Megyei Tükör, 1970. március (3. évfolyam, 116-119. szám)
1970-03-07 / 116. szám
3 NICOLAE CEAUŞESCU ELVTÁRS BESZÉDE (Folytatás a 2. oldalról) A világosan kijelölt stratégiai célnak megfelelően pártunk nagy figyelmet fordított a hadsereg soraiban kifejtett tevékenységre mind a csapatok, mind pedig a tisztek és a tábornokok körében. Erre annál is inkább szükség volt, mivel a reakció, a monarchia, terveinek megvalósítása céljából, még mindig bízott egyes katonai káderekben. Mint ismeretes azonban, a reakció reménységei illuzórikusaknak bizonyultak : a tisztek és a tábornokok legnagyobb része a demokratikus erőkhöz csatlakozott, a Román Kommunista Párt politikáját követte. Említésre méltó e tekintetben az a királyhoz intézett levél, amelyet az 1945. február 24-i megtorlás után a törzstisztek egy csoportja írt alá, élen C. Vasiliu Raşcanu, Ilie Creţulescu, Constantin Popescu, Dumitru Dămăceanu, Radu Ruvescu és más tábornokokkal ,akik szembeszálltak a Radescu-kormány politikájával és demokratikus kormány megalakítását követelték. „Kijelentjük, hogy nem azonosítjuk magunkat Nicolae Radescu tábornok ténykedésével és nyilatkozataival, mivel ezeket károsnak tekintjük a hadsereg és az ország érdekeire nézve" — fejtette ki ez a levél, amelyben a leghatározottabban elítélték a Badescu-kormánynak azt a próbálkozását, hogy a hadsereget használja fel a néptömegek harcának elfojtására. Ez az akció nagy visszhangot keltett a katonák és a tisztek körében, akik megtagadták Rădescu parancsainak teljesítését, szolidaritást vállaltak a néppel, aktívan részt vettek a néptömegeknek a hatalom kivívásáért folytatott nagyszabású akcióiban. Meg szeretném említeni ez alkalomból, hogy milyen fontos szerepet játszott abban az időszakban a fegyveres erők keretében a Tudor Vladimirescu és a Horia, Cloşca és Crişan hadosztály, valamint a hadsereg nevelési apparátusa, amelynek soraiban számos, emigrációból érkezett aktivista működött és más elvtársak, akiket a párt küldött, hogy e területen dolgozzanak. Tekintettel az egész országban kibontakozott osztályharc bonyolultságára és kiélezettségére, a párt nagy figyelmet szentelt a néptömegek felfegyverzésének. E cél érdekében a hazafias gárdákat és a partizánegységeket, amelyek jelentős szerepet töltöttek be az augusztus 23-i fegyveres felkelés megvalósításában, nemcsak hogy nem szerelték le, ahogyan a reakciós kormányok követelték, hanem ellenkezőleg újjászervezték és megerősítették őket. Az események bebizonyították, hogy a párt helyesen járt el, amikor a fennálló körülmények között megszervezte a munkásosztály felfegyverzett harci egységeit. Annál helyesebb volt ez az intézkedés, mivel a reakció megkísérelte katonai jellegű alakulatok szervezését, megalakította az úgynevezett Maniugárdákat, amelyek főleg Erdélyben terrorista, provokáló akciókra, megtorlásokra vetemedtek. A hazafias gárdák létezése — amelyeknek soraiban több min 70 000 felfegyverzett dolgozó tömörült — lehetővé tette a demokratikus és forradalmi erőknek, hogy meghiúsítsák a reakció számos megtorló akcióit és biztosítsák a demokratikus kormann erői vívott harc sikeres fejlődését. Ebből kitűnik, elvtársak, milyen fontos egy nép számára, amely forradalmi átalakításokat tűz maga elé, hogy felfegyverkezzen, hogy saját hadsereggel, saját fegyveres erőkkel rendelkezzen. Nem tudnánk teljes képet alkotni magunknak arról a viharos tevékenységről, amelyet ezekben a hónapokban a párt és a többi demokratikus erő fejtett ki, ha nem említeném meg a reakciós és fasiszta elemeknek az államapparátusból való kiűzéséért vívott harcunkat. A régi állapotok fenntartására irányuló terveiben a reakció arra a tényre is épített, hogy a prefektúrák és a városházák a kezében voltak. Azokban a hónapokban a prefektusokat és a polgármestereket a reakció felhasználta a demokratikus erők ellen, főleg arra, hogy megakadályozza a földreform megvalósítását. Ezért a párt napirendre tűzte a reakciós polgármesterek és prefektusok elűzését és a demokratikus erők képviselőinek beiktatását ezeknek az állami intézményeknek az élére. Legtöbben még emlékeznek a prefektúrák és a polgármesteri hivatalok megrohamozására — az ebben az időszakban vívott nagy politikai harcok egyik legmegkapóbb fejezetére. Tudott dolog, hogy a reakciónak az a kísérlete, hogy a hadsereget a néptömegek ellen használja, meghiúsult, s a katonák a nép oldalára álltak. Március elejéig az ország 58 megyéje közül 52-ben a demokratikus erők soraihoz tartozó prefektusokat és polgármestereket iktattak be. A néptömegek a kommunista párt vezetésével ily módon a Badescu-kormány feje fölött hatalmukba vették a polgármesteri hivatalokat és prefektúrákat. Ilyen körülmények között az országban olyan helyzet állt elő, amely nem tarthatott sokáig. A kormányban a reakció uralkodott ; a monarchiával együtt a reakció arra készült, hogy megtorlásokat indítson a demokratikus erők ellen. Ugyanakkor más volt a helyzet a városokon és falvakon, a vállalatokban és intézményekben. A vállalatok a munkásbizottságok kezén, a falvak a parasztbizottságok kezén voltak, a polgármesteri hivatalok és prefektúrák pedig a demokratikus erők birtokában. A valóságban a hatalom az országban a Román Kommunista Párt vezette néptömegek kezébe ment át. Ilyen körülmények között a párt megállapította, hogy létrejöttek a feltételek a Radescu-kormány elűzésére, az új politikai helyzetnek megfelelő demokratikus kormány hatalomra juttatására. Február folyamán az egész országban hatalmas népi tüntetések voltak, ezeken minden társadalmi réteghez tartozó honpolgárok milliói vettek részt, követelve a Radescu-kormány távozását. A reakció kétségbeesett próbálkozásokat tett a forradalmi folyamat kibontakozásának meggátlására, és a végső kiutat kereste — a polgárháborút. A Minisztertanács egyik ülésén, amelyet február közepén tartottak, Rădescu tábornok kijelentette ,hogy minden erővel ellenáll a népi nyomásnak, és ha szükséges, kirobbantja a polgárháborút, bármi lesz is annak az eredménye. A Radescu-kormány elleni népi akciók tetőpontja a február 24-én lezajlott fővárosi népi tüntetés volt, amelyen lakosok százezrei vettek részt. A Radescu és a Palota körül tömörült reakció, a népakaratot semmibe véve, megtorláshoz folyamodott, tüzet nyitott a tüntetőkre. Sok lakos halt meg a Palota-téren, sokan megsebesültek. Rădescunak az a fenyegetőzése, hogy polgárháborút robbant ki és a február 24-i véres támadás egyáltalán nem félemlítette meg a néptömegeket, sőt még inkább fokozta azt az eltökéltségüket, hogy harcolnak egy népi kormány hatalomra juttatásáért. A február 24-i eseményeket követő napok szertefoszlatták a reakciónak a Rádescu-kormány megmentésére tett manővereit, Rádescunak mindazon próbálkozásait, hogy egy új kormányt alakítson, amelyben továbbra is az ő oldalán legyen a többség. A reakció, célja elérése érdekében, még attól sem riadt vissza, hogy a kapitalista országoknak a romániai szövetség ellenőrző bizottságban résztvevő egyes tagjaihoz folyamodjék. Meg szeretném említeni ez alkalomból a szövetséges ellenőrző bizottságban résztvevő szovjet képviselők állásfoglalását, azt, hogy határozottan szembeszegültek a reakció mesterkedéseivel. Hangsúlyozni kívánom, hogy a Szovjetunió hivatalosan is kifejtette álláspontját, és e célból Romániába küldte Andrej Visinszkijt, a külügyi népbiztos első helyettesét. A kommunista párt abban az időben beható szervező és politikai tevékenységet fejtett ki a reakció elleni csata megnyeréséért. A párt erős harci osztagokat képezett ki — beleértve a hazafias alakulatokat és a munkásosztály más felfegyverzett egységeit és osztagait —, nagyszabású népi tüntetéseket rendezett, hogy szükség esetén akár erőszakkal is megdöntse a Badescu-kormányt. Ugyanebben az időszakban a kormány ellen nyilvánosan állást foglaltak hivatalos megnyilvánulások révén a hadsereg, az értelmiség, a demokratikus körök kiemelkedő képviselői. A népi mozgalom e hatalmas áradata láttán és számot vetve a harcban résztvevő demokratikus erők méreteivel, a király, a pártküldötte delegáció felszólítására kénytelen volt elmozdítani Radescu tábornokot a miniszterelnöki tisztségből, megvonni az akkori kormány megbízatását és belemenni egy új kormány, a dr. Petru Groza elnöklete alatt álló kormány megalakításába. A március kezdetén lezajlott események döntő jelentőségűek voltak a Badescu-kormány eltávolítása, a demokratikus erők győzelme szempontjából. A széles néptömegek akarata diadalmaskodott ! 1945. március 6-án Románia modern történetében első ízben egy valóban deeokratikus kormány került uralomra. A demokratikus és forradalmi erőknek ezt a győzelmét nagy népi tüntetésekkel ünnepelték meg, így a hatalom átvétele céljából március 6-ra tervezett tüntetések a győzelem ünneplésének megnyilvánulásává alakultak át. Az 1945. március 6-i győzelem betetőzte a néptömegeknek a Román Kommunista Párt vezetésével folytatott forradalmi demokratikus harcát. A március 6-án uralomra jutott kormány élén dr. Petru Groza, a lelkes hazafi és haladó harcos állott, aki egész tevékenységét a nép ügyének, Románia felvirágoztatása ügyének szolgálatába állította. A dr. Petru Groza elnöklete alatt álló kormányban a munkásosztály és a parasztság volt túlsúlyban. A kormány 18 minisztere közül 4 a Román Kommunista Pártot, 3 a Szociáldemokrata Pártot, 3 az Ekésfront-szervezetet, 1 a Hazafias Szövetséget, 1 az Általános Munkásszövetséget, 1 a Demokratikus Papok Szövetségét, 3 a Nemzeti Liberális Pártot (Tătărăscu-csoport), 1 a Nemzeti Parasztpártot (Anton Alexandrescu-csoport) és 1 a hadsereget képviselte. Elmondhatjuk, hogy összetételénél és programjánál fogva a március 6-i kormány erősen munkás-paraszt jellegű forradalmi demokratikus kormány volt. A kormány uralomra jutásával a romániai forradalmi folyamat új szakaszba lépett, amelynek célkitűzése a burzsoá demokratikus forradalom kiteljesítési folyamatának befejezése, a román társadalomban mélyreható szociális-politikai változások megvalósítása volt. A március 6-i aktus következményeivel és fejleményeivel, ugyanakkor mélységesen antiimperialista jellegű volt , véglegesen kivonta az országot bármilyen imperialista uralom alól, lefektette Románia szabad és független fejlődésének alapjait, a nemzeti függetlenség megszilárdításának, hazánk szuverenitásának alapjait belpolitikai és nemzetközi síkon egyaránt. Az 1945. március 6-i nagy győzelmet ünnepelve, ma büszkén állíthatjuk, hogy e győzelem a parasztsággal, az értelmiséggel és a többi társadalmi réteggel szövetkezett munkásosztályunk hősi harcának gyümölcse, annak az egyesült harcnak az eredménye, amelyet a román, magyar, német és más nemzetiségű dolgozók a Román Kommunista Párt vezetésével vívtak. Ebben a harcban teljes mértékben érvényesült a hazai munkásosztály forradalmi képessége, az a történelmi jelentőségű szerepe és hivatása, hogy az egész nemzet vezető ereje legyen, az a szerep, amely olyan fényesen nyilvánult meg az évek során a szocialista rendszer megteremtésének nagyszerű művében. Az események ugyanakkor felszínre hozták a parasztság óriási forradalmi potenciálját, azét a parasztságét, amely hazánk történelme során nemegyszer vívott nehéz harcot a társadalmi és nemzeti igazságért. A március 6-i politikai győzelem kivívásában, akárcsak a később folytatott összes nagy osztályharcokban, a romániai szocialista forradalom és építés győzelmes ki-s bontakozásában döntő szerepe volt a munkás-paraszt szövetségnek, hazánk népi hatalma megdönthetetlen alapjának. Hangsúlyoznunk kell, hogy ezúttal is — mint annyiszor a múltban — az értelmiség legnagyobb része, a legértékesebb tudományos és kulturális dolgozók a nép mellett álltak és elősegítették a munkásosztály forradalmi harcának győzelmét, hazánk dolgozóinak ügyét. Értelmiségünk soraiban hatalmas visszhangra lelt a Román Akadémia vezetőinek a királyhoz intézett távirata és az a felhívás, amelyet februárban az egyetemi tanárok, tudományos és művészeti dolgozók csoportja tett közzé. A távirat és a felhívás, amelyet C. I. Pariton professzor, S. Stoilov, M. Ralea, D. Bagdazar, Mihail Sadoveanu, Traian Săvulescu, N. Gh. Lupu, Andrei Oţetea, Petre Constantinescu-Iaşi, Iorgu Iordan és mások fr. alá, állást foglalt a Rădescu-kormány ellen, és követelte, hogy az ország élére olyan kormányt állítsanak, amely az ország összes demokratikus elemeit képviseli és azonnal megvalósítja az Országos Demokratikus Arcvonal kormányprogramját. Rá kell mutatnunk, hogy egyidejűleg más társadalmi kategóriák is, kisiparosok, kereskedők, hivatalnokok, sőt a nemzeti demokratikus burzsoázia egy része is hozzájárult a március 6-i győzelemhez. Külön meg szeretném említeni a magyar, német, szerb, valamint más nemzetiségű dolgozók értékes hozzájárulását ehhez. Ezek a román dolgozók oldalán részt vettek a reakció ellen, a demokratikus népi kormányért vívott összes csatákban. E nagy forradalmi akciókban, akárcsak oly sokszor a közös harci múltban, nemzetiségre való különbség nélkül a dolgozók egysége legyőzhetetlen erőnek bizonyult. Ezért hangoztattam oly sokszor és kívánom hangsúlyozni most, e nagy ünnep alkalmából is : a történelmi körülmények tették szükségessé, hogy ezen a tájon együtt éljenek és munkálkodjanak román, magyar, német, szerb, ukrán és más nemzetiségű dolgozók ; mindaz, ami e földön megvalósult, egyesült munkájuk és harcuk gyümölcse ! Csak továbbra is szoros egységben együtt munkálkodva biztosíthatjuk a kommunizmus megteremtését közös hazánkban a Románia Szocialista Köztársaságban. Engedjék meg, hogy e magas szónoki emelvényről a Központi Bizottság, az Államtanács és a Minisztertanács nevében a legmelegebb köszönetemet, a legmelegebb elismerésemet fejezem ki a munkásoknak, parasztoknak, értelmiségieknek, minden társadalmi kategóriának, a hadseregnek, férfiaknak és nőknek, az ifjúságnak, hazánk valamennyi állampolgárának, nemzetiségre való különbség nélkül, hozzájárulásáért a népi hatalom kivívásához, a szocializmus építéséhez Romániában. Tisztelt elvtársak ? Az 1944. augusztus 23-i fegyveres felkelés diadala, valamint a következő hónapokban, egészen március 6-ig leFolytatása a 4. oldalon! megyei TÜKÖR III. évfolyam 116. szám