemrég megrendezett műsoros előadásokat is. Ha elmondjuk, hogy az előadásunk részvevői közül Nagy Kati, Halász Jut­ka, Kántor Tibi, Tanai Ida nemrég még teljesen közöm­bösek voltak, mert senki sem foglalkozott velük, vagy fel­hozzuk a most távollevő Ozs­­váth Editet, Csatlós Ferencet, kik távollétükben is állandóan érdeklődnek a sorstársak iránt, ugyanez a helyzet Bélteky Esz­tinél. Persze, vannak lan kérdéseink is, megoldat­Például, akik a sporton kívül nem is­mernek semmit és csak ak­kor, nagyritkán, találják meg a hozzánk vezető utat, amikor szórakozni lehet. Ellentétük Litteráti Zsiga, Kollár Laci, Raibl Feri, kik a sport mellett megtalálják a mi útunkat is. Nehéz­­ kérdésünk Kerekes Dalma, aki egyik héten lángol mint a fáklya, hogy azután hó­napokra kialudjon, ugyancsak nehéz kérdés egy-két fenegye­rekünk. Szeretnénk még meg­nyerni azon középiskolásain­kat is, kik az iskola miatt­­ ne­hezen találnak meg minket, így Czeizer Nelli, Gördös De­zső ég még egy páran. Nem volt kár a sok beszélgetésért, levelezésért, baráti szóért, amit ezekre a fiatalokra pazarol­tunk. , Péteri Károly „A politikai emigrációval a legkisebb mértékben sem értettem egyet“ „nem tudtam árulója lenni a munkásosztálynak“ írja a nyugatról hazatért Czetti Béla Czetti Béla az 1956-os ellen­­forradalmi események kapcsán disszidált és nemrégen haza­tért. A napokban levelet írt a szövetség központi vezető­ségéhez, s levelében megma­gyarázza disszidálása és haza­térése okát. Az 1956-os ellenforradalmi események idején nem a fej­­vesztettség okozta bizonytalan­ság oltotta belé a disszidálási hisztériát, hanem elsősorban azért távozott nyugatra, hogy gyakorlati ismeretséget kössön a kapitalizmussal. Nem a meg­gazdagodás utáni vágy, vagy az ellenség iránti rokonszenv vitte ki, írja levelében. Jól megismerte az ottani rend­szert következtetéseket tud le­vonni. Azért tért haza, mert hazaszeretete és minden elfo­gultságtól mentes szemlélete távol tartotta a szélsőségektől, a magyar politikai emigráció­val a legkisebb mértékben sem értett egyet, és a neki juttatott megélhetésért nem lett áruló­ja a munkásosztály érdekei­nek. Hazatért, hogy idehaza kettőzött energiával dolgoz­zon. Pedig Czetti Bélának nem volt rossz dolga Nyugaton. Azon kevesek közé tartozott, aki nem segélyekből tartotta fenn magát, hanem állandó munkához jutott. Először se­gédmunkás volt, később német nyelvtudása lehetővé tette, hogy kiemeljék, segédkonst­ruktőr lett egy gépgyárban. Ez persze nem pótolta a hazát! Most idehaza régi munkahe­lyén, a Wilhelm Pieck Vagon­gyárban üzemtechnológus. Czetti Bélának megvolt Nyugaton a betevő falatja, de azt tanulta meg kint gyakorla­ti tapasztalatból, hogy amit a marxizmus—leninizmus a ka­pitalizmusról tanít, az igaz. Úgy igaz, ahogy a kommunis­ták tanítják. Volt egy másik oka is, amiért Czetti Béla disszidált: nagyothalló és azt hitte, Nyu­gaton módot talál hallása ja­vítására. Disszidálásának ez a máso­dik oka befuccsolt Nyugaton, ott sincsen speciális készülék a belső fül bénulásainak ellen­súlyozására. Czetti Béla részt kíván ven­ni a győri csoport munkájá­ban. A győri csoport vezető­sége és tagjai erre módot kí­vánnak nyújtani Czetti Bélá­nak, visszaveszik a csoportba. Levele végén azt kéri Czetti Béla, hogy a központi vezető­ség visszavételét segítse elő. A maga részéről aktív munkát ajánl fel úgy a sport, mint a szocializmus építésében. Hozzászólás a tagdíj- és újság-előfizetés kérdéséhez Szerintem a tagdíj leszállí­tása vidéki tagtársak miatt helyes volt, azonban még he­lyesebb lenne, ha lapunkra minden tagtárs előfizethetne egyszerre, úgy mint két évvel ezelőtt is volt. Persze, ha egy­szerre is fizetnek, azért lehet külön kezelni a tagdíjat és külön a­lapelőfizetést. Szerin­tem még az is helyes lenne, ha egy évre fizetne elő mindenki, tehát ha a szövetség csoport­jainak pénztárosai évre fogadnának el csak egy lapelőfi­zetést. Ezzel is sok-sok munkaidőt takarítanának meg, és azt hi­szem a központban is jobb, ha tudják, hány előfizető van egész évre. Javasolom, hogy úgy a bu­dapesti, mint a vidéki tag­­társak fizessenek elő egy évre lapunkra, és az előfizető tagtársaknak adjon a pénztáros nyugtául egy keskeny lapocskát, 4x9 cm-est, ami a tagsági köny­vecskében elhelyezhető, és aminek hátsó oldalára havon­ta lapátadáskor ráírja a pénz­táros a lap kiadását. Ez lé­nyegesen kevesebb munkával járna, mintha külön-külön adogatná el az egyes havi lap­példányokat. (Helyes az, hogy minden tagtárs fizessen elő a lapra, és ne példányonként vegye. A központ is erre tö­rekszik, Szerk. biz.) Példányonkénti vásárlásnál két évvel ezelőtt egy forint volt a lap ára, most példá­nyonként két forint — igaz, hogy kétszeres a lapunk terje­delme is, azt azonban meg kell jegyezni, hogy a vidékiek egyes helyeken előfizethetnek, máshol pe­dig nincsen módjuk előfi­zetni. Sokan vannak, akik szívesen előfizetnének, hi­szen könnyebb tizenkét fo­rintot fizetni, 12 forint egy évi előfizetés, mint példá­nyonként vásárolva huszon­négy forint egy évre. Tehát szerintem a tagok ér­deke, hogy ne csak a tagdíjat, de a lapot is kifizethessék elő­re egész évre. Mindenkinek könnyebb így, kevesebb, pon­tosabb munkát jelent és sorstársak is biztosabban kap­a­ják meg az előre megrendelt lapjukat. Bíró Mária, Szolnok a volt helyi csoport tiitkára 3 Szövetségünk taglétszámának alakulása A Süketek és Nagyothallók Szövetsége Magyarországon az egyetlen érdekképviseleti szerve a hallási fogyatékosok­nak. Minden vonalon segíti, támogatja, képviseli ügyeiket. A mi feladatunk nem könnyű, azonban az állandó fejlődés biztosítékot ad nekünk arra, hogy a hallási fogyatékosok érdekében mindent elköves­sünk, problém­­áik megoldását sikerre vigyük,­­ és ugyan­akkor nem vitás, hogy ebben a tekintetben sokak számára ismeretlenek vagyunk, nem tudnak rólunk. Államunk messzemenő támogatásával si­került annyira előrevinni ügyeink kellő felkarolását, hogy terveink és tervezett fel­adataink összességét a közel egymillió forintos támogatás­sal el tudjuk végezni. Mun­kánk eredményes továbbvite­léhez azonban szükséges az is, hogy a még kívülálló süketek és nagyothallók tagjai legye­nek szövetségünknek. Mun­kánk során gyakran találko­zunk meg nem értéssel, s elő­adódott az a helyzet, hogy nem jutottunk még el oda, hogy nagyobb propaganda se­gítségével magunkra felh­ívtuk volna a nagyközönség figyel­mét. Nem egy­ esetben találko­zunk tevékenységünk során olyanokkal, akiknek családjá­­ban hallási fogyatékosság van, de ennek dacára rólunk nem is tudnak. Sok esetben még azt sem tudják, hogy Magyar­­országon létezik olyan iskola, amely a süketek és nagyot­hallók továbbképzésével fog­lalkozik. Nem vitás, hogy munkánk során hibákat kö­vettünk el, de a részvétlenség ellen a harcot felvenni nem csekélység. Újabban a vidéki szociálpolitikai csoportokkal felvettük a kapcsolatot és ezen keresztül helyi csoportjaink feladatává vált a Vidéki sors­társak nagyobb arányú beszer­vezése. A jelenlegi taglétszá­munk az állami támogatáshoz mérve nem sok, ezt ebben az évben feltétlenül emelni kelk A múlt év végén 2528 volt a taglétszám és ez év elején nagy volt a csökkenés, mert csupán 1880 tagbárs rendezte a tagdíjat 1957 év végéig, ami­kor a tagdíjfizetési határidő lejárt. (Tehát több mint hat­­százan maradtak hátralékban tagdíjukkal.) 1880 a rendesen fizető­s tagok száma. Ezúton is felhívjuk mind­azokat, akik közelállónak ér­zik magukat a szövetséghez: tartsák kötelességüknek és szívügyüknek a szövetséggel szemben fennálló tartozásuk rendezését. Fogjunk össze, kutassuk fel mindazokat, akik nem tudnak, nem szereztek tudomást ró­lunk, és hívjuk vissza mind­azokat, akik valamilyen oknál fogva távoltartják magukat a Szövetségtől. Ez az esztendő az erők összefogásának jegyé­ben a sikerek elindítója le­gyen. Tagtársak és kívülállók* hallgassátok meg felhívásun­kat, jöjjetek közénk, Emszt Kálmánná tegyük élővé a helyi csoportok versenyét! A helyi csoportokban él a versenyszellem. Ne hagyjuk elaludni, még szunyókálni sem! Szélesítsük a versenyt. Szervezzenek a helyi csoportok tagságuk körében ver­­­­senyt, ki szerzi lapunkra a legtöbb előfizetőt, ki milyen tevékeny a kultúrmunkában, ki szerzi a legtöbb új tagot a szövetségnek, ki hogyan vesz részt a felvilágosító munkában, ki milyen tanfolyamon vesz részt, ki milyen ismeretterjesztő előadást hallgat, ki hogyan segít a közös rendezvények alkalmával, ki hogyan segít a csoport­helyiség csinosításában, és még lehet további versenypontokat beiktatni. A központ dolgozza ki a versenypontokat, a pontozás mikéntjét. Szervezze meg a versenyt a helyi csoportok tagsága részére és azután szervezzen versenyt a helyi cso­portok részvételével. A helyi csoportok versenyénél is ve­gyék figyelembe a tagság egyéni versenyének feltételeit. Ébresszék fel az illetékesek a versenyt Csipkerózsika álmából! ---------------------------------------­ A taglétszám emelése A Szövetség egyik legfőbb feladatának írtuk elő a tag­létszám emelését­, így szerepel ez a Szövetség 1958. évi mun­katervében. De így szerepelt ez a múlt évi munkatervünk­ben is. Mégis a helyzet nem változott. Miért van ez így? Vannak, akik azt hozzák fel, hogy egyes vezető személyek­kel szembeni bizalmatlanság­ból nem lépnek be a Szövet­ség tagjai sorába. Ez helyte­len felfogás. Mert azzal, hogy ilyen kívülálló magatartásuk­kal nem szaporítják a taglét­számot, semmivel sem bünte­tik azokat, akikkel nem szim­patizálnak, ellenben büntetik a Szövetséget, sőt önmagukat is, és hátráltat­ják a közösség érdekeit. Közös érdek, hogy minél több kívülálló sorstárs legyen be­szervezve, hogy minél erősebb legyen Szövetségünk, melynek sok, szép és nagy tervei, fel­adatai vannak. A sok szép és nagy terv csak úgy valósítható meg, ha a sorstársak zöme szer­vezetten, egységben, össze­tartva tömörül a Szövetség zászlaja alatt. Említettük, hogy bár az elő­ző munkatervünkben is előír­tuk a taglétszám emelését, a helyzet mégsem változott. Sőt, ha az 1950. évben megvolt taglétszámot tekintjük, állapíthatjuk, hogy azóta meg­a taglétszám nemhogy emelke­dett volna, de csökkenő ten­denciát mutat. Igaz, hogy köz­ben átszervezések folytán fel­számoltuk a hátralékot, azon­ban ez nem változtat a szo­morú tényen. Viszont az állami támogatás 1950 óta állandóan emelkedett. Ez örvendetes, de ilyen aránytalanságnak nem sza­bad mutatkoznia. Az álla­mi támogatás emelkedésé­vel párhuzamosan emel­kednie kellett volna a tag­létszámnak is. A jövőben ennek így is kell lennie. Az állami támogatás mérve igazodni fog a taglét­számhoz. Minél nagyobb a taglétszám, annál nagyobb lesz az állami támogatás. És fordítva. Tehát adjuk ki a jelszót: Emelni a taglétszámot! Beszervezni a Szövetségbe a még kívülálló sorstársa­kat! Célunk, hogy minél na­gyobb tábor támogassa szer­vezetten, egy emberként ös­­­szetartva a Szövetség vezető­ségének, a sorstársak összes­ségének javát, érdekeit szol­gáló célkitűzések megvalósí­tását! Nagy Ernő Januári számunkból kimaradt hogy az 1957. december 15-én megtartott rendes évi küldött­­közgyűlés az Egészségügyi Mi­nisztérium által benyújtott és a küldöttközgyűlés által elfo­gadott, négy pontból álló ja­vaslatot a következő 5-ik pont­tal kiegészítette: 5. A javaslatban előfor­duló és a főtitkár mun­kakörét meghatározó szö­veg nem áll összefüggés­ben kizárólag Kurucz Béla elvtárs személyével, hanem az a mindenkori főtitkárra vonatkozik.

Next