Hargita, 1969. november (2. évfolyam, 259-284. szám)
1969-11-21 / 276. szám
VÍI II. évfolyam 276 (544) száml [Világ proletárjai, egyesüljetek! *Z RKP HARGITA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI NÉPTANÁCS NAPILAPJA 1969. november 21. pénteki Ara 30 bani Elég sok van még a százszázalékig! Nem panaszkodhatunk. Szép volt az ősz. És hosszú. S mégis még 6 200 hektár szántatlan van. November közepén a 30 000 hektár szántási tervet csak 79,4 százalékban teljesítették misz-eink. Pedig már október közepén végeztünk a vetéssel, a burgonyabetakarítás is véget ért, s a cukorrépa ásása igazán nem foglalta le a gépeket. Tehát nem panaszkodhatunk géphiányról. Akkor hol van az a majdnem 800 traktor, amelyet nyilvántartunk? Mit csinálnak ha nem szántanak? Mert ha legalább hatszáz dolgozna, akkor is rég el kellett volna végezni az őszi mélyszántást. Ha csak napi három hektáros teljesítményt veszünk alapul, az akkor is már kilencszáz hektár. Mit szólnak ehhez a gépesítési vállalatok, a részlegvezetők, s az mtsz-ek vezetői? Lehetséges, hogy további jóidőért fohászkodnak, mert a napi ütem erre vall. Nemhogy gyorsulna, lassul. Lehetséges, hogy a gépek egy része már a téli javításokra vár, hisz traktoristáink nagy része becsületesen dolgozott ezen az őszön. De jó lenne egy kicsit még megmozgatni gépierő-tartalékainkat, hogy a tavaszi vetések jól előkészített magágyba kerüljenek. Talán akkor nem lesznek annyira gyomosak a gabonáink, mint az idén. S ha már a számoknál tartunk, mondjuk el azt is, hogy még 9 888 tonna cukorrépa van a mezőn, s ugyanakkor a répafej is behordásra, silógödrökre vár. Ami igaz, igaz, a cukorrépát a hó alól is be lehet hordani, sőt a répafejet a juhok megeszik a hó alól is. Csak nem tudni, kinek a számlájára írják majd azt a veszteséget, amelyet a gyenge minőség okoz majd. Egyetlen termelőszövetkezeti tagnak sem érdektelen, hogy egy kilóval több vagy kevesebb cukrot kap majd. Tegyük hozzá azt is, a fogatoknak nem kell szántaniuk, sem a gazdaságok teherautóinak. Minden különösebb „még egy utolsó erőfeszítésre" való felhívás nélkül ideje lenne már végezni még a hó előtt az őszi munkákkal, akkor, amikor az ország nagy részében már végeztek. Pil HÍREK Megváltozott a Petőfi utcai állami gyógyszertár nyitvatartási ideje. November 20-tól kezdve a gyógyszertár hétköznap 7—21 óráig, vasárnap és ünnepnapokon pedig 8—14 óráig tart nyitva. Ugyancsak 20-tól kezdődően megszűnik az éjszakai szolgálat is a fent említett gyógyszerészeti egységben. A gyógyszertár ezúttal felkéri a lakosságot, hogy nappal szerezze be a szükséges gyógyszereket. Csupán az orvos által rendelt sürgősségi esetekben áll a vevők rendelkezésére az otthoni szolgálatot teljesítő gyógyszerész, lakáscíme ki lesz függesztve a gyógyszertár bejáratánál. Óvoda épül Korond-Fe- 2 nyőkúton. A 25 000 lejes állami segítséggel és körülbelül 1000 lej értékű önkéntes hozzájárulással felépülő gyermekotthon első ilyenszerű létesítmény lesz a település történetében. Megkezdték a székelyderzsi vártemplom restaurálási munkálatait. A XIV. században épült templom egyike azon ritka műemlékeknek, amelyek máig megőrizték a gótikus boltíveket. A kilencven éves sepsiszentgyörgyi Múzeum ünnepségei során nagyszabású tudományos ülésszakra került sor, amelyen négy Hargita megyei szakember mutatta be tudományos dolgozatát. Ferenczi Géza, a székelyudvarhelyi ESEMÉNYEK múzeum igazgatója, a varsagi Tartód vára történelmi jelentőségével, míg János Pál, a Csíkszeredai múzeum igazgatója, dr. Molnár István, a székelykeresztúri múzeum igazgatója és Trisznyás Márton gyergyószentmmiklósi muzeológus néprajzi kérdésekkel foglalkoztak előadásaikban. “ November 22-én, szomba- ton Csíkszeredában ven_____ végszerepel a marosvásárhelyi „Vasas“ kisipari szövetkezet esztrád-együttese, a IX. országos kultúrverseny díjnyertese. Az előadásra este 8 órakor kerül sor a Művelődési Ház nagytermében. Feltámadt az ökölvívás Székelyudvarhelyen. Ez év januárjától az ökölvívó csapat megszüntette edzéseit, az akkor felmerült akadályok miatt. A tíztagú keret most újra megkezdte edzéseit. 8 Érdeklődéssel és egyre fokozódó bosszúsággal olvastam a „Két ember itthagyott bennünket" című cikket (megjelent a Hargita 1969 november 7-i számában). Nem akarok most perbe szállni a cikkíróval, hiszen a tények tények maradnak, s tagadhatatlan, hogy két szakemberrel kevesebben megyénkben éppen most, amikor elég sok gondot okoz a milliós beruházási alapok felhasználása, gyakran munkaerő-hiány miatt. Bár én is a megkérdezettek között voltam, most újra szót kérek ebben az ügyben. Nem szándékom most a probléma minden részletét vizsgálni, csupán az oktatásüggyel kapcsolatos néhány kitételére szorítkozom. Teszem ezt főleg azért, mert akárcsak az élet más területén, a tanügyben sem lehet a problémákat egyes emberek kénye-kedvére bízni és még kevésbé azokat megoldani. A vonatkozó törvények és rendelkezések tiszteletben tartása általános állampolgári és egyben az egyén beosztásával járó kötelesség. Számtalan tanítóra és tanárra hivatkozhatnék, akiknek a Tulit Ilonáéhoz hasonló, vagy még nyomósabb érvekkel alátámasztott kérésének objektív okokból nem lehetett eleget tenni. Nem azért, mert valaki nem akarta volna megoldani, hanem azért, mert a törvényes keretek, a konkrét körülmények nem tették ezt lehetővé. Ami pedig Tulit Ilonát illeti, ő csak úgy taníthatott volna ebben a tanévben a Dr. Petru Groza Líceumban, ha valakit onnan áthelyeznek más iskolába. Az áthelyezéseket viszont pontos utasítások szabályozzák. Csak ezek ismeretében lehet érdemben mérlegelni a kérdést. Ezért mondtam, és mondom most is, hogy a Tulit Ilona kérését Székelyudvarhelyen a törvényes keretek között a legkörültekintőbben igyekeztünk megoldani, felajánlva neki és a cikk szerzőjének is, hogy a törvényes keretek között bármikor hajlandó vagyok keresni a megoldás jobb formáját, éppen azért, mert a megyénknek valóban szüksége van a szakemberekre. Ezeket a lehetőségeket a megyei tanfelügyelőség is alaposan megvizsgálta, s — ahogy Orbán Zoltán tanfelügyelő is nyilatkozott — kinevezését a kérvény beadása nélkül is megküldték az iskolának. Arra nem akarok utalni, hogy milyen hangnemben utasította ezt vissza Tulit Ilona. Az igazsághoz az is hozzátartozik — és ezt Tulit Ilona is jól tudta — hogy a következő években a lehetőségek a magyar katedrához nagyobbak lettek volna. Többek között azért is, mert a tízosztályos kötelező oktatás bevezetésével az osztályok száma is gyarapodni fog. Tehát az úgynevezett ígérgetések sem nélkülözték a reális alapot. Ez lenne a kérdés egyik vetülete, amelyet távolról sem merítettem ki. Ez esetben azonban inkább a kérdés szakmai vonatkozására szeretnék kitérni. A döbbenet erejével hatott rám az a kijelentés, miszerint Tulit Ilona „az irodalomtanítás szerelmese és nem favágója. A számára felajánlott fakultatív órák a tanulók számára potyaórát jelentenek, a fülük botját sem mozdítják" (az idézet Darvasi Antoaneta tanárnő nyilatkozatából), számomra érthetetlen László Béla kijelentése is, miszerint: „Fakultatív órákkal nem lehet szakmailag fejlődni". Röviden: aki az alkotmányunk biztosította anyanyelvet fakultatív tantárgyként tanítja, az a hivatás favágója, aki mindenképpen lemarad szakmailag. Innen a következtetés: menekülni úgy, ahogy ezt Tulit Ilona tette. Én igyekszem megérteni a Tulit házaspárt, amiért családi életük kellemesebbé tételéért küzdenek és azért nem török pálcát felettük, amiért a jobb lehetőségek tudatában itthagyták városunkat Végső fokon ehhez joga van mindenkinek, s ha valakit nem vonz ez a vidék, amelyen pártunk marxi-leniai politikájának gyümölcseként szaporábban kezdtek emelkedni a gyárak, a lakóházak, hogy ne is beszéljünk a mind jobban körvonalazódó nagyszerű távlatokról — akkor talán nem is érdemes marasztalni. Elvégre hazát és szocializmust építünk mindenütt e szép országban. Azt viszont sehogy sem tudom megérteni, hogy a nagy hírnévnek örvendő székelyudvarhelyi líceum falai között fogalmazódnak meg a cikkből idézett megállapítások. A tapasztalat maga igazolja a felettes tanügyi szervek határozatának helyességét a fakultatív órák bevezetésére. Egyebek között ezekért az órákért is éppen úgy fizetnek, mint a többiért. Tehát rajtunk, nevelőkön múlik elsősorban, hogy az államunk biztosította erkölcsi és anyagi támogatást az oktatás és nevelés céljának megfelelően kamatoztassuk. S egyesek, ahelyett, hogy keresnék a cél elérésének legjobb útjait, majdnem úgy állítják elénk Tulit Ilonát, mint akit gályarabságra ítéltek, amiért fakultatív órákat kénytelen tanítani. Mindez legalábbis meggondolkoztató. A Tulit Ilona elárvult órái közül hármat most én tartok. Eddig nem gondoltam arra, de most egyes tanár kollegák jóvoltából kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy a szakma favágója lettem és mindenképpen le fogok maradni. Még szerencsém, hogy a falusi iskolákban eltöltött tizenöt év bátorít, vállalnom kell ezt a kockázatot. Számtalan esetben tapasztalhattam, hogy az oktatás és nevelés sok-sok névtelenje mennyi ügyszeretettel buzgólkodott és buzgólkodik ma is távoli iskolákban, vállalva a ,,lemaradást", s talán néha a részvét teljes mosolyt is, egyes városi tanerők részéről. Sokan elfoglalnák a Tulit Ilonának ajánlott katedrát, s nem félnének e lemaradástól itt, Székelyudvarhelyen, ahol többek között gazdag dokumentációs könyvtár áll rendelkezésükre éppen abban az épületben, ahol tanítania kellett volna. Nem félnének attól sem, hogy olyan iskolában kell tanítsanak, ahová felvételizni általában minden helyre három tanuló jelentkezik ... KOVÁCS MIHÁLY tanfelügyelő (Folytatás a 2. oldalon) • • IGÉNY ÉS KÖTELESSÉG (Egy cikk margójára) Lapunk 3. oldalán Az IGAZGATÓ BIZOTTSÁGOK a kollektív vezetés hatékony eszközei Néptanácsi elnökök és titkárok értekezlete Tusnádon 1969 november 18—19—20-án a Hargita megyei néptanács felkészítő tanfolyamot szervezett Tusnádfürdőn a községi és városi néptanácsok elnökeinek és titkárainak. A felkészítőn a néptanácsok tevékenységének legfontosabb kérdései kerültek napirendre. A jelenlévők számára a megyei néptanács végrehajtó bizottságának tagjai, a néptanács egyes vezetői, valamint más meghívottak tartottak előadást a néptanácsi munka módszereiről, feladatairól. Az előadásokat gyakorlati, módszertani tevékenységgel kapcsolták össze. A találkozó FAZEKAS LAJOS elvtársnak, az RKP Hargita Megyei Bizottsága első titkárának, a megyei néptanács végrehajtó bizottsága elnökének záróbeszédével fejeződött be. Az indulás lányain túl — Beszélgetés Albert Dáviddal, a Történelemtudományi Társaság székelyudvarhelyi alfiókjának elnökével — — Immár egy éve, hogy létezik a Történelemtudományi Társaság alfiókja Székelyudvarhelyen. Hogyan értékeli az elmúlt időszakot? — Tavasszal tartottuk első tudományos ülésszakunkat. Ez alkalommal összeállítottuk évi tevékenységi tervünket is. Hét dolgozat került akkor bemutatásra. Tapasztalatlanok voltunk, a program zsúfoltsága miatt nem tudtuk eléggé elmélyíteni a felvetett kérdéseket. Okultunk belőle. Éppen ezért a nemrég, november 16-án megtartott ülésszakon csupán négy dolgozat szerepelt. Élénk, tanulságos vita követte valamennyit. — Nem volna érdektelen vázolni témáikat... — Hegedűs Gyula Mihai Viteazul korával foglalkozott, azt fejtegette, hogyan tükröződnek a korabeli gazdasági eszmék, áramlatok a nagy fejedelem politikájában. Hermann Gusztáv alapos levéltári kutatás, dokumentálódás után az ülésszakon a székelyudvarhelyi művelődési élet gyökereit, kezdeteit tárta fel. Vofkori György Az iskolai múzeum és a történelemoktatás, dr. Dobos Ferenc A tanulók aktivizálásának módszerei, a történelem-órákon címen tartott értekezést. Két szigorúan történelmi, két didaktikai téma. — A helyi és környékbeli szaktanárok hogyan viszonyulnak az alfiók munkájához? — Mindenki tagja és mindenki tevékenyen részt vesz munkájában, összesen tizennyolcan. Szakmai szenvedéllyel vállalkoznak az őket foglalkoztató kérdések kidolgozására. Mindezt semmi sem igazolja jobban, mint az a tény, hogy már most dolgoznak a jövő év tavaszán megtartandó ülésszak anyagain. Közülük csupán Ferenczi Gézának a budavári ásatások, dr. Molnár Istvánnak a székelykeresztúri katolikus templom restaurálása eredményeiről szóló tájékoztatóját említem ... — Ez már jövőbe-mutatás. További tervek? — A tanítási órákon túl valamennyien érezzük a hasznos, továbbfejlődést biztosító tevékenység szükségét. Már most készülünk a helybeli kollégium fennálásának 300. évfordulója tiszteletére tartandó ülésszakra, jövő év őszére. De olykor önerőnk nem bizonyul elegendőnek. Szeretnők, ha a megyei fiók segítségével neves történészeket hívhatnánk meg körünkbe. S szeretnék továbbá azt, hogy a bemutatott érdekes és értékes dolgozatok ne kallódjanak el, hanem kiadvány formájában közkézen foroghassanak. Lejegyezte: balázs andras Városibb lett-e Vlahica kulturális élete annak utána, hogy esztendő is eltelt az ötezres lélekszámú nagyközség várossá nyilvánításától? Mint hangzatos kérdés, vagy mint vizsgálandó téma a kultúrszociológus számára, fölötte csábítónak tűnő dolog ez, s feltehetően a kíváncsiság még inkább fokozódna, ha arra figyelnénk, ami a városibb mértéket ilyenformán üti meg, ami valami többletet, sajátosat mutat Vlahica szellemi-kulturális térképén. De még ha rá is jövünk a kérdésfeltevés elhamarkodott voltára, egyrészt a nagykorúsítás óta eltelt időszak relatív rövidsége, másrészt amiatt, hogy Vlahicának megvolt a városias jellege akkor is, amikor községként szerepelt, nos még ekkor is kínálkozik izgalmas és érdekes vizsgálati tárgy: beszélhetünk-e egy idő óta céltudatos törekvésekről, erőfeszítésekről és áldozatvállalásról a kulturális életében? Kénytelenek vagyunk mindjárt a legelején egy határozott nemmel válaszolni e kérdésekre. Nemcsak, hogy nem beszélhetünk e jogosan és reálisan feltételezett népnevelési követelményekről, hanem egy olyan visszás helyzettel találjuk szemközt magunkat, amely a maga jámborságában példátlan, Vlahicának semmi néven nevezendő művelődési élete nincs. Ez a viszszás helyzet, mely a tenni képtelenségből, a tenni nem akarásból született, a látszatot a lényeggel szándékosan vagy szándéktalanul fölcserélte, mi sem könnyebb és biztonságosabb, mint elhinni és hangoztatni, hogy Vlahica felnőtt lakossága nem rendelkezik kulturális szomjúsággal. A tények — többé-kevésbé, de — ismertek. Az ötezres létszámú város lakossága roppant differenciált, kiegyensúlyozatlan: ezerkétszáz körüli azok száma, akiket a Vasüzem foglalkoztat, tehát ipari alkalmazott, ezek negyven százaléka ingázik a környező falvakból, és jelentős a mezőgazdasággal foglalatoskodók száma is, bár mosz nincs. Líceum, két általános iskola, kórház, különböző szolgálta iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiini tási egységek tevékenykednek a városban, a tanerők száma ötven körül jár, a tanulóké 50-600. A városnak nincs kialakult központja, fekvése előnytelen: kettéoszlik „lentire" és „fentire", a helybeliek szavajárása szerint, ami alatt az üzemet, a tulajdonképpeni városrészt, és a falut értik. Az „urbánus", illetőleg a „falusi" részek közötti több kilométeres távolság számottevő, de sem a településfejlesztés, sem pedig a közművelődés szempontjából nem jelent áthidalhatatlan akadályt, távlataiban pedig nincs kizárva annak a lehetősége, hogy a majdani városi művelődési ház a „város" és „falu" találkozópontján, „valahol a kettő között" — ahogyan a vlahicaiak mondják — épüljön fel. Egyelőre tehát a rideg moziterem és az elavult kultúrotthonon kívül más kulturális létesítmény nincs. Ezek mostoha állapota azonban csak másodlagos tényező: kultúrház nem épülhet máról holnapra, mint a mesében kacscában forgó palota; az nem vitás, hogy a városi rang megkéri a kultúra illő hajlékát, de ellenérvként, még enyhítő körülményként sem hozhatjuk fel hiányát akkor, amikor a népművelés, a művelődési élet, a műkedvelői tevékenység zsákutcába jutásának, hurokba fojtásának okait keressük. A visszásság, mint már arra utaltunk, abból a képtelenségből ered — hangsúlyozzuk, hogy többek közt, mert okokról van szó —, abból a tévhitből, miszerint egyetlen ember képes egymaga elvégezni az összes népnevelői teendőket. Lászlófi Pál, a városi pártbizottság helyettes titkára heti 31 órát tanít a líceumban, 1968 októberétől 1969 májusáig pedig a kultúrotthon félnormás igazgatójavolt, mert májustól az igazgatói tisztséggel járó indemnizációról, mint mondotta, jószántából lemondott). Fölösleges talán részleteire bontani a funkciókkal járó feladatkört, elemeztük ezeket már éppen elégszer, más alkalommal, és arra sem szükséges kitérni, hogy mit jelen 31 órát hetente tanítani, egy dolgot azonban, a dolgok lényegét mindenképpen tisztáznunk kell: a városi pártbizottság helyettes titkárának lenni, a feladatkör vonatkozásában, minőséget jelent, s mint ilyen, ez a minőség nem a végrehajtásban, hanem a képességben fejeződik ki: képes-e egy olyan kollektívát létrehozni, kialakítani, amelyet őszinte ügyszeretet vezérel, tenni akarás, és nem riad vissza az áldozatvállalástól sem, ha tudatosodik a szándék, a cél: a nagy közösség szellemi felemelése, nevelése, műveltségének gyarapítása. Mert ez a dolgok lényege. Létezik Vlahicán egy erőteljes, felkészült értelmiségi réteg, mérnökök, tanárok, orvosok, technikusok, hivatalnokok sorából kikerül az a derékhad, melynek a kultúra személyes érdeke, és a nagyközösség felé fordulva, annak, érvelésén kitapinthatja, mérheti a kultúra befogadásának őszinte igénylését. Mert van ilyen igény, érte töprengeni, érvelni, TENNI, kötelesség. Ezt ne tudnák a vlahicaiak? MIKLÓS LÁSZLÓ VLAHICA — a vasüzem részleges látképe ///////////////////////////////////////////////. II KÉSZ A LELTÁR ? A bevásárló, aki nem sokat tud a kereskedelem kulisszatitkairól, bosszankodik ha valamelyik üzlet ajtaján észreveszi a felírást: „leltár miatt zárva“. Azt szeretné, ha pénzével a zsebében mindennap szélesre zárt üzleteket, áruval bőségesen megrakott pultokat találna beszerző útján, Írjuk ide azonban — valamennyi vásárló végleges megnyugtatása,felvilágosítása céljából is —, hogy leltárra szükség van és lesz a jövőben is. Hogy miért — kérdeznék a kételkedők —, talán mert mindig gyanús személyek mérik a sót, kenyeret, szalámit meg egyebeket? Egyáltalán nem, vagy legkevésbé csak ezért. Hogy mégis ez a közvélemény, annak oka elsősorban a leltározás sablonszerű, szürke gyakorlata, káros egyhangúsága, leszűkített értelmezése. E megállapításunk nem öncélú bírálat, hanem tényekre alapozott valóság, ami az alábbiakban — minden bizonnyal — ki is derül majd. 1077 LELTÁR EGY ÉV ALATT Megyénk kereskedelmi egységeiben (nem számítottuk ide a fogyasztási szövetkezetek üzleteit) tehát ezernél több esetben kell az ajtókra függeszteni a bűvös táblát, amint ezt a kereskedelmi igazgatóság belső ellenőrzési osztályán megtudtuk. Ezekbe a menynyiségileg is tervszerűsített leltárokba nem tartoznak bele azok az esetek, amikor előre nem látott okokból: árleszállítás, (pihenővagy beteg-) szabadságolás és más esetek miatt kell ellenőrzést végezni. Megyénk négy helyi kereskedelmi vállalatának 19 revizorára, más kifejezéssel: anyagkezelési ellenőrére hárul az a feladat, hogy területenként: Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós és Maroshévíz kereskedelmi egységeiben 307, 281, 240 és 249 leltározást végezzen ebben az évben. De a tervekbe vagy a kivitelezésbe (inkább az utóbbiba) hiba csúszhatott, mert 1969 novemberéig az 1077-ből 752 esetben leltároztak. És az eredmény? összesen 548 ezer lej kárt fedeztek fel, amiből 219 ezer —13 bűncselekményből származik. A leltározások nyomán az is kiderült, hogy megyénk helyi kereskedelmi vállalatainak ellenőrzött egységeiben 445 ezer lejt kitevő készleten felüli értékek „lappanganak". Mi lehet ennek az oka, hiszen a szappan, a rádió, stb. semmiképpen sem szül új értékeket. Huszonnégy esetben ötezer lejnél nagyobb — összesen 261 ezer lejnyi — leltári többletet könyveltek el az ellenőrök. És nyolcvannál több leltárt november 10-ig el sem számoltak a könyvelőségen. Nem kell sokat lapozgatni a Belkereskedelmi Minisztérium 1967 március 1-i, 75-ös számú utasításait, hogy a nem szakmabeli is megértse: az anyagkezelési ellenőrzés, vagyis az üzletben végzett leltár pontos, ha tükre kell hogy legyen az illető egységnek; olyan felmérés, amely adott helyzetben élesen rávilágít az ellenőrzött kereskedelmi egység állapotának minden vonatkozására. Az igazság azonban, hogy vajmi keveset árulnak el ezek az ellenőrzések a tárgy- és tényszerű valóságról. Olyan „tükrök", amelyeknek egyetlen pontjuk fénylik csupán, többi részük homályos, használhatatlan JANKÓ ISTVÁN (Folytatás a 2. oldalon) tükör, de csak egy ponton 1, ti ... Mire is való egy kirakat? Az egyszerű naiv lélek azt gondolná reklámcélokat szolgál. Felhívja az egészségügyi sétáját végző, vagy valahová rohanó állampolgár figyelmét: állj meg vándor, térj be egy percre, vásárold meg remekbeszabott, praktikus, érdekes, szórakoztató, régóta keresett stb. stb. portékánkat. Szóval azért rendeznék állítólag a kirakatot, hogy a szegény „tájékozatlan vásárló“-nak nevezett polgár vagy polgártársnő egy magasabb kategóriába, a „tájékozott“ csoportba lépjen. Mondom, így hittem, mert magam is a naivabb aszfaltkoptatók sorába tartozom. Most aztán meggyőződtem. A kirakat arra szolgál, hogy a kirakatrendezőnek nevezett állampolgár bebizonyíthassa: nekem van ötletem, ízlésem, el tudok rendezni úgy egy kirakatot, hogy a népség-katonaság apraja-nagyja szájtátva bámul órákig, nem veszi észre mikor nyakába csurog az eső, elfelejt köszönni jóismerősének és neveletlen hírébe keveredik. Tűnődésemre az apropót a Csíkszeredai könyvesbolt kirakata szolgáltatta. (Nem mintha másutt nem fordulna elő hasonló eset, de hát így sikerült). Fennen hirdeti, hogy: november 5—15 között szovjet könyvhét. Bizonyító anyagként számos szép könyvet tett a kirakatba. Céljukat elérték. Betértem. Kértem a csábítót, azaz a könyvet. Nem volt udvariatlan az elárusító. Kijött velem az utcára, ő is megnézte a csábítót, majd szelíden elmosolyodott. Éreztem, hogy magában tájékozatlanságomon kuncog. Majd nyilatkozott: a könyv nem szolgálja eladás célját, csupán azért tétetett ama helyre, hogy díszítse a kirakatot. Egyetlen példány, de nem egyetlen eset. Több könyv is hasonló rendeltetésű. Hát ezért érdemes volt betérni. Még érdemesebb kirakatot rendezni. BOGOS SÁNDOR *. a .2.