Háromszék, 1999. június (11. évfolyam, 2660-2684. szám)
1999-06-01 / 2660. szám
Öcalan - per a szigeten Tegnap rendkívüli biztonsági intézkedések között kezdődött el a törökországi kurd felkelés vezetőjének, Abdullah Öcalannak a pere, amelyben halálbüntetés fenyegeti. Imrali szigetbörtönében a Kurd Munkáspárt (PKK) elnöke fölött az ankarai állambiztonsági bíróság ítélkezik. A vádirat szerint Törökország területi integritását veszélyeztette a kurd többségű Délkelet-Anatóliában működő fegyveres szervezet által folytatott harc, őt teszik felelőssé pártjának egész tevékenységéért, így — a vádirat szerint — 15 ezer, a biztonsági erőkhöz tartozó és polgári személy megöléséért is. Amennyiben halálra ítélik, a kivégzésről a parlamentnek kell döntenie. A testület 1984 óta függőben hagyta az összes halálos ítéletet, egyet sem hajtottak végre. Más lehet azonban a helyzet az első számú közellenségnek tekintett Öcalan esetében, amikor az április 18-án megválasztott új parlamentben a jobboldal azzal az ígérettel szerzett jelentős képviseletet, hogy könyörtelen harcot fog folytatni a kurd gerillamozgalom ellen — írja az AFP. Öcalan golyóálló üvegketrecben jelenik majd meg a szigetbörtönben rendezett per tárgyalásán. Törökország elfogadta, hogy külföldi „hallgatók” — nevezetesen diplomaták — legyenek jelen a tárgyaláson, de elutasította a „nemzetközi megfigyelő” státust számukra. Öcalan török ügyvédei több alkalommal panaszolták, hogy nem engedték őket négyszemközt találkozni védencükkel. Kérdés, hogy Öcalan a peren megerősíti-e a török sajtó által neki tulajdonított vallomásokat például arról, hogy mely országok támogatják mozgalmát. Ügyvédei szerint a 139 oldalas vádirattal szembeni védekezésre 110 oldalas kézírásos dokumentumot dolgozott ki a kurd vezető. Börtönéből megbékélésre szólított a törökökkel, és felajánlotta közvetítését, a török állam azonban terroristának minősíti, akivel nincs mit tárgyalni. Öcalan 1949-ben egy hatgyermekes parasztcsaládban született, az egyetemen kezdett el politizálni. 1972-ben hét hónapot börtönben töltött „kurdbarát” tevékenység miatt. 1978-ban alapította a PKK-t marxista-leninista programmal. Az 1980. szeptemberi katonai államcsíny előtt elmenekült Törökországból, és 1981-től száműzetésben élt Libanonban a Bekaa-völgyben, amely szíriai ellenőrzés alatt áll. Itt működött kiképzőtábora, amelyet 1992-ben Ankara nyomására zártak be. 1984. augusztus 5-én indította meg a fegyveres harcot Ankara ellen. A PKK támadta a török csapatokat és a vele együttműködni nem hajlandó kurd falvakat is. Tavaly októberben Öcalant Ankara nyomására utasították ki Szíriából, ezt követően Európában hiába próbált politikai menedékjogot szerezni. Négy hónappal később Kenyában fogta el a török titkosszolgálat. Egy másként gondolkodó Minap a híres orosz másként gondolkodóról, Vlagyimir Bukovszkijról láthattunk egy — nem akarunk túlozni, de egészen egyszerűen megdöbbentő—riportfilmet, melyben a szovjet Gulagot megjárt egykori szovjet polgárjogi harcos pályafutásáról és döbbenetes élményeiről vallott, dacosan, felkavaróan, vonzón és felejthetetlenül. Felmerülhet a kérdés, miért lett másként gondolkodó Bukovszkij? S a hozzá hasonlók miért vállalták az egyáltalán nem kockázatmentes szembenállást a világtörténelem egyik legembertelenebb diktatúrájával, amely (a szovjet totalitárius állam) megcsúfolva ama nemes és szent elveket, azt helyek nevében a bolsevik élcsapat az első világháború után, a háború romjain létrehozta — valóságos és brutális tökélyre emelte — az elnyomást. Nem lehet megrendülés nélkül hallgatni Bukovszkij pályafutását sem, nagyon hamar szembekerül a rendszerrel, amely azt hirdeti, hogy a legfőbb érték az ember, de mindazokat, akik eltérnek a párt egyébként sokszor változó nézőpontjától vagy irányvonalától, a világ egyhatodát elfoglaló szörnyállam börtöneibe és büntetőtáboraiba záratja vagy kényszerkezelteti pszichiátriai intézetekben. Ha egy-egy kitartó „deviánsának szerencséje van, túlélheti a lágereket, mint például Szolzsenyicin, a világhíres író, vagy Andrej Szinyavszkij, a hatvanas évek egyik perparódiájának szenvedő hőse, vagy Brodszkij, a munkakerülőként elítélt, későbbi Nobel-díjas költő. Őket a „bekeményedő” brezsnyevi diktatúrában több más társukkal együtt már nem ölik meg, egyszerűen kiutasítják a Szovjetunióból. Ezekben az esztendőkben már ragályként terjed az ellenállás!... Döbbenetes belegondolni, hogy életük kockáztatásával, szabadságukkal játszva, karrierjüket, életpályáikat derékba törve ezek az emberek merik vállalni a szembenállást a hatalommal, a retorziókat, és kimondják: „a király meztelen”, „valahol utat tévesztettünk”... Bukovszkij férfiasan foglalja össze kálváriáját: börtön, munkatábor, klinikai intézet, ahol pszichiátriai kényszerkezelésnek vetették volna alá, mint annyi sorstársát, ha nem lesz a klinikán egy bátor orvosnő, aki egészen egyszerűen személyes szabadságát is kockára téve nem adta be neki az előírt s a szellemi leépülését elősegítő és felgyorsító injekciókat. (Meghökkentő és tragikus adalék: ez az orvosnő most öregen és elhagyottan nyomorog Szentpéterváron, s azok segítik a világ minden részéből, akiken egyáltalán nem kockázatmentesen ő is segített a diktatúra és a téboly éveiben.) Bukovszkijt nyilván nem tudják megtörni, ezért kicserélik egy chilei „forradalmárral”, megbilincselve viszik Svájcba repülőn! A történet itt már-már tragikomikus és eszelős méreteket ölt: nem tudja, kivégzik-e, csak későn kattan be, hogy kiviszik az országból. Követeli, ha elhagyják a szovjet felségterületet, azonnal vegyék le róla a bilincset. A KGB-s tiszt telefonon kér utasítást, s végül leveszi, így jut ki a „szabad” világba, ahol azóta is az emberi jogok egyik kitartó harcosa, ismert tudós, akit (miért?, miért nem?) 1996- ban megint „feketelistára” tesznek, s nem engednek beutazni az álmaira rátarti, düledező birodalomba (!). Bogdán László OROSZ—KÍNAI KAPCSOLATOK Ivanov Pekingbe utazik Moszkva elszámította magát, amikor azt hitte, hoa a NATO szarvashibáját kihasználva, a szétbombázott belgrádi kínai nagykövetség romjaira építve, Brüsszel elleni orosz— kínai egységfrontot teremthet. Viktor Csernomirgyin orosz megbízott május elején azonnal Pekingbe sietett a szomorú incidens után, de üres kézzel tért vissza, azzal az egyetlen új javaslattal, hogy a koszovói békeerőkbe jó lenne bevonni a kínaiakat is. Kína ugyanis elég pragmatikus politikát folytat, s noha jó kapcsolatokra törekszik a szovjet utódállamokkal, fő gazdasági partnere nem Moszkva, hanem Washington marad: a kínai—amerikai kereskedelem eléri az évi 50 milliárd dollárt, a kínai—orosz pedig hétmilliárd dollár alatt van, bár Borisz Jelcin elnök 20 milliárdos forgalmat kívánt elérni — igaz, még a tavaly augusztusban kirobbant orosz gazdasági válságot megelőzően. Pedig Moszkva mindent meg kíván tenni azért, hogy hatalmas szomszédját magához édesgesse, s ezért a múltban oly sok gondot okozó határvitákat is sikerült lezárni mindkét fél megelégedésére. Jelcin Csiang Cö-min kínai államfővel is gyakorlattá tette a „nyakkendő nélküli”, nem hivatalos csúcstalálkozókat, a szovjet—orosz felderítés öreg rókája, Jevgenyij Primakov kormányfőként pedig tavaly decemberben — amikor még híre-hamva sem volt a Jugoszlávia elleni, Oroszország számára kijózanító NATO-csapásoknak — felvetette a Moszkva—Peking—Újdelhi stratégiai tengely elképzelését, amelyet immár a Moszkva— Szöul—Tokió gazdasági tengellyel is kiegészítenének. A balkáni válság kijózanítólag hatott Oroszország nagyhatalmi terveire, s Európa „elvesztése”, a FÁK biztonsági együttműködésének sorvadása nyomán Moszkva Ázsia felé fordult, szövetségeseket keresve a fullasztóan erősödő washingtoni egyeduralommal szemben. E célt szolgálja Igor Ivanov orosz külügyminiszter ma kezdődő háromnapos pekingi látogatása is, noha a hivatalos megfogalmazás szerint Jelcin idén esedékes, nem hivatalos kínai vizitjét készíti elő. A tavaly szeptemberben külügyminiszternek kinevezett Ivanov először tesz hivatalos látogatást Pekingben, s kínai kollégája még az idén viszonozza a látogatást. Tang Csiahszüannak ugyancsak ez lesz az első hivatalos útja Moszkvába. Ivanov tárgyalásainak napirendjén szerepel a koszovói válság megvitatása, s Moszkva nem titkolja, hogy szorosabbra szeretné fűzni a kétoldalú viszonyt más világpolitikai kérdések tekintetében is. Az orosz—kínai külügyminiszteri találkozó előtt Moszkva a katonai együttműködés és konzultációk erősítésére is tett próbálkozásokat az elmúlt hetekben. A balkáni helyzettel összefüggésben kezdeményezett ázsiai védelmi miniszteri találkozó azonban Kazahsztán álláspontja miatt meghiúsult, de Vlagyimir Kurojedov, az orosz haditengerészet főparancsnoka elég sikeres látogatást tett Kínában május utolsó napjaiban. Kurojedov admirális tárgyalásain megerősítették, hogy Moszkva és Peking azonos álláspontot képvisel a balkáni kérdésben, s az sem lebecsülendő, hogy Kína az orosz fegyverzet — köztük a harci gépek és hadihajók — változatlanul egyik legnagyobb vásárlója marad. Az orosz—kínai szövetség szorosabbra fűzéséhez azonban a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok minőségi felfejlesztésére is szükség lenne, de erre az elhúzódó orosz gazdasági válság nem sok lehetőséget teremt. A kétoldalú gazdasági együttműködés eredményei elég szerények, a fegyverkereskedelem, a nukleáris technológiák és az energiahordozók maradtak változatlanul annak tartópillérei — az év eleji orosz—kínai kormányfői tárgyalásokon olaj- és gázvezeték, továbbá két villamos erőmű építéséről is megállapodtak—, no meg a „batyuzók”, akik sokkal sikeresebbek, mint a minisztériumok. Igaz, a kétoldalú kereskedelem 1999 első négy hónapjában megugrott, s 1,71 milliárd dollárt tett ki, de elsősorban annak köszönhetően, hogy a kínai import 42 százalékkal, 1,37 milliárd dollárra emelkedett. Gazdasági csodát nem kell keresni e számadat mögött, a magyarázat egyszerű: Kínában gyakorlatilag beszüntették a fakitermelést, s ezért Oroszországból szerzik be a viszonylag olcsó faárut. Oroszország importja viszont jelentősen visszaesett a gazdasági recesszió nyomán, illetőleg a valutaellenőrzés szigorítása miatt. A kínai példáról Oroszországban is sok vita folyik, hiszen a kommunista rendszerek lebontásában a két ország eltérő utat választott. Mihail Gorbacsov (és Jelcin) a politikai reformokkal kezdte, előbb elsorvasztotta a hatalmas pártot, majd a hatalmas országot és a hatalmas gazdaságot is. Teng pártját és erős hatalmát megőrizve előbb a gazdasági reformokhoz látott hozzá, s most a szocialista Kína gazdaságába ömlik a külföldi tőke, nem úgy, mint Oroszországéba. Lehet arról is vitatkozni, hogy kik vezessék az átalakuló társadalmat: az „ifjú reformátorok”, mint Oroszországban, vagy az „öregek”, mint Kínában. Tamássy Sándor Schuster, az elnök A Vladimir Meciarral szembeni erőpróbából győztesen kikerült Schuster 1990-től 1992- ig Szlovákia kanadai nagykövete volt. Hazatérése után a külügyminisztériumban dolgozott. Az 1994-es és az 1998- as önkormányzati választásokon kétszer egymás után Kassa főpolgármesterévé választották. Rudolf Schuster számos könyv, rádiójáték, forgatókönyv és útirajz szerzőjeként, rendezőjeként is ismert. A közvetlen elnökválasztás május 15-i első fordulójában a kilenc induló jelölt közül a szavazatok 47,37 százalékával került ki győztesen. A május 29-én megtartott második fordulóban már csak egy ellenféllel, Vladimir Meciarral kellett összemérnie az erejét. A második fordulót megelőző felmérések Rudolf Schuster győzelmét vetítették előre, s az előrejelzések minden jel szerint beigazolódtak. Rudolf Schuster elnöki megbízatása öt évre szól. Szlovákia valószínű új államfője a szlovák nyelven kívül magyarul, angolul, németül és oroszul is beszél. Az oldalt MTI-információk alapján szerkesztette: Mózes László Rudolf Schuster, a hétvégi szlovákiai elnökválasztás győztese 1934. január 4-én, Kassán született. A Szlovák Műszaki Főiskola építészeti karának elvégzése után egy pozsonyi tervezőiroda munkatársa volt, 1960-tól a Szlovák Tudományos Akadémián dolgozott, 1962-től pedig a kelet-szlovákiai Vasmű beruházásiosztályvezetője, később a vasmű igazgatási titkárságának vezetője volt. 1979-től 1983-ig a Kassai Városi Nemzeti Bizottság (városi tanács) alelnöke, 1984-től első alelnöke volt. 1986-ban Kassa főpolgármestere, 1987-ben a Kelet-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság (megyei tanács) elnöke lett. 1989 novemberétől az 1990-es szabad választásokig a Szlovák Nemzeti Tanács (parlament) elnöke volt. Rudolf Schuster jelenleg az általa tavaly alakított és az őszi parlamenti választásokon kormányzati pozíciót szerzett Polgári Egyetértés Pártjának elnöke, a párt parlamenti képviselője. Schuster Dunaszerdahelyen. Fotó: HVG