Hargita Népe, 1996. augusztus (8. évfolyam, 150-172. szám)
1996-08-15 / 160. szám
Az élet népévé válni - Beszélgetés (dr. Hegedűs Lóránttal, t Dunántúli Református Egyházkerület püspökével, az Egyetemes Zsinat elnökével és a Magyar Református Világtalálkozó tiszteletbeli elnökével, gyergyószentmiklósi látogatása alkalmával - Főtisztelendő úr, mi a vélemé- nye a III. Magyar Református Világtalálkozóról? - Legnagyobb jelentősége, hogy most először fordulhat elő 1938 és 1991 után az, hogy a világtalálkozó főrendezvényeit az Erdélyi- és a Királyhágómerléki Egyházkerület, valamint ezek gyülekezetei rendezik. Az elő- és utórendezvényekben természetesen részt vesz Magyarország, Kárpátalja, Felvidék és Délvidék reformátussága is. A legnagyobb csoda, hogy ez,a világtalálkozó megszülethetett, és ráadásul egybeeshetett a közben megrendezett Magyar Református Egyházak Egyetemes Zsinatának augusztus 2-i nagyváradi ülésével. Sokan mérföldkőnek nevezik ezt az ülést... . - Hogyha még bizonyos intézkedések hátra is vannak, e zsinat megszervezte a magyar református teológiák átjárhatóságát. Ez azt jelenti, hogy valaki például Budapesten kezdi a lelkészképző tanulmányokat, a harmadik évre átjön Kolozsvárra, a IV. évre Komáromba, az V. évre Sárospatakra és ezáltal jobban megismerhetjük egymást. Másik igen jelentős eredmény az, hogy megalakítottuk a közös liturgiát és a magyar reformátusok kezébe adhatjuk azt az egységes énekeskönyvet, amely ugyanaz, lesz a világ minden magyar református gyülekezetében. Igen fontos ez, különösen, ha meggondoljuk, hogy a hollandiai református egyház, amelynek tagjai olyan sokat segítenek minekünk, már 12 részre szakadt, minket pedig (Folytatás a 3. oldalon) BAJNA GYÖRGY Szeretettel köszöntöm a Hargita ,Vépe olvasóit Isten Igéjével: "Nézzünk a hitnek elkezdőjére és bevégzőjére Jézusra, kitartással futva meg az élőteink lévő küzdőiért'" Dr. Hegedű Lóránt Az örömködésen túl vagyunk, következzen az anyagi háttér A csikmadarasi világtalálkozó vendége volt Szabó József építész, a magyarországi Apostag testvértelepülés polgármestere. Nem szalaszthattam el az alkalmat, hogy ne kérdezzem meg a testvérkapcsolatok, vagy ahogyan ő fogalmazott, a testvércég tartalmáról, értelméről és annak jövőbeni alakulásáról. Már azért is, mert az ünnepségen elhangzott egy olyan kijelentés, hogy a költségeihez Apostag község is hozzájárult. Nos, miben is áll ez a hozzájárulás? - Pontosítanék. Községünk Kiss Ferenc szobra kiöntésének költségeihez járult hozzá. Nem az a lényeg, hogy összegben ez mennyi, a nagy értéket az adja, hogy Apostag lakosságának önkéntes adományozását gyűjtöttük össze. Az önkéntesség és a szívből jövő adomány jellegétől a pénz felértékelődött. Nagy örömmel tettük ezt, mert Magyarországon isgyakorlat a múlt megfelelő időszakát,ránk emléket állítani, így mi is pótoltuk azokat az elmaradásokat, amik 1990 előtt nem valósulhattak meg. Mi is állítunk egy millecentenáriumi emlékművet, amelyben helyet kap az államalapító Szent Istvánt ábrázoló készítmény is. Ez faszerkezetű alkotmány, amellyel szimbolizálni kívánjuk az Erdéllyel való kapcsolatunkat. Mi az értelme, tartalma a két helység kapcsolatának? - A mi kapcsolatunk, mint sok más, személyes kapcsolatból nőtte ki magát. Én is régi erdélyi utazó vagyok, Marosvásárhelytől Makfalváig. Nagyváradtól Kolozsvárig vannak barátaim, ismerőseim. Amikor megfogalmaztuk, hogy óhajtjuk a kölcsönös kapcsolatot, először a szellemi, lelki, tudati szinten akartuk tisztázni viszonyunkat. Ez sikerült. Tisztáztuk, hogy mit várunk egymástól, milyenek az érzéseink, milyen látásúak vagyunk. Toleranciánkra és az ökuméniáinkra jellemző, hogy Apostag nem katolikus település, három felekezet lakja, katolikus, református és evangélikus, sőt a XVIII. században ezer zsidó élt itt, amit illusztrál egy Europa Nostra díjjal kitüntetett zsinagóga, és amit fahiházként használunk és ami megjelenik a faluzászlón is a három templom mellett. Nos, az intézményes kapcsolatfelvétel után itt is láthatni, hogy baráti, családi kapcsolatok alakultak ki, most már nem buszokkal jövünk egymáshoz, hanem családok kerekednek fel és utaznak ide vagy oda, egy héttel ezelőtt a fiam is itt nyaralt élettársával az Ördögh Imre faházában. Ezen a kulturális, baráti, családi örömködésen túl vagyunk és én annak a híve (Folytatás a 3. oldalon) RERENDICS JÓZSEF I Or'C'Pmn... Véglegesítés előtt az alapszerződés A román Külügyminisztériumban kedden véget ért a román-magyar külügyi államtitkári szintű tárgyalás a politikai alapszerződésről, valamint a Románia és Magyarország közti történelmi megbékélésre vonatkozó dokumentumokról. A konzultálások befejeztével tartott közös sajtóértekezleten Marcel Dinu román államtitkár elmondta, hogy a megbeszélések az alapszerződésre és a két ország közti történelmi megbékéléssel kapcsolatos dokumentumok helyzetének felmérésére összpontosultak, kihangsúlyozva ugyanakkor, hogy a szerződést illetően jelentős haladást értek el. A szöveget tulajdonképpen szakértői szinten véglegesítették és csupán kisebb technikai problémákat kell megoldani - szögezte le a román államtitkár. Ugyanakkor közölték, hogy a jövő héten újabb szakértői szintű találkozóra kerül sor Budapesten a dokumentum szövegének véglegesítéséért, azaz a román és magyar változatok összehasonlításáért. A továbbiakban Somogyi Ferenc megerősítette a román kollégája által elmondottakat, hozzátéve, hogy a következőkben összehasonlítják és műszakilag véglegesítik a szöveget. Tulajdonképpen a tárgyalások utolsó lépéséhez értünk - mondta Somogyi, hozzátéve, hogy mindkét fél haladni szeretne a történelmi megbékélést célzó dokumentumok tekintetében. Ugyanakkor Somogyi rámutatott, hogy a román-magyar alapszerződést szeptember első felében óhajtják aláírni. Lázas előkészületek A kampány ugyan még nem indult be, de ezek a napok mindenképp a parlamenti lázas előkészületek jegyében telnek. Amint már arról írtunk, a keddi prefektuscserék hátterében is esetenként ilyen jellegű szándék húzódott meg, hisz például egyértelmű, hogy a főváros és Kolozs megye prefektusai (az előbbi a neves egyetemi tanár Gheorghe Vâlceanu, az utóbbi ugyancsak egyetemi tanár, Grigore Zanc) esetében a hatalmi párt szenátori székben látja őket (ha prefektusok maradnak, nem jelölhetőek), s addig is felelős beosztást kaptak, kormányfői tanácsosit, illetve államtitkárit. (A keddi kinevezés kapcsán hadd jegyezzük meg, hogy Kovászna megyében is új alprefektus van a magyar nemzetiségű, párton kívüli Molnár József személyében.) • És összefüggésbe hozható a választási előkészületekkel Adrian Năstase ama bejelentése, hogy pártja kérésére a kormány részben szubvencionálni fogja a lakásépítési, -vásárlási CEC-kölcsönök kamatjait, s így azok szintje 15%-os lesz. Kétségtelen, hogy ezzel az intézkedéssel szavazói táborát próbálja gyarapítani a hatalmi párt. (Az egy más ügy, hogy miként lesz képes a kormány a szóban forgó szubvencióra a pénzt előteremteni. Egyesek szerint egyes mezőgazdasági termékek szubvenciójának korlátozása révén.) Ronthat viszont a kormánypárt esélyein a sertés- és baromfihús várható 10%-os megdrágulása. De ennek kapcsán is ígérik a "gyógyírt”: az árak és azok megmagyarázásának "aranyszájú” illetékese. Oh. Oană államtitkár bejelentette, hogy majd a IV. évnegyedi bér- és nyugdíjindexálásnál erre tekintettel lesznek. Október elején, a választások közeledtével... • De kiknek, melyik pártoknak lesz egyáltalán esélyük? Sergei Andon, az ismert publicista, a Romániai Humanista Párt alelnöke felmérése szerint a parlamenti pártokon kívül még 3—4-nek van esélye arra, hogy szenátort, illetve képviselői székekhez jusson. Ablak az országra Dalárdák kapcsolata Szombaton 19 órakor megtelt a vakációzó Salamon Ernő Gimnázium díszterme, ahol a gyergyószentmiklósi Ipartestületi Dalárda járétudvari (Debrecentől mintegy 50 kmt-re fekvő település) Parasztkórusát fogadta. Az 1874 májusában alakult dalárda közel 20 esztendővel idősebb gyergyói testvérénél. Először férfikarként működött, csak házasemberek lehettek tagjai. Vegyeskarként 1928 óta tartják nyilván, tudtuk meg Dán Kálmántól, a kórus elnökétől. Népdalkörként Országos Arany, vegyeskórusként Országos Ezüst minősítésnek örvend. A Bokor Ildikó vezette énekkar népdalokat, népdalfeldolgozásokat, egyházi és világi kórusműveket adott elő. Az értő közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta fellépésüket. A két dalárda között 1994-ben mélyült el a testvérkapcsolat, amikor a megalakulásának 120. évfordulóját ünneplő Parasztkórus vendégül látta az Ipartestület férfikarát.Ez év júniusában Sárétudvar refor(Folytatás a 3. oldalon) BAJNA GYÖRGY . -ti* vl£SG 1 * * EURÓPAI MINŐSÉG * * 5 ÉV ■ .........IN FOUNTAIN * * 25 termékféleség * * * * kávék, teák, kakaók. IRODÁK, KÁVÉZÓK fontos kelléke * * Csíkszereda, Brassói út 14 sz. Tel.: 113527. Nyitva 8-16 óráig. Kft. Áll a tizedik kapu is "A legnagyobb székelynek adósai vagyunk. Az adósságot törleszteni kell.” - nyilatkozta Vofkori György történelem szakos tanár, amikor augusztus 13-án egy újabb székely kaput állítottak fel Orbán Balázs sírjánál, a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. Az esménynek nincs köze a millecenteriáriumhoz, ugyanis a székelyudvarhelyi múzeum munkatársai, valahányszor találnak egy olyan kaput, amelyet a tulajdonosa ki akar cserélni, megvásárolják és felállítják a Szejkén. A kedden felállított tizedik kapu 1886- ból származik, a tibódi András Simontól szerezték be, jutányos áron. Itt nincs vége a kapuállításnak, ez egy újabb láncszemet jelent, mert azt tervezik, hogy a kapusor beérjen egészen a patakig. Az udvarhelyszéki kapuk sora tehát nem zárult be, és remélhetőleg még kerül olyan, amely a Szejkén megtalálja végső helyét. Talán egy éven belül a tizenegyedik kapu köszönti majd a tizediket. A kapu megvásárlása és helyszínre szállítása néhány lelkes magánszemély, illetve cég anyagi támogatásának is köszönhető, olyanoknak, akik tenni akarnak, hiszen ez a kapusor a miénk - hangsúlyozta Vofkori György tanár, BÁN KATA Milliót az olvasónak Tegnap délelőtt a Csíkszeredai Galbeck sörözőben kisorsoltunk és díjaztunk a Ki mit tud az olimpiáról? című, olimpiatörténeti témájú vetélkedőnk nyerteseit. A Tectum Rt. (igazgató Vígh Ádám), Galbeck Manhattan Rt. (igazgató Bíró Imre) és az Ipkel Rt. (igazgató Antal István) jóvoltából 1 millió lej került kisorsolásra. (Folytatás a 4. oldalon) Drágul a gyógyszer Továbbra is gond a gyógyszeradósság törlesztése a Megyei Egészségügyi Igazgatóság részéről. Merthogy adós az állam, a szakminisztérium. Holott összefogtak a napokban az orvosok és patikusok érdekképviseletei, hogy közösen szorítsák meg a szakminisztériumot. Az eredmény várat magára (a miniszter leváltása is!), javulásra aligha számíthatunk (bár állítólag megkezdődött az adósságtörlesztés). Ha csak a költségvetés kiigazításakor meg nem szánják az egészségügyet. Addig is csurrantanak egy keveset a kiszáradó csapból, mint történt legutóbb. Ám mindössze a tbc- és a cukorbetegekre gondoltak - tudom meg az Egészségügyi Igazgatóság főkönyvelőjétől, Burján Ágnestől, aki elmondja, hogy még mindig 900 millióhoz közelít tartozásuk a gyógyszertárak felé. És hogy az ANTHEMIS (Virág utcai) gyógyszertár hallgatásának, is megvan a magyarázata. Júniusban zárolta ugyanis az ártámogatott, valamintaz ingyenes gyógyszerek forgalmazását, minekutána hátralékuk is megfogyatkozott. Továbbá a kompenzált gyógyszerek felírásának megszorítását szabályozó intézkedések nyomán megcsappant a kiadott gyógyszermennyiség. De van a dolognak egy másik vetülete is. Konkrétan: a szabadságolások és a mezei munkák olyannyira lekötik az emberek figyelmét, hogy nemigen jut idejük magukkal foglalkozni. Ha viszont lehavaz, egészségünkkel is kezdünk törődni. Annál inkább, mert szeptembertől ugye drágulnak a tanszerek, s a közköltséggel sem szeretnénk lemaradni, minden bizonnyal megfájdul a fejünk. Ráadásul szeptember 1-re halasztották a gyógyszerek drágítását, mármint a belföldiekét, a rádióban bejelentett augusztus eleje helyett. Gyógyszer pedig kell, s a forgalom növekedésével egyidősen várható a kórházak adósságainak emelkedése is. (Bár ne így lenne!) Nincs okunk tehát örömre, azt viszont méltányoljuk, hogy az ANTHEMIS és az Egészségügyi Igazgatóság Vezetősége között úgy tűnik - rendeződött a viszony. Vagyis: előbbi nem arral már dr. Zágoni Elemérre, amiért szólni, nyilvánosan követelőzni mert. Utóbbi pedig szerződést kötött a megyei kórházzal augusztus elsején, amelyben rögzítik mindkét (Folytatás a 3. oldalon) AMBRUS EDIT