Megyei Tükör, 1971. január (4. évfolyam, 215-239. szám)
1971-01-10 / 221. szám
./ MARIN SORESCU Fordította : Seprődi Kiss Attila (Folytatás lapunk december 27-i számából) r r — Élni kell neki is, nem ? — Mindannyiunknak élni kel! . . — Pont ezt mondtam én is. — Mind élnek . . . ott, ahol vannak. És nem is tudod, mikor, egyszer azon veszed észre magad, hogy kopp-kopp, kopogtatnak éjjel az ablakodon. — (A két halászhoz, akik mindeddig némán álltak a színpadon) Bízzátok csak rám. Ne búsuljatok, elintézem én ezt is valahogy ' (A halászok bólintanak, hogy nyugodtak és kimennek) — Én bolond ! Mind csak mondtam-mondtam nekik és lehet, hogy dolguk volt ! — Ha már gerenda volt a vállukon . . . — I Búsan) Még dolgoztatja is őket. — Nehéz megteremteni a betevő falatot. — (Latolgatva) Lássak én is dolgom után. — (Előveszi a kést s a hátsó falon ablakréiét próbál vágni) — Ha nincs ablak, fel kell találni. (Leejti a kést, fel akarja emelni, de meggondolja magát) És a körmeim? Miért nőttek úgy, mint az élőknek, és nem úgy, mint a holtaknak ? (Jobb keze körmeivel elkezdi kaparni azt a helyet, amit a késsel megkezdett. flersegés, majd fűrészelésszerű hang hallatszik) Mint a kések ! Ha tíz késem van, egész másképp beszélünk. (Mindkét kezével dolgozni kezd, nyugodtan, mintha fűrészt húzna) — (Mosolyogva) Ezt a dobot a szempillámmal is beszakíthattam volna. — (Felfedezi) A szempilláim helyén is körmök vannak. — A fejemen, a hajszálak helyén is körmök vannak. — Én magam is egy nagy köröm vagyok. Erős, szelídíthetetlen, mint az isten lábán. Olyan köröm, amely áttöri a lábbelit és úgy bújik ki a világba, mint egy csupasz kard.A háttér zajjal összeomlik. Néhány pillanatra sötét, míg a közfalat kiviszik a színpadról ... Tulajdonképpen keresztbe választotta el a színpadot, a második hál bendőjét a harmadikétól. Mikor kigyúl a fény, néhány zavart pillanat után Jónás hidegvérrel értékeli a helyzetet. — Meg úgy — Csodáltam is volna, hogy ilyen hamar elfogyjon. — És micsoda csend! — (Erőltetett nyugalommal) Egy másik. — (Még nyugodtabban) És micsoda csend ! — (Kitörve) Sok van még a tenger háborgásáig? (Szünet) A — (leguggol és néz valamit) cserebogaraknak rengeteg lábuk van, de amikor a hátukra esnek, nem tudnak visszafordulni, mintha a másvilágon lennének. Lehet, hogy a lábaik egy része a hátukon kéne legyen. Osszák el ésszerűbben a lábaikat. — Áá, ez lehetetlen. Előbb el kell kezdődjön a háború a lábak újra-felosztásáért. (Felvesz valamit, kiábrándultan) Csak egy szerencsétlen pikkely. Tévedtem. (Bocsánatot kérve) Nem látod, milyen sötét van ? — (Enyhe sajnálattal) A másikban mintha világosabb lett volna. — Ne dicsérd itt, a jelenlévő előtt — Most, miután lenyelte, azt hiszem, teljesen mindegy. — Ha mindegy lett volna, nem nyelte volna le. — Tévedhetett. — (Nem hagyja magát.) A másik mintha átlátszóbb lett volna, Így-úgy áthatolt rajta a nap a vízből. Nem volt beborítva régi mohás cserepekkel, mint ez lehet ! — De hol lehet az a cserebogár ? — Azaz hogy nem is volt cserebogár. — Nem tudom, miért vágyódom úgy egy cserebogár után. — Régebben szerettem a férgeket, mindenféle férget... Néztem őket és ábrándoztam. Ez még kint volt, amikor még módomban volt nézni őket. — Van egy fajta bogár, olyan, mint a hangya. Nem is tudom, hogy hívják. (Gondolkodik) Nem tudom, hogy hívják. Olyan kis lyukat fúrnak a földbe, mint egy tűszúrás. Jönnek-mennek a mezőn, aztán bebújnak az odújukba . Amilyen nagy a föld, hogy is találják meg ezt a tűsúrásnyi lyukat, mindenik a magáét? — Egyszer az egyik éppen készült bemászni, lóra kaptam, mert lóháton voltam és messze, hetedhét halaini túl engedtem el. Akartam látni, vajon visszatalál-e ? — (Kíváncsian) És visszatalált ? — Nem tudom, időm utánanézni. Más nem volt események jöttek közbe. Ez a mese a .. . Nem, a háború. Elvittek a háborúba. — (Sajnálkozva) Látod, így akadályoznak meg minket a munkában. - írtam haza az anyámnak, hogy menjen el és ellenőrizze a helyet. — És? Nem találta meg, mert jött egy földrengés és tovább görgette. — A hír (Szünet) — Régebb majdnem mindig a feleségemre gondoltam. Most minél jobban telnek a napok, mintha egyre jobban elmosódna emlékezetemben a feleségem képe és erősödik az anyámé. Mint a kétvedres kutaknál. Az egyik ereszkedik, a másik emelkedik. Most már csak anyám emelkedik. — A visszatérés ■ — Milyen tisztán látom. —* Lehet, hogy ebben a pillanatban ő is az anyjára gondol. Ha élne a nagyanyja, ő is az anyjára gondolna. Vannak ilyen egybeesések. Én azt hiszem, hogy van olyan pillanat a világ életében, amikor minden ember az anyjára gondol. Még a halottak is. Lány az anyjára, anya az anyjára, nagyanya az anyjára .. . míg egyetlen jó és hatalmas anyához nem érünk . . . — Milyen csend lesz akkor a világon ! — Ha abban a pillanatban kiáltana valaki segítségért, azt hiszem, az egész Földön meghallanák. — (Keresgélve) Ha lenne itt valahol egy üres üveg, írnék egy levelet beledugnám és bedobnám a tengerbe. — Anyám — írnám — nagynagy szerencsétlenség történt velem.— (Túlfűtötten, kérve) Szülj meg mégegyszer ! — Az első életem nem nagyon sikerült. Kivel nem fordulhat elő, hogy nem a vágyai szerint él ? De lehet, hogy majd másodszor. . . — És ha nem másodszor, akkor harmadszor. És ha harmadszor sem, akkor negyedszer. Lehet, hogy tizedszer. Te ne ijedj meg ennyitől és szülj újra és újra. (Szünet) — Mindig elfeledünk valamit az életben, ezért kell állandóan újraszületnünk. Katonák leginkább a békét feledik el. Hozzászoktak ahhoz, hogy kiabálásban és dobpergésben aludjanak, az első csendre tágra nyílik a szemük, olyan tágra, hogy belemennek a füveik és a madarak, mint a kialudt vulkánok kráterébe. Az alvajárók elfeledik megnézni a Holdat. Felébredve a sírban lopakodva járkálnak a koporsók fedelén és felmásznak egy fűszál hegyére, amely kihajítja e különös bolygó sárgájára. (Szünet) — (Mégegyszer körülnéz) Beletehetném a levelet ebbe a hólyagba (Rámutat egy sarokban) — (Kételkedve) Vajon ideadná ? - Ilyen semmiséget ! Köszönné meg, hogy nem kezdem el enni belülről. (Elveszi a hólyagot, megnézi aztán a késsel egy darab bőrt hasít ki a bal tenyeréből és vérrel néhány szót is rá. A jelenetet úgy kell játszani, mintha ez nagyon természetes lenne. Beledugja a levelet, felfújja, megköti Szünet) — (Kimagyarázkodva) Az embernek kötelessége mindent megpróbálni. — Mintha látnám, hogy fognak mindannyian ugrani hálókkal, halászbotokkal, szigonyokkal ... (A sokaság nyüzsgését utánozva) Egymás hegyén-hátán csónakokba. Az asszonyok lámpásokkal. — Egy nap, kettő, amenyire szükség van. — Amíg megtalálnak. — Okomét. Mert engem találhatnak meg. — De ha lámpájuk van... — Az is hiába, vastag. — Úgy van. A második vékonyabbacska volt. . — Psszt ! (Lele itszik a töldre) Most lássalak, bátyuska ! Hozzál áldozatot te is. Amíg kifognak . . . Mert már nincs sok hátra. Azt hiszem, már ki is szemeltek. Milyen feledékeny vagyok! Elfelejtettem tengerbe dobni a hólyagot. Hol lehet... — (Ököllel megdöngeti a hal hordáit, hogy kipróbálja vastagságukat. Sóhajtva) Mint a Babilon falai. (Véletlenül rálép a hólyagra, amely hatalmas zajjal robban fel. Jónás kábulton takarja el szemét.) :— (Leengedi a kezét) Hol vagyok ?— Életünk egy negyedét egyeztetésekre vesztegetjük. Különféle kapcsolatokat teremtünk gondolatok, lepkék, dolgok és por között. Minden olyan hamar elrepül és mi mindig egyeztetjük az alanyt az állítmánnyal. Pontosan úgy kell élni ahogy jön, és ne próbáljunk teremteni, olyan kapcsolatokat amelyeknek úgysincs semmi értelme. Amióta értelem nélkül mondom sorba a szavakat, úgy érzem, hogy pár szép évet nyerek vissza az életemből. (Megtalálja a levelet) — Úgy látszik, leveleket is kezdtem kapni. — Biztos hajótörött. Nekik szokásuk. — Ahol tenger van, ott elmerülés is van. — (Nevetve) Azt hiszi, hogy én meg tudom menteni! — Írnak, a szerencsétlenek, írnak — Az unalom. — (belenéz a levélbe) Jajgat, mint egy gyerek... Üljön a másvilágon, ha így nyűiög ! Peche volt és rájárt a rúd — most meg akarja hatni az embereket az ő szerencsétlen sorsával... Hagyja abba mindenki a dolgát és induljon el a hullámokon ! Tőlem tudd meg : senki sem fogja mozdítani az ujját se. Senki a faluból. Senki a Földről. Senki az égből. — Adjuk kézről-kézre a levelet széles e földön, mind neked fognak igazat adni, de hogy érted menjen a tengerbe — senki. — Az emberiségnek még a feneke se viszket érted ? — (Nyugodtabban) Mi ? Mikor bezárkóztál a házba az asszonnyal és ordítottál a boldogságtól ? — S ha ordítottál is, az emberiség köpött a boldogságodra. — Fiú, kászálódj ki magad, ahogy tudsz. — S legalább az anyádat ne keserítsd ilyen ostoba hírekkel. — Hadd higgye, hogy az ő fia jól van és egészséges. És hogy nem fél a magánytól (Eldobja a levelet. Szünet) — Mi dühített fel ennyire? — Nem tudok sokáig megmaradni ugyanabban a lelkiállapotban. — Mint a moha, mindig ugyanazon az oldalán a fának. — Néha elfelejtem, hol’vagyok és minden ok nélkül mosolygok. — Néha vidám vagyok. (Kilcag) — Nagyon vidám. — Mert megfeledkezem magamról. Eltűnök valahol egy távoli helyen, mint ahogy ablakpárkányon felednek egy könyvet. — Hiszen, ha tudnánk minden pillanatban, hogy hol vagyunk . .. (A színpad megremeg) — Billen a világ, mint egy kotlós tojás. — Kotlós és újra kotlósodott. — Amelyből ki tudja, milyen napfényes jövő kellett volna kibújjon. — (Kacagva) De meggondolta magát. — Elhalasztotta. — Megzápolt a tojás. — Most vidám vagyok, vagy ...? — Félig-meddig. — Ragyadtság fogott el. — Amilyent a korsó érez, mikor gurgulázva megtelik a kútban. Egy száraz kútban. — (Szünet) Micsoda pusztaság! — Szeretném, ha az úristen itt járna. — Szeretnék látni valakit, ahogy megy az úton. Jelenjen meg ott és tűnjön el itt. Néhány lépést menjen előttem ... — Elhatároztam, hogy mikor kijutok innen, meg fogom állítani az első embert, akivel találkozom és megkérdem : „Hogy vagy ?" — Tele vagyok tervekkel. — Vigyázz, szét ne pukkanj. — Mint az a hólyag ? — Még úgyabbul , mint a világ valamennyi hólyagja együtt. — Akkor már legyen egy becsületesebb robbanás — Olyan lehetett az a földrengés is, amely elmozdította azt a partot, ahová az a bogár fúrta a fészkét ? — Rég volt. Hogy is jutott eszembe ? —Figyelmesen néz egy irányba) Az én szemeim azok ott, amelyek néznek ? — Csak neked tűnik úgy. Nincs tükör a közelben. — (Megborzadva) Igazi szemek.(Számol) Egy, kettő, három, száz pár. S né, a túlsó oldalon, és arra is, és itt is. (A színpad fokozatosan sötétedik, bizonytalan mozgások a zugokban.) — Halak vannak a szemek mögött. — Élő halak. — A nagy szörnyeteg kölykei. A meg nem születettek, amelyeket a mellében hordott. A robbanás életre ébresztette őiket és most nőnek a félelemtől. Az erdőben éjjel olyan sötét van, hogy a fák nőnek a félelemtől. — Milyen nagyok lettek. — Felém jönnek a szájaikkal ... (Keresi, de nem találja a szavakat) Hüvelyéből kivont ... fogaikkal. (Kiáltva, mintegy álomban) Felfalnak ! — Függöny — (Folytatjuk) Ml 6. oldalvasárnapi kiadás ■