Hargita Népe, 2000. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

2000-06-01 / 127. szám

2000. június 1. NAGYVILÁG Csecsenföldi orosz vezető meggyilkolása Meggyilkolták Csecsenföldön az orosz kormány helyi képvise­lőjének helyettesét: a csecsenföldi konfliktus kezdete, tavaly októ­ber eleje óta ez az első eset, hogy a kaukázusi köztársaságban ilyen magas rangú orosz tisztségviselő lett terrorakció áldozata. A kormányképviselő helyettese, Szergej Zverev kedd este Groznijból kocsival indult a csecsen fővárostól 25 kilométerre lévő Urusz-Martan felé, ám Groznij közelében a kocsinál egy távirányí­tású aknát robbantottak a merénylők. Az autóban utazott a csecsen főváros polgármestere is, aki megsebesült. Orosz katonai illetéke­sek szerint Groznijban akár 500-ra is tehető a bujkáló­s támadáso­kat végrehajtó csecsen fegyveresek száma - írja a Reuters. Amerikai-EU csúcstalálkozó A Lisszabon közelében lévő Queluz palotában szerdán megkez­dődött az Egyesült Államok és az Európai Unió csúcstalálkozója. A csúcstalálkozó résztvevői megvitatják az „új gazdaság” hely­zetét, az új információs technológia és az elektronikus kereskede­lem növekvő jelentőségét. A tervek szerint bejelentenek egy közös kezdeményezést a fejlődő országokban pusztító fertőző betegsé­gek elleni harc erősítésére. A napirenden szerepelnek az európai biztonság kérdései, a balkáni helyzet, a csecsenföldi válság, vala­mint a világkereskedelmi tárgyalások újrakezdése a tavaly decem­beri seattle-i kudarc után. Szóba kerülnek az információvédelem és élelmiszerbiztonság, különösen a génmódosított termékek forgal­mazásának kérdései is. Magyar emlékmű Kazahsztánban A kazahsztáni Szpasszkban emlékművet állítottak a volt hadifo­golytábor területén eltemetett 60 magyar katonának. A közel két méter magas, vörös és fekete gránitból készült em­lékmű bal oldalán egy második világháborús, puskás magyar kato­na szobra látható teljes életnagyságban, jobb oldalán magyar, ka­­zah és orosz nyelvű felirat adózik a katonák emlékének. A közel másfél tonnás magyar emlékművet Almatiban faragták ki, a bal oldalán álló katona alakját Ezüst György budapesti festőművész rajza alapján egy helyi kivitelező készítette. A szállítási és felállítási költségeket az almati Magyar Kulturális Központ, valamint a karagandai körzet finanszírozta. Vádindítvány Li Peng ellen Az 1989-es Tienanmen téri vérengzés áldozatainak több mint száz hozzátartozója a főállamügyészhez intézett levelében indítvá­nyozta, hogy kezdjenek vizsgálatot Li Peng akkori miniszterelnök (m­a parlamenti elnök) ellen. A kormánynak nem volt joga ahhoz, hogy 1989.­június 3-án és 4-én bevesse a fegyveres erőket a Mennyei Széke terén - hangoztatták levelükben a hozzátartozók. A több demokráciát követelő mozgalom erőszakos leverése során sokan életüket vesztették, a­ halálos áldozatok számáról szóló becslések több száztól több ezerig terjednek. Az Amnesty International adatai szerint csaknem 11 évvel a kínai diáktüntetések leverése után a demokratikus mozgalomnak még mindig több mint 200 híve van börtönben. A nemzetközi emberi jogi szervezet szerdán pontosan 213-ban jelölte meg a bebörtönzöttek számát. ■röviden • Vlagyimir Putyint június 5-én este fogadja II. János Pál pápa­­jelentette be szerdán a Vatikán sajtóirodája. • A japán parlament felsőháza szerdán 134-108 arányban elvetette a Mori Josiro mi­niszterelnök és kormánya ellen benyújtott bizalmatlansági indít­ványt. • Szemtanúk szerint az észak-koreai vezető kétnapos láto­gatást tett Pekingben. Kimi Dzsong Il kínai útját nem jelentették be sem Pekingben, sem Phenjanban. • Kazahsztánban az 1920-54 közötti szovjet elnyomásnak mintegy 2,1 millió áldozata volt, kö­zülük 1,75 millió volt a kazahok száma - közölte szerdán Nurszultan Nazarbajev kazah elnök a szovjet elnyomás áldozatai­nak emléknapján. • Két katona meghalt és 15 megsebesült szerda reggel Volgográdban, pokolgépes robbantás következtében. • Orosz vámosok lefoglalták az Amnesty International nemzetközi emberjogi szervezet Csecsenföldről készített egyik jelentését arra hivatkozva, hogy a dokumentum az orosz kormány elleni propa­gandát tartalmaz. • Orbán Viktor magyar miniszterelnök kétna­pos, hivatalos látogatásra Észtországba utazott szerdán, Mart Laar kormányfő meghívására. • Algírban tegnap folytatódtak a közve­tett tárgyalások Etiópia és Eritrea között, amelyeknek az a célja, hogy lezárják a két kelet-afrikai ország határvitáját. Bel- és külpolitikai ügyeletes: BORBÉLY LÁSZLÓ Húszéves a CNN: pótolhatatlan, de bírálják is Ma ünnepli 20. születésnapját a Cable News Network, amelyet a világ inkább kezdőbetűiről is­mer a CNN. A mára megkerülhetetlenné vált, atlantai központú hírteleví­zió annak köszönheti tekintélyét, hogy folyamatosan ad, helyszíni közvetítéseket sugároz a világ legkülönbözőbb pontjairól, és képes gyorsan, hatalmas eszkö­zöket mozgósítani. Ugyanakkor bírálják is, mondván, hogy látvá­nyosságot csinál az események­ből, és mivel azonnal ad, nincs elmélyültebb rálátása a folyama­tokra. Igaz, ezek a bírálatok, ame­lyek különösen felerősödtek az Öböl-háború vagy például a Monica Lewinsky-ügy idején, nemcsak a 24 órán át információt szolgáltató CNN-t érik, hanem szinte minden amerikai televízi­ós médiumot is. Mindazonáltal a CNN külön­leges szerepet tölt be - írja az AFP. „Ez az az adó, amelyet az egész világ néz, a többi amerikai tévétársaságok anyagi okokból már rég bezárták külföldi irodái­kat” - vélekedik Mark Crispin Miller, a New York University médiaszakértője. Véleménye szerint „az Öböl-háború idején a média nagyjából úgy műkö­dött, mint a Pentagon, az ameri­kai hadügyminisztérium és a Fehér Ház, az elnöki hivatal óriá­si szócsöve”. 1991 januárjában elöntötték a képernyőket a Bagdadot bombázó szövetséges gépek és az amerikai szóvivők, mintegy igazolva a Si­vatagi Vihar hadműveletet. „Nem volt mód a háború kritikus elemzé­sére”-jegyzi meg Miller. „Nem vagyunk naivak, jól tudjuk, hogy az emberek meg­próbálnak kihasználni bennün­ket. Nekünk azonban nincsenek politikai szándékaink, nem ex­portálunk valamiféle amerikai ál­láspontot” - fejtegeti Chris Cramer, a CNN International el­nöke, megjegyezve, hogy ő maga is brit állampolgár. Véleménye szerint az 1999-es koszovói NATO-beavatkozás idején a CNN-re „kevesebb hatást gyako­roltak a bombák és a­­katonai ok­fejtések”. Cramer a BBC-től ment át 1996-ban a CNN-hez. David Klatter, a New York-i Columbia Egyetem újságíró sza­kának audiovizuális professzora azonban fontosnak tartja leszö­gezni, hogy a CNN tudatosan vagy öntudatlanul egyfajta ame­rikai modellt hirdet. „Amikor ki­tör egy háború vagy egy botrány, ma már a kis országok is ameri­kai módon próbálják feldolgozni. A választási kampányok is ame­rikai stílust öltenek. A 24 órás fo­lyamatos adás következménye, hogy bizonyos ügyek arányta­lanul nagy súlyt kapnak a CNN-ben, így például O. J. Simpson gyilkossági pere erre jó példa volt. Ez sok esetben „info-szórakoztató” műsorok ki­alakulására vezet, vagy a hírek elsekélyesítésével jár. Mark Crispin Miller szerint a CNN különösen érdekelt az ilyesfajta folytatásos történetek­ben, mivel „függ a nézettségi mutatóktól és a hirdetési bevéte­lektől”. Amikor a tévéállomás órákon keresztül, adott közvetí­tést az ifjabb John F. Kennedy tengerbe zuhant gépének keresé­séről vagy a Fehér Ház elhíresült gyakornoklányának ügyéről, ala­csony költséggel biztosított ma­gának magas nézettséget és nagy hirdetési bevételeket. „Ez már nem tudósítás, hanem csak egyszerű jelzés a történé­sekről. A folyamatos adású hírte­levíziók bizonyos értelemben elektronikus megfigyelőkké vál­nak”-jegyzi meg David Klatter. A CNN elismeri, hogy O. J. Simpson perének részletes köz­vetítésére ma már nem kerülhet­ne sor nemzetközi programjai­ban. Egyébként pedig „az a ve­szély, hogy megszállottan egyet­len történetre koncentráljanak, minden folyamatos adású hírtele­víziót fenyeget” - idézi Chris Cramert az AFP. ■kaleidoszkóp Tilos a házi mélyhűtőkripta Egy francia fellebbviteli bíróság nem engedé­lyezte, hogy egy testvérpár otthon, mély­hűtőkriptában helyezze örök nyugalomra anyjuk holttestét. Az 50 éves Joelle Leroy és 52 esztendős fivére, Michel együtt élnek, egyikük sem házasodott meg, és nagyon kötődtek anyjukhoz. Szerették volna maguknál tartani egy üvegtetejű mélyhűtőládában, házuk alagsorában. A bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy a halottfogyasztást, mint konzerválást, a törvények nem teszik lehetővé. Franciaországban az előírások szerint vagy el kell temetni, vagy el kell égetni az elhunytakat. Lábnyomásos áramfejlesztő A ,, lábenergiát " árammá alakító generátort fej­lesztettek ki Nagy-Britanniában a védelmi minisztéri­um számára. A szerkezetet a cipő sarkába kell tenni, és az a járkálás révén keletkező lábnyomás energiáját árammá alakítja át. Az újdonságot Trevor Bayles brit feltaláló fogja alaposan kipróbálni egy százmérföl­­des gyalogtúrán a Namíb-sivatagban. Bayles azt ter­vezi, hogy a senki földjéről felhívja telefonon Tony Blair brit miniszterelnököt - természetesen járkálás közben. A lábnyomási áramfejlesztő egyébként nemcsak mobiltelefonok, hanem hasonló áramigényű készülékek, például elemlámpák energiaellátásához is kiváló lehet. Szívós szívű nagymama Egy ausztrál nagymama hét percre „belehalt" egy rögbimeccs izgalmaiba. A 75 éves Norma Mash annyira izgult kedvenc csapata győzelméért, hogy megállt a szíve. A hölgy 7 teljes percen át volt a kli­nikai halál állapotában, mígnem a fának sikerült mesterséges lélegeztetéssel újraélesztenie. A halál­ból visszatért azonnali és legelső kérdése ez volt: Nyertünk?!" A húsz unokával büszkélkedő nagy­mamát egyébként az utóbbi egy évben már másod­szor kellett mesterségesen visszahozni, az életbe. Az első esetkor is rögbimeccs miatt állt meg a szíve, és akkor is Greg nevű fia élesztette újra. G­reg szeren­csére hivatásos elsősegélynyújtó. A nagyi meccsné­zés közbeni infarktusain kívül túlélt már egy agy­vérzést, egy emlőrákot és egy komoly szívműtétet is. Fizetésnapi „nőbuszok ” Fizetésnapi női buszjáratokat állított forgalomba Thaiföld fővárosában a bangkoki közlekedési vállalat, bár egyelőre csak kísérletképpen. Az újítás oka, hogy rengeteg hölgyet fosztottak ki fizetésna­pokon zsebtolvajok vagy rablók a zsúfolt bangkoki buszokon. A „ hölgyjáratok" kísérleti flottája 60 au­tóbuszból áll, és egyelőre minden hónap végén há­rom napig fognak közlekedni. Amennyiben jó az újí­tás visszhangja, pár hónap múlva véglegesítik a fi­zetésnapi „nőbuszokat". Bangkokban 8 ezer autó­busz közlekedik naponta, 2 millió utast szállít, s az utasok 60 százaléka hölgy. Hogy a zsebtolvajok kö­zött mekkora a nők aránya, arra nem tért ki a hír. Komputer a fürdőben A lakások legtöbbjében a fürdőszoba falán helye­zik el a szekrénykéi a gyógyszereknek, s ez a „ házi patika " gyakran forrása a tragédiáknak, hiszen vagy illetéktelen vesz ki belőle pasztillákat, vagy többet szed be, mint amennyi elő van írva. Most azonban a technika fejlődése révén számítógépes szerkezet ügyel a biztonságra: csak az nyithatja ki a tárló ajtaját, akinek az ujjlenyomata be van táplál­va a zárba, a gyerekek tehát nem férhetnek hozzá, ezenkívül ügyel arra is, hogy az előírt adagolást mindenki betartsa. Mielőtt pedig a szükséges gyógyszer kifogyna, elektromos postán a gép után­­rendel a patikából. HARGITA NÉPE - közéleti,napilap. Kiadja a Hargita Népe Kiadóvállalat. Szer­kesztőbizottság: BORBÉLY LÁSZLÓ (főszerkesztő), FERENCZ IMRE, HECSER ZOLTÁN (felelős kiadó), SURÁNY ISTVÁN, SZONDY ZOLTÁN. Szerkesztőség és ki­­adóhivatal: Csíkszereda,Szentlélek u.45 sz. Levélcím: 4100-Csíkszereda, Pf.36.Tele­fon: 066-110507 - tájékoztatás: 066-172633 - reklám, ügyvitel; telefax: 066-171322; e-mail: hargitanepe@topnet.ro; Web: http://w­vww.toppnet.ro/hargitanepe A lap bel- és külföldi hírösszeállítása az MTI és a Rom­pres hírügynökségek informá­cióinak felhasználásával készül. (ISSN 1221-0153) Számítógépes szedés, tördelés: Hargita Népe Lapkiadó. Nyomás: Europrint Kft.

Next