Háromszék, 1999. június (11. évfolyam, 2660-2684. szám)

1999-06-01 / 2660. szám

Öcalan - per a szigeten Tegnap rendkívüli biztonsági intézkedések között kezdődött el a törökországi kurd felkelés vezetőjének, Abdullah Öcalannak a pere, amelyben halálbüntetés fenyegeti. Imrali szigetbörtönében a Kurd Munkáspárt (PKK) elnöke fölött az ankarai állambiztonsági bíróság ítélkezik. A vádirat szerint Törökország területi integritását veszélyez­tette a kurd többségű Délkelet-Anatóliában működő fegyve­res szervezet által folytatott harc, őt teszik felelőssé pártjának egész tevékenységéért, így — a vádirat szerint — 15 ezer, a biztonsági erőkhöz tartozó és polgári személy megöléséért is. Amennyiben halálra ítélik, a kivégzésről a parlamentnek kell döntenie. A testület 1984 óta függőben hagyta az összes halálos ítéletet, egyet sem hajtottak végre. Más lehet azonban a helyzet az első számú közellenségnek tekintett Öcalan esetében, amikor az április 18-án megválasztott új parla­mentben a jobboldal azzal az ígérettel szerzett jelentős képviseletet, hogy könyörtelen harcot fog folytatni a kurd gerillamozgalom ellen — írja az AFP. Öcalan golyóálló üvegketrecben jelenik majd meg a szigetbörtönben rendezett per tárgyalásán. Törökország el­fogadta, hogy külföldi „hallgatók” — nevezetesen diploma­ták — legyenek jelen a tárgyaláson, de elutasította a „nem­zetközi megfigyelő” státust számukra. Öcalan török ügyvé­dei több alkalommal panaszolták, hogy nem engedték őket négyszemközt találkozni védencükkel. Kérdés, hogy Öcalan a peren megerősíti-e a török sajtó által neki tulajdonított vallomásokat például arról, hogy mely országok támogatják mozgalmát. Ügyvédei szerint a 139 oldalas vádirattal szembeni védekezésre 110 oldalas kézírásos dokumentumot dolgozott ki a kurd vezető. Börtö­néből megbékélésre szólított a törökökkel, és felajánlotta közvetítését, a török állam azonban terroristának minősíti, akivel nincs mit tárgyalni. Öcalan 1949-ben egy hatgyermekes parasztcsaládban született, az egyetemen kezdett el politizálni. 1972-ben hét hónapot börtönben töltött „kurdbarát” tevékenység miatt. 1978-ban alapította a PKK-t marxista-leninista program­mal. Az 1980. szeptemberi katonai államcsíny előtt elmene­kült Törökországból, és 1981-től száműzetésben élt Liba­nonban a Bekaa-völgyben, amely szíriai ellenőrzés alatt áll. Itt működött kiképzőtábora, amelyet 1992-ben Ankara nyo­mására zártak be. 1984. augusztus 5-én indította meg a fegyveres harcot Ankara ellen. A PKK támadta a török csapatokat és a vele együttműködni nem hajlandó kurd falvakat is. Tavaly októberben Öcalant Ankara nyomására utasítot­ták ki Szíriából, ezt követően Európában hiába próbált politikai menedékjogot szerezni. Négy hónappal később Kenyában fogta el a török titkosszolgálat. Egy másként gondolkodó Minap a híres orosz más­ként gondolkodóról, Vlagyi­mir Bukovszkijról láthattunk egy — nem akarunk túlozni, de egészen egyszerűen meg­döbbentő—riportfilmet, mely­ben a szovjet Gulagot meg­járt egykori szovjet polgár­jogi harcos pályafutásáról és döbbenetes élményeiről val­lott, daco­san, fel­­kavaróan, vonzón és felejthe­tetlenül. Felmerülhet a kér­dés, miért lett másként gondol­kodó Bukovszkij? S a hozzá ha­sonlók miért vállalták az egy­általán nem kockázatmentes szembenállást a világtörténelem egyik legembertelenebb dik­tatúrájával, amely (a szovjet totalitárius állam) megcsúfolva ama nemes és szent elveket, azt helyek nevében a bolsevik élcsapat az első világháború után, a háború romjain létre­hozta — valóságos és brutá­lis tökélyre emelte — az el­nyomást. Nem lehet megren­dülés nélkül hallgatni Bu­kovszkij pályafutását sem, nagyon hamar szembekerül a rendszerrel, amely azt hirde­ti, hogy a legfőbb érték az ember, de mindazokat, akik eltérnek a párt egyébként sok­szor változó nézőpontjától vagy irányvonalától, a világ egyhatodát elfoglaló szörny­állam börtöneibe és büntető­­táboraiba záratja vagy kény­szerkezelteti pszichiátriai intézetekben. Ha egy-egy ki­tartó „deviánsának szeren­cséje van, túlélheti a lágere­ket, mint például Szolzsenyicin, a világhíres író, vagy Andrej Szinyavszkij, a hatvanas évek egyik perparódiájának szen­vedő hőse, vagy Brodszkij, a munkakerülőként elítélt, ké­sőbbi Nobel-díjas költő. Őket a „bekeményedő” brezsnyevi diktatúrában több más tár­sukkal együtt már nem ölik meg, egyszerűen kiutasítják a Szovjetunióból. Ezekben az esztendőkben már ragályként terjed az ellenállás!... Döb­benetes belegondolni, hogy életük kockáztatásával, sza­badságukkal játszva, karrier­jüket, életpályáikat derékba törve ezek az emberek merik vállalni a szembenállást a hatalommal, a retorziókat, és kimondják: „a király mezte­len”, „valahol utat tévesztet­tünk”... Bukovszkij férfiasan foglalja össze kálváriáját: börtön, munkatábor, klinikai intézet, ahol pszichiátriai kényszerkezelésnek vetették volna alá, mint annyi sors­társát, ha nem lesz a klinikán egy bátor orvosnő, aki egé­szen egyszerűen személyes szabadságát is kockára téve nem adta be neki az előírt s a szellemi leépülését elősegí­tő és felgyorsító injekciókat. (Meghökkentő és tragikus adalék: ez az orvosnő most öregen és elhagyottan nyo­morog Szentpéterváron, s azok segítik a világ minden részé­ből, akiken egyáltalán nem kockázatmentesen ő is segí­tett a diktatúra és a téboly éveiben.) Bukovszkijt nyil­ván nem tudják megtörni, ezért kicserélik egy chilei „forra­dalmárral”, megbilincselve viszik Svájcba repülőn! A történet itt már-már tragiko­mikus és eszelős méreteket ölt: nem tudja, kivégzik-e, csak későn kattan be, hogy kiviszik az országból. Köve­teli, ha elhagyják a szovjet felségterületet, azonnal ve­gyék le róla a bilincset. A KGB-s tiszt telefonon kér utasítást, s végül leveszi, így jut ki a „szabad” világba, ahol azóta is az emberi jogok egyik kitartó harcosa, ismert tudós, akit (miért?, miért nem?) 1996- ban megint „feketelistára” tesznek, s nem engednek be­utazni az álmaira rátarti, dü­­ledező birodalomba (!). Bogdán László OROSZ—KÍNAI KAPCSOLATOK Ivanov Pekingbe utazik Moszkva elszámította magát, amikor azt hitte, hoa a NATO szarvashibáját kihasználva, a szétbombázott belgrádi kínai nagykövetség romjaira építve, Brüsszel elleni orosz— kínai egységfrontot teremthet. Viktor Csernomirgyin orosz megbízott május elején azonnal Pekingbe sietett a szomo­rú incidens után, de üres kézzel tért vissza, azzal az egyetlen új javaslattal, hogy a koszovói békeerőkbe jó lenne bevonni a kínaiakat is. Kína ugyanis elég pragmatikus politikát folytat, s noha jó kapcsolatokra törekszik a szovjet utódállamokkal, fő gazdasági partnere nem Moszkva, hanem Washington ma­rad: a kínai—amerikai kereskedelem eléri az évi 50 milliárd dollárt, a kínai—orosz pedig hétmilliárd dollár alatt van, bár Borisz Jelcin elnök 20 milliárdos forgalmat kívánt elérni — igaz, még a tavaly augusztusban kirobbant orosz gazdasági válságot megelőzően. Pedig Moszkva mindent meg kíván tenni azért, hogy hatalmas szomszédját magához édesgesse, s ezért a múltban oly sok gondot okozó határvitákat is sikerült lezárni mind­két fél megelégedésére. Jelcin Csiang Cö-min kínai állam­fővel is gyakorlattá tette a „nyakkendő nélküli”, nem hiva­talos csúcstalálkozókat, a szovjet—orosz felderítés öreg rókája, Jevgenyij Primakov kormányfőként pedig tavaly decemberben — amikor még híre-hamva sem volt a Jugo­szlávia elleni, Oroszország számára kijózanító NATO-csa­­pásoknak — felvetette a Moszkva—Peking—Újdelhi stra­tégiai tengely elképzelését, amelyet immár a Moszkva— Szöul—Tokió gazdasági tengellyel is kiegészítenének. A balkáni válság kijózanítólag hatott Oroszország nagyha­talmi terveire, s Európa „elvesztése”, a FÁK biztonsági együtt­működésének sorvadása nyomán Moszkva Ázsia felé fordult, szövetségeseket keresve a fullasztóan erősödő washingtoni egyeduralommal szemben. E célt szolgálja Igor Ivanov orosz külügyminiszter ma kezdődő háromnapos pekingi látogatása is, noha a hivatalos megfogalmazás szerint Jelcin idén esedé­kes, nem hivatalos kínai vizitjét készíti elő. A tavaly szeptemberben külügyminiszternek kinevezett Ivanov először tesz hivatalos látogatást Pekingben, s kínai kollégája még az idén viszonozza a látogatást. Tang Csia­­hszüannak ugyancsak ez lesz az első hivatalos útja Moszk­vába. Ivanov tárgyalásainak napirendjén szerepel a koszo­vói válság megvitatása, s Moszkva nem titkolja, hogy szo­rosabbra szeretné fűzni a kétoldalú viszonyt más világpoli­tikai kérdések tekintetében is. Az orosz—kínai külügyminiszteri találkozó előtt Moszkva a katonai együttműködés és konzultációk erősítésére is tett próbálkozásokat az elmúlt hetekben. A balkáni helyzettel összefüggésben kezdeményezett ázsiai védelmi miniszteri találkozó azonban Kazahsztán álláspontja miatt meghiú­sult, de Vlagyimir Kurojedov, az orosz haditengerészet főparancsnoka elég sikeres látogatást tett Kínában május utolsó napjaiban. Kurojedov admirális tárgyalásain meg­erősítették, hogy Moszkva és Peking azonos álláspontot képvisel a balkáni kérdésben, s az sem lebecsülendő, hogy Kína az orosz fegyverzet — köztük a harci gépek és hadiha­jók — változatlanul egyik legnagyobb vásárlója marad. Az orosz—kínai szövetség szorosabbra fűzéséhez azonban a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok minőségi felfejleszté­sére is szükség lenne, de erre az elhúzódó orosz gazdasági válság nem sok lehetőséget teremt. A kétoldalú gazdasági együttműködés eredményei elég szerények, a fegyverkereske­delem, a nukleáris technológiák és az energiahordozók marad­tak változatlanul annak tartópillérei — az év eleji orosz—kínai kormányfői tárgyalásokon olaj- és gázvezeték, továbbá két villamos erőmű építéséről is megállapodtak—, no meg a „batyu­zók”, akik sokkal sikeresebbek, mint a minisztériumok. Igaz, a kétoldalú kereskedelem 1999 első négy hónapjában meg­ugrott, s 1,71 milliárd dollárt tett ki, de elsősorban annak köszönhetően, hogy a kínai import 42 százalékkal, 1,37 milliárd dollárra emelkedett. Gazdasági csodát nem kell keresni e számadat mögött, a magyarázat egyszerű: Kínában gyakor­latilag beszüntették a fakitermelést, s ezért Oroszországból szerzik be a viszonylag olcsó faárut. Oroszország importja viszont jelentősen visszaesett a gazdasági recesszió nyomán, illetőleg a valutaellenőrzés szigorítása miatt. A kínai példáról Oroszországban is sok vita folyik, hiszen a kommunista rendszerek lebontásában a két ország eltérő utat választott. Mihail Gorbacsov (és Jelcin) a politikai reformok­kal kezdte, előbb elsorvasztotta a hatalmas pártot, majd a hatalmas országot és a hatalmas gazdaságot is. Teng pártját és erős hatalmát megőrizve előbb a gazdasági reformokhoz látott hozzá, s most a szocialista Kína gazdaságába ömlik a külföldi tőke, nem úgy, mint Oroszországéba. Lehet arról is vitatkozni, hogy kik vezessék az átalakuló társadalmat: az „ifjú reformá­torok”, mint Oroszországban, vagy az „öregek”, mint Kínában. Tamássy Sándor Schuster, az elnök A Vladimir Meciarral szem­beni erőpróbából győztesen kikerült Schuster 1990-től 1992- ig Szlovákia kanadai nagykö­vete volt. Hazatérése után a külügyminisztériumban dol­gozott. Az 1994-es és az 1998- as önkormányzati választá­sokon kétszer egymás után Kassa főpolgármesterévé vá­lasztották. Rudolf Schuster számos könyv, rádiójáték, forgató­­könyv és útirajz szerzője­­ként, rendezőjeként is ismert. A közvetlen elnökválasztás május 15-i első fordulójá­ban a kilenc induló jelölt kö­zül a szavazatok 47,37 százalékával került ki győz­tesen. A május 29-én meg­tartott második fordulóban már csak egy ellenféllel, Vladimir­ Meciarral kellett összemérnie az erejét. A második fordulót megelőző felmérések Rudolf Schuster győzelmét vetítették előre, s az előrejelzések minden jel szerint beigazolódtak. Rudolf Schuster elnöki meg­bízatása öt évre szól. Szlovákia valószínű új államfője a szlovák nyelven kívül magyarul, angolul, né­metül és oroszul is beszél. Az oldalt MTI-információk alapján szerkesztette: Mózes László Rudolf Schuster, a hétvé­gi szlovákiai elnökválasztás győztese 1934. január 4-én, Kassán született. A Szlovák Műszaki Fő­iskola építészeti karának el­végzése után egy pozsonyi tervezőiroda munkatársa volt, 1960-tól a Szlovák Tu­dományos Akadémián dol­gozott, 1962-től pedig a kelet-szlovákiai Vasmű be­ruházási­­osztályvezetője, később a vasmű igazga­tási titkárságának vezetője volt. 1979-től 1983-ig a Kas­sai Városi Nemzeti Bizott­ság (városi tanács) alelnö­­ke, 1984-től első alelnöke volt. 1986-ban Kassa főpol­gármestere, 1987-ben a Ke­let-szlovákiai Kerületi Nem­zeti Bizottság (megyei ta­nács) elnöke lett. 1989 no­vemberétől az 1990-es sza­bad választásokig a Szlo­vák Nemzeti Tanács (parla­ment) elnöke volt. Rudolf Schuster jelenleg az általa tavaly alakított és az őszi parlamenti választá­sokon kormányzati pozíci­ót szerzett Polgári Egyetér­tés Pártjának elnöke, a párt parlamenti képviselője. Schuster Dunaszerdahelyen. Fotó: HVG

Next