Hargita, 1969. október (2. évfolyam, 232-258. szám)
1969-10-01 / 232. szám
HARGITA 3 FENYŐ-(tiánfi) FÜRDŐ Jelentősége: turisztikai, üdülőhely. Fekvése: A Maros maroshévizi áttörése közelében, a Maros balpartján, 30 méter viszonylagos magasságban. Megközelítése: Maroshévíz város belterületén, az állomástól mintegy 500 méterre fekszik egy kis völgykatlanban. Legközelebbi vasútállomás: Maroshévíz (500 m.) Turistajelzés: nincs. A fürdő rövid ismertetése: A Maros áttörése közelében egy tektonikai törésvonal mentén egykor jelentős mennyiségű melegvíz került a felszínre. A szökővizek (gejzírek) kicsapódásából keletkeztek azok a travertin-padok, melyek a vasút közelében szépséges látványt nyújtanak. A travertin, padokon (20 méter magas) 50 m. szélességben zuhan alá egy kis csermely vize, mely a melegfürdő fölösleges vizét vezeti le. Travertin ma is képződik a termálvízben lévő CaCog kicsapódásából. Az egykori Bánfi fürdő (ma Fenyő) termál vizének hőmérséklete 26 C fok. A hőforrás vize egy 33x20 m. nagyságú medencében gyűl össze. A meleg víz a fürdőidény jó kihasználását biztosítja. A helyi jellegű fürdőtelepen 9 villa, vendéglő, röplabda-, kosár-, és kézilabda pálya van. A város szintjén, a Maros közelében van az ifjúsági strand, 2 fürdőmedencével, öltözőkabinokkal. A fürdő vize eléggé meleg, vasat tartalmaz. Gyógyászati szempontból is jelentős. Koszt, szállás: a fürdőtelepen vagy a városban. Túrázási lehetőségek: Borszékre, a Kelemen-havasokba. összeállította: VOFKORI LÁSZLÓ •Mill AUW t BS IttOH, *“ —I ^ tto.v«rViVi - porfcV vix.«sé»teV Keves körmünkre égett a gyertya. Sietünk, s a nap minden óráját megtaklanók egy féllel, ha lehetne. De nem lehet, így hát, amíg tart az idő, minden lehetőséget, minden erőt úgy kell mozgósítanunk, hogy a lehető legjobban menjen a munka. Válogatott, módszerekkel, ötletekkel, de nem ötletszerűen, próbálunk segíteni ott ahol kell és ahogyan kell. Bosszantó azonban, hogy hiába minden szervezés, minden erőfeszítés. Vannak nehézségeink s kénytelenek vagyunk megtorpanni néha, de ez nem jelent egyhelyben topogást. Amint, mondottam, megtoldanánk egy féllel minden órát, ha lehetne. S ha kell éjjel is dolgoznánk. De baj az, hogy ez nem mindig tőlünk függ, így történt ez a napokban Karcfalván. Négy traktorra lett volna szüksége az mtsz-nek, hogy a napközben felszabadult ,17 hektárnyi területet aznap éjjel felszánthassák. Nehéz az éjszakai munka, az nem vitás. De Bács Béla, a gépesítők szektorvezetője, többszöri valótlan tájékoztatásait ezúttal is megtoldotta eggyel. S milyen átlátszóan. A traktorok persze nem mentek ki szántani mert a részlegen nem találtak, az ekékhez laposvasat. Érdekes, hogy csak az éjjeli munkára nem volt laposvas, nappalra már került. Komolytalan indok. De ha csak ez lenne az egyedüli kifogásolni való Bács Béla munkaszervezésében, munkavégzésében. Karcfalván és Csíkmadarason is, az mtsz-ek vezetősége minden este rövid megbeszélésre üll össze, ahol eldöntik a másnap, a következő nap teendőit, megszervezik, elosztják a feladatokat A gépesítők ezekről rendszerint lemaradnak. Nem tudnak róla? De igen. Valahogy azonban elfelejtik talán, vagy nem telik ki az idejükből. Pedig kinek másnak kellene ezeken részt venni, ha nem éppen nekik, hiszen az mtsz munkája a gépeken múlik. S hiába akkor minden beosztás, megbeszélés, ha éppen azok maradnak távol ezekről a munkamegbeszélésekről, akikre a legnagyobb szükség volna. Reggel elosztani a munkát időlopás lenne. A mezőgazdaságban hajnalban kezdünk, vagy éppen éjjel is dolgozunk, s ha ezt vállalta valaki, ezt érezte hivatásának, akkor alkalmazkodjon is hozzá. Ha nem, akkor ne odázza el mondvacsinált, keresett indokokkal. Tehát vannak nehézségeink, amiket saját, erőnkből meg lehetne oldani, de hiábavaló minden próbálkozás mindaddig, amíg a Csíkszeredái mezőgazdaság-gépesítési vállalat eltűri, szemet huny ilyen megnyilvánulások előtt, s kényelmes ügyintézésével bátorítja is a tekergőket. KATÓ VILMOS, a megyei pártbizottság terepirányítója ott indok... Hol a komolyság? (folytatás az I oldalról) Ezen lehet, ezen kell segíteni! Azzal és csakis azzal, hogy a vita kapcsán valóban azt tisztázzák, mit lehet jól, eredményesen termeszteni. S ami megy az hogyan megy. Jó-e a talajmunka, nem a traktorista hibájából termett-e keveset a sörárpa, kiszórták-e a műtrágyát, vagy a raktárban hever, egyenletesen jutott-e trágya a földekre stb. stb. Itt így vitatkozunk a mezőgazdasági igazgatóságnál is belátják, esetleg a répánál javítani kell, vagy rájönnek arra, jobban kell segíteni az agyagfalviakat is a vegyszeres gyomirtásban. Kevés ugyanis a munkaerő, a kukorica, a répa, a zöldség közismerten munkaigényes. S esetleg rádöbbennek a gépesítési vállalat traktoristái is, hogy nem csak a brigádszékhelyen, hanem az egész körzetben kell gépesíteni. De mert, nem így történt, üresjárattá degradálódott a tervvita. Pedig ha valahol nagy szükség van, úgy Agyagfalván valóban jó terv kellene. Kiegyensúlyozott tervmutatókkal. Az idén minden szövetkezet jó előre megkapta, mit igényel, mit vár a nemzetgazdaság. Nagy előny ez, az igények alapján lehet az új évet előkészíteni. Komolyság kell viszont a vitákhoz A tagság kenyeréről, pénzéről van szó. . . sfi STEEman KI LESZ A HUSZONEGYEDIK FEJEZET Az ötödik Áldozat Senterre kinyitotta kulcsával az ajtót, belépett, a lakásba és felgyújtotta a villanyt. Wensnél tett látogatása után megvacsorázott egy központi vendéglőben, vacsora után el akart menni egy revü előadásra, de meggondolta magát, ■s inkább hazasietett. — Ennek az átkozott felügyelőnek a kérdései valósággal kiborítottak — morfondírozott. Inkább korán lefekszem . . . Sétabotját és kalapját egy székre hajította, majd a szoba közepén álló asztalhoz lépett. Egy nevére szóló szürke boríték feküdt a térítőn ezzel a kétszer is aláhúzott megjelöléssel: SÜRGŐS ÉS BIZALMAS. Senterre egy karosszékbe ült, feltépte a borítékot és előhúzott egy összehajtott papírt, amelyen csupán ennyi állt: •0 0 30 + GEORGES SENTERRE JEAN PERSON JOUR — „Tehát rám került a sor! “ — suttogta, miközben keserűen gondolt Wens gyanúsításaira. Ó, Senterre, a barátainak a gyilkosa! Elegendő lenne, hogy megmutassa a felügyelőnek ezt a papírdarabot, hogy meggyőzze ártatlanságáról. De vajon lesz-e rá ideje, hogy megmutassa? Az ismeretlen gyilkos vajon nem-e jön el még ma éjszaka? Senterre a telefonkészülékre nézett. Csak tőle függ, hogy értesítse Wenst, aki rögtön csapdát szervezne a gyilkos elfogására. Igen... De attól eltekintve, hogy Senterrenek egyetlen porci, kaja sem kívánta Wens segítségét, arra is gondolt, hogy a gyilkos már a környéken ólálkodhatik, s a rendőrök érkezése tervének megváltoztatására késztetnék. Továbbá: mekkora dicsőség lenne számára, ha minden segítség nélkül tudná elfogni és leleplezni ezt a rejtélyes gyilkost! Máris döntött, nem telefonál Wewsnek, nem hív senkit segítségül, nem menekül el a lakásáról ... Ellenkezőleg: a karosszékbe kényelmesen elhelyezkedve várja majd valamennyiök kérlelhetetlen ellenségének az érkezését. Mihelyt az elhatározása megszületett, Senterret mélységes nyugalom lepte el. Felidézte Asuncion arcát, s mivel sem a bátorságnak, sem a humorérzéknek nem volt híján, levette a könyveiekről Bossuet Gyászbeszédeit. Az asztalhoz lépett, letette a könyvet és előhúzta nadrágzsebéből a revolverét. Miután gondosan ellenőrizte, kiskabátjának jobb zsebébe csúsztatta és elhelyezkedett a karosszékben. — Tökéletes! — gondolta magában plénedetten. És valóban, tökéletes volt Háttál a falnak, közel a telefonhoz szemmel tarthatta a szoba mindkét ajtaját. Felnyitotta a könyvet, de nem volt képes belemélyedni az olvasásba. Aztán azzal szórakozott, hogy a gyilkos alakját idézte fel képzeletében a szobának hol az egyik, hol a másik sarkában. — Bizonyára eléggé magabiztos ahhoz, hogy ne tudjon ellenállni a kisértésnek: jelezni fogja jövetelét... Füleiben Wens szavai csengtek, amint határozott hangon szögezte le: — A gyilkos személyét az áldozatok környezetében kell keresni... A hat barát közül az egyik a gyilkos! A „hat barát“ ma már csupán „két barátra” zsugorodott össze. — Minden okom meg van rá, hogy biztos legyek benne: nem én vagyok a gyilkos, de ugyanolyan biztos vagyok Perronjour ártatlanságában is! A falióra fejet ütött. Senterre behunyta szemeit Az utcáról, csak kevés zaj jutott fel: a lakásban minden csendes volt. — Te is... te is egy halott ember vagy... — Perlonjour jóslása jutott eszébe, de Hhraszolette a non döntőt. . .. Micsoda helyzet! ■ Öt évi kalandos élet után ostoba módon a félelem lesz úrrá rajta egy nagyváros kellős közepén, egy hermetikusan elzárt lakásban! Nem, nem, csöppet sem fél. Teljes hidegvérrel képes felmérni a helyzetet. Talán egy kissé ideges, annyi az egész ... Cigarettára gyújtott és Asuncion bájos arcát maga elé idézve próbált megnyugodni. Perronjourral folytatott legutóbbi beszélgetése óta nem merte magának feltenni a kérdést, vajon a nő szereti-e, s vajon az övé lesz-e valaha. A falióra ismét megszólalt és Senterre számolta az ütéseket. „Tíz óra“. Vajon eljön-e még ma éjjel? Elköveti ezt a hallatlan merész tettet? Vagy talán egy megfelelőbb alkalomra vár? ■ . ■ Hirtelen felugrott és bármenynyire is próbált uralkodni idegein reszketni kezdett. A szobában hirtelen kialudt a villany. Senterre, még a lélegzetét is visszatartotta. Érezte, amint egy izzadtságcsepp végiggördült az arcán. Aztán arra gondolt, hogy biztos kiugrott a biztosíték.. hacsak nem valami külső oka van. Felállt és az ablakhoz, sietett. A szemben levő szálloda ablakai fénylettek. „Igen, tehát nálam ugrott ki egy biztosíték . .. “ Ebben a pillanatban felharsant az előszoba ajtó csengője. Senterre összeszorította a fogait- Nem fogja hagyni magát. Elvégre nem anyámasszony katonája. Öt évi kaland. .. Na, majd meglátjuk! A kezét kabátja jobb zsebében tartva határozott léptekkel ment az ajtóhoz és hirtelen szélesre tárta-A lépcsőház gyenge fénye egy magas, fekete, mozdulatlan alakot világított meg. Mit akar? — kérdezte Senterre Az ember, akinek az , arcát, a félhomályban nem lehetett kivenni, halkan kérdezte: — Senterre úrhoz van szerencsém? — Igen, mit óhajt tőlem... — Frederic rendőrfelügyelő vagyok. Wens úr bízott meg az önvédelmével. — Nem vagyok gyerek, tudok én vigyázni magamra. — Borzasztóan sajnálom Senterre úr, ám egy feladattal bíztak meg, melyet, teljesítenem kell . . . — Ám legyen. . . Fáradjon be. 0 A nápolyi kosárlabda Európa-bajnokság harmadik napján Románia csapata 75—74 arányban legyőzte Izraelt. Más eredmények: Lengyelország Spanyolország 79—78, Szovjetunió — Görögország 83—63, Jugoszlávia — Svédország 115—43. 0 A rigai röplabda Európa-bajnokság csoportküzdelmei során Románia női válogatottja 3—0 arányban győzött Olaszország ellen. Más eredmények: Szovjetunió — Magyarország 3—0; Bulgária — Csehszlovákia 3—0; Hollandia — NSZK 3—2 (nők); Magyarország , Finnország 3— 0; NDK — Franciaország 3—0; Bulgária — Belgium 3—0 (férfiak). 0 Véget ért a Varsóban megrendezett súlyemelő világ, és Európa-bajnokság. Nehézsúlyban a szovjet Jan Talis, szupernehézsúlyban az amerikai Joseph Dube végzett az első helyen. A nagy esélyes, a szovjet Zsahotinszkij verseny közben megsérült és visszalépett. A világbajnoki sorrend a következőképpen alakult: 1. Szovjetunió 40 pont, 2. Lengyelország 25 p., 3. Magyarország 25 p., 4. Japán 9, 5. Egyesült Államok 19 p. Románia csapata a 13. helyen végzett. Befejeződött a várnai (Bulgária) művészi torna világbajnokság. Legjobban a bulgár versenyzők szerepeltek, akik összesen 4 aranyérem birtokába jutottak. A csapatverseny eredményei: 1. Bulgária, 2. Szovjetunió, 3. Csehszlovákia, 4. Magyarország. Egyéni összetettben a bulgár Maria Ghigova lett az első. Hazánk versenyzői közül Julia Zaharia szerepelt legjobban, a 12. helyen végzett. A szabadgyakorlatban Victoria Vîlcu 6. lett. A mai nap labdarúgó eseményeiből: Bukaresti Rapid — Setubal (Vásárvárosok Európa kupája), Steaua — Rangers Glasgow (kupagyőztesek kupája), Varsói Lega — UTA sport-telex (Bajnokcsapatok Európa kupája). 0 A magyar labdarúgó bajnokság 22. fordulójának eredményei: Újpesti Dózsa — Diósgyőr 4—1; Honvéd,— Egyetértés 4—1; Pécs — Komló 3—0 Győri Rába ETO — Tatabánya 2—0; Szombathely — Dunaújváros 2—0; Eger — Ferencváros 0—0. Első helyen az Újpesti Dózsa áll 37 ponttal, második a Honvéd (34 p.) harmadik a Ferencváros (33 pont). Az NSZK — Anglia atlétikai mérkőzésen a férfiaknál a nyugatnémetek (115—97), a nőknél az angolok (73—62) győztek. Női ötpróbában Heide Rosendahl (NSZK) 5 155 ponttal új világcsúcsot állított fel. A régit az osztrák Lise Prokop tartotta 5 089 ponttal. Szenvedély—kilencvenen túl is (Folytatás az 1. oldalról) is, de az 1945. évi nem minden reggel éreztette a nyári meleget: 29-én hajnalban csupán +9 fok volt a meleg, kevésbé alkalmas arra, hogy egy szál ingben lehessen a mezőre indulni. A füzethalmaz kimeríthetetlen az érdekességekben. Nincs az a vadász, aki szenvedélyesebben tudna beszélni nagy kalandokról, elejtett ritka vadakról, mint Béla bácsi az időjárás megannyi szeszélyéről. Aztán szót szó követve életre kel a múlt, a tovatűnt ifjúság, Újtusnád, az utolsó munkahely, ahol 1933-ig, a nyugdíjba vonulásáig mint főpályamester dolgozott. Nem volt könnyű Bukszádtól Szentsimonig naponta feszülten figyelni, vizsgálni a síneket. — Aztán hogy kezdődtek a „meteorológiai“ megfigyelések? — Hát azt pontosan én sem tudom már. Rég volt... Csak emlékszem, hogy egyszer hozzákezdtem. Azt hiszem, később szenvedélyemmé vált. Ugye, ez a helyes kifejezés: szenvedély? És nem ancíung, mint egyik barátom mondta évekkel ezelőtt. — Igen, szenvedély, mint... — Mint másoknál a dohányzás, ital, meg egyebek. Nahát én egyikkel sem éltem soha. Kár, hogy egy ideig csak lapokra írtam. Láttam, úgy nem jó, s aztán füzetekbe jegyeztem naponta legkevesebb háromszor. Idestova ötvenkét éve... Akár valami ereklyéket, úgy helyez az asztalra egy halom, megsárgult lapu irkaköteget. Minden év külön füzet, minden lap egy teljes hét. Ritka, érdekes kalendáriuma az időjárásnak, ami fél évszázad alatt vonult el a falu fölött. A mindennapok soha ki nem múló szenvedélyének becses ereklyéi. Azt mondja, nem adná semmi pénzért, de ha valaki kíváncsi, lapozhatja ott, őnála. Minden áron a kapuig akar kísérni, s mintha kissé neheztelnie, amiért ezt az udvariasságot nem fogadhatom el. A kilencven éves Béla bácsi naponta az utolsó betűig elolvassa az újságot, szemüveg nélkül is, s csak akkor teszi le, ha megtudta azt is, milyen időre számíthatunk. Távozóban azon gondolkodom, milyen különös útitárs is a szenvedély. Váratlanul, kopogtatás nélkül érkezik, szinte észre sem vesszük, hogy itt van, s egyszerre csak azon kapjuk magunk, hogy hozzánk nőtt elválaszthatatlanul, végigkísér útjainkon. Nélküle elképzelhetetlen a munka, a pihenés, felnőtt álmunkból, megvigasztal, ha gond barázdálja arcunk, részese, forrása örömünknek, felejthetetlen emlékeinknek. Hű társ, barát, vérünkbe felszívódott éltető erő, ami velünk van szívünk utolsó dobbanásáig. az asztalot. Olvasom az Előrében, hogy Nagybányán az egyik cukrászdában az aznapi friss lapokkal kedveskednek az oda betérő vendégnek- Lám, lám fakad, ki a cikkíró a régi: a lapok forgatását könnyítő nádkeret immár nem polgári csökevény, s most mint szokás újra megjelent. Igen, követelmény a civilizát ember igénye az iránta tanúsított figyelem. És csak örülni tud az ember ha olvashatja, hogy helyenként újra divatba ■jön ,,a mindent a vendég kényelméért" jelszó. Természetesen az említett cikkben sehol sem esik szó a megyénk egyetlen ilyen vendéglátói létesítményéről sem. Pedig szívesen olvasnánk, hogy éppen nálunk, — ahol nemcsak a hazai fogyasztókra kell gondolnunk, hanem az ezerszámra erre látogató turistákra is, — valósult meg először a régi jószokást felelevenítő vendégtisztelet. Csak, hát éppen az újságcikkek, panaszkönyvbeírások sokasága bizonyítja, hogy e téren bizony csehül állunk. S a cikket olvasva eszembe jutott a Csíkszereda egyik vezető tisztviselőjével folytatott beszélgetés. Épp az akkor létesített nyárikert tákolmány ellen fakadt ki. Mert nem elég az, hogy a megyeközpontban nincs egy rendes szabadtéri vendéglátó egység, de amit fabrikáltak az is szégyen. Bódé, egy pár asztallal és természetesen az ital- és ételféleség is fehér holló. Pedig annak idején a városvezetőség részéről megvolt a javaslat, felajánlották az alkalmas helyiséget, de a kereskedelem irányítói csak legyintettek „minek ide nyári kert, a csíki embernek nem kell, úgyis hideg van“. Szóval egy íróasztal melletti okoskodás nagyvonalú kézlegyintéssel „intézi“ évek óta a kerthelyiség kérdését, amely jogos követelménye, szinte évek óta a fogyasztó közönségnek. És ugyanez a kézlegyintés hajszál híján nyakát szegte a fánksütő beindításának („a csíki ember nem szereti a fánkot””). Mondom kézlegyintés íróasztal mellől. Amelynek nem érdeke a mindent a vásárlóért, amely kevésbé törődik, hogy a fogyasztó, a vendég mit gondol, mit szeretne, mire vágyik. „Ott van ra, vegye ha kell, s ha nincs édesistenem, arról ki tehet. Örvendjen, ha kiszolgálják, ha felszolgálnak neki, elvégre ő csak vendég“. S talán a két történet kapcsán messze kalandozott a gondolata. Nagybányán kedvességből, figyelmességből asztalra helyezett lapoktól, újságoktól. Mert írunk, beszélünk a kereskedelemről, vendéglátásról- Óriási beszámolók a gyűléseken, még óriásabb hozzászólások, s a sorok, mondatok közül gyakran eltűnik a „kuncsaft“, a mindég jobbra számító, váró vendég. Mert akinek feladata lenne — uram milyen sokan vannak — megoldani a „kereskedelmi, vendéglátói nehézségeket“, azok felejtik el gyakran, hogy a hiánycikk (közkedvelt formula) rubrikába legelőször a hozzáértést, ötletességet, figyelmességet, felelősséget kellene bejegyezniük. A „lapokat“. Amelyek minél előbbi feltűnését, elterjedését „az asztalon", m mi is nagyon várjuk. SÓFALVI ANDRÁS LíÁt'Ci-ß Í4rtcct> f S’C’fyj fóú’í'ö'focl'i’ utca Az utóbbi években egyre büszkébbek lehetnek a korona diák. A község valósággal ráépül, átvárosiasodik, gombaként nőnek ki az új házak, (nem egy fürdőszobával), vízvezeték, líceum, önkiszolgáló, új, modern cukrászda, stb, stb... Csak egy valami maradt a régi, sőt lett ócskább, rosszabb a réginél: a köröndi utca. Valahányszor végigmegyek a falun, mindig egy fura hasonlat kunkorkodik bennem: valahogy olyan ez a Korond, mint az az ember, aki új ruhát, lakkcipőt, vakító fehér inget vett magára és felkötött hozzá egy rongyos, piszkos nyakkendőt. Mert a köröndi utcák úgy néznek ki az új házak között, mintha az árvíz hozta volna oda őket. Itt van például a kőbányától a műútig terjedő szakasz. Valamikor tűrhető volt. A bánya megnyitása óta pedig egyre csak romlik.Úgy látszik, hogy az országban mindenhová jut a köröndi kockakőből, zúzalékból, csak éppen erre az útszakaszra nem, amelyet, épp a kőszállító kocsik tettek ennyire tönkre. Nem tudom, hogy a néptanács ebben az ügyben nem tett valamilyen lépéseket? No, meg a többi utcák! Azokról nem is jó beszélni! ... Jó két hónappal ezelőtt nagy örömömre szolgált amikor, otthonjártamban, az utak mentén felhalmozott betonlapokat vettem észre. . ..Na végre...“ morfondíroztam magamban. Mert, ha valahol elkel a járda, akkor a köröndi utcákon él. Főleg jó esős őszi,tavaszi estéken, amikor ráadásul csak amolyan foghíjasan égnek az utcai lámpák. . De, sajnos, a „na végre“ csak „na“, mamát, mert a központban néhány méteren ugyan lerakták a járdalapokat, de a többi helyen a mai napig is lakásokban hevernek. Hogy ezekből aztán mikor lesz járda, hát azt egész pontosan talán csak a fennvaló tudja. És pont azért, mert tudja, ő nem is idegeskedik, s aztán még azért sem, mert ő nem jár gyalog, s főleg, mert ismeri a korondiak ilyen irányú munkatempóját. (Egy jellemző példát is tudok mondani, ha valaki nem hiszi a fentebb elmondottakat. A váróterem építése. Lám az is jó pár évig „ép gondolat“ volt, azután meg egy jó esztendeig épült, hogy aztán még most se legyen becsületesen befejezve.) Tehát csak nyugi, nyugi! Ez is meglesz. És aztán ne felejtsük el, a közmondás is azt tartja, hogy: a jó munkához idő kell-Főleg az útépítéshez Korondon! MOLNOS LAJOS líszatyázás vagy patokiszaig.Mas Keresztúron mindig jól érzem magam, hiszen nem egyszer tapasztaltam, a keresztúriak kedvességét, előzékenységét Kisfiaimnál nemrég betértünk a cukrászda kerthelyiségébe egy fagyira. Hely volt bőven, hát le is ültünk az ernyős kerek asztalhoz. Nagyon belemelegedtünk a társalgásba. Magas szinten beszéltük meg hogyan is tudott Armstrong, leszállni arra a palacsintasütőnyi Holdra, s ha már leszállt, volte ott cukrászdában, ott miből csinálják a fagyit. Azt is megtárgyaltuk, van-e akkora elefánt, mint egy . blokk, s ha nincs, mekkora a legnagyobb elefánt, aztán, hogy mekkora az a tojás, amiből kibújik a kicsi elefánt, mert ugyebár annak addig kell kopogtatnia kis nrrmányával a tojás héját, amíg megreped, s akkor ő előbújik elefántmama, elefántpapa és az egész vaskos család örömére. Talán más világproblémák is terítékre kerültek volna, ha nem veszem észre . .. bocsánat, ha a velem társalgó ifjú férfias nyafogással nem hívja fel figyelmemet, hogy mért nem hozzák már azt a fagyit. Jó negyedóra telt el ugyanis, de a ,,fogyasztó téren“ egy árva lélek sem jelentkezett. Elindultam hát. Kerestem valakit. Végül találtam egy kis ablakot. Illedelmesen megkérdeztem, szolgálnak-e fel a kintiénöknek? — Kérem, be kell szólni, ha valamit óhajt, — felelte durcásan, majdnem rendreutasítóan■ Jogosan mondhatnák, hogy a kerthelyiség, meg a fagyi már .késői■ téma. Nem késő azonban jövőre, amikor is remélem, mindenük ernyős asztalon ott lesz a figyelmeztetés. ..Kedves vendég! Leülés után kérjük egy negyed órát várni, aztán felállni és megkeresni azt az ablakocskát, ahol édesipari termékeink ízét kesernyéssé változtatja egyesek közömbössége! “ Vagy addig még az illető kiszolgálónő meggondolja a dolgot és néha,néha kínéz a szabadtéribe is? Méltóbb lenne Keresztúr jó híréhez. SZILVESZTER LÁSZLÓ Qex}A.z.d.e.k Gyergyószentmiklós egyre szépülő központja (ORBÁN ISTVÁN felvétele) (Folytatjuk)