Megyei Tükör, 1988. június (21. évfolyam, 5079-5104. szám)
1988-06-01 / 5079. szám
Nicolae Ceauşescu elvtárs üzenete június 1. alkalmából a pioníroknak, a haza sólymainak, az ország összes gyermekének, az egész ifjúságnak (folytatás az első oldalról) cégesen humanista politika keretében országunk mindent nygítsz a jövőbe is hogy biztosítsa az alapvető emberi jogokat — tehát az ország jövőjét jelentő itt meg alapvető jogait is: a munkához, oktatáshoz, neveléshez és kultúrához, a méltó és boldog élethez, a békéhez való jogot. Az emberiség fejlődésének komplex szakaszában éltek és nevelkedtek, amikor a világon sok a népek jelenére és jövőjére kiható, magas a földi élet létét veszélyeztető súlyos politikai, gazdasági és társadalmi probléma. A világ sok országában a gyermekek milliói éheznek és halnak éhen, betegségek, nyomor és szegénység tizedeli őket, nincs lehetőségük a tanuláshoz, nem élvezhetik a tudomány és a kultúra fényét, az emberi civilizáció jótéteményeit. Különböző országokban a fiatalok millió és millió munkanélküliek, hiábavalóan keresnek munkahelyet, nincs fedél a fejük fölött, és semmi kilátásuk arra, hogy viszik valamire az életben. A Nemzetközi Gyermeknap alkalmából kifejezzük reményünket, hogy a világ összes államai és kormányai nagyobb figyelmet fognak fordítani az ifjúság és a gyermekek életére és problémáira, arra fognak törekedni, hogy valóban biztosítsák a fiatal generációknak szükséges alapvető jogokat olyképpen, hogy mindegyik gyermek, mindegyik fiatal megvalósulva lássa törekvéseit: teljes szabadságban fejlődjön és érvényesüljön, akadálytalanul részesüljön a modern civilizáció vívmányaiban, egy igazságosabb és jobb világban, a béke és az egész emberiség haladása világában éljen. Nincs nemesebb kötelezettségük mindazoknak, akik szeretik az életet, szeretik a gyermekeket - az emberiség jövőjét, mint hogy szilárdan vállalják, mindent megtesznek a béke szavatolásáért, a leszerelésért, a népek szabad és boldog életének biztosításáért! Azért, hogy ti, a haza fiataljai és gyermekei valóra válthassátok merész terveiteket, haladásra irányuló vágyaitokat, hogy egész népünk minden erejét a gazdasági és társadalmi fejlesztést, az általános civilizációs és jóléti színvonal emelését célzó programok végrehajtására fordíthassa, pártunk és államunk, akárcsak eddig, továbbra is aktív nemzetközi politikát fog folytatni a nemzetek közötti békéért, együttműködésért és egyetértésért, a leszerelésért, elsősorban a nukleáris leszerelésért, hogy a világ népeinek, gyermekeinek ne kelljen a pusztító háborútól félnie, amely megsemmisítheti az egész életet a Földön. Romániának elhatározása mindent megtenni a leszerelési politikáért, az erőszaknak és az erőszakos fenyegetésnek a nemzetközi életből való kizárásáért, az összes államközi vitás kérdés tárgyalások útján történő békés rendezéséért, állandóan küzdeni az összes erők, az összes népek széles körű összefogásáért a béke és az együttműködés légkörének tartós megteremtéséért folyó harcban, hogy minden nemzet és elsősorban az ifjúság szabadon, saját akaratának megfelelően, külső beavatkozás nélkül alakítsa sorsát. A Nemzetközi Gyermeknap alkalmából kívánok nektek, kedves barátaim, pionírok, haza sólymai, fiatalok sok sikert, örömet és elégtételt az életben, munkában, tanulásban, kívánok boldog gyermekkort hazánk összes gyermekének. Ugyanakkor kívánom szüleiteknek, tanáraitoknak, nevelőiteknek, hogy egyre nagyobb eredményeik legyenek a haza előrehaladásának és felvirágoztatásának szentelt egész munkásságukban. Jó egészséget és boldogságot! KÖRNYEZETÜNK !átjuk azt a táncot Ferenczi Csaba agrármérnök, az állami gazdaságok Széphegy melletti hatos farmjának vezetője, a viszonylag nagy területre épített istállók között a tágas úton jött elő — az ötvenes évek elején a háromszéki lótenyészet központja volt itt, ezért ez a tágasság —, a mérnök amúgy is magas, arányos izomzatú testét még néhány ujjnyival megemeli a széles karimájú és magas tetejű gyékénykalap. Legelőször ez tűnik föl, az, hogy járása egyenes, szerény méltóságot hordozó. Nem firtatom az okát, ezer és egy lehet az eredője az ilyesminek, és mégis, mikor beszélgetésünk későbbi fordulójánál ,,beugrik“ eme szálegyenesség egyik oka, szívesen hallgatom: — A Cluj-Napoca táncháza majdnem egészen itt van. Pataki István, Páll Antal, Voith Tihamér. Ki a Gépeket és Gépkocsialkatrészeket Gyártó Vállalatnál, ki a Villamos Berendezéseket és Villanymotorokat Gyártó Vállalatnál dolgozik, mérnökként, s van, aki a megyei postánál. Ide ülepedésükben, nyilván, az is ludas, hogy a nyolcvanas évek elején az új gyárak százszámra vonzották a szakembereket. S az, hogy állattenyésztési farmról beszélgetünk, s mégis gyárakat emlegetünk, nem is túl nagy kitérő: iparszerűvé vált féligmeddig ez is. . A farmmal szembeni egykori vizenyős, lecsapolt lapos terület s a fölötte lévő domboldal neve: Kertbehágó. Az ember amint végignéz a hatalmas területen, újra értelmét érzi az egykori névnek, amerre a szem ellát, szakaszokra bontva, kerítéssel körbekerítve, hét-nyolc hektáros parcellákra osztva a legelő és kaszáló. Kerítés tehát mindenfelé, a 11-es országút mellett a Csobot-patakától a Nádas-patakáig szalad a cserefasasos léckerítés. Tx Ljvaim embereivel találkoztam az Olt völgyében, mii a Dél-Hargita legelőire szállították a növendék állatokat, összszaladtunk aztán az erdőn is, legelőszakaszosítás közben. Me ivola az itthon maradt állomány? 137. A2 összállomány 1426, ebből kétszáztizennégy növendék Sz akmanOSrZ' ker,ult- Fiatal állatok, még nem fedeztetnivalók. fi ketsz.afi harminckét bika alá való növendéket küldtü — Hogy érkeztem haza■ megnéztem, hogy érzik magukat. — Szerencsére, jól. Szép fű van, mióta feltelepedtek, nem volt fagy és nem lett hó. — S az itthoniak? — Három, egyenként kétszáz-kétszáz tehénből álló csorda legel a Kertbehágóban s a Cseres-pataka mellett. — Milyen fajokból áll az állomány? — Románfarka és harmadik generációs Holstein keverék. — A tejhozam? Növekvő tendenciájú, de még nem a tervezett. Tehenenként hét liter körüli. A szeszgyárban javítanak, s emiatt nem kaptuk meg a szükséges moslékot. A Holstein erősen reagál erre. Aztán a gyepterületekkel is baj van. Nagyon sok parcellát ki kellett forgatnunk, silókukoricát, árpát vetettünk bele. Az árpát vedőnoveliként, a fű fölé. — Tele az udvar borjúketreccel... — Hatvan fásborjút várunk még egy hónapon belül. A takarmányt is önök termelik meg a másfél ezres állomány számára? — Ezerötven hektáron gazdálkodik itt a hármas számú nö-ösvénytermesztési farm. Ebből több mint nyolcszáz hektár szántó. — Az istállók egy részét „szétverték“... — Öt tehénistállót modernizáltunk. Két-három év végy nyolcmillió lejt költünk a farm korszv^lfuás^ére. A mudufajmlás ütemét és módját a termelési ciklusl[J^?J$ :ell hónap alatt egy istállót rakunk rendbe, J álhtok^T^ fejéről lejönnek, mindeniknek készen kell lennie. — Miben áll ez a modernizálás? — Gépesítjük az etetést, a trágyakihordót, a fejest. — Összesen hány istálló korszerűsítését tell elvégezniük? — Tizenháromét. És nemcsak a belsejüket, hanem a tetőszerkezetet is. Építünk egy ríz silóplaccot is. — És a legelőkre eszközölt beruházás ahol áll? — A szakaszosításról már beszéltünk, száznyolc hektárról van szó. Ezenkívül felújítjuk és kibővítjük a vízellátást. Kitakarítjuk és bővítjük a gyűjtőmedencét a Cobot-patakában. Innét egy harmincezer literes tartályba szivarozzuk fel a vizet a Kertbehágóra. A tervek szerint, nemcsak irtásra, öntözésre is használjuk majd. .. A szakaszosítást villanypásztorral egészítik ki. Ez azt jelenti, hogy a tehenek fejestől fejesig egy híden vannaak, illetve egy parcellán. Nem taposnak összevissza Winent. Az itatást, a fejest is a legeltetési helyen végezzük el. /Az aztán nem utalják el a legelőket, a delelőhelyeken nem dagasják fáná a talajt. Ilyen több nem lesz a megyében. — A törzsállomány kialakítása hogyan tizenik. — Háromszázhúsz tenyészborjút tartottak vissza, kiválogattuk az értékes bikaborjakat. A mesterséges egtermékenyítéshez egyébként az ondót az erre szakosított inte fénytől kapjuk. A Széphegy melletti hatos farm belterület többszörös nyárfasor szaladja körbe, északkelet felől gyümölcstó1, 51 szelet. Eredeti rendeltetéséből adódóan, az istánk közötti lefuttatók miatt, tágas belső terek láthatók. Egyy emlékszem elutalt, széttaposott terület volt itt Most jul bevetve, parkszerűen ápolt ez a hely. Ferenczi Csaba nyovankettőtől került ide, nyolcvannégytől farmfőnök, s azokat a’ egykori tancházi táncokat abbahagyatták bár mindenféle kemények, munkahely, a múló idő, de úgy érzem én maradt zs kit valami itt belőle: nemcsak testtartása egyenes, járása együletes ritmusú, az általa vezetett gazdaság is efféle formákat vitat, s ezt kívüliteiül észrevenni rajta. SYLVESTER Lajos A feljavított legelőkön van mit harapjanak az állami gazdaság teheneinek megyei újkor Nicolae népünk Jobb Ceauşescu elvtárs expozéja egész akcióprogramja szervezéssel a költségek csökkentéséért A Târgu Secuiesc-i Villamos Termékeket Gyártó Vállalat szakemberei minden tevékenységi területen arra törekednek, hogy a termelési költségeket leszorítsák. Ennek egyik természetes útja a termékek újratervezése, jobb műszaki jellemzőkkel rendelkező, de kevesebb színesfémet magukba foglaló termékek kidolgozása és gyártásbavétele. De van egy másik, a kiegészítő anyagokkal, a nem közvetlenül termelő munka ésszerűsítésével foglalkozó törekvés is. Áttervezték például a csomagolási technológiát. A belföldi értékesítésre kerülő termékek szállításához ládákat terveztek, melyek majd körforgásban, ingajáratként közlekednek a megrendelő és a gyártó vállalat között, egyrészt csökkentve a költségeket, hiszen a csomagolóanyag nem egyszeri felhasználásra készül, másrészt pedig kiiktatva a nehezen beszerezhető papír használatát. Több termékcsoportnál kisgépesítési, automatizálási kérdéseket oldottak meg, a nagy volumenű kézi munkát igénylő műveleteknél igyekeznek kiküszöbölni azt. Általánossá teszik a forgókefés sorjázást a porcelán alkatrészeknél, ami a munkatermelékenység jelentős növekedését jelenti. A préseket felszerelik a házigépgyártásban elkészített berendezésekkel, melyek a munkafolyamat közben lehulló anyagot visszajuttatják a présbe, gyakorlatilag kiküszöbölődik az anyagveszteség. A berendezést kipróbálták, a házigépgyártó műhely folyamatosan szereli fel az összes préseket, tíz darab jelenleg is kivitelezés alatt áll. A munkaszervezés tökéletesítésére és a termelés korszerűsítésére kidolgozott program erre az évre egyébként 103 intézkedés megvalósítását tűzi ki célul, ezek tervezett hatékonysága 20 millió lej, a tervezett költségcsökkentés 3,5 millió lej. (pályános) A határidők betartásával (folytatás az első oldalról) rés víztartályt, valamint 5,6 kilométer hosszú elosztó vezetéket is használatba vesznek. A vezetékek bekötése már jó ideje folyik, a hónap végére a teljes komplexum átadására sor kerülhet. A szintén a hónap végéig átadásra kerülő derítőállomás kapacitása másodpercenként 230 liter. A vízgyűjtő hálózatot is 1,8 kilométerrel növelik. Az új létesítménynek köszönhetően jelentős mértékben csökken a környezetszennyezés, s a derítés során elvont nagy szervesanyag-tartalmú üledéket az évi 550 tonna egyezményes fűtőanyagnak megfelelő teljesítményű biogáztelep táplálására használják majd fel. E biogázmennyiség pedig évi 113 KW óra villanyáram előállítását teszi lehetővé. Rendkívül jelentős a géppark korszerűsítésére fordított összeg is. A 20 millió lejből a legjelentősebb tételeket az épülő oxigéngyár berendezései, valamint a teher- és közszállítás korszerűsítése alkotják. Mindkét vonatkozásban jól állnak. Egészében azonban az előirányzatot nem sikerül teljesíteni. A második félévben e téren is tovább fokozzák erőfeszítéseiket. A legkedvezőbb helyzet a lakásépítések terén alakult ki. Itt a tervet tetemesen túlszárnyalták. Idén összesen 903 lakrészt kell átadniuk a lakóknak. Ebből az első félévre 402 lakrész esik. A munkálatok jó ütemben folynak, minden lehetőség megvan rá, hogy a félév végéig ezt az összesített előirányzatot is megvalósítsák. Május első felében 46 lakrészt adtak át, s az azóta felépült lakrészek átadására június első felében kerül sor majd. A félévi terv teljesítéséért foganatosított intézkedésekkel párhuzamosan azonban máris beindult a jövő évi terv teljesítésének előkészítése. Jövőben ugyanis megkezdődik az új városközpont építése. Ez a feladat minden eddiginél nagyobb próbatételt jelent majd, hisz az új építkezések következtében gyakorlatilag az egész város átalakul. Máris megkezdődtek a kisajátítások, gyors ütemben folytatódik a műszaki, illetve pénzügyi feltételek megteremtése. S ez természetes is, hisz a korábbi évek példája bizonyította, hogy a beruházások nem megfelelő előkészítése a későbbiekben súlyos lemaradásokat okozhat. Ez azonban egy olyan nagymérvű és jelentős beruházás esetében, amilyen a városközpont kialakítása, megengedhetetlen lenne. A vállalat ezt a feladatot is a korábbi évek legjelentősebb megvalósításaihoz méltóan akarja végrehajtani. AZ 1988-AS GAZDAG HOZAMOKÉRT Répaegyelés, takarmánybetakarítás A sorozatos esőzések miatt az arcusi gazdaság is mindkét idénymunkálat terén lépéshátrányba jutott, mintegy tíz napi késéssel számol Tankó Elek, a téesz főmérnöke. A hetvenöt hektárnyi répaföldön (ebből ötven hektár cukorrépa, a többi takarmánynak való) a növényápolás éppen most jutott el a végleges növényállományt beállító szakaszba. A minőségi elbírálás minden egyes dűlő esetében, egyelőre, a táblák növénysűrűségének kedvező alakulásáról ad számot. Mind a Kerektó, Rét, Csipány, mind a Hosszú dűóin szépen, egyenletesen sorol a répa. Különösen ott, ahol a répamag a tavaszutói hóhullás előtt került a földre, szép termésre van kilátás. Legalábbis ezt ígéri május utolsó napjainak határképe. Remélhetőleg a továbbiakon is, amennyiben valamilyen kártevő természeti csapás a későbbiekben nem von le a befektetett emberi hozzáárulás értékéből, ez a termelőszövet kelet ismét a megye élenjáró répa termeltői között foglal majd Ami kutatószínben tüntettőt ep maaiá szervezést, és a tagság hozzáállását, az az egyöntetű szerződéses munkavállalás. Mintegy kétszázan osztoznak az ötven hektár cukorrépa és a huszonöt hektár takarmányrépa mívelésén, átlagban harminc-negyven álnyi, illetve a takarmányrépa-földesen huszárnyi területen. Nem volt szükség különösebb szervezésre, önkéntes jelentkezéssel fedezték le az égési répaföld művelését, betakarítását, s most a földszikkadás függvényében kerül sor az egyelésre. S ugyanerre a felszikkadásra vár a hatvanhektárnyi akarmányrozs, a nyolcvan hektár vetett fű, tizenegy hektár here, tovább a 164 hektár kaszáló termésének eltakarítása. A mezőgépészeti részleges Para Zoltán és Kató Sándor már apokkal ezelőtt elvégezte a silózó limbájon az utolsó ellenőrzést, s a hínyótalpas tömörítő traktor is készenléten áll. Amint lehet, azonnal hozzá átnak a rozs meg az évelő füvek beakarításához. Nagy kiterjedésű terüléni silótakarmánynak való vár begyéjtésre, s mindenütt kiadós termésretű kilátás, számítások szerint tizenöt tonnányi zöldtömeget takaríthatnak ki hektárjáról. Amit csak lehet, gépi évvel oldanak meg, kivételt csupán az árokmartok és a patakpartok füve épez, amely a kaszásokra vár. ARADI Endre Napfényes gyermekkor pártunk atyai gondoskodása alatt PÁRUINK ÉS ÁLLAMUNK HAZÁNK GYERMEKEIT, IFJÚ NEMZEDÉKET A LEGMELEGEBB SZERETETTEL ÉS SZÜLŐI GONDOSKODÁSSAL ÖVEZI, MINDENT MEGTESZ, HOGY OPTIMÁLIS ÉLETKÖRÜLMÉNYEKET, KORLÁTLAN LEHETŐSÉGEKET BIZTOSÍTSON A TUDOMÁNY ** A műveltség legmagasabb csúcsaira jutásukhoz, merész ESZMÉNYEIK ÉS ÁLMAIK VALÓRA VÁLTÁSÁHOZ, AHHOZ, HOGY ZAVARTALANUL MEGNYILATKOZHASSANAK A TÁRSADALMI ÉLET MINDEN TERÜLETÉN, AZ ORSZÁG TÁRSADALMI-POLITIKAI ÉLETÉBEN. NICOLAE CEAUŞESCU .. ^\a" június 1-én mindannyiunk gondolatai az ország fiatal generációja, a juru letéteményesei, a gyermekek felé szállnak, legmelegebb szeretetünkkel vesszük körül őket és az irántuk, emberré nevelésük iránt érzett legnagyobb felelősségérzettel. Minden, amit ma, s a tegnap megvalósítottunk, értük, a jövő nemzedékéért tettük, tesszük, összeállításunkban néhány sokatmondó számadatot sorakoztatunk fel, amelyek beszédesen bizonyítják pártunk és államunk, személyesen NICOLAE CEAUŞESCU elvtárs és ELENA CEAUŞESCU elvtársnő gondoskodását a fiatal nemzedékről. AZ ÁLLAM ANYAGI TÁMOGATÁSA ■ Az utóbbi években 25 százalékkal nőtt az ezen a téren hozott intézkedések nyomán a gyerekes családoknak nyújtott anyagi segély értéke, jelenleg 4,6 millió gyerek részesül állami segélyben. ■ 3,7 milliárd lejt tesz ki évente a sokgyerekes anyáknak folyósított segély. ■ Jelenleg 777 000 anya részesül háromnál több gyerek neveléséért járó állami segélyben. A GYERMEKEK EGÉSZSÉGVÉDELME ■ A megszülető gyermekek 99 százaléka korszerűen felszerelt kórházban látja meg a napvilágot. H Az egészségvédelmi intézményekben a gyermekosztályokon 33 294 ágy áll a kis betegek rendelkezéseibe. Ez közel 82 000 gyereket gondoznak napköziben, körülbelül 13 600-as bölcsödében. H 7000 gyermekgyógyász-szakorvos, körülbelül 21 000 gyermekgyógyászatban szakosított egészségügyi középkáder és 3800 védőnővér tevékenykedik a gyermekek egészségvédelmében. SZÉLESRE TÁRT ABLAKOK A VILÁGRA ■ Országunk iskolásainak száma 5 millió, több mint háromszor több, mint 1938—39-ben. B A 12 548 óvodában 836 225 gyerek kap nevelést az iskolába jutás előtt. E Több mint 3 millió gyerek látogatja az elemi és a gimnáziumi oktatás intézményeit, 1,2 millió a különböző szaklíceumok tanulóinak száma. H Ma 100 000-nél több osztályterem áll a gyermekek oktatásának szolgálatában, a felsőbb fokú oktatást 14 455 iskolai laboratórium szolgálja. A szocializmus éveiben épített oktatási intézmények 14 teljesen új, egyenként 100 000 lakosú városnak felelnek meg. AZ ELSŐ LÉPÉSEK A TUDOMÁNY ÉS A KORSZERŰ TECHNIKA FELÉ B Az 54 700 műszaki-alkotó szakkör tevékenységeit 1 250 000 pionír látogat ja. B 940 000 tanuló vesz részt a tantárgykörök tevékenységében. A Start a jövő felé és Műhely '2000 elnevezésű műszaki alkotó versenyeken közel 400 000 pionír vesz részt, s a legjobb munkákból évente országos kiállítást rendeznek, melyen díjakat, dicséreteket osztanak ki. A TEHETSÉG KIBONTAKOZTATÁSA A 77 500 művészi együttesben több mint 2 millió gyerek tevékenykedik. ES A 40 300 alkotókör — irodalmi, képzőművészeti, etnográfiai, filmművészeti — 850 000 kis művész munkáját irányítja. VIDÁM VAKÁCIÓK – A năvodari-i üdülőkomplexumban 12 000 gyerek élvezheti szériánként a nap, víz, homok nyújtotta örömöket, két nyári színház előadásait tekinthetik meg, klubok, játék- és sportpályák, jól gondozott napozó szolgálja szórakoztatásukat. B 11 tábor nyitja meg kapuit a hegyvidéken, melyekben több mint 9000 pionír és iskolás tölti vakációját. B Közel 31 000 óvodás és 400 000 pionír és iskolás vesz részt más jellegű táborok tevékenységében. Jegy a döntőre A nemzetközi gyermeknap égisze alatt tartották meg Crasnán a megye legjobb pionírjai számára a rádió-távbemérés és a távirdászat megyei versenyét. A legjobbaknak a következők bizonyultak: Távirdászok — egyéni: 1. Kölcze Ildikó (covasnai pionírház), 2. Szőcs Júlia (covasnai pionírház), 3. Roşu Valentin (a megyeközponti pionírház). Csapatverseny: 1. Covasna, 2. Tg. Secuiesc, 3. Sfântu Gheorghe. Rádió-távbemérés — egyéni, lá Nyitva van az Ha azt mondom: Gyermek , virág és pillangó, csengő kórusdal és még csengőbb üde scacagás társul énbennem e fogalomhoz. És gyermekrajzok, a szivárvány minden színében: fákkal, nagy, szabad mezőkkel, őzekkel, hatalmas, mosolygó Nappal, autókkal, élénkpiros cserepes házakkal, madarakkal és körtánccal: ,,Bújj, bújj, zöld ág, zöld levelecske, nyitva van az aranykapu..." Szíven üt a kép: aranykapu. Mit jelenthet a gyermekeink bimbózó, gyarapodó, szertesarjadzó fogalomvilágában. A jövőt, a boldogságot, a mindennapi örömöket, a keblére csalogató gyönyörű anyatermészetét...? Mindezt -külön-külön és mindezt együtt: aranykapu ... ! És mindenekfelett: a Békét. Mesét olvasok kisfiamnak, Mirkó királyfiról. Tündérszép Ilonáról, a vitéz vargáról, a Szent Anna-tó tündéreiről, tizedszer-századszor hallgatjuk meg lemezről Bambi ötcsaládjának csodálatos történetét, s tizedszer-századszor is átéli és átérzi a gyengébbek, de az igazságukban és jóságukban erőssé növekvők győzelmét, mesebeli, meséhez illő küzdelmüket a Jó, a Szép diadaláért. Talán minden gyermekben — az emberiség ősgénjeinek üzeneteként — ott él egy icipici hős, egy mákszem-Prométheusz, ki ösztönösen választja az igazság és a jóság útját ott; él, a mi dolgunk fölnevelni, naggyá tenni benne, hogy egész lényét kitöltse, s majdan ifjúként és felnőttként azonosulni tudjon vele. Azonosulni — teljesen, maradéktalanul. A jó játék, az okos szó, a fölszabadított képzelet és alkotókészség ily irányba igazítja őket. Megaminyi felnőtt hibánk és hiúságunk — hosszú lenne, tehát aár felsorolni őket — másféle, másmilyen magatartás-tartományok tereire. Maradjunk tehát a jóságnál, az igazságérzetnél, melynek példa-fölmutatása nem csak a szülő és a pedagógus, hanem az egész társadalom dolga. Egyéneiben, közösségeiben és összességében. A társadalom dolga és célja, hogy tiszta lelkű, a jó szándék húrjaira zendülő fiúkat-lányokat, majdani felnőtteket neveljen a mostani tiszta szemű, tiszta szívű gyermekeinkből. Egyenes embereket, meg nem alkuvókat, a társakért, a közösségért, a jó célokért mindig tettre kész egész embereket, akik a világ jövendő gondjait felelősen tudják hordozni majd vállaikon, s talán mai magunknál több jót tudnak majd cselekedni, több örömöt szerezni. Önmagukért és társaikért. Az egészért. Ez társadalmunk célja, s ezért a gondoskodás, mely gyermekeinket övezi. Nem csak ünnepnapjukon. Mindig. Hittel hiszem, hogy e ragyogó arcú, fénylő lelkű gyermekek számára nyitva van és nyitva lészen az aranykapu, s azon átlépve betöltik elhivatásukat: nagyszerű és igaz emberek lesznek. Mi pedig addig is vigyázzuk, hogy tárva-nyitva találtassanak e kapu szárnyai. MAGYARI Lajos nyok: 1. Zöld Erzsébet (Tg. Secuiesc-i pionírház), 2. Jákó Dóra, 3. Wagner Erika (mindketten a megyeközponti 4- es számú Általános Iskola); fiúk: 1. Kónya Győző (a megyeközponti pionírház), 2. Joós Ionut (Intorsura Buzăului-i pionírház), 3. Dénes Levente (a megyeközponti pionírház); csapatverseny: 1. a megyeközponti 4-es számú Általános Iskola II. csapata, 2. a megyeközponti pionírház, 3. a Tg. Secuiesc-i pionírház. A legjobb távirdászok a Technikai Fórumon (Novodarion), a rádió-távbemérősök pedig a Buzău megyei Poiana Piruluion képviselik megyénket a nyár folyamán, az országos döntőn. Rendezvények június 1. alkalmából Június 1., a nemzetközi gyermeknap tiszteletére a megye iskoláiban, óvodáiban és napközi otthonaiban, pionírok és haza sólymas házaiban, művelődési intézményekben, a gyermekotthonokban az elmúlt napokban számos politikai-nevelő rendezvényt tartottak. Az előadások, művészi műsorok, találkozók s a gyermekkönyvnapok alkalmával kidomborították azt a messzemenő figyelmet, amellyel pártunk és államunk, személyesen NICOLAE CEAUŞESCU elvtárs, a Román Kommunista Párt főtitkára, Románia Szocialista Köztársaság elnöke, valamint ELENA CEAUŞESCU elvtársnő, a kiváló politikus és világhírű tudós a gyermekek tanulási és életfeltétele szüntelen javításáról gondoskodik. Az óvodások, iskolások egyben kifejezték hálájukat, mélységes ragaszkodásukat, köszönetüket a gondoskodásért. Az idei gyermeknapi rendezvények tartalmasságát növelte, hogy azok megszervezésénél figyelembe vették Nicolae Ceauşescu elvtársnak az RKP KB április 29-i ülésén elhangzott expozéjába foglalt értékes útmutatásait, hogy a gyermekeket a haza szeretetére, szocialista társadalmunk megvalósításainak megbecsülésére, a munkára, felelős magatartásra, civilizált viselkedésre, a szocialista etika és méltányosság elveinek megfelelően kell nevelni. Az elmúlt napok rendezvényeiről már hírt adtunk lapunkban. Ezúttal azokról szólunk, amelyek ma, gyermekeink nagy ünnepén teszik széppé, emlékezetessé június elsejét. ■ Mi vagyunk az ország tavasza lesz a címe annak a nagyszabású előadásnak, amelyre 12 órakor, az időjárástól függően, a megyeközponti Szemerja negyedi nyári színházban vagy a Sportcsarnokban kerül sor. ■ Ma 10 órakor a megyeszékhelyi központi parkban ismét összegyűlnek a municípium általános iskoláinak pionírjai, óvodások, hogy sportversenyeken, ügyességi próbákon, aszfaltrajzoló versenyen mérjék össze ügyességüket, tudásukat. A Târgu Secuiesc-en a pionírok és óvodások ünnepi díszműsorát tegnap megtartották. Ma 11 órakor a Béke utcában vonzó és változatos sport- és művészeti versenyekre kerül sor. Részt vesznek a város óvodáinak, napközi otthonainak óvodásai, valamint az általános iskolák tanulói, pionírjai. ■ Covasnán a városi pionírtanács szervezésében 14 órakor a művelődési ház szabadtéri színpadán lépnek fel a város iskoláinak és óvódáinak legjobb gyermekegyüttesei, előadói. Műsoruk címe: Egy gyermekmosoly. 10 órakor a városi könyvtárban A gyermekek, a nemzet jövője címmel könyvkiállítás nyílik meg. Az összes óvodákban és napközi otthonokban 10 órai kezdettel gyermeknapi ünnepélyek lesznek. ■ Ünnepi rendezvényekre kerül sor ma a megye gyermekotthonaiban is, ahová tegnap a nőszervezet, a pionírszervezet, a Vöröskereszt szervezet tagjai látogattak el és értékes, szép ajándékokkal lepték meg a gyermekeket. Hálatelt szívvel Szünet van a megyeközponti 2-es számú Általános Iskolában. Felszabadult gyerekzsivaj tölti ki az iskola udvarát, előkerül a pöttyös, az ugrókötél avagy a gumiszalag, s máris kezdődik a játék, a nagyszünet nyújtotta kis szabad időben, hogy majd friss erővel térjenek vissza a diákok munkájukhoz, a tanuláshoz. Hisz a felhőtlen gyerekkorban ez a feladata minden egyenruhásnak, ezzel hálálja meg pártunk és kormányunk, személyesen a fiatalok legjobb barátjának, NICOLAE CEAUŞESCU elvtársnak gondoskodását, azokat a körülményeket, melyek számukra biztosítottak, hogy békében, boldogan, jó életkörülmények között élhetnek. — Kiváló gyermekeink vannak — mondja büszkén Incze Éva, az iskola igazgatónője —, dolgosak, szeretik a tanulást, igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy öregbítsék iskolánk hírnevét, tanulással róják le hálájukat a számukra biztosított kiváló életkörülményekért. Közben véget ért a szünet, megkezdődnek a tanórák, előkerülnek a füzetek, a könyvelő, s csend feszül az udvarra, az osztálytermekre. A pionírszobában, a kitüntetések és diplomák előtt négy nyolcadikos áll, ők a legjobbak közé tartoznak, az idén ők voltak, akik becsülettel védték iskolájuk hírnevét. örömmel ragadják meg az alkalmat, hogy kifejezzék hálájukat gondtalan gyermekkorukért, a kiváló tanulási feltételekért. — örvendek, hogy sikerült az országos biológia tantárgy versenyen lerónom hálámat a kiváló tanulási lehetőségekért. Egy kis szerencsével dobogós is lehettem volna, így csak dicséretben részesültem. (Popescu Ioana) — Bár nyolcadikos vagyok, mégis öröm számomra a gyereknap, hiszen ma a gondtalan és boldog gyerekkorunkat ünnepeljük, azt a gyerekkort, amelyet az Aranykorszakban élünk. Jó tanulással háláljuk ezt meg. (Vulpe Mihaela) — A Matematika-Fizika Líceumba készülök, a jövő tanévtől itthagyom az iskolámat, s elmondhatom, hogy kissé szorongva gondolok erre, mert kiváló tanulási lehetőségek voltak itt biztosítva, ugyanakkor azt is tudom, hogy a középiskolában is ilyenek lesznek, akárcsak az ország bármelyik oktatási intézetében. (Barbara Claudiu) — A barátommal együtt érzek én is, hisz nyolc esztendő után nehéz megválni az iskolától, attól a közösségtől, amelyik eddig is megtett mindent, hogy az életre neveljen, hogy méltó követői lehessünk elődeinknek, példaképeinknek. Legutóbb a fizika tantárgyversenyen jutottunk mindketten az országos döntőig, kitartó tanulással, hiszen számunkra ez a munka. (Condra Rázván). 2,-3.