Megyei Tükör, 1984. július (17. évfolyam, 3867-3892. szám)

1984-07-02 / 3867. szám

Egész népünk szívből óhajának (folytatás az első oldalról) dunk köszönetet önnek örömteljes éle­tünkért, a dolgozó parasztság iránt ta­núsított gondoskodásért. Tudatunk mé­lyéről fakadó megkülönböztetett nagy­­raértékelésünket ez alkalommal is ki­fejezzük, s hazafias büszkeséggel csat­lakozunk e nagy jelentőségű javaslat­hoz. Biztosítjuk önt, mélyen tisztelt és szeretett Nicolae Ceaușescu elvtárs, hogy az ön, a lángoló hazafi és kom­munista példájától mozgósítva, Zabola község összes román és magyar dolgo­zói, szoros testvéri egységben, minden erejüket arra fordítják, hogy a paraszt­ság, az egész nép jólétének fokozásá­hoz hozzájáruljanak.“ „Az ön újraválasztása a párt főtit­kári tisztségébe, e tájak román és ma­gyar, testvéri egységben dolgozó, élő fiainak, lányainak egyöntetű akaratát juttatja kifejezésre. Az ön erőteljes személyisége mindannyiunk számára az elkötelezettség és odaadás, a nép szolgálatának, közös hazánk, Románia Szocialista Köztársaság felvirágoztatá­sának serkentő példája — olvashatjuk a Kőröspatak községi pártbizottság táv­iratában. őszinte melegséggel támogatjuk a Politikai Végrehajtó Bizottság javasla­ kifejezése tát, mert ebben bizonyosságát látjuk annak, hogy a XIII. kongresszuson el­fogadandó történelmi jelentőségű ha­tározatok példásan valóra válnak, s hogy a román nép maradéktalanul élet­re hívja mindazokat a programokat, a­­melyek az ország gazdasági-társadalmi fejlesztését célozzák, s ami biztosítani fogja drága hazánknak, Románia Szo­cialista Köztársaságnak a haladás és civilizáció újabb lépcsőfokaira való fel­­emelkedését.“ Az Uzon községi pártbizottság táv­iratában ezeket olvashatjuk: ,,A párt, az ország és a nép, az ön iránti szere­tet legőszintébb érzéseitől lelkesítve, mélyen tisztelt és szeretett Nicolae Ceaușescu elvtárs, Uzon község összes , román és magyar lakói, élen a kommu­nistákkal, kifejezzük teljes csatlakozá­sunkat a párt Központi Bizottságának határozatához, hogy Önt, a nép legsze­retet­tebb fiát, a ragyogó forradalmi stratégát, a korszerű Románia megal­kotóját a párt XIII. kongresszusán a Román Kommunista Párt legmagasabb, főtitkári tisztségébe újraválasszák. Önnek a pártfőtitkári tisztségbe tör­ténő újbóli megválasztása számunkra, azon községi lakosok számára is a legbiztosabb garanciáját jelenti annak, hogy­­ a XIII. kongresszuson jóváha­gyandó történelmi jelentőségű határo­zatok példásan valóra váljanak. Eb­ben az erőteljes és egyöntetű elkötele­zettségben egyesítjük erőinket az egész nép erejével, hogy egyre nagyobb mér­tékben részt vehessünk Romániának a haladás és civilizáció újabb csúcsaira történő emelését célzó nagyszerű és történelmi jelentőségű műben, ön mel­lett állunk, mélyen tisztelt és szere­tett Nicolae Ceaușescu elv­társ, és biz­tosítjuk önt, hogy mindent elkövetünk azért, hogy a párt méltó katonái le­gyünk. Büszkék vagyunk arra, hogy a párt élén továbbra is ön fog állni, a népünk nagy fia.“ „Nagybacon község kommunistái, összes lakói nagy megelégedéssel és hazafias büszkeséggel szereztek tudo­mást az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának javaslatáról, hogy önt, a román nép legszeretettebb fiát újra­válasszák a párt legmagasabb, főtitká­ri tisztségébe — olvashatjuk a községi pártbizottság táviratában. Az egész néphez hasonlóan, mi is ki­fejezzük afölötti örömünket, hogy a párt és az állam élén ilyen kiemelke­dő vezető áll, s kifejezzük ugyanak­kor teljes elégedettségünket, hogy­­ a Ceaușescu-korszakban lehetünk a párt harcosai és a szocializmus építői. Biz­tosítjuk Önt, mélyen tisztelt és szere­tett Nicolae Ceaușescu elvtárs, hogy erőnket nem kímélve, mindent elköve­tünk a XII. pártkongresszus és az Or­szágos Pártkonferencia határozataiból ránk háruló feladatok példás teljesí­téséért, s az esztendő két kiemelkedő eseményét, a társadalmi és nemzeti fel­­szabadítási, antifasiszta és antiimperia­­lista forradalom 40. évfordulóját és a párt XIII. kongresszusát újabb mun­kasikerekkel köszöntjük.“ • M // jOVO M­indenki a kaszálókon Végre néhány igazi nyári nap. Kő­röspatakon mindenki a kaszálókon van. A téesz udvarán levő mérleghez egy­más után érkeznek a jó minőségű szé­nát szállító fogatok, gépi vontatású utánfutók. Az egyik rakománnyal megérkezik Diaconu­ Gheorghe fiatal mérnök, az állattenyésztési farm vezetője. Napbar­nított arca is bizonyíték arra, hogy reggeltől estig ő is a takarmánybe­­gyűjtésnél van. — Négy-öt ilyen meleg napra len­ne szükségünk ahhoz, hogy fedél alá kerüljön a tervezett ezer tonna szá­lastakarmány nagy része. A természe­tes fű betakarítását a Sompatak, a Nagykert, a Vápa és más határrésze­ken kezdtük. Július­­ második felében kerül sor a Vadasra, melynek gyep­szőnyege jó feltételeket teremt az ál­latok nyári táborozására. De innen is jelentős mennyiségű takarmányra szá­mítunk. Ha sikerül csűrökbe szállítani a betakarításra fogott határrészek ter­mését, akkor az előirányzott szálasta­­karmány-mennyiséget máris megköze­lítjük. Az eddigi mérleg szerint mint­egy négyszáz tonna kiváló minőségű széna került biztonságba. A több mint ezerszázat számláló szarvasmarha-állományunk teleltetésé­­hez a fűféléken kívül közel öt és fél ezer tonna zöldtakarmány és százhúsz tonna koncentrált takarmány szüksé­ges. A takarmánymérleg kiegészítésére nyolcszázötven tonna szalmát és ku­koricakóvét tartalékolunk. Az utóbbi évben mindig sikerült megvalósítani a takarmánymérleget, ami teljes egészé­ben elegendő volt az állatok telelteté­­séhez. A téesz-tagság, a község lakóinak példás szorgalma, helytállása ebben az évben is biztosíték arra, hogy bőséges takarmánymennyiséget raktározzunk el télire — mondotta a mérnök. (d­aróczi) (KOVÁCS László felvétele) Szakmai rátartiság (folytatás az első oldalról) Azóta évtizedek teltek el, de az egy­mást követő változások forgatagában is sikerült megőrizniük a régi hagyomá­nyokat, a szakmai rátartiságot, a mi­nőségi munka tiszteletét. Ennek kö­szönhető, hogy nemcsak termelési fel­adataikat teljesítik, csaknem mindig jelentős többletet mutatva fel men­­nyiségi vonatkozásban, de a termékek minősége és a termelés hatékonysága terén is figyelemre méltó sikereket érnek el. A részlegen uralkodó gazdaszellem­re és szigorú takarékosságra jellemző, hogy az év eddig eltelt időszakában, a tervelőirányzatok rendszeres túltel­jesítése mellett több mint 130 MWh villamos energiát is megtakarítottak. MEGYEI Tükör pári élet A titkári tisztség kötelez! A sepsiszentgyörgyi Gépeket és Gép­kocsialkatrészeket Gyártó Vállalatnál megtartották a pártalapszervezetek be­számoló és választási közgyűléseit. Nem csak egy munkaközösség kommunistái, hanem az alapszervezetek bárói is szá­mot adnak két és fél évi munkájuk eredményeiről. De azt is megvitatják, hogyan próbálták érvényre juttatni a kollektív vezetés elvét a szervezeti sza­bályzat előírásainak megfelelően. A gépgyári kommunisták közgyűlése­in felszólalók az alapszervezet titkárá­nak tevékenységét a büró munkájával próbálták azonosítani, s még véletlenül sem említették volna a másik négy bü­­rótag tétlenségét elmarasztalóan, akik valóban csak „tiszteletbeli“ vezetőségi tagok voltak a feloszlatott 18-as alap­szervezet élén. Egy alapszervezeti büró tevékenysé­gének összehangolása valóban a tit­kár kötelessége. Szervezőképességétől, általános és politikai műveltségétől, a munkahelyen betöltött szakmai beosz­tásának tekintélyétől, munkahelyi pél­damutatásától függ, hogy a párttagok és párton kívüli munkatársai mennyi­re tisztelik és becsülik, hogy társai a pártmunkában milyen mértékben köve­tik cselekvő példáját, hogyan végzik el utasításait. Nem csak a bürótagok, de az egész pártszervezet tőle várja a kez­deményezést akkor is, amikor a terme­lés buktatói, a fegyelmi kihágások, a pártfegyelem megszegése megköveteli a tagság, illetve a közgyűlés határozott és pártos szellemű közbelépését. A kommunista életmód és munka, a szocialista etika és méltányosság nor­mái szerint: „A kommunista, a társa­dalomban elfoglalt helyétől függetlenül, legyen szerény, egyszerű, küzdjön a dölyfösség, az önteltség, az emberek lebecsülése ellen. A pártban, az állami és általában a társadalmi életben fe­lelősségteljes tisztséget betöltő elvtár­sak tekintélye a politikai, erkölcsi és szakmai tekintélyükre kell hogy alapo­zódjék.“ Az alapszervezet titkárának olyannak kell lennie, akihez a párttagok és pár­­tonkívüliek a legnagyobb bizalommal fordulnak a közösségi vagy egyéni prob­lémáikkal. Példa legyen a munkahe­lyen, otthon, a társadalomban. A tag­ság bizalma és a tisztségével járó fe­lelősség is erre kötelezi. Az újonnan alakult négy alapszervezet tagsága ezért is vette fontolóra az új bürótagok (mert a titkári modell-minőség rájuk is vonatkozik) párttagsági és emberi minőségét. Hinni merjük, hogy a na­pokban körültekintően és jól válasz­tottak a 36 530-as részlegének kom­munistái ... ! SON­AR Tibor A dolgozók újabb kategóriái részesülnek javadal­mazás-emelésben (folytatás az első oldalról) Ettől az időponttól növekszik az u­­gyanazon a munkahelyen megszakítás nélkül eltöltött időért járó régiség­ju­talék: 3—10 százalékról 3—15 száza­lékra emelkedik. Az is újdonságnak számít, hogy már hároméves „régiség­től“ számítják ezt a jutalékot, s nem öt évtől, mint eddig. A tanügyi dolgozóknak, hogy ugyan­olyan ütemben fokozódjék náluk is a régiség-pótlék, mint más munkaterü­leteken, július elsejétől bevezetik a tanügyi régiség után járó pótlékot. A javadalmazás-növekedés nem érin­ti az eddig fizetett pótlékokat, azaz az élelmiszeripari termékekért, fűtésért megállapított összegeket, s ugyancsak nem változik meg a lakbér, a gyerek­segély, nem érinti a javadalmazás-nö­velés a bölcsődei és napközikben fize­tett díjszabásokat, az ösztöndíjakat. A tanügyben például az óvónők ja­vadalmazása az eddigi 1825—3050 lej határértékekről 1920—3200 lejre emel­kedik, tanítóknál 1880—3350 lejről 1980—3520 lejre, egyetemi végzettség­gel rendelkező líceumi tanároknál 2310—4230 lejről 2425—4140 lejre, fő­orvosoknál a 3050—5590 lejről 3200— 5870 lejre, szakorvosoknál 2670—4450 lejről 2800 — 4670 lejre, gyógyszeré­szeknél, biológusoknál, vegyészeknél és más hasonló szakmáknál 2380— 3200 lejről 2500- 3360 lejre, egészség­­ügyi líceummal rendelkező egészség­­ügyi nővéreknél, laboránsoknál 1825— 2310 lejről 1920—2425 lejre, színművé­szeknél, szólóénekeseknél 2180—5590 lejről 2290—5870 lejre, felsőfokú vég­zettséggel rendelkező edzőknél 1940— 4020 lejről 2040—4230 lejre... Nyilván, a javadalmazás-emelés an­nak arányában történik, hogy az ille­tőnek milyen végzettsége, milyen ja­vadalmazási besorolása van az eme­léskor. Ugyanígy járnak el az ugyan­annál az egységnél megszakítás nélkül eltöltött időszakért számított pótlék­nál is. Például egy első fokozattal rendel­­­­kező, a tanügyben 30 éve dolgozó, 27- es javadalmazási kategóriába besorolt tanító eddigi javadalmazása 3350 lej volt. Július elsejétől ez 3520 lejre e­­melkedi­k, s ehhez hozzájön még a 7 százalékos tanügyi „régiség-pótlék“ — 246 lej. Első javadalmazási szintű, 29-es ja­­­­vadalmazási osztályba besorolt, ugyan­abban az egységben több mint 20 évet töltött orvos javadalmazása az eddigi 3670 lejről 3850 lejre nő, a régiség­­pótlék pedig a 10 százalékról — 367 lej — 15 százalékra — 578 lej. Két kimagasló zenei esemény A kolozsvári zeneművészeti főiskola a napokban tartotta utolsó nevelő kon­certjét. Benkő András egyetemi elő­adótanár rövid ismertetője után a bé­csi klasszicizmus legjellemzőbb műfa­jait mutatták be a konzervatórium diákjai Barbu Casiu és Bodor Tibor előadótanárok vezényletével. Ezen a koncerten a klasszikus stílus kissé azonosult a „nehéz zene“ fogal­mával, egy olyan közönség számára, a­­mely nemrég még bizakodva ismerke­dett a „vonzó“ hangszerekkel és szuggesztíven változatos zenei részle­­­tekkel. ★ Ritka zenei élményben volt része an­nak a csekély számú hallgatóság­nak, amely a minap részt vett Ver­m­­esy András zongoraestjén. A kolozs­vári zeneművészeti főiskola elsőéves hallgatója (Nina Pániévá tanítványa) nemcsak ígéretes tehetség, hanem im­már határozottan körvonalazott mű­vészi egyéniség is. Gazdag műsoraján­déka több stíluskorszakot ölelt fel Bachtól Beethovenen, Chopinen keresz­tül Rachmanyinovig, Ravelig, Lisztig terjedően, majd a közönség előadás­hoz méltó lelkesedése folytán vissza­kanyarodott a bachi polifónia klasszi­kus harmóniájához. Technikai és művészi kiforrottságá­val, szuggesztív erejével játéka való­sággal lenyűgözött. TÖRÖK Viola zenetanár MEGÉNEKLÜNK, ROMÁNIA t­izenhetedszer Bálványoson Vasárnap szeszélyes, derülő-boruló időben tartottuk meg megyénk legran­gosabb népművészeti seregszemléjét, A népdal, a népi tánc és a népviselet ha­gyományos fesztiválját. Az időjárás el­lenére is színpompás, szemet és szívet gyönyörködtető volt az ősi várral átel­­lenben lévő természetes amfiteátrum látványa, a román és magyar népvise­letek gyönyörű forgataga. A tizenhetedik seregszemlét a bár­skán­yi és felsőrafa­ i­ ii dalosok, a sepsi­­zentya bodzafordulói szavalóinak w^­Zr&’s­ irodalmi műso­ra vezette be, méltó köszöntéseként az idei év két kimagasló eseményének, a felszabadulás ünnepének és a párt XIII. kongresszusának. A dalok és a mélyről fakadó verssorok a hazát és a pártot, a haza legszeretettebb fiát, Nicolae Ceaușescu elvtársat köszön­tötték, hangot adva nagy korunk ma­gasztos eszményeinek. Hét megye dalosai és táncosai kö­vetkeztek ezután, valóságos kavalkád­­ját mutatva be a hazai tájak, a test­vériségben élő és alkotó emberek gyö­­györű, tiszta forrásból fakadó népmű­vészetének. Az Olt megyei Slatina né­pi együttese­­ odró virtuozitásával tűnt ki, a sepsiszentgyörgyi gépgyár táncaik monumentalitásával. A Brassó megyei Recea művelődési otthonának tánco­sait eredetiségük tette rendkívül ro­konszenveseteké, hogy aztán a kézdi­vásárhelyi Mechanikai Vállalat tánco­sai ragadtassák vastapsra a seregszem­le közönségét. Maros megye fiatal együttessel je­lentkezett, a maros­vásárhelyi Kisipari Szövetkezetek Szövetségének táncosai és szólistái mégis lázba hozták a né­zőket, hogy aztán a sepsiszentgyörgyi Vadrózsák művészegyüttes professzio­nista szintű teljesítménye forrósítsa tovább a hangulatot. Régi ismerőseink, a felsőrákosi asszonyok következtek, s a közönség együtt énekelte velük gyö­nyörű dalaikat, hogy aztán a sepsi­szentgyörgyi lánymotorgyár villamostermék- és vil­láncosai vívják ki a megérdemelt tapsot. A szomszédos Hargita megyét elsőkként a gyimeskö­zéploki csángók képviselték, akik nem csak eredeti népviseletükkel, de zené­jük és táncaik, hangszereik eredetisé­gével is megérdemelték a jelenlévők megkülönböztetett érdeklődését. Újra vendégek aztán, a vráncsai Vidra és Viișoara dalosai és táncosai, majd a harkányi dalosok és Bölön tán­cosai. Utóbbiaknak külön örvendtünk, tudván, hogy „fiatal“ vállalkozásról van szó. A csíkmenasági együttes a televízió­ból is ismerősünk volt, bemutatott mű­soruk óriási tetszést aratott. sői Ezután, a fináléig megyénk együtt e­vették birtokukba a színpadot, a híres kézdipolyári népi együttes, a csumerniki és szitabodzai táncosok, nemzedékeket felvonultató, sodró tán­cukkal, a bodzafordulói művelődési ház sok sikert aratott együttese, a csernátoni táncosok — örvendetes be­mutatkozásként —, majd a sepsiszent­györgyi Fa—Fém szövetkezet, a muni­­cípiumi művelődési ház, a kézdivásár­­helyi ruhagyár virtuóz táncosai, dalos kedvű fiataljai. A fesztivál népes közönsége, a sze­szélyes időjárás ellenére is hatalmas érdeklődéssel követte a színpompás, rendkívül gazdag műsort. A tizenhetedik bálványosi fesztivál méltó volt a hagyományokhoz. Gyimesközéploki csángó népi együttes felvonulása A Szakszervezetek Kovászna Megyei Szövetségének Vadrózsák együttese (GERGELY Béla felvételei) (vargyasi) TISZTELT OLVASÓNK .1... - VÁLASZT KAPTUNK Gödri Zoltán, sepsiszentgyörgyi ol­vasónk azzal a panasszal fordult la­punkhoz, hogy kérdeznénk meg a pos­tát, miért kapja néha hiányosan a cí­mére küldött sajtótermékeket. Megkeresésünkre a megyei posta­­igazgatóság a következőket közölte: „A TISZTELT SZERKESZTésüa I Bodor András Kolozsvár-Napocáról küldte azt a levelet, amelyben a leg­­elismerőbben nyilatkozott Kovászna városról, az Őzike szálló személyzeté­ről, valamint a gyógyulását elősegítő egészségügyi személyzetről. „Végül pedig, hadd tegyek egy sze­rény megjegyzést. Tudom, hogy sok véndiák találkozó APRÓSÁG? Puskás Viktor kovásznál olvasónk ar­ra figyelt fel, hogy városa néhány üz­letének kirakatában egyre több ma­gánjellegű bejelentés kerül, „hogy ide, vagy oda mentem, gyűlésben vagyok, betegség miatt zárva stb. stb„ s mind­ez­ szörnyű helyesírási hibákkal tarkít­ A PANASZT RÖGTÖN KÉRIK panaszosnak nem tudunk kielégítő vá­laszt adni, mert a kivizsgálást lehetet­len megejteni, mivel nem ismerjük a feladványok utalványszámát, sem fel­adási vagy érkezési dátumát. Azt java­solhatjuk, hogy amennyiben a jövőben is előfordulna hasonló eset, úgy az á­­ verés napján reklamáljon.“­­­ ­HÁROM ÉVE... ember jön ide az ország távoli részei­ből, de külföldről is. Szeretteinek min­denki küld képeslapot, ám a válasz­ték nagyon szegény; alig van kétféle. (Talán megyeszinten is meg lehetne ol­d lani valamilyen módon, esetleg a kis­­pari szövetkezet fotórészlege vállal­­tatná magára ezt a munkát.“ va. Nagyon rossz véleményt vonhatnak le rólunk ezek miatt az »apróságok« miatt az átutazó vendégek, ezért kel­lene az egységfelelősöknek és a keres­kedelmi szerveknek egyszer s minden­korra véget vetniük az ilyen kirakat­­csúfításnak.“ Szerkeszti: GALIGER József fekszik a baróti Kossuth Lajos utcában a fényképen látható betoncső — írja egyik baróti olvasónk —, amelynek az lett volna a rendeltetése, hogy esőzések alkalmával levezesse az út sáncában felgyűlt vizet, amit így az ott lakók házainak pincéi »­isznak­« meg. Az utca másképpen is nagyon sáros esőzések idején, mert nincs kikövezve s járdája sincs. Amikor a betoncsövet megláttuk, már örvendeni kezdtünk, hogy lesz valami, hát ezt három éve várjuk.. „Meghitt találkozóra került sor Barátoson — írja Juhos Adél tanárnő. — Az ezelőtt tizenöt évvel végzett, akkori VIII.-os tanulók jöttek össze. Ti­zenkilencen jelentünk meg a húszból. Elmondták, hogy, bár különböző helye­ken folytatták tanulmányaikat, valamennyien a megyébe tértek vissza. őz’ömmel állapították meg azt is, hogy a későbbi generáció is igyekszik öregbíteni az iskola hírnevét, és éppen ennek ösztönzésére 500 lejes aján­dékból álló alapítványt hoztak létre, amelyet minden évben az a VIII.-os tanuló kap meg, akit a társai a legnépszerűbbnek, legtevékenyebbnek, se­gítőkésznek tartanak, aki a pionír- és iskolai tevékenységben a legjobb ered­ményeket­­ érte eL“­­ KÖSZÖNŐ SOROK ÉS EGY JAVASLAT ­ ? .. .LEVELÉT MEGKAPTUK JOGI SZOLGÁLAT B. M„ Báróz A bíráskodási bizottságokról szóló 59/1968. sz. törvény 19. szakasza a) pontja értelmében az olyan természetű testi sértések esetében, amelyek nem okoznak testi vagy egészségbeli káro­sodást, a panaszt a néptanács melletti bíráskodási bizottsághoz lehet benyúj­tani, amely az ilyen természetű ügyek­ben eljárni illetékes. Több olvasónk érdeklődésére Az elemi iskola első osztályába szep­tember 1-től kell beiratkozni. Ehhez be kell nyújtani a születési bizonyít­ványt (eredetiben és másolatban), va­lamint az óvodában (napközi otthon­ban) eszközölt egészségügyi vizsgálatok alapján kiállított orvosi bizonylatot, a­­mely igazolja azt, hogy a beiratkozó gyermek alkalmas iskolai oktatásra. Ezt a bizonylatot az illetékes intéz­mény (óvoda vagy napközi otthon) ve­zetősége adja ki. M. M. Kézdivásárhely A 13/1968. sz. törvény 8. szakasza szerint a saját műhellyel rendelkező, illetve iparengedély alapján tevékeny­séget kifejtő kisiparosok kötelező mó­don biztosítva vannak a kisipari ter­melőszövetkezetek társadal­omb­i­zt­osít­á­­­sában és a megadózott jövedelmük ará­nyában társadalombiztosítási hozzájá­rulási díjat fizetnek. Ugyanezen ren­delkezés érvényes az iparengedéllyel működő nyugdíjasok esetében is mind­addig, amíg jövedelemadót fizetnek, s a Minisztertanács 1982. sz. határozata főtitkársága 3016­ szerint, az ipar gyakorlásából eredő, adóköteles jöve­delem 15 százalékos hányadával egyen­lő hozzájárulást, hónapokra kiszámít­va kell a kisipari termelőszövetkezetek számlájára befizetni. Dr. CSEJTEY Zoltán 2-3.

Next